Kecskemét, 1895. január-június (24. [23.] évfolyam, 1-26. szám)

1895-01-06 / 1. szám

ily m­egé­­lvezése, ds a kész öt van nököt, 2 társelnököt, 4 alelnököt, 4 jegyzőt, 1 pénztárnokot, 2 ellenőrt, 1 ügyészt és 24 tagú intéző bizottságot, mely állomásokra az ügy iránti meleg érdeklődésből fizetés nélküli állá­sokra megválasztottak : elnök Szappanos István; társelnökök dr. Szeless József takarékpénztári igazgató és Vég József iparos; alelnökök dr. Hanthó István orvos, Hacker Lajos kereskedő, dr. Horváth Mihály orvos és Szabó Mihály vá­rosi kapitány; jegyzők Hankovszky Zoltán jog­hallgató, Révai László tanító, Steiner Mihály könyvkereskedő és Tormássy Sándor tanító; pénztárnok Fekete Mihály könyvkereskedő; el­lenőrök Bóka Zsigmond és Nyirády László ke­reskedők ; ügyész Szentkirályi Tóth Márton ügy­véd; intéző bizottsági tagok: Beretvás Pál ven­déglős, Bardács Rezső joghallgató, Csilléry Benő jogakadémiai tanár, Farkas Ignácz gyógyszerész, Fehér Márton kereskedő, Francsek József keres­kedő, Gyuris Sándor szabó iparos, Hacker Antal cognacgyáros, Héjjas József, Héjjas István gaz­dálkodók, dr. Horváth Ádám­ országgyűlési kép­viselő, Nagy Imre szerkesztő, Nemesszeghi Ist­ván zenetanár, Mayerffi Zoltán iparos, Pollák Pál kereskedő, Poor Mihály gazdálkodó, Prikkel Mihály gazdálkodó, Salamon Imre iparos, Szap­panos László ügyvéd, Szelei János kereskedő, Szokolay Mihály ügyvéd, Ugrik Mihály és Vida József iparosok. Letétetett tehát a Kossuth-szo­­bor ügy a fent nevezett intéző­bizottság tiszti­kara és választmánya kezeibe, mely ügy, sajnos, már eddig is késlekedett,­ de a jószándék, a buz­galom még sokat pótolhat. Én pedig a megbí­zottaknak erőt, egészséget — mert a lelkesedés, hiszem, nem hiányzik — s boldog újévet kívánok. Szappanos István: ?ba­j­lsldott rég­e 1. szám SZÍNHÁZ. áll és hosszú ideig igy fog állani e szerepben, mert mintegy ösztönét, törekvéseit, benső örömét és szép vágyait találja benne, valaminthogy az egésznek alapfeltétele a szivjóság, nemesség. így lévén, a művésznő mindenben megindító természetességgel játszott, egy egy szava, egy-egy mondata nem puszta szólam volt, hanem feltárása a lelki mozza­natoknak, melyeket az illető eszmék­­elkölthetnek. Azért a közönség leírhatatlan élvezettel csüngött minden szaván, minden mozdulatán, s a gyönyörű élővilágokból készült bokréta, melyet neki átnyúj­tottak, százak és százak köszönetét és forró óhajait vitte feléje. A közreműködő személyzet játékának jellemzé­sére röviden ki kell mondanunk, hogy ily fényes es­téje a kecskeméti színháznak évek óta nem volt. N. Bodroghi Lina szokott ügyességgel játszta Su­sannet, Liczenmeyer Poldi a marquisnét, Károlyi Bözsike csinos és kecses Jeanne volt, Sladrik Anna feszes és hideg Lucy, akinek most az egyszer jól állott a merevség, melylyel fejét daczosan fölfelé szegzi és oldalt fordul; hanem ez erőltetett állásról végleg le kell szoknia, még pedig mi­hamarább, mert más is azon a ponton van, hogy szabályul fo­gadja, a­mihez csak kivételes esetekben kellene for­dulnia. A férfiak közül az oroszlánrész Delfinek ju­tott, Roger szerepében, melyet ő elég tisztességes sikerrel játszott meg­. Halasi a tanár, R. Nagy Gyula a főnök, Viola az államtitkár, Győző Saint-Réault, Nyitrai a tábornok szerepében megfelelők voltak. M­ai s­o­r: Szombaton, decz. 29 én „Szókimondó asszonyság.“ Színmű. Vasárnap, 30 án „Az asszony verveje.“ Népszínmű. — „A csikós.“ Népszínmű. Hétfőn, 31-én „A k­ö­n­y­v­t­á­r­n­o­k.“ Víg­játék. Kedden, jan. 1 én „Tünd­­ér lak Magyar­honban.“ — „Éjjel az erdőn.“ Népszín­művek. Szerdán, 2 án „A­hol unatkoznak.“ (Le nonde où l’on s’ennuie.) Vígjáték 3 felv. Irta Paille­­ron, ford. Huszár Imre Csütörtökön, 3 án „Az új honpolgár.“ Életkép. Pénteken, 4 év szünet. * A lefolyt hét kiválóan kedvező volt a szính­ázra nézve, úgy erkölcsileg, mint anyagilag. Prielle Kornélia szokatlanul felemelt helyárak mellett tele házban játszott, a többi előadások is átalán látoga­tottak voltak, egy nem nagybecsű darab: „Az új honpolgár“ már ötödször járta a jelen évadban, ezúttal is tele házban, ami csak egy régi mondá­sunkat látszik igazolni, hogy a közönség elvontan a színművek ilyen vagy olyan belbecsétől, szóval iro­dalmi értékétől s azok fajától, tisztán csak mulatni," azaz néhány órán át gondtalanul nevetni akar, így is jól van ! A Liczenmayer-nővérek a lefolyt héten egy új tánczban jeleskedtek, bemutatván a Bébi tánczot, melyet mindketten szokott könnyüdség­gel és bájjal lejtettek. A legszebb, a legnagyobb, a legmeglepőbb újévi ajándék, amit a kecskeméti színtársulat a közönség­nek nyújthatott: Prielle Kornélia nemzeti színházi művésznő megjelenése és illetőleg Pan­leron (Pat­­rón): „A hol unatkoznak“ czimiű­ 3 felvonásos vígjátékéban történt föllépte volt, mindjárt az újév második napján. Mily csodás dolog, igen sokan a vidék új nemzedékéből már csak névleg sem isme­rik e nagy művésznőt, s még kevésbbé gyönyörköd­hettek benne; s íme ugyanezek a művésznő legelső megjelenésére mintegy elbűvölve kiáltják. „Ilyet mág nem láttunk, ilyet látni nem fogunk.“ — Igen, mert az igazság meghatotta őket, nem ugyan tragé­diában, akarom mondani: nagyképűségben, hanem az élet, helylyel közzel a gúny, a senkinek sem ártó csipkedő múlékony s röpke maliézia terén, a szel­lem sziporkáiban. A herczegnő talán legjobb szerepe, ez idő szerint legalább páratlanul illik egyéniségé­hez, mert legbensőbb énjét tükrözted. Az a fen­­költ, minden képmutatást, minden alakoskodást megvető filozófia, a hibák elnézése és leereszkedés a kisebbekhez, az emberi természet mindennemű gyar­lóságának elfogadása, a törekvés: méltatni a szépet és jót még a legfiatalabbakban is; lehetőleg élvezni minden jót, s visszaemlékezni őszinte szívvel minden letűnt élvezetre, s azokat mintegy visszaidézni akarni még szerelemben is; szóval úgy fogni fel az emberi természetet, milyen az örök időktől fogva volt és mindig is lesz: Íme a darab szelleme. S­z. Pri­elle Kornélia, a herczegnőben teljes magaslatán van annak az éles szatírának, annak a derült csú­­fondáromságnak, melyet Pan­leron oly finomsággal gondolt ki és valósított meg ebben a páratlan vígjá­tékban. Minden ósdiságnak, minden teketóriának ellensége gyanánt jelent meg itt a művésznő, és já­téka oly természetes, oly való, finom, de realistikus is egyszersmind, hogy e részben versenytárs nélkül Egyébiránt a polgári galambházak épen nem oly fontosak, mint a katonaiak, bár a hadseregben még nem fordítottak elég gondot az ügyre. Csak Párisban van hatszáz „katonai galamb“, a ,,polgári galam­bok“ száma azonban ötezer. A különbség igen nagy, bár a katonai hatóság háború idején számíthat az összes galambtenyésztő egyletek támogatására. A katonai hatóság azonban mindenesetre gyarapítni akarja a postagalambok számát annyira, a­mennyire a kérdés fontossága megérdemli. A Páris határában levő hatszáz katonai galam­bot három galambházban tartják ; az egyik Bellevil­­leben, a másik Chapelleben, harmadik a Vaugirard Apunál létezik. A Latour-Maubourg-kaszárnya közelében van az a hivatal, mely a katonai galambok­ról gondozóik és a polgári galambokat nyilván­tartja. Boulanger parancsnok és Baffies kapitány igazgatják. Ez a két liszt rendezi minden évben a galambversenyeket. A rue Hambuleau 18. sz. a. létezik a szajnai galambászegylet nagy „röpdéje“, mely ilyformán a főváros közepén van. Bámulni való a galambház berendezése. Derouard egyleti elnök nagyon komo­­lyan fogja fel feladatát és nagy gondját viseli ga­lambjainak. A galambházat az épület tetőzetére al­kalmazták. A galambok párosan varrnak t­érvezve­ a ketreczben. Mindegyik párnak r,/. osztályában külön fészke van a tojások és a galam­bísukok szá­mára; az innivaló és fürdeni­való víz külön—külön van mindegyik kis reked ,­a­­ galambházban nyolc­vanöt galamb „ík“. Különböző fajtájút tartanak együtt; legr­­akoriabbak a lüllichiek, ap­rók, rövidcsőrűek, s árnyuk kék ; gyakori az antwer­peni, mely a saha, mint a lütlichi; az izlandi fajt is nagyon nvelik. A kávé- és tea-italról. (Időszerű szemle.) Ha azt az óriási elterjedettséget tekintjük, mely­nek a babkávé manapság a társadalom minden réte­gében örvend, csodálkozással kell hallanunk, hogy mily nehezen és lassan történt ezen elterjedés, úgy, hogy több mint két évszázad kellett hozzá, míg a kávé mai közkedveltségét elérte. Állítólag már 1573 ban említi egy Rauwolf Le­onn­ard nevű német orvos a kávét Európában, egy azon évben megjelent könyvében, míg egy másik, tartják és mindegyikről külön bárczát (talán ke­resztlevél ?) töltenek ki. Derouard elmond egy esetet, midőn Dowerból Londonba indult és ezzel egy időben útnak indítot­tak egy postagalambot. A vonat megállás nélkül 96­5 kilométert telt meg óránként, de a vonatnak I 23 kilométert kell megtennie, míg a galambnak a levegőben csak I 1­2 kilométert kellett átrepülnie. A­mint a galamb tájékoztatta magát az iránya iránt, a­mi nem tartod soká, csakugyan a legrövidebb irányban indult útnak. Mire a vonat a panon-streeli állomásra érkezett, a galamb már húsz percz óta a galambházban volt. És ez még nem a maximum. 1­884-ben négy galamb hét óra alatt repült Pak­s­­b­ó­l Budapestre. A két város között a távol­ság 1 293 kilométer, a galambok tehát óránként 184­7 kilométert, perczenként 5­06 kilométert, másodperczenként 51 métert tettek meg; túltesz ez a legerősebb szélvészen. Nemrég Caustier tanár az Eifel-toronyról bo­csátott el belga galambokat, melyek 400 méter magasságba emelkedtek és 130 kilométert tettek meg óránként. A galambok egyik tollába rejlik a „föladók" az üzenetet. 1871. jan. 21-én egy póstagalamb a szárnya alatt negyvenezer mikroszkopikus sürgönyt szállított, melyek rendesen kinyomatva ötszáz köte­tet is töltenének meg. (No, ezt tessék elképzelni !) Delauard szerint Francziaországban szükség esetén százezer használható póstagalamb található. A németek azzal akarják meghiúsítani a fran­­cziák galambtenyésztésének sikereit, hogy­­ sóly­mokat nevelnek. A legközelebbi háborúban a só­lyom lesz a levegő ulánusa. Alpinus Prosper nevű olasz orvos 1591 ben, mint gyógyszert hozta Egyiptomból Velenczébe. Mint he­vítő, izgató italt legelőször Arábiában, Aden és Mekka környékén használták a kávét, honnan leg­előbb Egyiptomba és Konstantinápolyba jutott. Az első, kávébabbal telt zsákok 1660 körül jutottak el, örmények által Párisba, hova már megelőzőleg 1635 ben a holland-indiai kereskedelmi társaság az első tea szállítmányt hozta. De mégis igen soká tar­tott, míg a nagy közönség ezen élvezeti czikkeket megismerte, bár a magasabb körökben lépésről lé­pésre tért hódítottak. Különösen a kávé főzetet ta­lálták utálatosnak, úgy, hogy — mint egy egykorú író írja — küzdelembe került azt a rezfintoritás nél­kül legyűrni. Mégis lassanként a kávéivás a kontinensen di­vatba jött. És igy, miután az első kávé-szállítmány 1672-ben Dresdába is eljutott, jött létre 1679 ben Hamburgban az első kávéház. Parisban 1680 körül kezdtek a kávézó helyiségek feltünedezni, termé­szetesen csak apró piszkos lebajék. Bécsben pedig, tudvalevőleg 1683 ban nyitotta meg Kolsiczky az első kávéházat, melyre a teljesített fontos kémszol­gálatok által szerzett érdemeket a török megszállás megszűnte után. A kávé­élvezés azonban még sokáig csupán a nagyobb városokra és a magasabb társadalmi kö­rökre szorítkozott. Csak századunk utolsó évtizedei­ben jutott el a kávé a legutolsó faluba és a legsze­gényyebb kunyhóba is, a­hol mint táplálkozási czikk szolgál, a­­minek azonban semmi esetre sem tekint­hető. És így manapság a kávé sokkal fontosabb ke­reskedelmi czikk, mint bármi más. Az évi kávéfo­gyasztás 1830. óta ötszörösen nagyobbodott és 9 millió métermázsára le­csü­ltetik, minek hozzávetőle­ges értéke 1000 millió forintot tesz, a­melyből az Osztrák-Magyar Monarchiára 40 millió forint esik. A teafogyasztás is folytonosan emelkedik és a be­vitel a Monarchiába 1893 ban 7893 méter mázsát tett, több mint 3 millió forint értékben. Minthogy a babkávé már eredetileg drága volt a szegényebb néposztálynak, a növekvő kávéivással és a babkávéfogyasztással az úgynevezett kávépat­­lékok, pótkávék használata is emelkedett, melyek különösen czikória gyökérből és pirított fügéből készíttettek, rendkívül elterjedtek. Tehát ezen pót­kávék nyersanyagának legnagyobb része is a kül­földről kerül hazánkba. Kézzelfogható dolog, hogy ez mily hátrányos gazdasági állapotainkra nézve, mert az az óriási összeg, a­mely ezen a réren a külföldre vándorol legkevésbbé sem tápláló és többnyire az egészségre is káros termékekért, nem a jobbmódú emberek, ha­nem csakis a szegényebb néposztály zsebéből ke­rül ki. Hol marad itt tehát az a régi fontos nemzetgaz­dasági tantétel, hogy minden nép csupán azt fo­gyassza, a­mit maga képes, és pedig könnyen, elő­állítani ? De az anyagi veszteségnél sokkal károsabbak azok a következmények, melyek a nevezett italok élvezése által az az egészségre és erőre hárulnak. Korunk nagyfokú idegessége, az ember anyag foly­tonos satnyulása, továbbá az ijesztő mérvben sza­porodó örülési esetek az orvostudomány nagyságai által — mint Virhov tanár Berlinben, Dr. Lutze A. egészségi tanácsos, Dr. Stuhlmann J., továbbá a híres amerikai tanár, Graham Sy­lv., Dr. Bell, Dr. Bardell, Dr. Beaumont és Brillat Savarin tanár Párisban — csakis a kávé és tea élvezésére, ille­tőleg az azokban rejlő mérgek (Coffein és Thein) hatására vezettetnek vissza. Beható tudományos vizsgálódások épen az utóbbi időben mutatták ki ezen parkotizáló italok veszélyes hatását, a­melyeknek tartós élvezése az ideig­, fej, szív és gyomorbetegségek, valamint a gyakori gutaütések egész csapatát hozza magával. Daczára ezen meggyőző bizonyítékoknak, da­czára az egészségét fenyegető részei­­nek, senki sem fog megszokott kávéja és teája élvezetétől megválni. Ily a kávé és tea méreg, úgy bizonyára a legkel­lemesebb mérgek , egyenletesen és kellemesen rin­gatják az embert a halálba — mint azt Dr. Birk­­mayer mondja az „Általános orvosi folyóirat“ egy tudósításában. Ily közönyösen vinni a dolgot azonban, a szerzett tapasztalatok után, semmi esetre sem szabad. Szerencsére ez az eset nem is forog fenn és — minthogy a természet minden méregnek az el­lenmérgéről is gondoskodott — egy­szer kezd álta­lánosan ismeretté válni, a­mely az annyira kedvelt kávéitalnak mérgét elvenni és egyúttal a külföldi kávépótlékokat hazánkból kiküszöbölni, ezáltal pedig közgazdasági érdekeinket előmozdítani van hivatva. Ezen szert a máris nagyon kedvelt és elterjedt malátakávé képezi, a­melynek előállítása a Bécs melletti Stadtlauban alapított Kathreiner-féle m­alá­­takávé-gyárban, egy nagyszerű iparágat ten­ített, a munkások százait foglalkoztatja és előreláthatólag nagy jövőnek néz elébe. Tehát továbbra is élvezheti bátran mindenki úgy a reggeli kávéját, mint az ebéd utáni feketéjét, ha tudja, hogy abba maláta kávé van vegyítve és elér­jü­k még talán azt az időt is, hogy a legfélreesőbb hegyi falvakban is illatunk pompás hegyi tejjel ká­vét, annélkül, hogy abban pótkávé-zagyvaléktól i­tl­lene tartanunk, évről a múlt esztendők szokásos tőketörlesztései is elmaradnak. A kiadások nagyságát az okozza, hogy a jelen évben az egyház a főgimnázium költségeire 7000 frtnyi állandó,, kötelezettségén felül még 2600 forintot fordít. E többletet a gimnázium felvirágoztatása érdekében a téli tornaterem felszerelése, az iskolai könyvtár ren­dezése, az iskolaszolga fizetésének javítása stb. idézi elő. Megerőltetése ez az egyháznak, de kö­telessége is, ámbár főkép a tornaterem-felszere­lés olyan állandó tőkebefektetés, amint — mint a tanácsban indítvány is létetett — a főgimnáziumi tőkéből kellett volna fedezni, mert az egyházi pénztár, melynek legfőbb alapja az egyházi adó, a főgimnázium részére tőkebefektetéssel nem terhelhető, mikor a főgimnáziumnak magának is van tőkéje s a közel­múltban épen a főgimná­zium irányában fennálló tőketartozás törleszté­sére emeltetett fel az egyházi adó. Íme a bizo­nyíték arra, hogy az egyház milyen áldozatra kész főgimnáziumáért. Az egyház főgondnoka javaslatba hozta még, hogy a reform, templom tornyára ara készíttessék és hogy a templom és tornya vakoltassék be, avagy meszeltessék ki, továbbá, hogy az országos közalapra való évi 600 frtnyi kiadás az egyházi adóból fizettessék. Az előbbi indítvány visszavonatott, majd elna­­poltatott; a közalap-kirovás mellőzése elfogad­tatott s igy az egyh.­község hívein is segítve van. A lelkész és az ügyész indítványozták még, hogy a templom mellett levő bazár déli vége építtessék ki. Ez az indítvány is mellőztetett, pedig ez valóban életre való időszerű indítvány, mert ez­által az egyház 3—4 jövedelmező bolt­hoz jutna olcsó befektetés mellett; ezenkívül megoldást nyerne a paplak és templom közötti szűk kör kinyitásának kérdése is, a­mi, vala­mint a templomkapu kidíszítése elodázhatlanul kívánatos, nemcsak a millenium méltó megün­nepléséhez, hanem a kisajátított területen levő nagy piacztér díszítése szempontjából is. És ha már az egyház szűkmarkúnak bizonyult,­­ tekintve, hogy a félmilliós városháza előtt sza­bad tér nyitása, s a piacz­ terület díszítése mél­­hatlanul megköveteli a már jelzett szűk kö­rön szabályozott utcza nyitását, tekintve, hogy a két egyház a templomközi bazárboltok építé­sével már nagy áldozatot hozott, ezen ügyet a város elöljáróságának hivatalból kell dűlőre vin­nie, annyival inkább, men a város közönségének ily czésre még 100,000 írtja van készletben s a millenium csak ezen ügy rendezésével, a vásári nagy utcza szabályozásával és Artézi kút. készí­tésével lesz méltóan megünnepelhető váro­sunkban. — Közgyűlés. A „Népkor" folyó hó 20-án, vasárnap délután 3 órakor tartja évi rendes közgyűlését, melyre a tagok egyenként meg­hivatnak az alapszabályok értelmében, de ezú­ton is figyelmeztetni óhajtja az elnökség a t­­egyleti tagokat, minél nagyobb számban való megjelenésre. — Közlekedési szabályrendelet. A vá­ros tanácsa a közlekedési szabályrendelet azon tervezetét, melyet az 1890. évi I. t. sz. 153. §-a értelmében egy bizottság dolgozott ki, múlt hó 18-án tartott gyűlésében tárgyalás alá vé­vén, megállapította a 4 fejezet alatt 51. §-ból álló ter­vezetre módosítási javaslatait, egyszersmind el­rendelte, hogy mind e módosításokról szóló vég­zés, mind pedig a kinyomtatott tervezet példá­nyai a törvényhatósági bizottság tagjai között osztassanak ki, az iratok pedig a szabály­rendelet megáll­apí­tása végett a tör­vényhatósági bizottsági közgyűlés elé terjesz­tessenek be, így tehát módjukban álland­ó tisz­telt városatyáknak, hogy előzetes, komoly tanul­mány tárgyává tegyék e fontos paragrafusokat, melyek hivatva lesznek, hogy azt a nagy városias felé egyre közeledő külsőt, mit Kecskemét szinte ifjonti erővel ölt magára, hozzá méltó szokások­kal s törvényekkel szabályozzák. — Sz. Prielle Kornélia úrhölgy az uno­­kaöcscse, Lángh Ödön javára történt vendégsze­replése alkalmából két napot töltött városunk­ban sarirókat és művészeket mindig felkarolt és amphitryoni módon meg magyar vendégszeretet­tel fogadó Horváth Döme ny. Ítélő­táblai tanács­elnöknél volt szálláson. A műpártoló házigazda még egy pár vendéget, a kitűnő művésznő régi ismerőseit gyűjtő maga köré és kellemes szóra­kozást nyújtott nekik, szokásos derült kedve­ és szellemességével. Prielle Kornélia csütörtökön délben utazott el Szabadkára, hol szintén jóté­kony előadásban készült közreműködni. Bírjuk a nagy művésznő ígéretét, hogy legközelebbi al­kalommal ismét ellátogat hozzánk. Hozza Isten mielőbb. — A tél ugyancsak derekasan tartja ma­gát. Múlt évi deczember 29-én egyszerre tíz fokra szállott alá a hévmérő. 30-án nagy hózi­vatar volt, anélkül, hogy vonataink elakadtak volna. F. bő 2-án és 3-án majdnem szakadatla­nul esett a hó enyhe időben, míg aztán 4-én is­mét nyolcz foknyi hidegre ébredtünk pompás derült időben. Ennél nagyobb hideget nem igen óhajtanánk. — Kimutatást kaptunk Szinnyai Imre tűz­oltó-parancsnok úr­ól azon tűzvészed él­m­­ékről, amelyek a város bel- és külterületén az 1894. év második felében pusztítottak. E ki­mutatás szerint az elmúlt 6 hónap alatt a város belterületén 10, külterületén 7, összesen 17 esetben volt tűz. E számból 13 alkalommal ház­tető gyulladt ki, 4-szer pedig kazal égett­ le. A 17 tűzeset 21 felet károsított meg, kik közül 16-nak biztosítva volt a vagyona, 5-nek nem volt. Az összes biztosított érték 46,275 frt 40 krt tett ki, a szenvedett kárt pedig 13,779 frt 53 krban állapította meg a hivatalos becslés. Ezzel szemben a biztositó társulatok 7109 frt­ ­.a„köteles“ galambokat szigorúan nyilván­ KECSKEMÉT 1895. január 6. ÚJDONSÁGOK. — „A történeti képek“ czimű, lapunk múlt vasárnapi számában megjelent czikkelyt Kada Elek úr irta: — Egyháztanács-gyülés. A református egyház tanácsa a múlt hó 30-án fontos gyűlést tartott. Az egyház költségvetését tárgyalta s állapította meg, 34,400 frtnyi kiadást és 34,900 frtnyi bevételt írván elő az 1895-ik esztendőre. E szerint 500 frtnyi bevétel ígérkezik s így, ha csak egy kissé is rosz lesz a termés, az egyház költségvetése passzívával fog végződni, pedig ez

Next