Kecskemét, 1895. január-június (24. [23.] évfolyam, 1-26. szám)

1895-01-06 / 1. szám

XXIV. évfolyam. Előfizetési díj : helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve: Egész évre - - - - 5 frt­­ kr. Félévre - - - • • 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok kaphatók: a kiadó­­hivatalban, Fekete Mihály, Metzger B. és Harkay József kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda, II. tized, Plebánia­ utcza 8. szám.KECSK POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PART Kecskemét, 1895. január 6. N­­irdetmén­yek és „Nyílttéri“ közlemények jutányo­san számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bíró­sági 3 frt. — egyházi, egyleti, társu­lati stb. hirdetmények minden egyes beiktatása 2 frt. Bélyegdij minden beiktatás után SO kr. Előfizetési és hirdetési dijak fizeten­dők a kiadóhivatalnál Kecskeméten. Kiadóhivatal, II. tized, Plebánia-utcza 8. szám. Felhívás előfizetésre! 1895. év január hó elseje a ,,Kecskemét , XXIV-ik évfolyamának születésnapja. Közel ne­gyedszázados folytonos, kitartó és következetes működés áll hátunk mögött. De azóta is, hogy a jelenlegi szerkesztőség ve­zeti e lapot, eltelt annyi idő, hogy mindenki tájé­koztatva lehet s van is a „Kecskemét“ irányáról. Ezért nincs szükségünk arra, hogy program­­mot adjunk, vagy hogy követett és követendő irá­nyunkat részletezzük. A szerkeztőség s a kiadóhivatal marad a régi. Továbbra is küzdünk hazánk füg­getlenségéért, amelyet egyszersmind szabad intézmény­ekk­el is el akarunk látni. Mert mi a füg­getlenség­et és sza­badságot egy­mást­ól elválasztani nem tudjuk, de nem is akarjuk. Ezentúl is minden igyekezetünket arra fordít­juk, hogy városuk előhal­a­dá­sát tehet­ségünk szerint előmozdítsuk. Nem isme­rünk sem egyéni, sem a pártérdekekből, akár fe­lekezeti, avagy családi vagy bármely más tekintet­ből eredő szempontot, ami egyenes, igazságos­ és városunk javára törekvő igyekezetünktől elmozdí­tana, vagy csak félre is térítene. Ezen az alapon kérjük Kecskemét t. közönsége szíves támogatását és a körülmények mostohaságá­­ból származható gyengeségeink kegyes elnézését. Mentől erősebb lesz a támogatás, annál inkább el­múlnak a gyöngeségek. Az előfizetési f­öltételek a lap homlokán olvas­hatók. Hazafias üdvözlettel A „Kecskemét" kiadó tulajdonosa , felelős szerkesztője: Sziléül! Kitisztít. Horváth Ád­ám, bizony bizony oly csapásokat mérnek sokszor az emberiségre, melyeknek indító okát — akár a múltat kutatva, akár a jelent mérlegelve — felfe­dezni nem tudjuk, megrendít bennünket az oko­zat, de rejtve marad előttünk az ok, ismeretlen az ösvény, mely a múltból a jelenig vezetett. Hát még ha a jövőt tekintjük?! Kitárva lel­künk elé a jövendő téveteg sötét éjszakáját, váj­jon ki szolgáltatja kezünkbe Ariadne vezérfona­lát? Ki biztosítja kiútunkat? Melyik az az is­teni lángész, mely , mintegy lépésről lépésre kifürkészvén az események lánczolatát, meg­jelölje haladásunk kedvező irányát? Hol van, ki feltartóztassa az időnek kerekét, ki számba véve az összevágó és egymással ellentétes körülmé­nyeket, biztosan induljon a jövőnek, mintegy szemről szemre lepergetvén napjait napjai után ? Ilyen nem volt, nincs s nem is leszen! Hiszen ha csak a közelmúltat, csak az álta­lunk átélt esztendőket tekintjük is, kénytelenek vagyunk elismerni, szomorúan tapasztalni: minő erőtlen, mily tehetetlen teremtés az ember! Hányszor kívánjuk, hogy emlékeznénk jól, de eszünk cserben hagy; hányszor kél bennünk hő vágyakozás, tudni ezt vagy amazt a dolgot, a­mire ha voltak is adataink, szétszórtuk azokat s most aggódva sóhajtunk fel: jaj, ha eszembe jutna?! Igen, embertársaim, elhánytuk a rovást, szét­szórtuk a jegyzeteket s csak elménk erőtelen pergamenére irtuk fel azokat, onnan pedig letörte az idő, elmosták az évek s belemerültek mind a feledékenység feneketlen tengerébe. És most nézzük csak az éremnek a másik ol­dalát?! Tekintsünk be a múltak emlékeinek egy tárházába! Nemde jóleső érzés fogja el túdvágyó lelkünket; nemde felújul keblünk, földerül kedé­lyünk, ha valami biztos adathoz jutunk?! S nem érezünk-e többször jótékony meglepetést, midőn a múltból ennek, vagy annak a dolognak tudo­mására jutottunk s nem adózunk-e szinte áhí­tattal azon emléknek, melyből kiderül a tudás, hogyan, miként történt egy dolog a rég elmúlt időben, mi lett a következménye, hagyott-e maga után jótmondó nyomokat, vagy elsöprő az idők szele, mint hitvány pozdorját? Igen, kedves olvasóm! — de bocsánatot kell kérnem, hogy elmélkedésembe elmélyedve, feled­tem lapunk szűk terét, pedig még akarok valamit mondani s nem szeretnék úgy járni, mint az a jámbor halandó, ki keresztül ment az erdőn a nélkül, hogy alkalmas vándor­botot talált volna magának. Én találtam városunkra nézve igen becses följegyzésekkel teli iratot, melyet meg akarok ismertetni a tisztelt olvasókkal. Öregrendű polgártársainknak még jó emléke­zetében van néhai dr. Séni János, ki annak idején orvosi tanulmányait a bécsi és budapesti egyetemeken bevégezvén, oklevelét 1809-ben bemutatta a helybeli nemes tanácsnak, mely is neki — mint az a tanácsjegyzőkönyv 59-ik lap­ján meg van örökítve - az orvosi tudomány gya­korlását megengedte, 1810. május 15-én pedig, mint kiváló tudományos és lelkiismeretes férfiú, városi tiszti orvossá választatott (tanácsjegyző­könyv 327 lap*) s mint ilyen szolgálta városun­kat egész 1858. május 17-én bekövetkezett ha­láláig. A jeles orvos, nagytehetségű természettudós, kinek bensőbb ismerősei közé tartozni már fia­talabb koromban szerencsés voltam, a század első évtizedében, 1809. május első napján jegy­zeteket kezdett vezetni a helybeli időjárási vi­szonyokról s hűségesen folytatta azokat egész haláláig. De akkor sem szakadt meg a feljegyzé­sek fonala, mert dr. Séni veje, Juhász Sándor gyógyszerész olyan kedvteléssel s kitartó szor­galommal folytatta azokat, a minek csak 1885. május 1-én történt halála vetett véget. Az igy terjedelemben s értékben is meggya­rapodott feljegyzéseket Juhász Sándor özvegye, Gy. Sz. úrnő, — megértvén azok fontosságát — mint egykori kebelbarátom irományait, rendel­kezésemre bocsátotta. Ezek folytán módomban van tehát, hogy e hetenként megjelenő lapban közöljem, hogy az illető hetek alatt minő volt az idők járása Kecs­kemét felett a század elején, ami, azt hiszem, minden olvasót érdekelni fog. Végezetül még egyet említek meg. Évekkel ezelőtt a közoktatásügyi minisztérium az ország *) Kijegyezte Balla János, páratlan szorgalmú városi levéltárnokunk, kü­lönböző részeiben meteorologiai intézeteket szándékozván felállítani, a helybeli elöljáróság 1869. aug. 30-án felterjesztést intézett az emlí­tett minisztériumhoz, hogy egy ilyen intézet szék­helyéül városunk is jelöltessék ki, indokul ho­zatván fel e kérelem mellett dr. Séni János és Juhász Sándor föntebb ismertetett nagy munkája. A meteorologiai intézet 1873-ban csakugyan létre is jött Parragh Gedeon tanár udvartelkén s az ő felügyelete alatt állott az egész 1882-ig, midőn a reáliskola épületébe helyeztetett át. Szappanos István.* „Emlékezzünk régiekről.“ 1895 január 1. Az új esztendő elején, úgy hiszem, az én öreg fejemmel együtt sok gondolkodó ember agyában megfordul az a kérdés, várjon mi jót hoz ránk a jövő év ? S annyival jogosultabban kérdezhetjük ezt, mert a minden oldalról felzúduló hullámok T­ÁRGYA. A férfiak fényűzése. A családi budget legfontosabb rovata­­ a ruháé. Rossz nyelvek és udvariatlan férjek kíméletlenül vádolják azzal a nőket, hogy a háztartás mérlegé­nek egyensúlyát minden esetben az ö ld­lelte­ fény­­­ízésü­k billenti meg Amint azonban az alábbiakból kitűnik, e tekintetben a férfiak sem egészen ártatla­nok, sőt talán bűnösebbek is, mint a sok szemre­hányással illetett nők. A fényűzés a szerint, amint valaki egy ruhára sok gondot és költséget fordít, vagy pedig többfélét készíttet, természetesen különböző. A nőket külö­nösen az utóbbival vádolják, a történelemből meg­tudjuk azonban azt is, mint viselkedtek e tekintetben a férfiak. Ruha alatt természetesen nemcsak a tu­lajdon­­képeni öltözetet értjük, hanem minden appendixét a b­ilellenek. Tehát amint a nőknél a legyező és az ékszer, úgy a férfiaknál, különösen régebben, a paróka és a­­ dohányszelencze is számításba jött. I. Frigyes porosz király ismeretes arról, hogy a pompát és a fényűzést nagyon szerette. Mikor meghalt, nemcsak nagyszámú díszes öltözet, de nem kevesebb m­ öt ezer allenge-paróka is maradt utána, váltig omló, hosszú, gyűrűzött für­tökkel. Fia, a puritán egyszerűségéről ismeretes F­rigyes Vilmos, valóban nagy gyönyörűséget talál­hatott bennük ! Händel, a híres zeneszerző bir­tokában szintén száz darab ilyen parókát találtak. Az uralkodókról különben nem sok rosszat tud e tekintetben a történelem, sőt sokan közülök, így Nagy Frigyes porosz király, Pál és Miklós orosz czárok majdnem hihetetlen egyszerűséggel öltözködtek. Ez utóbbiról azt állítják, hogy a felső köpönyegét addig viselte, amíg az a szó szoros ér­telmében lehámlott róla. Ezerfoltos, zöldre-kékre váll köpönyegéhez annyira ragaszkodott, hogy a szolgaszemélyzetnek valósággal össze kellett es­küdnie és titokban elpusztítani a ruhadarabot mind­annyiszor, ha már nagyon szégyenkeztek kopott áruk miatt. A czár egyszer barátjához hajtatott és köpenyét a kocsin felejtette. Mire visszajött, a ka­bát eltűnt. A czár, szegény, mit tehetett egyebet — szomorú szívvel vásárolt újat helyette. Münchenben néhány évvel ezelőtt meghalt egy Heeren nevű milliomos, aki egészen máskép gondolkozott. Hagyatékában huszonkét ruhával teli ládát találtak, amelyek nyolczszáz öltözetet és ugyanennyi kalapot tartalmaztak. Az volt a rögesz­méje, hogy egy minden alkalomra és minden év­szakra alkalmas öltözetet találjon fel. A társadal­mat három rendre osztotta és ezek szerint készít­tette aztán a modelleket. Mire készen voltak, ismét újat gondolt, a régieket tehát szabója akár el is dob­hatta, aminél a jó ember valószínűleg okosabbat cselekedett. Heeren vagyona nagy részét ebbe a passsziójába ölte. 1889-ben egy Baruch nevű sikkasztó há­romszázezer forinttal szökött meg Bécsből Ameri­kába. Amikor letartóztatták, garderobjában tizen­­kilencz kabátot, tizennégy nadrágot, tizenhat mel­lényt, tizenhét gyűrűt, és harmincz tuczat nyakken­dőt találtak. Az arany dohányszelenczét, különösen régeb­ben, comme il faut-gavaller nem nélkülözhette. Gróf Nádasdy érsek birtokában például ezerhét­­százat találtak. A főpap vagyona tekintélyes ré­szét aranyból készült dohányszelenczékbe fektette, aminek különben később nagyon örült. Átélte ugyanis az 1848-iki szabadságharczot és utána arra a szomorú tapasztalatra jutott, hogy papír­pénze értéktelenné vált, de megmaradtak aranysze­­lenczéi és csak ezeknek köszönhette, hogy nem kellett nélkülözést szenvednie. A férfiak és különösen a katonák közül sokan a csizmájukra kényesek, ami szintén sok pénzbe ke­rül, így például egy potsdami dragonyostisztről azt állítják, hogy csizmakészletének értéke a ti­zenötezer márkát is túlhaladja. Egy berlini börzsánernek abban telik a főkedve, hogy minden­nap más csizmában jelenik meg az emberek között és boldog, ha valahol új fazonra akad. Mikor egy ízben valaki tőle a czipésze czímét kérdezte, hide­gen válaszolt: — Hiába mondanám meg, annyi munkát adok neki, hogy más számára nem dolgozhat. A férfiak fényűzésére felhozott annyi példával szemben álljon itt végül egy olyan is, amely a gyön­­gédebb nemre vonatkozik. Mikor 187­1-ben a sze­dem ütközet híre E­u­g­é­n­i a császárné környeze­téhez Parisba eljutott, az udvar köreiben is sejtették, hogy a császárság veszve van, hacsak az utolsó pil­lanatban valami váratlan fordulat nem köv­hezik be. Azt tanácsolták tehát a császárnénak, hogy ül­jön lóra és a tömeg élén járja be Páris utczáit. A teátrális jelenetek iránt fogékony párisiakr­a ez a coup bizonyán nem marad hatás nélkül. Eugénia ráállt erre a tanácsra, a lovat is csakhamar előterem­tették, de az utolsó pillanatban hiányzott­- a lo­vagló ruha. Nekirohantak négyszáz toilettet tartal­mazó garderobejának, de eredmény nélkül turkál­tak benne. Négyszáz ruha pedig tekintélyes meny­­nyiség, átkutatása nem csekély időbe kerül. Ezalatt­­ pedig a kedvező pillanatot elszalasztották, a császár­­i­ság megbukott, III. Napóleont és Eugéniát pedig száműzték. Azt hisszük, hogy a ruhák halomra gyűjtésé­nél föczél az, hogy minél nagyobb legyen azok száma. Mert mire valók is lettek volna például 11.. Katalin czárnő tömérdek ruhái és milliókat érő kincsei, amelyek mai napig is érintetlenül hever­nek? -Valószínűleg csak azért szerezte meg, hogy azok garmadában öröme­teljék. A pszichológok szá­mára mindenesetre érdekes probléma az, vájjon a fényűzésnek ez a neme a pazarlási hajlamnak, vagy talán inkább a hírvágynak a kifolyása. MILYEN IDŐ VOLT KECSKEMÉTEN 1810. januáriu­sb­an ! 1. Fagy, hideg, tiszta. — Déltájba is azután meleg. — Este felleges, fagyott. 2. Délelőtt mindig hó esett. — Meglágyult, borongás, ol­vadt. — Nem fagyott. 3. Köd, eső esett, csúszós, sáros. — Felleges, nem hi­deg, köd. — Nem fagyott, felleges. 4. Nagy köd, esett, sár, olvadt. — Hó esett, zuzmarátos, hires. — Felleges, nem esett. 5. Egész nap szép tiszta tavasz forma. — Olvadt, sáros. — Csillagos, beborult, nem fagyott. 6. Felleges, lágy idő, de nem esett egész nap. — Nem fagyott. 7. Vasárnap. Felleges, lágy, komor; nem esett egész nap. — Nem fagyott. 18­11. Januári ■■ 1.linn : 1. Nagy hó, igazi tél, hideg, délig hó esett. — Este 6 óra tájban ismét fergeteg hóval. — Éjjel hó. 2. Hó tartott, hideg, délelőtt tiszta. — Délután köd tá­madt, de kicsiny. — Éjjel nagy hó esett. 3. Nagy hó és hideg, 8 órától 11-ig eső esett. — Olvadt, köd lett. — Éjjel eső, azután hó, északi szél, igen fagyott. 4. Kemény idő, nagy szél, északi fagy. — Egész nap ke­mény idő, hó. — Fergeteg nagy széllel. 5. Igen csúnya fergeteg, esett, fúrt egész nap, szüntelen kemény hideg. — Esett a hó szüntelen. 7. Vasárnap. Hó esett szüntelen, hideg. — Délután meg­szűnt esni. — Éjjel szüntelen esett hó. Kossuth-szobor. Kossuth Lajos elhunyt nagy hazánkfiának emlékszobrát városunk kebelében létesítő tes­tületek kiküldötteiből alakult közgyűlés, a ke­zünkhöz juttatott jegyzőkönyv szerint ügykeze­lésére nézve a következőkben állapodott meg, ugyanis elhatározta, hogy kebeléből választ­­ el­ Postagalambok. A francia szenátus is elfogadta már a­ posta­galambokról szóló új törvényt, mely ismét ezekre az érdekes madarakra fordítja a ügyeimet. Ezentúl minden ember, a­ki postagnambokat tart, 2 , 5 évi börtönnel büntethető, fia nem kért előzetes engedélyt a rendőrségtől és nem jelentette be a galambok szá­mát a polgári és katonai hatóságnál. Első pillanatra ez a törvény kissé szigorúnak lát­szik, írja a Gil Bias, számtalan kellemetlenséget okoz­hat azoknak, a­kik hazafias célból postagalambokat tartanak és nevelnek. De másrészt, ha meggondolja az sniper dolgot, be kell látni a hasznos voltát, mert megakadályozza, hogy idegen ember titokban galambokat hozha­sson be az országba, melyekkel adott időben sürgöny­­k­et küld el­ A postagalambok kérdése ugyanis nagyon­om­olylyá lett, mióta a ka­tonai szakértők megállapít, h°gy háború idején mily szolgálatokat tehetnek ez­ek az apTM szárnyas hadsegédek A németek igen tekintélyes számú galambot tenyésztenek. A franciákat's *tell ‘‘r­­deklődniök a kérdés iránt, a­mint azt a státusban elfogadott törvényjavaslat is bizonyítja.

Next