Kecskemét, 1890. január-június (19. [18.] évfolyam, 1-26. szám)
1890-01-12 / 2. szám
XIX. évfolyam. Kecskemét, 1890. január 12. Előfizetési díj: helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - - 5 frt 1 kr. Félévre - - - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a helybeli könyvkereskedésekben. Egyes példányok kaphatók: a kiadóhivatalban, Gallia E., Scheiber József és Harkay József kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda, II. tized, Plebánia utcza 8. szám.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bírósági 3 frt, — egyházi, egyleti, társulati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. Bélyegdíj minden beigtatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési díjak fizetendők a kiadóhivatalnál Kecskeméten. Kiadóhivatal, II. tized, Plebánia utcza 8. szám. Dr. Beliczay Jónás: A kecskeméti jogakadémiának, sőt bízvást elmondhatjuk, hogy Kecskemét város egész intelligens társadalmának és a magyar jogi tudományosságnak halottja van. Dr. Beliczay Jónás, a helybeli ev. ref. jogakadémián 15 év óta a római jog rendes tanára, szakmájának kiváló tehetségű és bámulatos szorgalmú művelője f. hó 5-én reggeli 5 órakor, rövid 3 napi szenvedés után, hirtelen elhunyt. Váratlan halálának hite fájdalmas megdöbbenést keltett városunk minden intelligens polgárának szívében, a jogakadémia tanári karát és az intézet barátait, pártfogóit pedig a szó teljes értelmében konsternálta, leverte a kegyetlen gyorsasággal bekövetkezett haláleset. Beliczay a jogakadémiának a maga szakmájában elvitázhatlanul a legkitűnőbb tanára volt. Emberfölötti volt az a szorgalom, amelylyel szaktudományának élt és áldozott időt, fáradságot, vagyont. Családján kívül — különösen az utóbbi időben — rá nézve nem létezett más, mint kathedrája és kedvencz római joga. Folytonosan búvárkodott, szakadatlanul jegyezgetett. Jegyzeteinek óriási halmaza valóságos kincsbánya a szakember előtt és bámulatos tárháza annak a tudásnak, amely Beliczay lelkét, agyát betöltötte. Ezzel a roppant tudománynyal, ezzel a kiváló tehetséggel, ezzel a vas szorgalommal szerencsésebb körülmények között Beliczay dísze leendett a magyar tudományosságnak, büszkesége a két hazai egyetem bármelyikének. Mig így, körülményei által a vidékre szorítva, működése a nagy közönség, sőt a szakkörök által is alig ismerve és még kevésbbé méltányolva, idő előtt megőrlődött, összemorzsolódott. Összemorzsolták az anyagi élet küzdelmei, gondjai és a megfeszített munka eredménytelensége fölött érzett keserűség. Beliczay sokkal büszkébb karakter volt, semhogy protektorok után szaladgáljon és nagy uraknál antichambiirozzon ki magának tudományához és képességéhez méltó tanári állást. Szakmájától, kathedrájától pedig — a melyhez lelke egész hevével ragaszkodott — megválni nem volt hajlandó. Viszont ahhoz nem volt anyagi ereje, hogy kéziratban levő munkáit saját költségén kiadja. Vidéki jogtanár műveire pedig római jogból ugyan akadna-e ma kiadó? így a pályájához való benső vonzódásnak és a kecskeméti jogtanárok sovány fizetésének Scyllája-Charybdise között hányódott, vetődött és zúzódott össze. És ennél a pontnál megállapodhatunk egy kissé. Mert a dolog érdemes a gondolkodásra. A jogtanárokat az egész országban nem fizetik oly rosszul, mint Kecskeméten. Az ország 11 jogakadémiája közül a mienk dotálja legsoványabban jogtanárait. Pedig nálunk is ugyanazt a kvalifikácziót és ugyanazon tanügyi szolgálatokat követelik a jogtanártól mint másutt. És ennek az állapotnak az eredménye nagyon elszomorító. Mert a kecskeméti jogtanár — a társadalom mai túlzott követelményeivel szemben az 1200 frt fizetésből, különösen 5 — 6 tagból álló családdal (mint Beliczay is) megélni képtelen lévén — kénytelen vagy más állást és jobb hazát keresni, vagy az adósságok érvényébe merülni, vagy lemondva minden szórakozásról, s kiszakítva magát a nagy igényekkel föllépő társadalmi életből, a pihentető szórakozás nélküli folytonos munka közepette — összezúzódni. Az előbbire számos példát idézhetnénk jogakadémiánk újabb történetéből. De hát ezek köztudomásúak. Az utóbbira példa szegény Beliczay, aki pályájához a tudományok iránti szeretet szent tüzével ragaszkodván s attól megválni nem akarván, az anyagi gondok által kényszerítve, lemondott minden szórakozásról, visszavonult teljesen a költséges társadalmi élettől, és soha nem pihenve, soha nem szórakozva, összemorzsolta magát a lélekemésztő munkában, és a munka eredménytelenségének keserű tudatában. És mintha sejtette volna végzetét, utolsó munkája a jogtanári fizetések felemelésének kérdésében szerkesztett memorandum volt. Kiesett kezéből a toll. Nemes lelke elszállt közülünk. Végzete legyen intő példa előttünk. Az akadémiát fen tartó testületek szívleljék meg ezt a mementót. Olyan római jogtanárt, mint Beliczay volt, ez az akadémia nem fog többé kapni soha. De hogy hozzá minél méltóbb utódot nyerjünk, ezt csak úgy érhetjük el, ha megfelelő dotácziót is képesek leszünk nyújtani. Fájó alkalomszerűség idézte fel ezt a kérdést, de sohasem volt helyén inkább, mint most ksebb ügyvédeinek egyike, s ismerősei méltán nevezik őt mindkét értelemben „ügyes ” ügyvédnek. Pedig Bélának nem tetszik e foglalkozás, mely sokszor egész napokra elválasztja szeretett nejétől, s házasságuk első napjaiban gyakran hallgatja a menyecskétől is azt a szemrehányást, hogy egész napokon keresztül egyedül hagyja otthon unatkozni. S Bélának nem sok fejtörésébe került, hogy segítsen a helyzeten. A kis menyecskét bevezette oly körökbe, ahol minden nő talál elegendő foglalkozást; bevezette a jótékony nők közé, kik nagy lelkesedéssel fogadták s Mariska rövid pár hét alatt lizinnyolcz egyletnek rendes, hétnek választmányi tagja és három egyesületnek titkárja volt. Ez körülmények között aztán csakugyan talált elegendő foglalkozást, amennyiben soha ki nem fogyott a gyűlésekből és jegyzőkönyvek írásából. És a nőegyesületek Mariskában oly kincset leltek, melyet nem lehet eléggé megbecsülni. Igyekeztek is minden áron kitüntetésekkel, hízelgéssel kedvét fokozni, hogy minél szorosabban és elválaszthatatlanul kapcsolják jótékony ügyeikhez. Mariska pedig annyi előzékenységgel szemben nem tudott eléggé hálás lenni. Reggeltől estig szakadatlanul és fáradhatatlanul szolgálta a jótékonyság ügyét s olyan tündér volt, aki hopp itt, hopp ott, nincs sehol s mégis mindenütt jelen van, ahol szükség van reá. Az elhunyt jeles tanár életrajzi adatait a következőkben sikerült összegyűjtenünk: Dr. Beliczay Jónás született Budapesten, 1847. január 31-én. Szülei iparosok voltak. Elemi iskoláit Budapesten, a gymnasiumot a soproni ág. ev. lyceumban, a jogot a budapesti tud. egyetemen végezte. Itt tette a jogtudományi doktorátust és az ügyvédi vizsgát. Egy darabig Budapesten ügyvédeskedett s időközben a fővárosnál tollnok is volt. 1875 ben a jogakadémiák újjászervezése alkalmával Kecskemét város törvényhatósága, mint egyik fenntartó testület által a helybeli jogakadémia római jogi tanszékére egyhangúlag megválasztatott. Tanári székfoglalóját 1876. május 21-én tartotta. Ezen székfoglaló megjelent a jogakadémia 1875/6 iki évkönyvében. Kéziratainak gazdag tárházából nyomtatásban a következő munkák jelentek meg: „Marsigli élete és művei.“ Felolvastatott a magyar tudományos akadémiában. Megjelent az akadémia kiadásában 1880 ban. „Ifj. Plinius életrajza.“ Megjelent a jogakadémia 1878/9-diki évkönyvében. „Egyetlen leány.“ Elbeszélés. Külön kötetben megjelent 1881 ben. „Svetonius Tranquillus.“ Tanulmány. Megjelent a jogakadémia 1881/2 diki évkönyvében. „A XIII. ikerlegio története.“ Megjelent a jogakadémia 1883/4 diki évkönyvében. „Árpádházi királykisasszonyok.“ Felolvastatott a felolvasó társaság ülésén 1885-ben. Megjelent az „Ország-Világ“ ban. „A magyar stüböl.“ Értekezés. Külön füzetben megjelent 1887 ben. „Műveltség és nyelvismeret.“ Felolvastatott a felolvasó társaságban, és külön füzetben megjelent 1889 ben. Ezen kívül állandó munkatársa volt a megboldogult a „Turul“, „Századok“, „Történelmi tár“ és „Jogtudományi Közlöny“ czimű történeti és jogi szakközlönyöknek. Rendes tagja a „Természettudományi társulatinak. 1879/80-ban szerkesztette a „Kecskeméti Lapok“ at. Megalapította a helybeli „Franczia kör“-t és annak mindvégig mint buzgó elnöke működött. A jogakadémiai könyvtárnak évek óta könyvtárnoka, a jogakadémiai tanácsnak jegyzője volt. Mint tanár, tanszékét példátlan szorgalommal és lelkiismeretességgel látta el. Halála e téren pótolhatóanárt hagyott maga után. Haláláról — mely hüdés folytán, rövid napi betegség után állott be — a jogakadémia tanári kara a következő gyászjelentést adta ki : „A kecskeméti ev. reform, főiskola jog- és államtudományi karának tanárai, mélyen megszomorodott szívvel jelentik szeretett kartársuk Beliczay Jónás jog- és államtudományi tudor, köz- és váltó ügyvéd, a római jog- és bölcsészeti erkölcstan ny. r. tanára, az ág. hitv. evang. egyház t. tanácsosának, folyó hó 5-én reggeli 5 órakor, életének 43, buzgó tanári működésének 15 ik évében, 3 napi betegség után történt gyászos elhunytat. A boldogultnak temetése folyó hó 7-én d. e. 10 órakor leend, saját lakásáról (takarékpénztári palota.) Kecskemét, 1890. január hó 5. Áldás emlékére!“ A családi gyászjelentés pedig a következőleg hangzik : „Özv. beliczi Beliczay Jónásné szül. Kugler Ilona úgy maga, valamint gyermekei: Imre és Jónás; továbbá testvérei: beliczi Beliczay Béla, Terézia férj. Leviusz Sándorné, Róza özv. Gerzsó Károlyné, Ilona férj. Petrik Gézáné— és az összes rokonság nevében is — megtört szívvel jelenti feledhetlen kedves férjének, illetve édes jó atyjuk, testvérük és rokonuknak beliczi Beliczay Jónásnak, jog- és államtudományok tudora, köz- és váltó ügyvéd, a kecskeméti reform, jogakadémián a római jog ny. r. tanárának és a helybeli ág. hitv. evang. egyház tiszteletbeli tanácsosának, élete 43 ik, boldog házassága 5-ik évében, f. évi január hó 5 én reggeli 5 órakor, szélhüdés folytán történt gyászos elhunytak A boldogultnak hilt teteme f. hó 7-én d. e. 10 órakor a lakásán (Takarékpénztári palota) végzendő ev. gyászszertartás után fog a helybeli ev. egyház temetőjében örök nyugalomra tétetni. Kecskemét, 1890. január 5. Áldás és béke poraira!“ Temetése közrészvét mellett f. hó 7-én d. e. 10 órakor az ág. ev. egyház szertartása szerint ment végbe. A háznál Laukó Károly ág. ev. lelkész mondott megható imát, s a reform, főiskola énekkara adott elő egy igazán szívhez szóló gyászdalt. A temetőben dr. Szászy Béla jogtanár tartott emelkedett szellemű gyászbeszédet, amely a következőleg hangzik : Elhunyt pályatársunk ! Nekem jutott a fájdalmas szerep, hogy tőled volt pályatársaid nevében utolsó utadon végső búcsút vegyek; pedig kétszeresen érzem a halálod által bennünket ért fájdalom súlyát, midőn csak az imént ismertelek s szerettelek meg, s már is koporsód felett kell állanom! Rettenetes, élted delén, legjobb erőben kidőlni látni tégedet, kire jogos büszkeséggel tekintettünk mindannyian, kitől még oly sokat várt a haza, ki a tudomány, az irodalom, akadémiánk s városunk dísze, büszkesége valás, kit nem ellenségek, csak szerető és tisztelő barátok s egy kedves kis családi kör szeretete vettek körül. Te valóban a szeretet köréből ragadtattál el oly hirtelen s oly korán, szeretett pályatársunk! A szeretet óléből, mert meg kellett szeretni páratlanul nemes s önzetlen szivedet annak, ki veled az életben találkozott s igazán megismert. Azon kevesek közé tartoztál, kik az élet mindennapi zajában, a létért folytatott küzdelem durva harczai között is, csendesen félrevonulva, eszményekért élni , lelkesülni tudnak. A haza, a tudomány, a jog és igazság voltak eszményeid, ezeknek szentelted éltedet, s minden munkásságodat. Szaktárgyadban a római jogban, valamint az ó classical irodalmakban s a modern nyelvekben való jártasságod, alapos jogi képzettséged, sokoldalú ismereteid, széles szellemi látköröd s élesféle tehetséged, mint tudóst az elsők közé emeltek. Szakirodalmi műveidet egyformán jellemzi a mély belátás, önállóság, alapos és gondos kidolgozás s a szépen gördülő irály. Tizenöt évi tanárságod sikerei pedig, a kezed alatt felnőtt jogásznemzedék képzettsége, a szeretet, melylyel tanítványaid hozzád ragaszkodtak, s a figyelem, melylyel vonzó előadásaidat kisérni szokták, mint tanárt . Most a nőegylet ülése lesz, tart délig; akkor pedig a népkonyhába kell mennem, mert ma én vagyok a napos; három órakor az árvaházegylet gyűlése kezdődik, tehát legfeljebb 6 órakor lehetek itthon. — De ebédre csak haza jön ?! — Nem lehet édesem! Pá magának. Béla megcsókolja feleségét s ez távozik. A magára hagyott pedig mereven néz az ajtóra, melyen át lelke távozott el. Kezdi tűrhetetlennek tartani a dolgot. Hetenként alig kétszer van otthon ebédre a menyecske, s most már kezd komolyan aggódni, mert egészen ki van forgatva előbbi kedves lényéből. És ha arra gondol, hogy mindezt maga okozta, akkor nem győz elég szemrehányást tenni magának. Hosszú, merev gondolkodás után összeszedi magát s irodájába távozik...............csak ebéd idejére tér vissza a lakásba, s mielőtt étkezéshez ülne, egy lapot olvasgatva ül a karszékben. Egészen váratlanul toppan be a kis menyecske a terembe. Béla meglepetve ugrik fel s eléje siet örömtől ragyogó arczcal. — Tehát mégis hazajöttél ebédre, édes kedves kis feleségem ?! — Ah, ebédre, van is nekem most gondom az ebédre, — felelt ingerülten az asszonyka, — hanem képzeld csak, azokat a jegyzőkönyveket feledtem itthon s ezért jöttem. TÁMI RABSÁG. Rab lettem, rab vagyok, szerelem rabja, Miattad kerültem kis lány e bajba. Miért is van a szív és benne hajlam? Nem volna most e gyász, nem volna rajtam. Mint kicsiny gyermekek a porban játszva, „Zsandárként rabokat kisérve Váczra“ : Te lettél rabocskám egy ízben, drága! Én kötöm szalaggal két kacsód hátra. Ártatlan „rabosdi!“ Ki hitte volna, Hogy bosszút állj rajtam annyi év múlva. Hogy a kis porkóláb lesz a rab majdan, Volt foglyát kérve, hogy könyörülj rajtam ! Hej ! Hogy ily komolyra fordult a játék ! Szíve a főszerep e játékban már rég ; Mi lesz e rabságnak vége, óh lányka, Üdvhajnal fénye, vagy kárhozat lángja?... Kiss József. A JÓTÉKONYSÁG ANGYALA. — Humoreszk. — Mariska és Béla csak egy éves házasok s házasságuk egyike azon ritkáknak, melyekre a legfeketébb irigység sem mondhat semmi megbélyegzőt, szóval: ők boldogok! Béla a város legtekintélyeAlig pirkadt a hajnal, ő már ott ült íróasztalánál óriási iratcsomag közepette. Itt bevégezetlen jegyzőkönyvek, ott báli meghívók, amott meg tízféle bálra szóló jegyek össze-vissza keverve. Annyira el van merülve munkájában, hogy észre se veszi belépő férjét, aki az ajtóban megáll s amint kedvtelve nézi a kedves kis írnokot, futó mosoly jelenik meg ajkai körül. Majd közelebb lép a neszfogó szőnyegen és neje válla fölé hajolva olvasgatja a készülő jegyzőkönyvet, majd elébe kerül s a mit sem sejtő női homlokon csókolja. — Ah maga bohó, — szól hirtelen felugorva a menyecske, — hogy megijesztett, de jó hogy eljött, kedves Bélám, nézze csak mennyi a dolgom! Segítsen egy kicsit, csak ezt a három jegyzőkönyvet írja meg; nézze csak, itt vannak a jegyzetek. — Én írjam meg, hiszen én ott sem voltam ?! — Mondom, hogy itt vannak a jegyzetek! — Jól van, de ha valami borzasztó bolondságot irok, én nem leszek oka. — De ne pereljen annyit, kedvesem, hanem siessen írni, mert 9 órakor gyűlésem van. Addig én majd ezeket a jegyeket rendezem el. Hozzáfogtak a munkához kellős erővel s mire Béla megírta a jegyzőkönyveket, akkorára Mariska is készen volt teendőivel s felöltözködve készen állott az indulásra. — Mikor jön ma haza, kedvesem?