Kecskemét, 1894. január-június (23. [22.] évfolyam, 1-25. szám)

1894-01-07 / 1. szám

XXIII. évfolyam. 1m szám. Kecskemét, 1894. január 7. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve: Egész évre - - - - 5 frt — kr Félévre - - - - - 2 frt 50 kr Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes páklánvok kaphatók: a kiadó- hivatalban, Fekete Mihály, Metzger B. és Harka^J ózsef kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: II,tized, Plebánia-uteza 8. szám. KECSKEMET A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZ MEGJELEN MINDEN VASAK NAP. A népoktatási törvény jubileuma. Most van 25 éve, hogy a magyar törvény­hozás az 1868. évi XXXVIII-ik törvény- czikkben intézkedett a magyar népoktatás sorsáról. Nem hiányzanak ez alkalommal az ünnepségek, amelyeken agyba-főbe dicsérő hymnusokat zengenek; vannak másrészről minden haladást, minden érdemet eltagadó hangok is. Mi e kérdésben is úgy, mint más kérdés­ben szoktuk, egyedül a szigorú tárgyilagos­ság, a meg nem hamisítható igazság által engedjük vezettetni bíráló toliunkat. Elis­meréssel emlékezünk meg arról, ami hala­dás, de nem feledkezünk meg arról sem, ami hiány, ami hiba s amit már régen pótolni kellett volna. Elismerjük, hogy 25 év alatt nagyot ha­ladt a tanköteles gyermekek össze­írásának ügye. 1869-ben 2 millió 284 ezer 741 tanköteles gyermeket Írtak össze, 1892- ben 2 millió 670 ezer 095-öt, tehát 23 év alatt 385 ezer és 354-gyel többet. Még inkább fokozza az elismerést, ha a tényleg iskolába járók számának nö­vekedését tekintjük. 1869-ben 1 millió 152 ezer 115 tanköteles járt iskolába, inig 1892- ben 2 millió 169 ezer 692 gyermek. Va­gyis 1869-ben a tankötelezetteknek 50.42, — 1892-ben 81.2G százaléka járt iskolába. Mindenesetre nem megvetendő eredmény. Szadorodott az iskolák száma is. 1869-ben 13 ezer 798 népiskola volt, 1892- ben már a szám 3119-czel növekedett, va­gyis 16 ezer 917-re emelkedett. Hasonlóan szaporodott a tantermek száma is, 1869-ben 16 ezer 899, 1892-ben 8 ezer 341-gyel löbb, vagyis 25 ezer 268 volt a tantermek száma. Megnövekedett a tanítók száma is. Mig 1869-ben 17 ezer 792 tanító oktatta a tanköteles gyermekeket, addig 1892-ben 7 ezer 713-mal többre, vagyis 25 eze: 505-re rúgott a tanítók száma. A t an it ó-képzés is jelentékeny hala­dásnak örvendett, 1869-ben 46 tanitókópez- dónek volt 1556 növendéke, am'lyből 462 nyert évenként oklevelet, 1892-ben 71 ta- nitóképezde virágzott 4387 növendékkel, akik közül 1892-ben 989 kapott oklevelet. Ezek a számok elég szépen festenek, de most már nézzük az érem másik oldalát is, mert csakis igy alkothatunk magunknak tiszta képet népoktatásunk állapotáról s a népoktatási törvény értékéről, valamint an­nak végrehajtása körül kifejtett buzgalom­ról, avagy hanyagságról. Tény az, hogy a tanköteles gyermekek összeírása 25 óv alatt nem történt elég szi­gorúsággal. Ezt bizonyítja azon körülmény, hogy 1869-től 1891-ig évenként átlag csak 16 ezer 754-gyel szaporodott a tankötelezet­tek száma, mig az 1891 — 92-ki tanévben egyszerre 78 ezer 719-czel több lett. Egyéb statisztikai adatok is mutatják, hogy nagyon sok tanköteles kimenekült az összeírás alól. Szomorú képe népoktatási ügyünknek az, hogy a tanköteleseknek 19 százaléka még mindig nem jár iskolása, 214 községben egyáltalában nincs népiskola s 1757 község­ben iskolai oktatásért félmórt földre kell gya- logolniok a gyermekeknek s hogy még a meglevő iskolákban is hiányzik 2500 tan­terem. Ennél is szomorúbb, hogy 7 ezer 472 nem kizárólag magyar nyelvű iskola közül a Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányo. san számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bíró­sági 3 frt, — egyházi, egyleti, társu­lati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. B él y e gdij minden beigtatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési dijak fizeten­dők a kiadóhivatalnál Kecskeméter. Kiadóhivatal: II. tized, Plebánia-utcza 8.szám. magyar nyelv kötelező oktatása (1879'. évi XVIII. t. ez.) következményeinek csupán 5 ezer 086 iskola felelt meg. 2 ezer 386 népiskola v a n még Mag y arorsz á- gon, ahol nem tanítják a magyar nyelvet s 1601 néptanító nem bir magyar nyelvet oktató képes­séggel! Legelszömoritóbb azonban az, bogy a ta­nítók fizetésének rendezése kérdésében nem történt egyéb, mint az, hogy az 1868^1%, törvényben meghatározott 300 forintos fiz^ tósi minimumot az idén, hosszú 25 év múlva, újból törvénybe foglalták. 25 évig tűrték, hogy számtalan tanító a béressel s a kuko- riczacsőszszel, éjjeli bakterrel legyen egy ja­vadalmazásban ! Nem akarjuk eltagadni a 25 év haladá­sát. De adatokra hivatkozva állítjuk, hogy az azóta volt és fennálló kormányok nem tet­tek eleget e részben sem kötelességüknek. Mert módjukban állott volna 25 hosszú év alatt mindazon hibákat és hiányokat eltün­tetni, amelyeket fentebb elősoroltunk. És mert nem tették, ez soha jóvá nem tehető bűneik közé tartozik. Hagyjuk ezt a jubileumot azon időre, miden Magyarország n a k egyetlen községe sincs népiskola nélkül; mikor minden népiskol á- b a n oktatják a magyar nyelvet! A kecskeméti iparos ifjúság önképző egylete. Az iparos ifjúság, mint a magyar ipar leté­teményeseinek önképzése, illetve társadalmilag .helyes irány báni művelése minden, a magyar ipar iránt érdeklődő tényezőknek, különösen pe­dig magának az iparos itjaknak elodázbatlan kö­telessége. Kötelessége nemcsak az ipar fejlő­dése, nemcsak a szó szoros élteimében vett közművelődés, hanem kötelessége nemzeti meg­izmosodásunk szempontjából is. Mert bár ha­zánk földrajzi fekvésénél fogva a múltban telje­sen, s még ma is nagy részben földművelő ál­lam vágjunk, nem zárkózhatunk el nemzeti fej­lődésünk azon követelménye elől sem, bogy a magyar ipart, mint nemzeti aspiráczióink meg- valósithitásának egyedüli eszközét istápoljuk, annak f-jlesztésére s tökéletesítésére minden le­hetőt elkövessünk, mert csak alapjában teljesen képzett és megfelelően művelt iparos osztálylyal remélhetjük azon nagy feladatok megvalósítását, amelyeket nemzeti létünk újra születésének bi­zonyságául. a második ezpr év küszöbén, a mil­lenáris kiállításon felmutatni akarunk. Hogy alapjában képzett iparosokat nyerjünk,-mm# K#hogy a kiképzést is alapjában kéz mzatosan vezessük a szükséges sziuvo- nézve az alapfeltétel megvan az. 1884. évi XVII. t. ez. 80. §-a alapján 27496 /1884 szám alatt kibocsátott közoktatásügy i miniszteri rendelet értelmében szervezett alsófokú ipar és kereskedelmi iskolák szervezésében. De az itt nyert alapműveletek teljesen értéktelenné vál­nak, ha annak folytatása egy arra szükséges és alkalmas- orgánum hiányában megszakad. Ily alkalmas orgánum szerintem az iparos ifjúság önképzó e gy 1 e t e, amilyenek az iparszabadság f-jlődő korában, a hatvanas évek utolján és a hetvenes évek elején országszerte nagyszámban alakultak, de amelyek a lelkesedés — mondhatni rohamos — lecsillapodása után nagyobbrészt elhauyagoltattak, sok helyen tel­jesen megsemmisültek, végelgyengülésben ki­múltak. A kecskeméti iparos ifjúság önképző egylete is, amely 1871. évben nagy lelkesedés közepett megalakult, szintén nem képezhetvén kivételt, fájdalom, hasonló sorsra jutott, és csak az Ipar­testület érdeklődésének köszönhető, hogy — sok kimúlt társaival együtt — végkép le nem tűnt a cselekvés színteréről, mert ennek hiányában ma már csak mint valamikor létezett egyletet emlegetnénk. Az Ipartestület azonban, bár az egylet kitűzött czéljának megfelelő üdvös műkö­dést vissza nem vaiázsolhatta, az egyletet fen- tartotta, s vagyonát, amennyire a körülmények engedték, megmentette. És a múlt év deczember 26-án megtartott alakuló közgyűlésen a ,,Kecs­keméti Iparos Ifjúság Önképző Egyletét" új életre hívta, ahol mintegy 50 új tag sajátkezű aláírásával kötelezte magát az egylet tagjává lenni, s oda működni, hogy az iparos ifjúság ön­képző egylete nemes küldetésének megfelelhessen. De több mint bizonyos, hogy ezen ötveu alá­írás csak foglalónak tekinthető azon nagyszámú tagokra, akik az egylet üdvös és czéltudatos mű­ködését látva, az egylet kebelébe suegelni fog­nak, aminek legmeggyőzőbb bizonyságát képezi azon körülmény is, hogy a gyűlés óta is az ott jelen nem volt iparos ifjak közül nagyon sokan jelentkeznek aláírás végett. Az egylet sorsa iránti érdeklődésemnél fogva nem mulaszthatom el, hogy e helyen is fel ne hívjam az iparos ifjak figyelmét és érdeklődését arra nézve, hogy az' „Iparos Ifjak Önképző Egy­letéibe való belépés végett az Ipartestület hi­vatalos helyiségében a hivatalos órák alatt bár­mikor jelentkezhetnek. ...n ... s. TÁRSBA. Doretta gyónása. lila: Enrico Castelnuovo. — Ah, ez derék, signor Anselmo! — eleibe menve a belépőnek s kezet fogva vele. — Épen jó­kor jön. Sohasem szoktam gyónni, de egy régi jó barátnak, aki engem gyermekkorom óla ismer, aki csaknem atyám lehetne . . . — Köszönöm! — Mii ? — Azt a c s a k n e m-et. — Egyszóval — ki akarom ön előtt tárni a szi­vemet. Ón lesz a gyóntató atyám. — Tréfálni méltóztatik ! — Épen nem, komolyan mondom. Sok idő óla ez az első kérésem önhöz . . . Nem tagadhatja meg. — Ha mindenáron szükségesnek tartja . . . — Annak tartom. De Ítéljen saját maga . . . Csak két nap óta vagyok itt látogatóban a csalá­domnál és a férjemuram kezdeményezésére már válópürt indítottak ellenem. — Kedves Doretta, — szólt közbe signor An­selmo — nem vehetnénk nyugodtabban a dolgot? Például nem ülhetnénk le? — Üljünk le — mondta Doretta. De az a körülmény, hogy Doretta most már ült, épenséggel nem mérsékelte beszédje lüzességét. A fiatal asszony egy kissé fecsegő volt. — Ön tehát tudja, miről van szó ?! — Nem, nem tudom. — Ugyan ? — jobban tudja, mint én magam. A kis Baraldi hadnagyról van szó; azt beszélik, hogy udvarol nekem, én meg, úgy mondják, elfo­gadom. Hallott már valaki ilyen rágalmat? — Ba- raldit először Arelli grófnőnél láttam Flórenczben vagy három hónappal ezelőtt ... Az igazat meg­vallva, Arelli asszony nem grófnő, de ha mindenki úgy csúfolja . . . ö meg szívesen veszi . . . Külön­ben ugyan ki ne tartaná magát manapság nemes­nek, még a szobalányom is rokonságot vall a Pe- ruzziakkal ... De visszatérek a tárgyamhoz ; tudja, minő halálos ellensége vagyok a kitéréseknek. Te­hát egy este Arelli grófnőnél voltunk, legfeljebb tizen vagy lizenketten. Arelli asszonynak megint fájt a feje ... Ez a szokása: mindig főfájásról pa­naszkodik . . . Két lámpa égett a szalonban, az egyiknek vörös üvegje volt, a másiknak meg zöld: fölséges színben tüntették föl az arezokat. A házi­asszony a zöld üvegű lámpa mellett állott; úgy né­zett ki, mint'egy éretlen czitrom; a nővére meg, Derillei asszony a vörös üveges mellett olyan volt, mint egy czeklarépa. Középen ült egy nagynénjük, remekül vette ki magát; az egyik arcza zöld szín­ben, a másik meg rózsapirban tündökölt. Igen, igen, Arelli meg Derillei asszony két bevégzett szépség, hanem azért még nem mondtak le róla, hogy diada­lok után vadásszanak. Egész Flórencz tudja, hogy Arellinénak viszonya van . . . — De Doretta . . — Oh, tisztán platonicus viszonya. Kérem . . . egy semmitöszéki tanácsossal. Azt kérdem öntől, mit lehet kezdeni egy semmitöszéki tanácsossal, még ha mindjárt nyaranta a hidegviz-gyögyintéze­teket járja is, mint a hogy az Arelli asszonyé is teszi ? És Derillenié ? Rosszak az emberek. Ismeri az öreg Roscio tábornokot ? A jobbik szemére vak, a bal fülére meg süket. Azt mondják, ez a mostani kegycncze. Tudja, hogy hivják Flórenczben Derillei asszonyt? Rokkantak kórházának, mert Roscio tá­bornoknak Merüli volt az elődje, az a nyugalmazott kapitány, aki San Martinonál hagyta a lél lábát. A nagynéniről, azt hiszem, nem mondanak semmi rosszat. Jót se. Még csak az hiányzanék ... A z - zal az arczczal, azzal a termettel. Valóságos va­salódeszka, mondhatom önnek. Modoros egy terem­tés, aki hogyha hangzatos frázisokkal nem vezet­heti a társalgást, elalszik s ha mégis egyszer éber állapotban hallgatásra képes elszánni magát, az egész társaságot idegessé teszi azzal a kedves szo­kásával, hogy úgy dörzsöli a kezeit, mintha mo­sakodnék. — De Doretta, mindez nem tartozik a dologra.-- Micsoda ? Nem tartozik a dologra ? Ellenke­zőleg, mellőzhetetlen. Tehát röviden, az egyetlen fiatal és — cs nos nő a szalonban én voltam; az urak közül a két előbb említett: a semmitöszéki ta­nácsos, meg a tábornok a nővéreket mulattatták; közel hozzájuk állott egy úr, akit, mint mondják, háromszori bukás telt milliomossá; e mellett ült egy képviselő, jobbról-e, balról-e, nem tudom, csak azt, hogy nem ö találta fel a puskaport; aziilán egy irodalmár, Uram te szabadíts meg a gonosztól; végre Baraldi és a férjem. Baraldit meg engem ki­véve — csinos egy társaság ugy-e ? Mert lássa — a férjem derék gyerek, hanem ő nem számit — ő maga a megtestesült unalom. Természetes, hiszen ö is férj: már pedig a férjeknek, úgy látszik, természe­tükben van az unalom. Hiába rázza a fejét. Önnek signor Anselmo, ebben a kérdésben nincsen szava­zata. Előbb nőnek kellene lennie — menjen férjhez, csak egy hétre . . . mesés dolgokat fog tapasztalni! Egy férj házon kívül talán a legszeretelreméltóbb, legszellemesebb társalgó, otthon prózai, kiáll hatat­lan, dürmögő. Mindennel elégedetlen, minden cse­kélység miatt kész egy böjti predikáczióra, mely izetlen, mint a vackor, hosszú, mint a hét sovány esztendő. A szoknyájánál fogva tartja vissza a fele­ségét, mjkor az el akar menni hazulról, hanem per­sze, ha otthon szerelne maradni, akkor megköveteli az asszonytól, hogy együtt menjenek- valami lá­togatásra. — Csupa ellenkezés, örökös kellellenség az éle­tük s mindiga legalkalmatlanabb időben. Es ha a fér­jem uram egyszer mégis olyan kegyes, hogy elkí­sér bennünket valami mulatságba vagy a színházba: elsavanyodik az ábrázata mindaddig, mig egyedül van velünk s csak akkor derül ki, há megpillant­hatja másnak a feleségét. Mi asszonyok még sze­rencsések vagyunk, ha sikerül két párt hozni össze : két asszonyt, meg a férjeiket. így legalább kereszt- tiizelésie nyilik alkalom s ebben még van valami kis vonzerő . . . De jaj nekünk, ha mi vagyunk az egyetlen nő valamely társaságban s férjünkön kivid még néhány úr is van a szalonban. Férjünk lehe­tetlenné tesz minden szórakozást. A legsikainlósabb tárgyakat hozza szóba, rettenetes adomákat mond el, a mikben mindig van valami, s épen a vicze, a poinle, a mit hangosan nem beszélhet el, odahajlik a szomszédjához, a fülébe súg, azzal aztán kitör a derültség. — Kedves Doretta, mindez nagyon szép, na­gyon szellemes, de — megenged egy megjegyzést? — Rajta. — Ha kedve lesz igy folytatni, sose tudom meg, mit is akart tulajdonképen közölni velem . . . Elveszítjük a fonalat. — Igaztalan irántam. Hát lehet ezt rövidebben elbeszélni ? De sietek hát. Most már ismeri a kör­nyezetet, melyben Raroldit először láttam. Ezt múl­hatatlanul szükséges volt birm. Képzelheti, ö is mennyire unta magát. Az irodalmár egy sarokba szorította s olt ...............neki a verseit. Az volt a hite, hogy Raraldi nagy barátja a költészetnek. Végre odajött hozzám a fiatal hadnagy, miután sike­rült neki megmenekülnie a kinzójálól. A legélén­kebb sziliekkel ecsetelte azt a kétségbeejtő hely­zetet, a miből épen most szabadult meg, Apollo fia jobb kezének hüvelyk és mutató újjá közé fektette az állát és vagy a nagy tűz miatt, a melylyel sza­valt, vagy hogy mások ne hallhassák a hangját, olyan közel ment Baraldihoz, hogy a szegény had­nagy nemcsak a lehelletét érezte — hanem még egyebet is. Azt állította, hogy olyanformán volt, mint valami szökőkút mellett, mely oly finomra szét­szórja a vizét, hogy a közel állóknak ruháján is át­hatol . . . Kaczagtunk a poétán, meg a társaság ’■ n

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék