Kecskemét, 1893. július-december (22. [21.] évfolyam, 27-53. szám)

1893-07-02 / 27. szám

27. szám, pártbeli tagok újabb ékeket ne verjenek közénk, amelyek esetleg a kiegyenlítést meggátolhatnák, vagy legalább megnehezíthetnék. Ebből láthatják t. polgártársaink, hogy a kilé­pettek akarják őszintén Kossuth Lajos taná­csát, óhaját követni; az elvi alapon való egyesülést mielőbb létesíteni s a fölindult kedélyek megnyugtatásával az egész párt összes híveinek bé­kéjét helyreállítani. E becsületes törekvésnek csak halasztás által való meggátlása is, majdnem egyértelmű a békére nyújtott kéz visszautasításával. Épen ezért Juszh­ Gyula elnök úrtól a kellőleg összehívott pártköri tagok értekezletének határoza­tához felebbeznek a kilépettek. És ha ez is megerősíti az elnök magán­nézetét, úgy azt kell hinnünk, hogy a pártkörben benma­­radottak nem akarják Kossuth bölcs taná­csát követni, nem merik a kibékülési tanácskozá­sok fonalát fölvenni s igy békét hirdetve, annak ellene vannak! A kilépettek mindent megtettek, amit a párt valamennyi igaz hive s Kossuth is megkívántak. Aki nem e szerint cselekszik — az az igazi párt­bontó . . . A kecskeméti függetlenségi és 48-as párt ünnepe. — 1893. junius hó 25. — Kitka szép napja volt a kecskeméti függet­lenségi és 48-as pártnak e napon, amely méltó a megörökítésre. Annyi ellenséges hang, közle­mény s állásfoglalás után, annyi rágalom, vá­daskodás, kicsinylés után minden, de minden a legszebben, a legjobban sikerült. Az eseményekről lapunk szűk keretéhez mér­ten a következőkben adunk számot: A bevonulás. Az ünnep színhelyeihez vezető utczákat min­denfelé zászlódísz borította. A Czegléd felől ér­kező vendégeket díszes lovas bandérium fogadta. Remek látványt nyújtottak a déli szép ifjak borjúszájú ingben, lobogó gatyában, amúgy is­­tenigazában megülve szép paripáikat. A bevonu­lás alatt lelkes közönség csoportosult az utczá­­kon s nézett ki az ablakokon, éljenzéssel és ken­­dőlobogtatással üdvözölve az érkezőket. Nehogy részrehajlással vádoltassunk s mi­után a beszámoló képviselő egyszersmind e lap felelős szerkesztője is, a továbbiakat az „Egyet­értés“ után közöljük a következőkben : Horváth Ádám beszámolója. Kossuth Lajos üzenetének a híre már június 24-én el volt terjedve Kecskeméten s abban a reményben, hogy ezt az üzenetet Eötvös Károly fogja előterjeszteni, az egész város nagy érdek­lődéssel várta a 25-ikét. A reggeli órákban tömegesen vonult ki a nép a pályaudvarhoz, fogadni az érkező országos képviselőket s a pártgyűlésre bejelentett kikül­döttek csoportjait. Délelőtt fél kilencz órakor ro­bogott be a pályaudvarba az első vonat a várva­­várt vendégekkel. Az érkezőket a kecskeméti függetlenségi és 48-as párt megbízottjai fogad­ták s diszbandériummal kisérték be a párt he­lyiségébe. A Körmöczy-féle vendéglőben történt bemu­tatások és ismerkedések után az egész gyüle­kezet zeneszó mellett vonult ki az úgynevezett belső­ sétatérre, meghallgatni Horváth Ádám be­számolóját. Elől a párt díszes lobogóját vitték s a nyomában jövők serege lépten-nyomon sza­porodott, úgy, hogy végül a sétatéren, a beszá­moló helyén, egész kis néptenger verődött össze a szónoki emelvény körül. Horváth Ádámon kívül ott voltak gróf Ká­rolyi Gábor, Beniczky Árpád, Tóth János, Uray Imre, Pogrányi József, Szurjyán György és Luby Géza országgyűlési képviselők is. Szappanos István kecskeméti pártelnök üdvö­zölte a jelenvalókat, békességre és egyetértésre intette a hallgatóságot s felszólította a kerület képviselőjét beszámoló beszédének megtartására. Lelkesült éljenzés mellett lépett az emel­vényre Horváth Ádám. Beszédét azzal kezdte, hogy a béke olajágá­val jött választói közé, távol minden legcseké­lyebb szándéktól, mely a pártbontást vagy az egyesülés létrejöttének akadályozását czélozná. (Éljenzés.) Abban, hogy beszédét korábban tartsa meg, akadályozta betegsége s elfoglaltatása a kilenczvenéves Kossuth Lajos ünnepeltetése al­kalmából kiküldött rendezőbizottságban. Sietnie a beszámolóval különben sem lehetett nagyobb oka, mert választói értelmességéről felteszi, hogy az ő magyarázatai nélkül is megtudták ítélni, mikép a függetlenségi és 48-as­ párt mindig hí­ven teljesítette kötelességeit. Ő most is ahhoz a programaihoz ragaszkodik, amelyet választói előtt annak idején kifejtett. (Éljenzés.) Most alkalma nyílnék sok rágalmat vissza­­utasítni, de csak a félreértések eloszlatására szo­rítkozik, mert előtte Kossuth akarata szent s az ügyet jobban elmérgesitni különben sem óhajtja. Ő és társai Eötvös Károlylyal (éljenzés) kiléptek — nem a pártból, hanem a pártkörből, nem azért, hogy új pártot alakítsanak, hanem azért, mert bizonyos irányzatokkal, bizonyos egyének­kel nem vélték kivihetőnek elveik győzelmét. Óhajtja a kibékülést, tehát hallgatni fog a sze­mélyi dolgokról. Kiléptek a pártkörből, mert , elveikre nagyon féltékenyek s ezeknek tiszt­asá­­­­gát óvni tartoznak még azokkal szemben is, akik esetleg barátaiknak vallják magukat. Ismerteti ezután a szónok Eötvös ismert álláspontját úgy, amint ez a Kossuthoz intézett s lapunkban egész terjedelemben közölt előterjesztésben van ki­fejtve. Elmondja, hogy az ország közvéleménye a demokratikus elvek mellett nyilatkozott, annál sajnosabb, hogy a szakadás még­is megtörtént. Hi­vatkozik Kossuth újabb kijelentésére, melyekből látszik, hogy a kilépettek elvét mindenben he­lyesli. (Éljenzés.) Előadja ezután szónok Eötvös turini útjának részleteit. Kossuth — úgymond — akarja a ki­békülést, de nem a színpadi ölelkezést, hanem az elvi alapon való maradandó egyesülést. (He­lyeslés.) A kilépettek megfogadták Kossuth ta­nácsát, és nem hánytorgatták a történteket, mert nem volnának méltók a választók bizal­mára, ha e tanácsot nem fogadták volna meg. Kossuth megírta, hogyha ezen az alapon nem jöhet létre egyezség, majd megírja az ő véle­ményét. Azt hiszi, hogy a kibékülésnek Kossuth által kijelölt feltételeit a párt tagjai mind elfo­gadják, mert Kossuth akarja. A kilépettek rajta lesznek, hogy a béke helyreálljon, de „nem minden áron“. Egyetlen egy elvüket nem áldoz­zák föl. Kecskemét polgárai előtt nem kell védekez­niük, ama vád ellen, hogy a kormány szekerét tolják. A kormány eltulajdonított egyszer egy csomót a függetlenségi párt reformtörekvéseiből s azokat meg akarja valósítani. Ők akarták ez elvek megvalósulását és most ellenezzék? (Tet­szés.) Végül ígéri a képviselő, hogy ő továbbra is marad az, aki volt s tántoríthatatlanul fog küzdeni a haza függetlenségéért és szabad hala­dásáért. (Hosszantartó éljenzés.) Pogrányi József meleg köszönetet mond a választóknak a lelkes fogadtatásért. Uray Imre kijelenti, hogy ő nem azért jött Kecskemétre, hogy békét vagy haragot hirdessen, hanem azért, hogy megmondja, hogy nekik, a kilépetteknek igazuk van. Addig lesz a pártnak tekintélye, míg a programaiból egyetlen betűt sem fog engedni. Nem bánja őt akárki, csak csinálja meg az egyházpolitikai reformokat. Meghajlik Kossuth előtt, mert az ő akarata parancs. Visz­­szateszi hüvelyébe azt a kardot, melyet Kecs­keméten ki akart rántani. (Helyeslés.) Dicsérettel emlékezik meg azután Horváth Ádámról, a ke­rület elvhű, tántoríthatatlan képviselőjéről. (Él­jenzés.) Most Károlyi Gábor grófot akarja hallani a választó közönség, Károlyi engedett a felszó­lításnak. Önök szónokot vártak, mondá Eötvösre czé­­lozva s kaptak egy közbeszólót. (Éljenzés.) Eöt­vös ugyanis nem jöhetett el, mert — mint orvosa sürgönyzi — beteg lett s ideutazása még vesze­delmesebbé tehetné egészsége állapotát. A szó­nok ezután a pártból való kilépés ügyéről szól. Ha — úgymond — a bennmaradottak be tudtak vádolni minket, hogy nem engedelmeskedünk Kossuthnak, mi megmutattuk, hogy igenis tu­dunk és most rajtuk van a sor megmutatni, hogy ők is tudnak-e? (Tetszés.) Pontonkint ma­gyarázza ezután Kossut feltételeit. Mikor a dele­­gáczióbalépés helytelenítéséről szól, szenvedélyes közbeszólások kisérik szavát: ,,Oda bemenni lehet, de kijönni nem lehet!“ Zúgó helyeslés követi abbeli magyarázatát, hogy a kormányzó veszedelmesnek tartja úgy az Ugronnal, mint az Apponyival való fegyverbarátságot. Én — így folytatja aztán — kormánypárti nem voltam soha, nem is akarok, nem is leszek. A kormánynak barátja sem voltam s most sem vagyok. De ha a kormány valami tisztességes dolgot akar csinálni, vajon miért bántanám? (Úgy van!) A­mint azonban a kormánypártot elitélem a maga politikája miatt, és úgy elíté­­lem az Apponyi pártot is, a­mely egyszerűen bitorolja a „nemzeti“ nevet, mint Bitay bito­rolta, „az ország bárója“ czímet (Nagy derült­­ség, hosszantartó tetszészaj.) Az Ugron-féle pártról nem is akarok beszélni. Az, aki bemegy a delegáczióba, már el van végzve. (Helyeslés.) Rontani nem akarom a békülést, de a békü­­lés mindkét részről szükséges. Teljes kibékülésre van szükség. (Helyeslés.) Ha kívánták a ben­­maradottak Kossuth tanácsát követni, no hát, most már kövessék. De ha nem követik, mi úgy is követjük. És ha ki nem békülhetünk, akkor mi vagyunk a függetlenségi párt és ők legyenek, a­mik akarnak. (Zajos tetszés.) Engem Székesfehérvárról kitettek, mert azt mondták rólam, hogy a papi vagyon szekulari­­záczióját akarom. Fájt ez a papoknak, különösen a püspöknek. (Derültség.) Eljöttem onnan a czeg­­lédiekhez és ők megválasztottak (Éljenzés), mert őket nem bántja az, hogy én a szélsőbalnak legszélsőbb tagja vagyok. ígérem, hogy az is ma­radok mindenkor. (Hosszantartó éljenzés.) Ezzel a beszámolón a beszédek sora bezá­rult. Szappanos István pártelnök megköszönte Horváth Ádámnak és a többi képviselőknek a tájékoztatást s a közönség ugyancsak a pártkör lobogója után megindult a város felé, a társas­ebédre. A Körmöczy-féle vendéglő nagytermében volt terítve. De a résztvevők nem fértek el a teremben s a közönség egy része az udvaron és verandán terített asztaloknál foglalt helyet. Emelkedett hangulat mellett nyitotta meg a felköszöntők sorát Szappanos pártelnök, éltetve Kossuthot. A lelkesült éljenzés elhangzása után ugyancsak Kossuthért emelt poharat Horváth Ádám országgyűlési képviselő, a hála és tisz­telet szavaival emlékezve meg a függetlenségi párt vezérlő szövetnökéről, melynek világossága egyedül képes a koronkint beálló homályban a helyzetet földeríteni. Törpék vagyunk mi, mondá többek közt, nagy nemzetekkel szemben, de a gondviselés kárpótolt minket Kossuthtal, a­ki ma is, 91 éves korában is, oly nagy szerepet ját­szik hazánk történetében. Ő állította fel azt a sarokkövet, amely méltán párja a régebben le­rakott sarokkőnek. Legutóbbi leveleiben s nyi­latkozatában, a régi s függetlenségi sarokkő mellé lerakta a szabadelvűség sarokkövét. Ő mondta ki, hogy a függetlenségi magyarnak sza­badelvűnek is kell lenni. Horváth fölköszöntője nagy hatást tett. A magasztos példájú szent öreg nevének említé­sekor a szemek fölcsillantak, könnyekkel teltek meg s hosszantartó, harsogó éljenzés zúgott föl a teremben és az udvaron. Gulácsy Gyula, volt országgyűlési képviselő, most kecskeméti polgár, Eötvös Károlyt köszönti fel. Az ő dicsősége a mai nap, nemcsak itt kö­zöttünk, hanem az egész országban. Kossuth Lajos csókja Eötvös Károly ajakán az egész nem­zetnek szól. A­mikor Eötvöst említi, érti a vele tartó képviselőtársait, akik meg akarják a pártot az igaz úton tartani. Eötvös jobban megerősítve hangoztatja a függetlenségi eszméket. Élteti Eötvös Károlyt. Tóth János mezőtúri képviselő Horváth Ádá­­mot élteti. Kovács István kecskeméti ügyvéd élteti a képviselőket, kívánja, hogy állítsák helyre a párt békéjét s legyenek bük a függetlenségi elvekhez. Makai Zádor, a dévaványai független­ségi párt elnöke, a pártegyenetlenség káros ha­tását fejti ki. A haza függetlenségére üríti po­harát. Gróf Károlyi Gábor az ellen tiltakozik, hogy ők viszálykodnak. A torzsalkodók nem ők. Élteti a vidéki pártelnököket. Makai Zádor ma­gyarázza szavait:­­ Ő nem is vádolta Eötvöséket torzsalkodással. Ő azokat vádolta, akik az el­sőségért versenyeznek, de Eötvös, hogy a hazát szolgálhassa, le tudott mondani az elsőségről. Pogrányi József képviselő a párt egyetérté­séért üríti poharát. Aigner érsekújvári polgár a nemzeti párti sajtót korholja, mert ez szítja a függetlenségi párt viszálykodását. Ha az Eöt­vössel tartó képviselőket azzal gyanúsítják, hogy nekik az osztrák császár nem kell magyar ki­rálynak, az előttünk önökre nem gáncs, hanem dicséret. Az önök eljárását én helyeslem. (A jelenlevő képviselők helyükről felkelve üdvözlik a szónokot.) Fischer Gusztáv czeglédi ügyvéd a legigazibb demokratát, Károlyi Gábort köszönti fel. Weber Vilmos élteti Czegléd, Kőrös és Kecskemét kép­viselőit. Kupa Árpád a mezőtúri kerületből a függetlenségi eszmék jövőjéért emelt poharat. Még számos fel­köszöntő volt. Az országos pártértekezlet. Kevéssel a társasebéd után az összes jelen­valók felkerekedtek s kocsikon és gyalogszerrel vonultak ki a városi műkertbe, hová az orszá­gos pártértekezlet volt kitűzve. Beláthatatlan kocsisor haladt végig az oda­vezető főúton, élén a 48-as zászlóval s váloga­tott kecskeméti legények festői lovasbandériumá­val. A kocsik sora egyre szaporodott: az ép elhaladó utolsó kocsikhoz még mindig csatlako­zott egyik-másik mellékutc­ánál egy-egy újon­nan érkező fogat. De a közönség nagyobb része gyalog ment a gyűlés színhelyére. Az értekezletnek a programja szerint délután két órakor kellett volna kezdődnie, de a válasz­tókerületek kiküldöttjei a nyilvános értekezlet megnyitása előtt zárt értekezletet tartottak, hogy egyetmást maguk között tartózkodás nélkül meg­beszélhessenek. Háromnegyed óráig tartó tanácskozás után a közönség előtt kihirdették, hogy a nyilvános ér­tekezlet kezdődik. Seregestül tódultak a jelen­valók a szellős, tágas, pavillonszerü nagy terem fedele alá. Szappanos István, az értekezlet összehívására kiküldött kecskeméti vezérbizottság elnöke, hosz­­szabb beszédet mondott megnyitóként. Üdvözölte aztán az egybegyűlteket s felhívta a gyűlést, hogy válasszon elnököt és két jegyzőt. Elnöknek egyhangúlag Szappanost, jegyzőin­k Aigner Adolfot Érsekújvárról és Kovács István kecskeméti ügyvédet választották meg. A lefolyt ülésszakban — mondá ezután Szap­panos elnök — nem mondhatom, hogy valami barátságos, inkább sajnálatos mozzanat esett az országos függetlenségi pártkörben, ami mélyen megszomorította a függetlenségi és 48-as vá­­lasztópolgárokat. Nehogy elposványosodjék és el­mérgesedjék ez az ügy, eszébe jutott a kecske­métieknek országos értekezletet hívni össze az ellentétek kiegyenlítése czéljából. A független­ségi párthoz tartozott nyolc­van képviselőhöz, lapokhoz, egyesületekhez 1171 példányban meg­hívót küldött szét az elnök. Mindent elkövetett tehát, hogy mindenki, akit illet, vegyen róla tu­domást. Igen sok egyesület küldött ide képvi­selőt, tehát konstatálja, hogy méltán nevezheti ez értekezletet országos értekezletnek. Felhívja Kovács István előadót a függetlenségi és 48-as párt országos programmjának az értekezlet tárgy­­sorozata szerint most következő felolvasására. Kovács István előadja, hogy sajnálattal vette tudomásul az egyenetlenkedést a kecskeméti füg­getlenségi és 48-as párt, és akc­iót indított az iránt, hogy a párt programmja mindig átaláno­­síttassék , hogy ilyen formán mintegy a válasz­tók adjanak utasítást a képviselőknek és ne a képviselők mondják el, hogy ők mit akarnak. (Ellenmondások.) Felolvassa ezután a független­ségi és 48-as párt 1884-ik programmját. A pol­gári házassági kérdésről szóló passzus után har­sogó éljenzésben tört ki a gyűlés. Élénken élje­neztek a választási jog kiterjesztéséről s a főren­diház átalakításáról szóló tételek u­tán. Ezek azok a pontok — mondá végül az előadó — melye­ket a kecskeméti függetlenségi és 48-as pártve­­zérség azért terjesztett az országos pártgyűlés elé, hogy országos elfogadásuk útján minden további bizonytalanság elháríttassék és a képvi­selők többé ne legyenek abban a helyzetben, hogy a párt elveitől eltérhessenek s e kérdések­ben zavarokra adhassanak okot. (Zaj.) Nyújtó Pál, református tanító Czeglédről, óhajtaná, hogy ezt a programmot minden egye­sülettel közöljék. (Zaj.) Az itt levő 32 küldött­ről nem tudja, váljon ezek függetlenségi egyle­tek vagy pártok kiküldöttjei-e. Azzal szemben, ami most a központban folyik, nem tartja taná­csosnak e programm felett ezúttal dönteni. (He­lyeslés.) Aigner Adolf hozzájárul az utóbb mondottak­hoz. Szerinte nincs más tennivalója e részben a pártgyűlésnek, mint konstatálni azt, hogy eze­ket a pontozatokat, mint tudvalevőleg az orszá­gos párt programmjának a pontjait, meghallgat­ták, emlékezetükbe vésték és e tekintetben min­den határozathozatal nélkül egy­szerűen tudomá­sul vették. (Éljenzés.) A pártgyűlés Aigner előterjesztését magá­évá teszi. Gulácsy Gyula az országos értekezlet átalá­­nos czélját ismerteti. Egyebek közt így szól: Minden erővel hassanak oda, hogy az egyetértés és egyesülés állandó legyen a szétváltak között. „A magyar ne bántsa a magyart.“ Lelke rajta annak, aki a pártválságot előidézte, fátyolt bo­­ritnak az egészre. De föl kell tennem egy kér­dést: meddig tart még a viszálkodást közöttük? Vájjon nem ál­l­hat-e be az a helyzet, hogy az örökös viszálkodás miatt a választók bizalma meginog bennök s nem haladnak velők azon az úton, amely a párt szétbomlására vezet. T. kép­viselő urak! Az önök viszálkodásai bennü­nket elvhűségünkben megingatni nem fognak! Hall­gassák meg kérő szavunkat s kövessék Kossuth tanácsát! (Helyeslés!) Minden indítvány megté­telétől elállok, mert van egy más indítvány, mely csaknem ugyanazt mondja, amit én mon­dani akartam. Ehhez én hozzájárulok, de indo­kolását az indítvány benyújtójára bízom. Remél­jük, hogy az illetők meg fogják találni azt az eszközt, amely a pártot ismét, egyesítheti. Ha­tározottan heelyeslem Eötvös Károly és társai kilépését a pártból. (Éljenzés.) Így tesz a be­csületes férfiú, aki folytonosan önérzetében lett sértve. Sokkal jobb az Isten előtt való törvé­nyes elválás a házasságban is, mint az örökös veszekedés. Isten engedje, hogy egyesüljenek is­mét, s legyenek jó­­ házastársak. A mi el­veink tiszták, világosak, melyeket csak az elbo­rult szem nem lát, csak az elborult eli­j nem ért. Kecskeméten tiszta bor terem, nem aféle szolnoki vinkó. Ezt töltsük a pohárba. Juttas­sák győzelemhez a pártot, melynek Kossuth a megalkotója s Eötvös Károly egyik prófétája. (Éljenzés.) Kupa Árpád, mielőtt a meglevő indítványt benyújtaná, felolvasni kéri Kossuthnak Eötvös­höz és gróf Károlyihoz intézett szavait. (Ko­vács István előadó olvassa az Egyetértésben már egész terjedelemben közölt nyilatkozatot. Nagy éljenzés.) Kupa Árpád kifejti, hogy a párt, mely a nemzet szivével, aspiráczióival azo­nos, ma oly helyzetben van, hogy ő indokolt­nak találja az alább előterjesztendő javaslatot. Kikel a nemzeti párt ellen, mely tervszerű har­­czot folytat a függetlenségi és 48-as párt ellen. Elmondja a véleményét Apponyiról, aki csak be­szél, de tettet soha sem tud felmutatni. Sze­rinte a függetlenségi pártnak egynek kell len­nie a szabadelvűséggel. Bízik azoknak a képvi­selőknek a becsületességében, a­kik a párt tag­jai, közbecsülettel viselik s annak idején becsü­lettel adják vissza a mandátumukat. Ezután fel­olvassa a következő indítványt: „Mondja ki az országos értekezlet, hogy a függetlenségi és 48-as párt csak úgy tehet ele­get magasztos hivatásának, ha a Kossuth La­jos kormányzó által adott, legutóbb Turiuból ho­zott utasítás szerint jár el működésében és párt­szakadást csak az esetben ismer el, ha lesznek, a­kik emez utasítás ellen fognak működni.“ Aigner Adolf így szól: Ártunk a függő párt érdekének azzal, ha az ismert cselekmé­nyekkel szemben nem hozzuk tisztába azt, hogy mit tartunk mi a kilépésről. A kilépésnek kü­­különös jelentőségét tulajdonolai nem lehetne, ha nem volnának személyes okai. Madarász Jó­zsef elég jó függetlenségi, a pártkörnek leg­utóbb egyáltalában nem volt tagja és mégis eb­ből ránézve semmiféle következtetést le nem vontak. Kell, hogy a párt az egyházpolitikai reformokat a saját tisztességének megóvása szempontjából is pártolja. Ebben akadályozták Eötvöséket a körben azok, a­kik a megyegyű­­lésen nyíltan kijelentették, hogy nem fogják tá­mogatni a javaslatokat. Ki kellett lépniök, meg­mutatni , hogy kell eljárni azoknak, a­kik ta­núságot, akarnak tenni róla, hogy hívei Kossuth­nak (Éljenzés) és követik Kossuthot (Éljenzés). Vajjon mi nagyobb érdek : az-e, hogy We­­kerlének kellemetlenséget okozzunk, vagy az-e, hogy az országnak hasznot tegy­ünk ? Helyesen tették, amit tettek s aki nem így cselekszik, az nem tett helyesen. (Helyeslés.) Ezt meg kell mondanunk nekik, mert ha mi, a választók nem tesszük, miből merítsenek ők erőt eljárásukhoz? (Zajos helyeslés.) Ha ezt nem teszik vala, én irántuk én oly kevés bizalommal leszek, mint vagyok azok iránt, akik ezt nem tették. (Kitörő helyeslés.) Többre becsülöm az elvek hű köve­tőjét, mint bármely egyesülést e nélkül. Ami Apponyit illeti, ez a kiváló ember, aki tehetség dolgában bátran mérkőzhetik más párt vezérfér­­fiaival is, bár annyi súlylyal­­ kellene annyi be­folyást gyakorolnia környezetére, hogy a nem­zeti párti lapok a függetlenségiek tisztogatásait hagyják abba. Amennyiben Apponyi ezt még­sem teszi meg, eljárását bizony nem helyesel- KECSKEMÉT 1893. julius 2.

Next