Kecskemét, 1890. január-június (19. [18.] évfolyam, 1-26. szám)

1890-01-12 / 2. szám

XIX. évfolyam. Kecskemét, 1890. január 12. Előfizetési díj: helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - - 5 frt 1 kr. Félévre - - - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok kaphatók: a kiadó­­hivatalban, Gallia E., Scheiber József és Harkay József kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda, II. tized, Plebánia­ utcza 8. szám.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányo­san számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bíró­sági 3 frt, — egyházi, egyleti, társu­lati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. Bél­y­eg­díj minden beigtatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési díjak fizeten­dők a kiadóhivatalnál Kecskeméten. Kiadóhivatal, II. tized, Plebánia­ utcza 8. szám. Dr. Beliczay Jónás: A kecskeméti jogakadémiának, sőt bízvást elmondhatjuk, hogy Kecskemét város egész intelligens társadalmának és a magyar jogi tudományosságnak halottja van. Dr. Beliczay Jónás, a helybeli ev. ref. jogakadémián 15 év óta a római jog rendes tanára, szakmájának kiváló tehetségű és bá­mulatos szorgalmú művelője f. hó 5-én reg­geli 5 órakor, rövid 3 napi szenvedés után, hirtelen elhunyt. Váratlan halálának hite fájdalmas meg­döbbenést keltett városunk minden intelli­gens polgárának szívében, a jogakadémia ta­nári karát és az intézet barátait, pártfogóit pedig a szó teljes értelmében konsternálta, leverte a kegyetlen gyorsasággal bekövetke­zett halál­eset. Beliczay a jogakadémiának a maga szak­májában elvitázhatlanul a legkitűnőbb tanára volt. Emberfölötti volt az a szorgalom, amely­­lyel szaktudományának élt és áldozott időt, fáradságot, vagyont. Családján kívül — kü­lönösen az utóbbi időben — rá nézve nem lé­tezett más, mint kathedrája és kedvencz ró­mai joga. Folytonosan búvárkodott, szaka­datlanul jegyezgetett. Jegyzeteinek óriási halmaza valóságos kincsbánya a szakember előtt és bámulatos tárháza annak a tudás­nak, amely Beliczay lelkét, agyát betöltötte. Ezzel a roppant tudománynyal, ezzel a ki­váló tehetséggel, ezzel a vas szorgalommal szerencsésebb körülmények között Beliczay dísze leendett a magyar tudományosságnak, büszkesége a két hazai egyetem bármelyi­kének. Mig így, körülményei által a vidékre szo­rítva, működése a nagy közönség, sőt a szak­körök által is alig ismerve és még kevésbbé méltányolva, idő előtt megőrlődött, összemor­zsolódott. Összemorzsolták az anyagi élet küzdelmei, gondjai és a megfeszített munka eredménytelensége fölött érzett keserűség. Beliczay sokkal büszkébb karakter volt, semhogy protektorok után szaladgáljon és nagy uraknál antichambiirozzon ki magának tudományához és képességéhez méltó tanári állást. Szakmájától, kathedrájától pedig — a melyhez lelke egész hevével ragaszkodott — megválni nem volt hajlandó. Viszont ahhoz nem volt anyagi ereje, hogy kéziratban levő munkáit saját költségén kiadja. Vidéki jog­tanár műveire pedig római jogból­ ugyan akadna-e ma kiadó? így a pályájához való benső vonzódásnak és a kecskeméti jogtanárok sovány fizetésé­nek Scyllája-Charybdise között hányódott, vetődött és­­ zúzódott össze. És ennél a pontnál megállapodhatunk egy kissé. Mert a dolog érdemes a gondolkodásra. A jogtanárokat az egész országban nem fizetik oly rosszul, mint Kecskeméten. Az or­szág 11 jogakadémiája közül a mienk dotálja legsoványabban jogtanárait. Pedig nálunk is ugyanazt a kvalifikácziót és ugyanazon tanügyi szolgálatokat követelik a jogtanártól mint másutt. És ennek az állapotnak az eredménye na­gyon elszomorító. Mert a kecskeméti jogta­nár — a társadalom mai túlzott követelmé­nyeivel szemben az 1200 frt fizetésből, kü­lönösen 5 — 6 tagból álló családdal (mint Be­liczay is) megélni képtelen lévén — kény­telen vagy más állást és jobb hazát keresni, vagy az adósságok érvényébe merülni, vagy lemondva minden szórakozásról, s kiszakítva magát a nagy igényekkel föllépő társadalmi életből, a pihentető szórakozás nélküli foly­tonos munka közepette — összezúzódni. Az előbbire számos példát idézhetnénk jogakadémiánk újabb történetéből. De hát ezek köztudomásúak. Az utóbbira példa szegény Beliczay, aki pályájához a tudományok iránti szeretet szent tüzével ragaszkodván s attól megválni nem akarván, az anyagi gondok által kényszerítve, lemondott minden szóra­kozásról, visszavonult teljesen a költséges társadalmi élettől, és soha nem pihenve, soha nem szórakozva, összemorzsolta magát a lé­lekemésztő munkában, és a munka eredmény­telenségének keserű tudatában. És mintha sejtette volna végzetét, utolsó munkája a jogtanári fizetések felemelésének kérdésében szerkesztett memorandum volt. Kiesett kezéből a toll. Nemes lelke elszállt közülünk. Végzete legyen intő példa előt­tünk. Az akadémiát fen tartó testületek szív­leljék meg ezt a mementó­t. Olyan római jogtanárt, mint Beliczay volt, ez az akadé­mia nem fog többé kapni soha. De hogy hozzá minél méltóbb utódot nyerjünk, ezt csak úgy érhetjük el, ha megfelelő dotácziót is képe­sek leszünk nyújtani. Fájó alkalomszerűség idézte fel ezt a kér­dést, de sohasem volt helyén inkább, mint most k­­­sebb ügyvédeinek egyike, s ismerősei méltán neve­zik őt mindkét értelemben „ügyes ” ügyvédnek. Pedig Bélának nem tetszik e foglalkozás, mely sokszor egész napokra elválasztja szeretett nejétől, s házasságuk első napjaiban gyakran hallgatja a menyecskétől is azt a szemrehányást, hogy egész napokon keresztül egyedül hagyja otthon unatkozni. S Bélának nem sok fejtörésébe került, hogy se­gítsen a helyzeten. A kis menyecskét bevezette oly körökbe, ahol minden nő talál elegendő foglalkozást; bevezette a jótékony nők közé, kik nagy lelkesedéssel fogadták s Mariska rövid pár hét alatt lizinnyolcz egyletnek rendes, hétnek választmányi tagja és három egye­sületnek titkárja volt. Ez körülmények között aztán csakugyan talált elegendő foglalkozást, amennyiben soha ki nem fo­gyott a gyűlésekből és jegyzőkönyvek írásából. És a nőegyesületek Mariskában oly kincset lel­tek, melyet nem lehet eléggé megbecsülni. Igyekez­tek is minden áron kitüntetésekkel, hízelgéssel ked­vét fokozni, hogy minél szorosabban és elválaszt­hatatlanul kapcsolják jótékony ügyeikhez. Mariska pedig annyi előzékenységgel szemben nem tudott eléggé hálás lenni. Reggeltől estig sza­kadatlanul és fáradhatatlanul szolgálta a jótékony­ság ügyét s olyan tündér volt, aki hopp itt, hopp ott, nincs sehol s mégis mindenütt jelen van, ahol szükség van reá. Az elhunyt jeles tanár életrajzi adatait a következőkben sikerült összegyűjtenünk: Dr. Beliczay Jónás született Budapesten, 1847. január 31-én. Szülei iparosok voltak. Elemi iskoláit Budapesten, a gymnasiumot a soproni ág. ev. ly­­ceumban, a jogot a budapesti tud. egyetemen vé­gezte. Itt tette a jogtudományi doktorátust és az ügyvédi vizsgát. Egy darabig Budapesten ü­gyvédes­­kedett s időközben a fővárosnál tollnok is volt. 1875 ben a jogakadémiák újjászervezése alkalmával Kecskemét város törvényhatósága, mint egyik fenn­tartó testület által a helybeli jogakadémia római jogi tanszékére egyhangúlag megválasztatott. Tanári székfoglalóját 1876. május 21-én tar­­totta. Ezen székfoglaló megjelent a jogakadémia 1875/6 iki évkönyvében. Kéziratainak gazdag tárházából nyomtatásban a következő munkák jelentek meg: „Marsigli élete és művei.“ Felolvastatott a ma­gyar tudományos akadémiában. Megjelent az akadé­mia kiadásában 1880 ban. „Ifj. Plinius életrajza.“ Megjelent a jogakadémia 1878/9-diki évkönyvében. „Egyetlen leány.“ Elbeszélés. Külön kötetben megjelent 1881 ben. „Svetonius Tranquillus.“ Tanulmány. Megjelent a jogakadémia 1881/2 diki évkönyvében. „A XIII. ikerlegio története.“ Megjelent a jog­akadémia 1883/4 diki évkönyvében. „Árpádházi királykisasszonyok.“ Felolvastatott a felolvasó társaság ülésén 1885-ben. Megjelent az „Ország-Világ“ ban. „A magyar stüb­öl.“ Értekezés. Külön füzetben megjelent 1887 ben. „Műveltség és nyelvismeret.“ Felolvastatott a felolvasó társaságban, és­ külön füzetben megjelent 1889 ben. Ezen kívül állandó munkatársa volt a megboldo­gult a „Turul“, „Századok“, „Történelmi tár“ és „Jogtudományi Közlöny“ czimű történeti és jogi szakközlönyöknek. Rendes tagja a „Természettudo­mányi társulatinak. 1879/80-ban szerkesztette a „Kecskeméti Lapok“ at. Megalapította a helybeli „F­ranczia kör“-t és annak mindvégig mint buzgó el­nöke működött. A jogakadémiai könyvtárnak évek óta könyvtárnoka, a jogakadémiai tanácsnak jegy­zője volt. Mint tanár, tanszékét példátlan szorgalommal és lelkiismeretességgel látta el. Halála e téren pótol­hat­ó­a­n­árt hagyott maga után. Haláláról — mely hüdés folytán, rövid­­ napi betegség után állott be — a jogakadémia tanári kara a következő gyászjelentést adta ki : „A kecskeméti ev. reform, főiskola jog- és állam­tudományi karának tanárai, mélyen megszomorodott szívvel jelentik szeretett kartársuk Beliczay Jónás jog- és államtudományi tudor, köz- és vál­tó ügyvéd, a római jog- és bölcsészeti erkölcstan ny. r. tanára, az ág. hitv. evang. egyház t. tanácsosának, folyó hó 5-én reggeli 5 órakor, életének 43, buzgó tanári működésének 15 ik évében, 3 napi betegség után történt gyászos elhunytat. A boldogultnak te­metése folyó hó 7-én d. e. 10 órakor leend, saját la­kásáról (takarékpénztári palota.) Kecskemét, 1890. január hó 5. Áldás emlékére!“ A családi gyászjelentés pedig a következőleg hangzik : „Özv. beliczi Beliczay Jónásné szül. Kugler Ilona úgy maga, valamint gyermekei: Imre és Jónás; továbbá testvérei: beliczi Beli­czay Béla, Terézia férj. Leviusz Sán­­dorné, Róza özv. G­e­r­z­s­ó Károlyné, Ilona férj. Petrik Gézáné— és az összes rokonság nevében is — megtört szívvel jelenti feledhetlen ked­ves férjének, illetve édes jó atyjuk­, testvérük­ és rokonuknak beliczi Beliczay Jónásnak, jog- és államtudományok tudora, köz- és váltó ügy­véd, a kecskeméti reform, jogakadémián a római jog ny. r. tanárának és a helybeli ág. hitv. evang. egy­ház tiszteletbeli tanácsosának, élete 43 ik, boldog házassága 5-ik évében, f. évi január hó 5 én reggeli 5 órakor, szélh­üdés folytán történt gyászos elhuny­tak A boldogultnak hi­lt teteme f. hó 7-én d. e. 10 órakor a lakásán (Takarékpénztári palota) végzendő ev. gyászszertartás után fog a helybeli ev. egyház temetőjében örök nyugalomra tétetni. Kecskemét, 1890. január 5. Áldás és béke poraira!“ Temetése közrészvét mellett f. hó 7-én d. e. 10 órakor az ág. ev. egyház szertartása szerint ment végbe. A háznál L­a­u­k­ó Károly ág. ev. lelkész mondott megható imát, s a reform, főiskola énekkara adott elő egy igazán szívhez szóló gyászdalt. A temetőben dr. Szászy Béla jogtanár tartott emelkedett szellemű gyászbeszédet, amely a követ­kezőleg hangzik : Elhunyt pályatársunk ! Nekem jutott a fájdal­mas szerep, hogy tőled volt pályatársaid nevében utolsó utadon végső búcsút vegyek; pedig kétszere­sen érzem a halálod által bennünket ért fájdalom súlyát, midőn csak az imént ismertelek s szerettelek meg, s már is koporsód felett kell állanom! Rettenetes, élted delén, legjobb erőben kidőlni látni tégedet, kire jogos büszkeséggel tekintettünk mindannyian, kitől még oly sokat várt a haza, ki a tudomány, az irodalom, akadémiánk s városunk dí­sze, büszkesége valás, kit nem ellenségek, csak sze­rető és tisztelő barátok s egy kedves kis családi kör szeretete vettek körül. Te valóban a szeretet köré­ből ragadtattál el oly hirtelen s oly korán, szeretett pályatársunk! A szeretet óléből, mert meg kellett szeretni páratlanul nemes s önzetlen szivedet an­nak, ki veled az életben találkozott s igazán meg­ismert. Azon kevesek közé tartoztál, kik az élet minden­napi zajában, a létért folytatott küzdelem durva h­ar­­czai között is, csendesen félrevonulva, eszményekért élni , lelkesülni tudnak. A haza, a tudomány, a jog és igazság voltak eszményeid, ezeknek szentelted éltedet, s minden munkásságodat. Szaktárgyadban a római jogban, valamint az ó classical irodalmakban s a modern nyelvekben való jártasságod, alapos jogi képzettséged, sokoldalú ismereteid, széles szellemi látköröd s éles­­féle tehetséged, mint tudóst az elsők közé emeltek. Szakirodalmi műveidet egyformán jel­lemzi a mély belátás, önállóság, alapos és gondos kidolgozás s a szépen gördülő irály. Tizenöt évi ta­nárságod sikerei pedig,­­ a kezed alatt felnőtt jo­gásznemzedék képzettsége, a szeretet, melylyel ta­nítványaid hozzád ragaszkodtak, s a figyelem, mely­lyel vonzó előadásaidat kisérni szokták, mint tanárt . Most a nőegylet ülése lesz, tart délig; akkor pedig a népkonyhába kell mennem, mert ma én va­gyok a napos; három órakor az árvaházegylet gyű­lése kezdődik, tehát legfeljebb 6 órakor lehetek itthon. — De ebédre csak haza jön ?! — Nem lehet édesem! Pá magának. Béla megcsókolja feleségét s ez távozik. A ma­gára hagyott pedig mereven néz az ajtóra, melyen át lelke távozott el. Kezdi tűrhetetlennek tartani a dolgot. Hetenként alig kétszer van otthon ebédre a menyecske, s most már kezd komolyan aggódni, mert egészen ki van forgatva előbbi kedves lényéből. És ha arra gondol, hogy mindezt maga okozta, akkor nem győz elég szemrehányást tenni magának. Hosszú, merev gondolkodás után összeszedi ma­gát s irodájába távozik...............csak ebéd idejére tér vissza a lakásba, s mielőtt étkezéshez ülne, egy lapot olvasgatva ül a karszékben. Egészen váratlanul toppan be a kis menyecske a terembe. Béla meglepetve ugrik fel s eléje siet örömtől ragyogó arczc­al. — Teh­át mégis hazajöttél ebédre, édes kedves kis feleségem ?! — Ah, ebédre, van is nekem most gondom az ebédre, — felelt ingerülten az asszonyka, — ha­nem képzeld csak, azokat a jegyzőkönyveket feled­tem itthon s ezért jöttem.­ T­ÁMI RABSÁG. Rab lettem, rab vagyok, szerelem rabja, Miattad kerültem kis lány e bajba. Miért is van a szív és benne hajlam? Nem volna most e gyász, nem volna rajtam. Mint kicsiny gyermekek a porban játszva, „Zsandárként rabokat kisérve Váczra“ : Te lettél rabocskám egy ízben, drága! Én kötöm szalaggal két kacsód hátra. Ártatlan „rabosdi!“ Ki hitte volna, Hogy bosszút állj rajtam annyi év múlva. Hogy a kis porkóláb lesz a rab majdan, Volt foglyát kérve, hogy könyörülj rajtam ! Hej ! Hogy ily komolyra fordult a játék ! Szíve a főszerep e játékban már rég ; Mi lesz e rabságnak vége, óh lányka, Üdvhajnal­ fény­e, vagy kárhozat lángja?... Kiss József. A JÓTÉKONYSÁG ANGYALA. — Humoreszk. — Mariska és Béla csak egy éves házasok s há­zasságuk egyike azon ritkáknak, melyekre a legfe­ketébb irigység sem mondhat semmi megbélyegzőt, szóval: ők boldogok! Béla a város legtekintélye­Alig pirkadt a hajnal, ő már ott ült íróasztalánál óriási iratcsomag közepette. Itt bevégezetlen jegy­zőkönyvek, ott báli meghívók, amott meg tízféle bálra szóló jegyek össze-vissza keverve. Annyira el van merülve munkájában, hogy észre se veszi belépő férjét, aki az ajtóban megáll s amint kedvtelve nézi a kedves kis írnokot, futó mosoly je­lenik meg ajkai körül. Majd közelebb lép a neszfogó szőnyegen és neje válla fölé hajolva olvasgatja a készülő jegyzőköny­vet, majd elébe kerül s a mit sem sejtő női homlo­kon csókolja. — Ah maga boh­ó, — szól hirtelen felugorva a menyecske, — hogy megijesztett, de jó hogy el­jött, kedves Bélám, nézze csak mennyi a dolgom! Segítsen egy kicsit, csak ezt a három jegyzőkönyvet írja meg; nézze csak, itt vannak a jegyzetek. — Én írjam meg, hiszen én ott sem voltam ?! — Mondom, hogy itt vannak a jegyzetek! — Jól van, de ha valami borzasztó bolondságot irok, én nem leszek oka. — De ne pereljen annyit, kedvesem, hanem siessen írni, mert 9 órakor gyűlésem van. Addig én majd ezeket a jegyeket rendezem el. Hozzáfogtak a munkához kellős erővel s mire Béla megírta a jegyzőkönyveket, akkorára Mariska is készen volt teendőivel s felöltözködve készen ál­lott az indulásra. — Mikor jön ma haza, kedvesem?

Next