Kecskemét, 1891. július-december (20. [19.] évfolyam, 27-52. szám)

1891-07-05 / 27. szám

Kecskemét, 1891. julius 5. XX. évfolyam. 27. szám. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve: Egész évre - - - - 5 frt — kr. Félévre - - - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok kaphatók: a kiadó- hivatalban, Gallia E., Scheiber József és Harkay József kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: II. tized, Plebánia-utcza 8. szám. KECSKEMET A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ES 48-AS PÁRT­POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁENAP. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányo­sán számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bíró­sági 3 frt, — egyházi, egyleti, társu­lati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. B ély eg dij minden beigtatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési dijak fizeten­dők a kiadóhivatalnál Kecskeméten Kiadóhivatal: II. tized, Plebánia-utcza 8. szám. A „Kecskemét“ t. olvasóihoz. Alulírottak minden lehető áldozatra készek, hogy a „Kecskemét“ t. olvasóinak igényeit minden irány­ban kielégítsék. Ezért jelszavunk a folytonos haladás — habár az fokozottabb áldozatkészségünkbe kerül is. Ezen vezérelvünkhöz híven, megragadtuk az al­kalmat, hogy f. évi julius hótól kezdve I a p u nkat képes szépirodalmi és ismeretter­jesztő melléklettel lássuk el hetenként, an él kül, hogy az előfizetési árakat emeln ö k ! 1891. évi julius hóban megjelenő első számunk­tól kezdve hetenként „Vasárnap“ czimü képes mellékletet csatolunk lapunkhoz. A „Vasárnap" ez. mellékletünket Benedek Elek kiváló iró, ország­gyűlési képviselő, az „Ország-Világ" szerkesztője fogja szerkeszteni. A „Vasárnap" közleményei a legjobb tollú Íróktól fognak származni s a képeknél (heten­ként 4 — 5 kép) kiváló súly lesz fek­tetve az aktualitásra és a művészi értékre. Arczképeken kiviil sorban közli a haza nevezetesebb városait, középületeit stb. A „Vasárnap" hoz képtalányokat és rejtvé­nyeket s a helyes megfejtők neveit a főlapon fogjuk közölni. A „Vasárnap" első számát mutatványkép idecsa­tolva küldjük. Nem leszünk talán szerénytelenek, ha ezen újabb áldozatkészségünk nyilvánulásának ötletéből Kecs­kemét város közönségét fokozottabb támo­gatásra kérjük fel. Es ha ezt sikerül megnyernünk, akkor újból ta­lálunk módot arra, hogy kitűzött jelszavunkhoz ké­pest mennél több irányban elégitsekia „Kecskemét" t. olvasói igényeit. Ezen az alapon kérjük eddigi t. előfizetőinket előfizetésük megújítására és arra, hogy új előfizető­ket toborzani méltóztassanak. A „Kecskemét" előfizetési ára a „Vasa r- n a p" czimü képes szépirodalmi és ismeretter­jesztő heti melléklettel együtt egy évre 5 frt, fél­évre 2 frt 50 kr., negyedévre 1 frt 25 kr. Hazafias üdvözlettel A „KECSKEMÉT“ szerkesztősége: kiadóhivatala: Dr. Horváth Ádám Sziládi László felelős szerkesztő. kiadótulajdonos. Időszerű kérdés. Ifjúságunk, a jövő nemzedék, mely majd használni fogja azt a Magyarországot, mely­nek megtarhatásáórt mi most oly óriási ál­dozatokat hozunk — e napokban végzi vizs­gáit. S e vizsgák eredményéből, kivált ha a most már deresedni kezdő férfiak összehason- litják a múltat a jelennel, nem csekély ag­godalmak szállhatják meg lelkűket. A mai ifjúság sokat tanul -- nagyon so­kat! sokkal többet, mint csak 20—30 évvel ezelőtt is, mint amennyit régi időkben mi ta­nultunk, — de az eredmény azért még sem örvendetes, hanem inkább aggasztónak lát­szik. Ép a miatt, mert formailag e fia­talság ma többet tanul, a régi fiatalság sze­rénysége helyett — a ki veendők kivételével — inkább elbizakodottságra hajlandó. Még aggasztóbb jelenség, hogy ez elbiza­kodottságra hajlandó ifjúság, valósággal azért mégis alighanem kevesebbet tud abból a nagy tudományból, mit életbölcsességnek, vagyis a gyakorlati megélhetési képességnek nevezünk. Temérdek, egymással összefüggetlen, égy szerves egészet nem képező ismerethalmaz hemzseg a mai fiatalság fejében, — vagyis sokat tanultak, de keveset emésztettek meg. Az iskolákból mostanában kikerült ifjú nemze­dék temérdek esetben tanúsítja a köznapi élet­ben, hogy milyen szerencsétlenség rejlik úgy reá, mint az egész társadalomra nézve ebben. Önmagát többnyire nagyobbra hivatott­nak érző — és ezért sorsával elégületlen fi­atal emberek ezreivel van szaturálva minden­felé társadalmunk, s e fiatal emberek aztán, ha esetleg az életnek nagyobb nehézségei akadnak utjokba, vagy sikkasztnak, vagy főbe lövik magukat, vagy — mint naponta az ország különböző lapjaiban olvasható — a messzibb külföldre szöknek. Ezért modern oktatásügyi rendszerünk eredményeit ma még nem mondhatjuk ked­vezőknek, a jövőre nézve pedig még kevósbbé vonhatunk kedvező prognostikont. A középiskolákba elemi iskoláinkból év- ről-évro tapasztalbatólag mindinkább rosz- szabbodó anyag kerül; a középiskolákból pedig az egyetemi tanároknak csaknem egy­hangú ítélete szerint, a felsőbb tanintézetekbe részben teljesen semmirevaló, vagy pláne veszedelmes anyag jut át, annyira, hogy végre maga a közoktatási miniszter sem mellőz­hette tovább e kérdésben némi, fájdalom, csak palliativ intézkedéseket tenni. Ez tehát eredménye annak a rengeteg költséggel és nagy munkával létesített rend­szernek, melyet.,modern“ oktatásügyünknek nevezünk, s melynek javítása lényegileg a rendeletek köteteiből, a tankönyvek s kimuta­tások légióiból áll. Pedig hát oktatásügyünk terén szerzett újabb tapasztalataink is csak megerősíthetnek bennünket azon régi meggyőződésünkben, hogy sok józan ész rejlik abban az egyszerű ma­gyar népben, melyet közelebb minden téren annyira megrendszabályozni szeretnek. Az a régi magyar oktatásügy, mely nem annyira a formák s a látszat, mint inkább a lényeg elsajátítására törekedett, olcsóbban és sokkal kedvezőbb eredményeket tudott föl­mutatni. De hisz nem is uj dolgokat mondunk ezekkel; érzi már e bajt az ország komolyan gondolkodó polgáraink nagyrésze sutalhatunk a mai rendszer czélszerűtlensége tekintetében egymás sokkal nagyobb nép: az angolok oktatásügyi rendszerére, mely korántsem fek­tet oly nagy súlyt a formalitásokra, mint mináluuk teszik, s mely, hogy úgy szóljunk, még ma is mintegy a középkor avitikus szel­lemét tartotta meg tanintézeteiben is. Az iskolát t. i. nemcsak ismeretekkel tömő s hizlaló géppé kívánta átalakítani, hanem a fősulyt úgy az alsóbb, mint a közép­es felső tanintézeteinél is egyaránt az emberi szellemnek egészséges leképezésére, az úgy­nevezett embernevelésre kívánja fektetni. Közoktatásunkban éppen az a nagy hiba van most, hogy ezen nálunk ezelőtt szintén megvolt egézséges szellem a sok formalitás kényszerítő hatása miatt lassankint mindin­kább kiszorul iskoláinkból. Ifjúságunknak csakis tanításával, de ne­velésével egyátalában nem foglalkoznak ta­nintézeteinkben, s az eredmény aztán az, hogy a temérdek tanulmányból aránylag csak ele­nyészően kevés válik ifjúinknak testévé és vérévé, másfelől pedig még az is: hogy amit csakugyan jól megtanultak, nem válik sem nekik, sem másnak hasznára az életben, azon szellemi ferdeségek miatt, melyekkel ma az iskolai nevelésnek teljes hiányával ifjúságunk az életbe kikerül. Kevesebb formaiság s tűltömés, és a régi egyszerűséghez való visszatérés által alig­hanem kedvezőbb eredményeket érnénk el, mintamiuőkkel a most folyamatban levő vizs­gák eredménye szerint is dicsekedhetünk. Harcz az önkormányzatért. A Itcpvisclöliiiz vitája. Junius hó 30-án á vitát 13 e n i c z k y Miksa sikerűit szűzbeszéde nyitotta meg a ja­vaslat ellen. Utána Kőrös y Sándor beszélt a kormánypártról, aki még 1886-ban is keményen beszélt az államosítás ellen, ma kifordította a köpenyt s beállott ő is államositónak. Beszéde Eötvös Károlyt rövid, de erélyes és szép fel­szólalásra indította. Végül Szendrey Gerzson tartott igen hosszú beszédet a javaslat ellen. TlEß^Ä. KÜZDELEMBEN. Segit-tetek, segítsetek ! Az ár sodorja csolnakom, S evezőmet bár forgatom, De érezem, Gyengül kezem; Örvény kering, hab babra jő ... S oly messze még a kikötő ! Erőm elvész . . . így legalább Nem tart soká a küzdelem. Les a halál, már érezem Fagyos leliét. Ne még, ne még ! Nagy istenek, csak pár napot, Csak pár órát is adjatok ! Ezerszer jobb volt ezelőtt, Mig czéltalan volt élelem ; Most rám derült a szerelem Reményivel. S igy válni el ? ! Nagy istenek, az nem lehet ! Könyörgök, éli, segítsetek ! Pintér Ede. 9 A puszta rendőrei.*) A puszta népének is meg van a maga testet meg­viselő, idegeket ingerlő sportja. Ez a sport a jószáglopás. Gyaloglás? futás? lovaglás? hideg, meleg-tű­rés? az mind csak olyan közönséges dolog, amit az ökölnyi gyerektől se vesznek nagyra. Hanem tes­sék lovat lopni! Lopjon el valaki valamit azoktól, akik a homok­szemtől kezdve a ragyogó csillagik mindenre figyel— *) Megjelent a „Magyar Közrendészet“ ez. szaklapban, amelynek szerkesztője földink : legifj. B a g i László. nek ! Vagy ha már ellopta, hát dugja úgy el, hogy a puszta rendőrei rá ne akadjanak ! ? Aki ezt megteszi, aki túljár ezeknek az eszén, az megérdemli a „bajnok“ nevet. A pusztai rendőrök csupa ilyen hires, kiérdemiilt öreg „bajnokok.“ Amit ember kisüthet, azt ugyan kisütik, pedig rendesen olyan egyszerű az eszük járása, hogy az egész csupa .... Kolumbus tojása. * * * Koromsötét az éj. A tanya népe alszik. A ta­nyától vagy ötven lépésnyire eső akol mellett az öreg juhászt is elnyomta az álom. A nagy csendet hirtelen megzavarja a kutyák ugatása, majd dobo­gás, pufTogás zajából kihallatszik egy jajkiáltás, s mire a tanya népe felrezzenve odafut az akolhoz, akkor már leverve, vérében találják az öreg juhászt. Keltegelik, élesztgetik. Ha százan volnának, mind a száz egyszerre kérdené: „mi baj ? kik voltak ?“ Alig ocsúdtak fel egy kicsit, a levert ember első szava is az: „ne kiabáljatok!“ „De hát mi a baj ?“ „Hát levertek, megloptak. Hanem most már csakugyan csönd legyen, mert ha kiabáltok, hát meg nem tudom, hogy kik voltak.“ Amint vérző fejét fél könyökére hajtva elterül a földön, kábult agyában még épen működik az az ideg, s megfigyelve kémlel a vad éj csendjében. Egyszerre távol, kutyák ugatása hallatszik. Az öreg csitilólag fölemeli kezét, minlha mon­daná: csak most legyetek csöndben. Alig vakkantanak azonban a kutyák egy-kettőt, hirtelen elhallgatnak. „No már tudom. A Ferenczy juhászai voltak,“ mormogja a vén juhász. Miből tudta meg ? Hát csak abból, hogy ismeri a, környék kutyái­nak a hangját. A Ferenczy juhászainak a kutyái ugattak, tehát azoknak a tanyája felé menlek a tolvajok. Azután hirtelen elhallgattak. Persze, hogy elhallgatlak, meri megismerték hazatérő gazdáikat. Egyszerű logika, de alapos. Hátha nem kólintották volna főbe az öreget, ha­nem úgy veszett volna el a bárány, hogy csak reg­gelre vették volna észre a híját, hogy akadt volna a tolvaj nyomába ? Az ilyen fajta nyomozás is csupa Kolumbus tojása. Haza indul estefelé az öreg számadó. Lelkére köti a bojtárnak, hogy vigyázzon a nyájra, de különösen arra a kis (ömsi bárányra, a melyikben a legnagyobb a gyönyörűsége. Fogad- kozik is a bojtár, de biz, mire hajnal tájban vissza­kerül a gazdája, hült helyét találja a szép bá­ránynak. „Pista ! Hetvenkét rélü paczal borítsa el a sze- medvilágát, hol van a bárány ?“ Hiiledezve tekintget szét a bojtár. Biz az elve­szett. Hogy azonban kivágja magát, hát ráfogja, hogy az a bárány nem az ő őrizete alatt, hanem azóta veszett el mióta a gazdája kijött. Nagyba folyik a vita. Egyszer aztán azt mondja a számadó, hogy fölösleges a szóbeszéd. Majd megmondja ö mindjárt, még az óráját is, hogy mi­kor tűnt el a falkából ? Megfogja a bárány anyját és megnézi a tőgyét. A tőgye tele van. — No Pista! Nem szopott az éjszaka a bárány. Tele van az anyja tőgye. Még az esle 1 0 óra felé kelt annak lába! Ez ellen az érv ellen nem is mukkanhat a boj­tár, hanem tűri a szidást s azon módon közösen hozzáfognak a nyomozáshoz. Neki indulnak a pusztának s mint a szimatoló vizsla, ide-oda kanyarogva keresnek egy jelt, a mely a nyomra vezet. Egy völgyben kis hamurakás feketélik. Akár­hány van ilyen a pusztán, hanem azért a számadó közelebbről is megnézi. Se a szél nem téritette el, se a harmat nem áz­tatta el a hamut. Itt a tűz ma éjjel égett. Mivel pedig a tűz körül birkaállásnak nincs nyoma, erre a fölfedezésre csak annyit mond, hogy „ühtn ?!“ Ez aztán azt jelenti, hogy ő most gondolkozik, hát a bojtár is erőltesse meg az eszét. Óvatosan körül járják a hamurakást, szótlanul kutatnak. Az öregnek valamin megakad a szeme. A tűzhöz legközelebb eső nyárfának egy kis galya vissza van metszve. Megnézi a gályát. Az előbbi „ühm“ helyett most már azt mondja: „ohó“. Ez pedig azt jelenti, hogy megvan az első nyom. A visszametszelt kis galyon vérfoltokat mulat s a bojtár esze is rögtön kitalálja, hogy otl nyúzták a bárányt. Czikázó villámként mozog a kis bojtár szeme s a másik pilanalban már diadalmasan mu­tat egy homoktúrásra. „Megállj fiam ! No olyan hirtelen. Azt már én is látom, hogy alighanem az alatt van elásva a bárány bele, hanem azt nézzük meg először, hogy milyen volt a tolvaj nyoma ?“ Tövéről-hegyére megvizsgálták a buezka ho­mokját. A homoklúrás mellett hegyes lyukakat vájt egy czizmasarok. Annak a lyukat ütött czizmasa- roknak az állása úgy benn maradt a fejünkben, mintha oda rajzolták volna a formáját. Erre kika­parja a bojtár a homoktúrást s alig egy arasznyi mélyről kifordul a bél. Ez a nyom már nagyon alapos, de azért most állanak a legnagyobb kérdés elölt. Az ő bárányuk bele-e az, amit talállak, vagy más lopott bárányé? Bicskát rántanak s felhasitják a belet. A bél belső fala fehér. Most már igazi nyomon van a számadó. A kékkő megfehériti a belet. 0 pedig tegnapelőtt ete­tett kékkövet a bárányával. A dolog elején túlestek.

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék