Kecskemét, 1891. július-december (20. [19.] évfolyam, 27-52. szám)

1891-10-18 / 42. szám

XX. évfolyam. .­ Kecskemét, 1891. október 18. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - - 5 frt 8 kr. Félévre - - - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok kaphatók: a kiadó­­hivatalban, Gallia E., Scheiber József és Harkay József kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda, II. tized, Plebánia­ utcza 8. szám.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányo­san számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bíró­sági 8 frt. — egyházi, egyleti, társu­lati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési díjak fizeten­dők a kiadóhivatalnál Kecskeméten Kiadóhivatal, II. tized, Plebánia­ utcza 8. szám. Az ezredév. Alig pár év választ már el bennünket at­tól, hogy megünnepeljük a magyar honfogla­lás ezredéves fordulóját. Nagy emléknap lesz ez, amelyet az egész magyar nemzetnek úgy összeségében, valamint egyes tagolataiban is méltóan meg kell ünnepelni. Az országos ünnepre lassan ugyan, de mé­gis készülődnek úgy a törvényhozás, mint a kormány. Ez ünnepre lesz készen az új or­szágházi palota, amely ugyan méreg­drága s nekünk sokkal olcsóbb is jó lett volna, de mindenesetre nemcsak hazánkban, hanem messze földön is kiváló épület lesz. Egy nagy országos kiállítás rendezése is el van hatá­rozva s csak helyeselni lehet, hogy nem vi­lágkiállításról van szó. Ehhez még nem va­gyunk elég gazdagok, de arra már igen al­kalmasak vagyunk, hogy egy fényes országos kiállítást rendezzünk, amelyen lássa meg egész Európa s a világ, hogy itt oly nemzet él, mely méltó a második ezredévet is meg­kezdeni ... Ezenkívül bizonyára még sok minden terv kerül kivitelre s reméljük, hogy a nemzet a maga összeségében méltóan fogja megülni nagy ünnepét — elhagyva a fölösleges czi­­czomát és pompát, inkább maradandó becsű alkotásokkal s komoly módon ünnepel. Ámde e nagy napon az egyes városok és községek sem maradhatnak el. Minden vá­rosnak s minden községnek meg kell ülni ezen nevezetes ünnepet. Hogy milyen módon? Ez olyan kérdés, amelyre általánosságban nem lehet válaszolni s talán lehetetlen is volna oly terv készítése, amely szerint ünnepelné meg minden város és község az ezredéves év­fordulót. Az azonban bizonyos, hogy ezen részleges ünnepeknél is azon vezérelvnek kell uralkodni, hogy kerülendő a hiú pompa, az egy napra szóló cziczoma, hanem inkább ma­radandó alkotások által igyekezzünk a mille­­niumot megünnepelni. Csak természetes, hogy a honfoglalás ez­redéves ünnepét nekünk kecskemétieknek is meg kell ülni és pedig akként, hogy az ünnep méltó legyen hozzánk. Megfeleljen anyagi viszonyainknak, de egyszersmind kifejezője legyen lángoló hazaszeretetünknek, amelylyel e város népe minden időben csüngött a ma­gyar haza megvédésén és fel­virágozásán. Az is kétségtelen, hogy immár elérkezett az ideje annak, hogy az ünneplés módozatai felől gondolkozzunk. E kérdésben meg kell kezdeni a hírlapi nyilvános tárgyalást. Aki­nek valami eszméje van, tegye azt közzé s akinek arra észrevétele van, ne hallgassa azt el, így érlelődnék meg a terv a maga idejére. Nyilvánvaló, hogy hivatalosan a város elöl­járóságának kell ez ügyben a kezdeményezést megtenni, terveket készíteni s azokat a kö­zönség hozzájárulása után végrehajtani. De volna egy igen fontos tényező városunkban, amely erősen kezére járhatna ezen nagy mun­kában a városi elöljáróságnak és ez a fontos tényező: a „Katona József kör!“ Ezen közművelődési egyesület a város ér­telmiségét foglalja magában s kebelében a legczélszerűbben lenne megvitatható azon kérdés, hogy mi módon ünnepelje meg Kecs­kemét város az ezredéves fordulót? Ugyan­csak a „Katona József köz­ feladata volna a megállapított tervek kiviteléhez szükséges társadalmi erők összegyűjtése és képviselése. Reméljük, hogy a két tényező közös aka­rattal és erővel magáévá teszi az ügyet, meg­fontolás tárgyává teszi, terveket készít és azokat meg is valósítja. De azért legyen megengedve ezúttal is már néhány kívánság­nak s néhány gondolatnak kifejezést adni. Az új városháznak az ünnepélyre mélhatlanul el kell készülnie. Vagy nem volna-e szégyen, hogy a honfoglalás ezeréves fordulóját akkér ül­nék meg, hogy ne legyen egy, a város méltóságának megfelelő város­ház? Disz­ közgyűlést akarnánk tartani, s a teremben nemcsak a közönség, de a bizott­sági tagok sem férnének el! De hallgassunk erről a már­is szégyenletes állapotról, s re­méljük, hogy még előbb is kijutunk a nyo­morúságból ... Derék dolog lenne, ha az ünnepen a mú­zsák Kecskeméten új, díszes szili ház­ban ülnék meg velünk e ritka jelentőségű ünnepet, és hogy ez nem volna lehetetlen, arról lapunk múlt számában szóltunk. Gyönyörű lenne, ha a tervezett nagy piac­ valamelyik megfelelő helyére egy csinos, im­pozáns szobrot emelnénk a honfoglalás és a haza ezredéves fennállása emlékére. Megvalósíthatnók azon időre a régóta ter­vezett Erzsébet-árvaházat. És még sok mindent, amihez első­sorban hazafias lel­kesedés, emberbaráti szeretet, tevékenység szükséges, mert ez előteremti az ezekhez megkívántató anyagi eszközöket is. Hasznos és értékes lenne, ha a „Ka­tona József kör“ ez időre legalább is megkezdené Kecskemét város teljes (te­hát nemcsak történeti) monográfiájá­nak kiadását. Ez iránt a kör azonnal meg­tehetné a szükséges előintézkedéseket. A nagy munka tervezetét elkészíthetné; az egyes részek írására, az adatok gyűjtésére ahhoz értő férfiakat kérne fel, mert ily ter­jedelmes és sokoldalú mű elkészítése bizony igen sok időt venne igénybe. Pedig alig le­hetne maradandóbb emléket készítenünk a hon­­foglalás ezeréves fordulója alkalmából, mint egy nagy könyvet, melyben nemcsak a jelen nemzedék, hanem a késő utókor is olvashatná Kecskemét város minden néven nevezendő vi­szonyait és körülményeit az első ezer év alatt. Mert csak úgy cselekedhetünk bölcsen, ha is­merjük a múltat s ismerjük viszonyainkat. Egyáltalán nem hisszük, hogy ezen itt elősoroltakkal a tervek ki volnának merítve. Sőt még azt sem állítjuk, hogy ezek volná­nak a legczélszerűbbek és legalkalmasabbak. Jelen sorok czélja egyedül az volt, hogy a fontos és már nem halasztható kérdésre fel­hívjuk a nagy­közönség és különösen az in­intézkedni első­sorban hivatott tényezők figyelmét. Reméljük, hogy úgy az elöljáróság, mint a „Katona József kör“, valamint városunk összes lakossága mindent meg fognak tenni, hogy a honfoglalás ezeréves fordulóját úgy az ünnep magasztosságához, mint városunk­hoz méltóm ünnepeljük meg — és pedig maradandó becsű alkotásokkal... Argillaceus. TÁRCSA. KÉT CSÓK. Csókot adsz, ha iskolába készülök belépni, Csókkal vársz, ha férjed onnan kimerülve lép ki. Első csókod krizmája föl - Ken, mint egy bajvívót, Az utóbbi édes zsoldom, Mit az ajk kivívott. E két áldott, bürcsak h­lán Meg sem tudnék már lenni tán,­­ ha nekem a kemény járom Szinte könnyű gyermekjáték .­­ Ez a ritka kegyajándék Föérdemed — ifjú párom. Kiss József. „Az én újságom.“ Pósa Lajos, „Az én újságom“ szerkesztője azt íratta a lapja czímére, hogy: képes gyermek- l­a­p. Megvallom, nem nagy bizalmam van a gyer­meklapok iránt, mert sok éven át szerzett tapaszta­lataim arról győztek meg, hogy a gyermeklap-szer­­kesztők mindenkinek inkább tudnak írni, csak épen a gyermekeknek nem. Sokkal nehezebb munka az, semmint gondolnók. Hanem a Pósa neve biztató ígéret volt. Hátha mégis akad egy ember, aki igazán ismeri a gyermekek világát és képes az ő nyelvükön szerkeszteni újságot. Kíváncsian forgattam „Az én újságom“ első pél­dányait, olvastam az elbeszéléseket, meséket és megcsóváltam a fejemet. Hm! Teringette. Milyen kedves dolog. Ugyan ki írta? Nézem az aláírást: Sebők Zsigmond. Nini! Hiszen azt én nagyon jól ismerem. De hogy az ördögbe csapott föl a jeles tárczaíró gyerekmese írónak. Nézem a másikat: B­ró­dy Sándor. Ejnye, ejnye, hát még a kiváló Zolaista is a gyermekeknek mesél ? Nézem a har­madikat, negyediket, sorba következnek: Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Rákossi Viktor, Endrődi Sándor, Murai Károly, Kozma Andor, Várady Antal, Gabányi Árpád, Hock János, Abonyi Árpád, Sterczegh Fe­­rencz stb. A magyar író­nemzedék javarésze, ugyanazok, a­kik a nagyoknak regélnek, most a kicsinyeknek is mesélnek. És milyen édes, milyen kedves han­gon. Olvasgatom, olvasgatom egyiket a másik után, s mikor leteszem a lapot, szinte sajnálom, hogy nincs tovább. . .. Azóta két esztendő múlt el. Azóta „Az én újságom“ beváltotta ígéretét. Adott a gyermekvi­lágnak olyan lapot, hogy nincs párja messze föl­dön, azóta úgy megkedvelték, hogy el sem tudnak lenni nélküle. Én magam is azt mondom, hogy „Az én újsá­gom“- nak nagy és nemes hivatása van. A mi ki­csiny polgártársaink ezrei és százezrei innen nye­rik a hazafiság magvát, mely szivecskéikben elül­tetve, egykor hatalmas, terebélyes fává fog nőni és áldásos gyümölcsöket fog hozni. Az ő gyönge, viaszkedélyekre semmi sem gya­korol olyan mély, olyan jó és maradandó befolyást, mint ezek a gyönyörű elbeszélések, ezek a művészi mesék. Nem úgy kell a gyermeket nevelni, hogy a fe­jébe verjük a tudnivalókat, a szépet és jót, hanem a szívébe kell lopni azokat, úgy, hogy ő maga se vegye észre. „Az én újságom“ pedig ezt cselekszi. Nehéz és finom munka, nagy gyöngédség kell hozzá, de az eredmény megmutatta, hogy fényesen sikerült. Pósa Lajos érti a módját, hogy kell a gyermek­szívekkel beszélni. Senki se érti nálánál jobban. Az ő hazafias verseit, az ő bájos regéit úgy szívja ma­gába az üde gyermeki lélek, mint a harmatot a világ. De nemcsak ezzel köti le „Az én újságom“ a gyer­mekvilág figyelmét. Egész légiói a szebbnél-szebb képeknek, gyönyörű színnyomatú képek is, melyekre megcsillan a gyermek szeme és megdobban a szíve. Ez már a kiadó érdeme, aki — úgy látszik — váll­vetve iparkodik azon, hogy szerkesztőjének segít­ségére legyen. Egyszóval „Az én újságom“ olyan lap, mely­­nek magas irodalmi nivealja és nagy kultur-jelen­­tősége elvitázhatatlan. Örömmel és szívesen ismer­tetem „Az én újságom“ előfizetési felhívását, melyet a kiadók most küldtek szét, mert tudom, hogy csak a saját érdekünkben cselekszem s a hazának teszek vele szolgálatot, midőn e hazafiasan, vallásosan szerkesztett kitűnő lapot a szülők, tanítók s minden a gyermekvilág nevelésügye iránt melegen érző em­berbarát figyelmébe ajánlom. Az előfizetési fölhívás kiemeli, hogy az említett munkatársakon kívül Jókai Mór koszorús írónk és Mikszáth Kálmán is egy-egy remek elbeszé­lést, illetve mesét irt, azonkívül Madarassy László, a gyermekvilág kedvelt írójának egy gyö­nyörű elbeszélésével kezdik meg az új évnegyedet. Az elbeszélés czíme: „A kis hadsereg“. De ezenkívül még tömérdek szebbnél-szebb s változa­­tosnál­ változatosabb czikk, mese, elbeszélés vár a közlésre. És mindez egy negyed évre csak 1 fi­ba kerül ! Ennélfogva én csak újból ajánlhatom, hogy „Az én újságom“-ra minél tömegesebben fizessenek elő a gyermekes családok. Nem bánják meg a felnőt­tek sem, akiknek a szép és nemes iránt van ér­zékük. X. Az államvizsgák reformja. A kecskeméti jogakadémia vizsgálati bizott­ságai f. évi június hó 28-án megtartott érte­kezletükön egy javaslatot dolgoztak ki a jogi és államtudományi államvizsgálatok czélszerű át­alakítása tárgyában. Ezen javaslat pártolás vé­gett a dunamelléki reform, egyházkerülethez is felterjesztetvén, az egyházkerületi tanügyi bi­zottság a következő véleményes jelentés kapcsán terjesztette azt az egyházkerület 1. évi szeptem­ber havi közgyűlése elé: Főtiszteletű egyházkerületi közgyűlés ! A kecskeméti jogakadémián működő vizsgá­lati bizottságok összes tagjai, az 1883. évi 28,291. sz. tanulmányi rendtartás 27. §-ában foglalt utasításhoz képest, a jogakadémia igaz­gatósága által, a lefolyt tanév végén — 1. évi junius hó 28-án — értekezletre hivattak össze a czélból, hogy a vizsgálatok folyama alatt szer­zett tapasztalatok és az azok folytán felmerülő kívánalmak iránt eszmecsere indíttassék. Az ér­tekezletnek jegyzőkönyvbe foglalt elvi jelentő­ségű megállapodásai, a jogakadémiai igazgató­tanács által ide felterjesztetvén, van szerencsénk ezen megállapodásokat — mint amelyek a jogi szakoktatás küszöbön álló reformja egyes fonto­sabb kérdéseinek tisztázására kétségtelenül szin­tén hivatva vannak — az alábbiakban egész ter­jedelmükben a főtiszt, egyházkerületi közgyűlés elé beterjeszteni: „Miként a megelőző években, úgy a lefolyt tanévben ,is a vizsgáló bizottságok tapasztalták azt, hogy az államvizsgák jelenlegi berendezé­sükben a hozzájuk fűzött igényeknek egyáltalá­ban meg nem felelnek. Minthogy pedig a helyes szakképzés érdekei a jelenlegi rendszer mielőbbi reformját sürgősen követelik, ennélfogva az ér­tekezlet szükségesnek tartja, hogy egyfelől a rendszer visszásságainak okaira ráutaljon, más­felől pedig azon vezéreszméket jelölje ki, melyek alapján az államvizsgálatoknak a szakkövetel­ményeknek megfelelő reformja keresztül vihető volna. Mellőzve azon okokat, melyek folytán az ál­lamvizsgák jelentőségüket szemben a jogi és államtudományi tudorsággal elvesztették, s me­lyek folytán úgy az utóbbi, mint az államvizs­gák jelentősége és tudományos színvonala csök­kent, s miután azokat a tanári kar s az oldala mellett működő államvizsgálati bizottságok a nagyméltóságú m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak 1888. évi 14.688. sz. a. kelt rendelete folytán felterjesztett véleményes jelen­tésükben már részletesen kifejtették, — az értekez­let csak azon okokat kívánja kiemelni, melyek ma­gában a jelenlegi államvizsgálati rendszer hely­telenségében rejlenek, s melyek magukban véve teszik lehetetlenné azt, hogy az államvizsgák a a követelményeket kielégíthessék. Ezen okok pedig abban rejlenek, hogy mind­egyik államvizsga tantárgyai oly nagy számúak, hogy a jelölteknek a legnagyobb szorgalom mel­lett is alig áll módjukban minden egyes tan­tárgyból oly alapos képzettséget felmutatni, mint ez szükséges volna, annál kevésbé, mert a vizs­gálati rendszer, azon helytelen intézkedésénél fogva, hogy államvizsgák csakis a tanulmányok szabályszerű befejezése után tehetők, alkalmat nyújt a tanulóknak arra, hogy tanulmányi idejük nagy részét, t. i. az egész harmadik tanévet komoly tanulmányozásra fordítaniuk ne kelljen, amely ab­­normitásnak a jelenlegi rendszer keretében szigorú kollokviumok alkalmazása által lenne némileg előre vehető; továbbá a baj másik oka abban rejlik, hogy a vizsgálati bizottsági tagok a tantár­gyak nagy számánál ezzel szemben a vizsgá­latra szánt idő rövidségénél fogva nincsenek azon helyzetben, hogy maguknak a jelölt képzettségé­ről minden irányban kimerítő tájékozást szerez­hessenek. Mindezek daczára az értekezletnek nem az a nézete, hogy az államvizsgák eltörlendők volná­nak, hanem azon meggyőződésben van, hogy a gyakorlati szakoktatás igényeinek teljesen meg­felelő vizsgálati rendszer csakis az államvizsgák czélirányos kifejtése alapján érhető el. A re­form keresztülvitelére alkalmas eszközök a kö­vetkezők: úgy a jog, mint az államtudományi államvizsga tantárgyainak, azok belső összefüg­gése szerint több, de legalább is két vizsgára

Next