Kecskemét, 1893. január-június (22. [21.] évfolyam, 1-26. szám)

1893-01-01 / 1. szám

XXII. évfolyam. Kecskemét, 1895. január 1. 1. szám. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve: Egész évre - - - - 5 frt — kr­Félévre ----- 2 frt 50 kr­Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr­Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok kaphatók: a kiadó- hivatalban, Fekete Mihály, Metzger B. és Harkay József kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: II. tized, Plebánia-utcza 8. szám. KECSKÉM A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS P POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI K MEGJELEN MINDEN VASAENÁP. Felhívás előfizetésre. Mai számunkkal XXII ik évfolyamába léped a „Kecskemét“. Huszonegy viszontagságos év óla küzd hazánk függetlenségéért és városunk jólétéért. A huszonkettedik évben is ez lesz a czélunk, igazság a fegyverünk. Mi érdek nélkül, érvekkel harczolunk. És soha nem tévesztjük el hivatásul) kát csak egy perezre sem. Aki igy gondolkozik, aki előtt ugyanazon czél lebeg, akinek ugyanaz a fegyvere: az támogasson bennünket szellemileg és anyagilag. Az előfizetési feltételek a lap homlokán olvas­hatók. Legyen a haza független, legyen e váios hatal­mas és polgársága boldog! Kecskemét, 1893. január 1. Sziládi László Dr. Horváth Ádám kiadótulajdonos. felelős szerkesztő. 18 9 3. Eltemettünk ismét egy évet és üdvözöl­jük az új esztendőt. A sírkőnél megállunk, visszapillantunk az elenyészett évre s majd merengve gondolkozunk, számítunk, remény­kedünk, vájjon mit hoz a jövő esztendő? Fájdalom, sokkal, óriási sokkal több azok száma, kik reményeik, boldogságuk megvaló­sulását várják az új évtől, mint azoké, akik az elmúltat magasztalják, mert betöltötte minden vágyaikat. De nemcsak most van ez igy; ez történik minden elinuió, minden megújuló évvel, mert ez emberi életnek baj, küzdelem a minden­napi kenyere; remény, soha ki nem apadó re­mény az édessége. Állandó, zavartalan öröm nincs e földön, de létezik szakadatlan küz­delem. Az ember élete folytonos küzdés. Küz­delem a vészek ellen, amelyek minden pil­lanatban fenyegetik testi épségét; aggódás ■ 1 véletlen, a szerencsétlenség miatt, mely a legegészségesebbnek, a legvagyonosabbnak, a legigazabbnak is nyakát szegheti; bar ez a Mindennapi kenyérért, melyet millió és mil­lió ember könnyeivel áztat; törekvés az örömért, mely törékeny, mint az üveg, hamar múló, miként a hó. És nem azok a bajok a legsúlyosabbak, nem azok a küzdelmek a legfájóbbak, amelye­ket emberi erő nem tud elhárítani, amelye­ket a természet őserői ellen vivunk, hanem azok, amelyeknek gyökere a felebaráti szere­tet hiányában, a rossz indulatokban rejtőzik. A természet kimérte minden halandónak élete pályáját, amelyeken egyenközü útakon haladhatna kiki előre, egymást tólva-húzva, segítve. Ámde az emberi gonoszság elgörbíti az egyenes vonalakat, azok összeérnek, ke­reszteződnek és egyik a másikat, másik az egyiket igyekezik a furfang, a nyers erőszak minden kigondolható nemeivel ledobni az ör­vénybe, hogy a másik vonalat is ő nyerje meg s több út mentén szedje az anyagi javak eprét! És mégis vannak boldog em­berek! Az a boldog ember, akinek életelve: „az élet nem öröm, de nem is fájda- lom, hanem komoly ügy, mely reánk van róva, amelyet becsülettel kell folytatnunk és végeznünk.“ (Toc- queville.) Nem az a boldog, aki anyagi javakban duskálkodik; nem az, akit a viszonzott sze­relem tüze hevít; nem az, kit a népszerűség, dicsőssóg magasra emel; az sem, akit feje­delmi kegyek fényes hivatallal, tündöklő rend­jelekkel eziezomáznak fel... Ezek mind és mind, egyenként és össze­véve okozhatnak mulékony, jóleső érzéki cs i kla n do zás t, de nem ez a valódi bol­dogság. Igazán boldog az, akinek saját szive a temploma ós abban oltára az a megnyugtató ö n t u d a t, hogy soha le nem tért az egyenes útról! Az ilyen lehet szerencsétlen, de boldogtalan soha! Ily értelemben boldog az is, akit ellenségei meg akartak ölni, aki legigazabb szerelmében csalódott örökre fájón, akit álnok emberek vagyonilag megrontottak, aki a legigazabb ügyért küzd önzetlenül, minden előnyt megvetve; akinek útjába inig az elismerés egy rózsáját ják, a rágalom ós rosszakarat száz bogáncsát vagdalják fejéhez; aki több sebből vérzik, Hirdetmények ég „Nyílttéri“ közlemények jutányo­sán számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bíró­sági 3 frt, — egyházi, egyleti, társu­lati stb. hirdetmények minden egye- beigtntása 2 frt. ü él y eg dij minden btigtatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési dijak fizeten­dők a kiadóhivatalnál Kecskeméten Kiadóhivatal: II. tized, Plebánia-utcza 8. szám. mint amennyit szülői és rokoni szeretet képes volna beheggeszteni... buldog, —pedig sze­rencsétlen nagyon ós fájdalma óriási! Nem csalóka reményekkel, nem hiú áb­rándokkal, hanem a férfi elszántságával foly­tassuk ez évben is nehéz munkánkat. „Nincs veszve bármi sors alatt, ki el nem csüggedett!“ A mi óletirá- nyunk úgy egyéni, mint politikai és társa­dalmi tekintetben e szavakban van körülírva: „Mondottam ember, küzdj ós bízva bízzál!“ Boldog újévet! Horváth Ádám. E 1 őrei E lapok deczember 4-iki számában olvas­tam, hogy a törvényhatósági bizottsági köz­gyűlés tagjai közül sokan örömmel fogadták azon kijelentést, hogy eddig, és ne tovább! Akik azt olvasták, tudják, hogy arról van szó, hogy a már elhatározott, megkezdett építkezéseket befejezve, további nagyobb al­kotásoktól tartózkodni kell. Ezt bizony nem nagy öröm olvasni, meg­érteni meg szinte lehetetlen, mert pénzügyi kalamitások lehetnek ugyan, de azok nálunk nőin lehetnek oly természetűek, hogy a messze jövőben is akadályul legyenek a vá­ros fejlődésének. Nem is úgy kell azt az örömöt érteni, mintha az a kijelenés ügy lett volna mondva s úgy.lett volna értve, hogy örökre vagy csak a messze jövőbe is le kellene mondani a ha­ladás reményéről, hanem úgy, hogy addig inig a megkezdett, folyamatba vett munkála­tokat, a melyek úgyis eltartanak 3 — 4 évig, befejezésre siettetve, addig — de csak is ad­dig — másba ne fogjunk, hanem igyekez­zünk új erőt gyűjteni a további munkához, s használjuk fel ezt az időt arra, hogy ah­hoz elvégre egy rendszeres tervet állapít­sunk meg s a pénzügyi rendezkedés nagy munkáját befejezni igyekezzünk. Soha erre alkalmasabb idő nem volt; soha sem volt még a kedvező körülményeknek oly csodálatosan kedvező alakulása mint mosl. Ifjú, tetterős tiszti-kar, képzett is, kiktől joggal várhatjuk, hogy ne a gépies minden­napi munka elvégzésében találja ambiczióját, hanem törekedjék nagyobb, maradandóbb al­kotásokra. — A pénzügyi viszonyok pedig nem csak az egész országban, de különösen nálunk is oly kedvezők, hogy alkalmasabb időpontot kívánni is alig lehet. De a köz- igazgatás államosítása is a nyakunkon van s el lehetünk rá készülve, hogy az állami gyámkodás még tizszerte nagyobb lesz, mint most s a tisztviselőből egy csapással fog be- aintert csinálni, akinek legtöbb gondja lesz, hogy feljebb valóját nyájas jó reggelttel kö­szönteni el ne mulassza, s legfőbb érdeme, ha a közigazgatás paragrafusokkal még job­ban körül támogatandó taposó malmában gondolkozás és eszmélós nélkül őrölje le a felsőbbsóg akaratát. — Akkor ugyan magunk magunkért nem gondolkozhatunk, mert gon- kodni fognak helyettünk Bécsben, vagy aka­rom mondani Budapesten, mert tudni való, hogy a belügyminisztériumba beprotegált legutolsó díjtalan számfeletti ideiglenes fo- galmazóeska sem fogná azt beismerni, hogy Kecskemét vagy Debreczen az ő, sem a vi­szonyokat, sem a szükségleteket, sem az óhajtásokat, sem a lehetőséget nem ismerő atyai gondoskodása nélkül megWiet — hát ha még azon a bizonyos lajtorján .. Uly-ta- nácsosnak, nagyméltóságúnak, el­mésnek fel protegálja a maga körül engedel­mes szolgahadat óhajtó hatalom, ki bírna akkor e mondva csinált nagyságok eszével, a mivel helylyel-közzel maguk sem bírnak. (Bocsásd meg e durva germanismust óh Nyelvőr, de a belügyminisztériumról Írva ón sem tudok tőle menekedni.) íme tehát itt az idő, hogy az általam fönntebb vázolt kedvező körülményeket ne azzal a jelszóval használjuk fel, hogy: „ed­dig és netovább“, hanem azzal, hogy „előre!“ Elcsüggedni, bizalmatlankodni, önerőn­ket nem ismerve, félre ismerve vagy épen kicsinyéivé, munka a szép teréről visszavo­TÄES2Ä. Tulipán hóbort. :■ (Franczia eredeti után) Az emberi gyarlóság mindig talál magának va­lami rögeszméi, mely ulán futva fut, mig be nem áll a nagy csalódás, a midőn azután mára józanabb elem, de meg a korábban csalódotlak hahotája csak növelheti a szégyenérzetet. A fényűzés, a meggazdagodás reménysége, mind oly tényezők voltak, melyek úgy a múltban, mint a jelenben a leg— őrültebb végletekbe tudják sodorni az emberiséget; hogy ez igy van, alábbi sorok meggyőzhetnek min­denkit, micön olvashatják, hogy miket müveit a XVI. és XVII. században a tulipán, most már alig észrevett virág és levonhalják az eredményt, össze hasonlíthatják a mai hóbortok áldozatait a tulipán áldozataival: A tulipánt eredetileg Ázsiából hozták át kelet Európába a XV. század közepe táján. Gessner Konrád ismertette meg először, nem is sejtve, hogy ez által mily nagy forradalom okozója lesz ; Gess­ner 1559. évben Heward tanácsos kertjében, Ai'gsburgban látta meg először a tulipánt ; a neve­zett tanácsos hires volt külföldi növénygyűjtemé­nyéről. Egyik barátja küldte ezen Törökországban igen nagyra becsült virág hagymáját Konstantiná­polyból. Tíz évvel későbben már a tulipán igen ke­resett czikk lett; fökép Németország és Hollandia vagyonos emberei futottak ulánna. .Amsterdám előkelő polgárai nagy költséggel egyenesen Konstantinápolyból hozatták a hagymá­kat. Évről évre növekedett a tulipán-divat, oly annyira, hogy a XVII. század elején igen rossz Íz­lésűnek tartották azt, aki kertjébe tulipánt nem szerzett, jóllehet vagyoni körülményei ezt talán meg sem engedték volna. A tudósok is, mint pl. Angelus Pompejus és Leydeni János elöszereleltel viselteitek ezen virág iránt. A lulipánkedvelés a társadalom középosz­tályaira is átment. A kereskedők és iparosok tuli­pánnal akarták díszíteni kerijiAet és e miatt a leg­értékesebb javaikat költötték ezen hiábavalóságra. Egy tulipánhagymáért egy bizonyos harlemi ke­reskedő fele vagyonátadta, gondolva, hogy ő még drágábban adhat túl rajta. Pedig a tulipán nem bir a rózsa kellemes illatá­val, sem annak tartósságával; még csak a borsó virágjának szépségével sem; eredeti minőségében egy színű, levelei szélesek és igen hosszú szárú. A művelés leveleinek szebb zöld szint adott, szir­mainak pedig különböző árnyalatokat; és minél job­ban szépült a művelés által, annál inkább gyengébb lelt, úgy, hogy átültetve a legnagyobb gondozásra volt szüksége s talán épen ezen gyengesége tette oly értékessé, hogy nagyobb gonddal ápolták, mint az anya a legkedvesebb beteg gyermekét. 1634-ben Hollandiában, az előrelátó és gon­dos Hollandiában a tulipán kedvelése valósággal hóborttá fajult. Hasznos vállalatokkal felhagytak, az egész ország tulipán kereskedésre adta magát és ezen új kereskedelmi árúnak annál nagyobb fon­tossága lelt, minél nagyobb volt a kereslet. 1635- ben egy bankár csoport 200,000 forintért vett meg 40 db tulipán hagymát, ezeket azután perit súlyban adták el, amely kisebb mérték, mint egy szemer. Egy 480 perit súlyú Amiral Liefken 4 400 fo­rinton kelt el, 446 súlyú Amiral van Eyek 1200 frtérl adatott el és egy 176 perit súlyú Cliilderért könnyen megadiák a 1600 frtot, egy jó nagy Vi- cerviért ennek kétszeresét is. Igen könnyen 5500 forintot egy Semper Auguslusért, mely nem nyo­mott többet, mint 200 peritet. Semper Augustus volt a föáru, gyémántja ezen kertészeti kincseknek. 1636-ban csak két ily hagyma létezett Hollandiában, egyik Harlemben, a másik Amsterdamban. A harlemiért egy tulipán kedvelő 12 hold legjobb minőségű földet Ígért; az amsterdámiért egy másik 4600 forintot, továbbá egy teljesen új hintót és egy teljes szerszámot ajánlt. Egy egyszerű Vicervi gyökeret egy csomó mindenféle tárgyért adtak el, melyek Hunting sze­rint, ki egy egész kötetet tele irt sok mindenféle kü- lönczséggel, kél teher búza, két teher rozs, négy kö­vér ökör, 8 kövér disznó, 12 ürü, 2 kishordó bor, 4 hordó sör, 2 tonna vaj, ezer font sajt, egy teljes ágy, egy öltözet és egy ezüst ivócsésze. Nem egy adoma maradi fönt olyanokról; akik nem ismerve a tulipán becsét, pórul jártak. így például: egy matróz reggel jelenteni jött a ban­kárhoz, hogy hajója megérkezett, mely árukat ho­zott külországokból. A bankárt felviditá a hir és reggelire köszönet fejében egy beringet adott a hír­hozónak és azután folytatta lovább irodai munká­ját. A matróz az irodán átmenve, véletlenül meg­látott két rakás selyem és bársony közt egy rózsa­színű, íehéres friss hagymái, s gondolá, hogy ez a sovány halhoz jó csemege lesz. Nem habozott soká, zsebre vágta a hagymát és megindult a kikötő felé, nem is gyanítva, hogy egy vagyont vitt el, egy Sem­per Augustusi, mely nem kevesebb, mint 6000 forintot ért. Kevéssel azután a bankár kereste drága hagymáját, nem találta, hívta segédeit, szolgáit, kia­bált, veszekedett, fenyegetett; de hiábavaló volt a harag, hiába a motozás. Rögtön visszahivatla a matrózt, ki előbb irodájában volt. Futottak utána és megtalálták egy horgonykölél tekercsen csendesen ülve, amint épen a hagyma utolsó szeleljét lényeié és megelégedetten mosolygoit. Cleopatra gyöngyeit olvasztotta italába! Tho­mas Gresham egy gyéinánlot dobolt poharába, ame­lyet Erzsébet királyné egészségére ürített; a tudat­lan matróz túl telt az egyptomi királynőn s a lon­doni lordmajoron. Nyalánkságáért azonban hosszas fogsággal lakóit. Hollandia ugyanezen tartományában egy fiatal angol füvész egy virágkedvelő gyűjteményét vizs­gálva, meglátott egy ismeretlen hagymát, melyet még nem ismert, azt kezeibe velte, ide-oda for­gatta, talán hogy megvizsgálja belsejét, azt egy késvágással két darabba szelte. „Szerencsétlen!“ — kiált fel a hollandi, megdühödve az angol sze­lességén, — mit csinál ön ?“ , Tanulmányozom e különös hagymát“, válaszolt a britt füvész liidegvé- iüen. „Egy Admiral van der Eyck hagymát!“ „Kö­szönöm, hogy méltóztalott nevél megmondani, me­gyek beírni jegyzőkönyvembe.“ „Jól van, ön majd meglátja, hogy mibe kerül ez a bolondsága.“ E szavakra gallérjánál megfogla a szegény füvészt és elvezette a bírósághoz. Itt megludá, hogy a hagyma, mit oly egykedvűen kettészelt, 4000 ezüst forintot ér, és daczára mentegetőzésének, elítélték, és addig fogságban is maradt, mig a tulipán árát ki nem fizette. Mindinkább nagyobb és nagyobb kereslet ki­elégítésére tulipán-társulatok alakultak, Rotterdam, Amsterdam, Harlem, Leyden, Alkman, Hoorne és több más városokban. Ekkor kezdődött meg a rész­vényüzlet. Üzérek és szerencsehösök is rendezlek be nehány kereskedést. Ravaszságaikat e kitiinö virágok elárúsitásánál érvényesítették; ügyességük által tetemes nyereményhez jutottak, úgy hogy né-

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék