Kecskemét, 1896. július-december (27. [24.] évfolyam, 27-52. szám)

1896-07-05 / 27. szám

XXVII. évfolyam. Kecskemét, 1896. július 5 27. szám « Előfizetési dlij . helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - - 5 frt 1 kr. Félévre - - - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok kaphatók a kiadóhi­vatalban, Fekete M., Metzger B., Stei­ner M. és Harkay J. kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda, II. tized, Plebánia­ utcza 8. szám. A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányo­san számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bíró­sági 3 frt. — egyházi, egyleti, társu­lati stb. hirdetmények minden egyes beiktatása 2 frt. Bély­eg díj minden beiktatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési díjak fizeten­dők a kiadóhivatalnál Kecskeméten Kiadóhivatal, II. tized, Plebánia­ utcza 8. szám. Városszabályozási tervezet. Talán az újonnan épült középületek, vag­y talán más egyéb okok hatása folytán is mintha megjött volna a magánosok építke­zési kedve is. Egymásután épülnek magán­házak s a meglevőket átalakítják. De mégis mintha valami gátolná az építkezési kedv teljes kifejlődését. Igen, ez így van. Nyomasztólag hat min­denkire az a bizonytalanság, amely szárma­zik abból a tudatból,­ hogy van egy régi, ela­vult városszabályozási tervünk, amelyen eset­­ről-esetre változtatgatnak minden rendszer és következetesség nélkül igen sokszor ma­gánosok sérelmére. Vájjon csoda-e, ha ilyen körülmények kö­zött valaki vonakodik a költségesebb építke­zéstől, sőt az építkezéstől egyáltalában? Amidőn nem biztos abban, hogy pár év múlva valamely szerencsés, vagy szerencsétlen ötlet folytán nem vágják-e le házát és portáját. Valóban csodálatos ez a mi közönyössé­günk. Mindenki tisztában van azzal, hogy a régi szabályozási tervezet teljesen elavult, városunk mai viszonyainak semmiesetre sem felel meg. Azt is belátja mindenki, hogy e miatt nagy hátrányokat szenvednek a polgá­rok. Azt is tudja mindenki, hogy évről-évre növekedvén a házak és telkek értéke, a köz­szükség által pararancsolt kisajátítások an­nál többe kerülnek, mentői továbbra halaszt­juk azok foganatosítását. Az iránt sincs kétség, hogy ezen a hely­zeten akként lehetne segíteni, hogy egy meg­felelő új szabályozási tervet készíttetnénk el, amelyhez azután a legnagyobb szigorúsággal ragaszkodnánk és sem egyesek kedvéért, sem más okból meg nem bolygatnánk. Az is bizonyos, hogy ilyen terv nem ke­rülne nagy áldozatba. De akármibe kerüljön is, ilyennek létre kell jönni, mert azt sürgő­sen követeli úgy a köz-, mint a magánérdek. Reméljük, hogy most, amidőn a nagysza­bású középítkezések legalább egyelőre befe­jezést nyertek, az illetékes tényezőknek lesz idejük e kérdéssel foglalkozni és annak meg­oldását dűlőre vinni. Mert igazán szégyenle­tes állapot az, amelyben most vagyunk, amelyről csak azért nem írunk bővebben, mert hiszen azzal tisztában van saját tapasz­talatából mindenki. Új, általános városszabályozási tervet ké­rünk, sürgetünk, követelünk í­tem­. De igy is becsületére vált tervezőjének és a terv kereszt­ül­vivőinek. Méltán dicséret il­leti őket. A r. kath. nagytemplom kivilágítása is igen imponált. Jó benyomást tett a zsidó templom szép kivilágítása. A sok feltűnően szép és ízlé­ses kivilágítást egyenként nem sorolhatjuk föl, de példaképen felemlítjük: a kaszinóét, a ta­karékpénztárét (itt Vámos Béla főkapitányét), Fekete Mihály és Prikkel Ferencz üzleteit, Szappanos István pártelnökünk házát, Pócsy György kir. közjegyzőét, a gyógyszertárakat, a gazdasági gőzmalmot stb. stb. Nagyrabecsüljük e remek díszítéseket, de mégis legnagyobb örömünkre az szolgál, hogy a legkisebb utczákban, a legszerényebb házak ab­lakaiból is kisugárzott az általános lelkesedés. Mert a szerény faggyúgyertya, vagy mécses mellett ott volt egy-egy csokor virág, egy kis papír vagy egyébb díszítés, csecsebecse. Ami azt mutatja, hogy a kivilágítás alkalmából is e város minden polgára kifejezést akart adni örömének és lelkesedésének. Ez a legbecsesebb és legmaradandóbb emléke a kecskeméti ezredévi kivilágításnak. Népgyűlés. Vasárnap arra ébredtünk föl, hogy megint csöpögnek az ég csatornái. Már-már azt hittük, hogy az eső elmossa a népgyűlést. De úgy látszik, Jupiter pluvius szeret bennünket. Kedvező időt adott a pusztaszeri ünnepélyre (az országos pusztaszeri ünnepet alaposan elmosta); békét hagyott a kivilágításnál s mire eljött a népgyű­lés ideje, szépen, sőt igen melegen sütött a nap. Ezerekre és ezerekre rúgó férfi, nő foglalt helyet a szt. Ferenczrendiek határa előtt felál­lított dobogó előtt, hol 10 11 órakor fölzendült a »Polgári dalkör» szabatos előadásában az »Isten áldd meg a magyart», mire az egész közönség felállott s a férfiak levették kalapjukat. Ezután Bogyó Pál apát-plébános lépett éljenzés között a dobogóra. Ez a jóságos agg fő­pap szinte a sir széléről tért vissza, hogy mint közülünk a leghivatottabb adjon hálát az Egek mindenható urának azért, hogy Magyarországot ezer éven át fentartotta. Súlyos betegség után alig felüdülve, magas életkorban örömmel tapasztaltuk szellemi és testi épségét és élénkségét, hangjának régi ere­jét. Gyönyörű beszéde imádság volt, amelyben egybeolvadt az egész közönség felekezeti kü­­lömbség nélkül. A fényes beszéd után az óriási közönség lelkes éljenzésben tört ki. Utána Horváth Ádám orsz. képviselő tar­totta meg az ünnepi beszédet, melyet körülbelül így kezdett: »Áldjuk a magyarok hatalmas Is­tenét, hogy megengedte érnünk, hogy a magyar állam ezeréves fennállását ünnepelhessük. És én áldom a gondviselést azért is, mert azt a ki­váló szerencsét jutatta osztályrészül, hogy Isten szabad ege alatt, szabad nemzet szabad városá­nak szabad polgárai ezreinek tolmácsa lehetek e szent ünnepen.« Tovább folytatólag elmondá, hogy joggal és okkal ünnepelhetjük mi ezeréves fennállásun­kat. Mert alig volt nemzet, amely oly sok küz­delmeken ment volna keresztül. Megemlíti az évek hosszú során tartó folytonos háborúsko­dást, míg Ázsiából kijőve elértek Attila öröké­hez. Röviden érintette a honfoglalás nagy mun­kájának nehézségeit. Felsorolja a tatárpuszti­­tárt, a mohamedánizmussal való évszázadokig tartó élet-halál harczot. Hatalmas nemzetek és fejedelmek törekvéseit, hogy meghódítsák, vagy hűbéresükké tegyék a magyart. Rövid pillantást vet azután arra, hogy a szo­morú napok mellett voltak fényes és dicső kor­szakai is a magyar nemzetnek. Ezután azt fej­tegeti, hogy mik voltak a legfőbb okai a ma­gyar állam ezeréves fenmaradhatásának ? Első­sorban ő is a Mindenható kegyelmét nevezi meg. Azután rámutat a magyar nemzet kiváló tulajdonságaira. Mihelyst megszerezte a hazát, törvényt, alkotmányt alkotott. Igyekezett a fejedelem és nemzet jogait és kötelességeit szabályozni. Ez a törekvés végig vonul egész történelmünkön. A magyar szívósan ragaszko­dott a törvényekhez, alkotmányához. Belül sza­badságot, kívülről önállóságot akart, ezt védel­­mezte mindenkivel szemben. Kiemelte továbbá a magyar nép erényeként, hogy olyan vallási és felekezeti viszályok, ami­nek nagy nemzeteket is az örvény szélére sodor-­­­tak, nálunk elő nem fordultak, mert a józan ma­gyar ember türelmes minden más hitű iránt. Ezt ajánlja tanulságul a jövőre nézve is. Megjegyzi még, hogy a magyarnak legtöbb bajt a pártviszályok okoztak. Ez alatt nem a vé­lemény különbséget érti; nem az egészséges pártküzdelmet, amely a körül forog, hogy ki és mi elv mellett tud szolgálni a haza ügyének. Ha­nem érti azon állapotot, amidőn a pártoskodás odáig megy, hogy egyik magyart halálos ellen­ségévé teszi a másik magyarnak. Ettől óv a jö­vőre nézve. Áttér azután arra, hogy mily fényes és méltó módon ünnepeli a magyar nemzet ezeréves ál­lami lételét. Hangsúlyozza királyunk résztvéte­­lét ünnepeinkben s azt állítja, hogy századokig kell visszamennük, mig találhatunk oly korra, midőn nemzet és király oly szorosan egybeforrtak a hazaszeretetben. Kiemeli, hogy a külföldi hatalmas fejedel­mek egyenesen a magyar királyhoz intézték ez alkalommal üdvözleteiket. Jól esik nagy nem­zetek üdvözlete a magyar nemzethez. Meleg hangon emlékezett meg az ezredéves ünnepségek központjáról, a fényesen sikerült ki­állításról. Ennek megszemlélése azon öntudatot ébreszti bennünk, hogy amint őseink jeleskedtek a harczban, mi pedig helyt tudunk állni a békés munkában. Hivatkozik arra, hogy őseink kard­dal szerezték meg e hazát, nekünk pedig szel­lemi fegyverekkel s a békés munkával kell azt megtartanunk, habár a kardot most sem old­hatjuk le oldalunkról. Elbizakodás nélkül, de büszkén s teljes re­ménységgel mehetünk hát át a második ezert évbe, mert ifjú, izmosodó, tetterős nemze­­vagyunk. Beszédét a király és a haza éltetésével fe­jezte be, mire felhangzott a nagy közönség zajos éljenzése. Bartók Lajos orsz. képviselő lépett ezután az emelvényre s elszavalta ez alkalomra irt »Vérszerződés» czimű hazafias és magas szár­­nyalású ódáját. A lelkes költeményt, melynek hatása igen nagy volt, itt közöljük. VÉRSZERZŐDÉS. Emlékezzünk régiekről, Scythiából kijöttekről, Magyaroknak eleikről, S azok vitézségeikről! * Vége már Nagy Scythiának, Szittya párduczok honának! Bárha áll száz tartományból : Száz féle ház, meg nem állhat! Vérbe fúlt az Ős­magyarhon, Vértül árad a bíbor Don. Egymást verte a magyar le A Fekete-tengerparton. Harczban első valamennyi: Békén is az akart lenni! Bősz viszályt, fő ellenséget, Ezért nem bírták leverni, így zúdultak Etelközbe, ánvérökben megfürösztve, Álmos ősapánk vezetvén Népét ősi hún örökbe. S bölcs vezér szólt: »Azt keressük: Egységet, hogy megvehessük, — Nagy szabadság balszerencsénk! — S a világot megverhessük! Száz magyar törzs apadt hétre, Lennénk egygyé: százat érne!« ... »Jó!« zúgott hat főmagyar rá, Légy hetünk közt fővezér te! S most, a merre visz szerencséd, Követünk mi kész örömmel, Fejdelmünk, Ond, Kond, Előddel, Tas és Huba Töhötömmel! Egyénket ha megtámadják, Megérzik mindőnk haragját. Egymást védik világ végig A magyarok, el nem hagyják! Fejdelmünk vagy, Atil vére, Állj egy nemzet elejére, S veszszen, ki hűtlen viszályt hoz Fejdelmére, nemzetére! Föl paizsra most emeljünk, Rád köszöntsük bíbor kelyhünk, Folyjon egybe hősi vérünk, Ősz vezérünk, fejedelmünk! Te bölcseség, másik hűség, A harmadik sasszeműség, Negyedik csel, ötödik dacz, Hatodikunk nagylelkűség, Hetedik áldozatkészség, S valamennyi: harczi készség, Hét vezér mind, mint egyenkint: Törvény tisztelet s vitézség! Mint most vérünk egy kehelybe: Úgy a hét törzs teste-lelke, Vére nemzet s fejdelemnek 4,­­ Mindörökre folyjon egybe! -r Tőrt vonánk most önkarunkra, & Soha testvér-rokonunkra, Elleninknek venni vérét, Légyen a vitézi munka! S Hadúr kardunk’ ha megáldja, S a magyarnak lesz hazája: Elő a törvény-kehelylyel, Újra föl, véráldomásra! Egy hazát nekünk, egy Isten! S egy érzést, mely egyesítsen, S adj sok ellent, a magyar hogy Maga barátja lehessen! S mint e serleg nem a bortul, Habzik párolgó bibortul, Ki hazánkra támad orvul, Vére annak igy kicsordul! S igy fakadjon, igy szakadjon, Átkos élte igy apadjon, A ki hűtlen esküjéhez, Vére végig elcsorogjon!» * S kézről-kézre kehely járja, Szájról-szájra, áldomásra, S fejdelemmel nép s vezérek Szállnak országhóditásra. Ő,sz Álmos fejdelmi vére, Árpád lett nemzet vezére. Párducz nyargal paripáján, — Csak előre, csak előre! Tót Szvatopluk elteperve, Fut bolgár Zalán leverve, Tarnov földe meghódítva, — Úgy jövének Pusztaszerre! Vérrel újra ott pecsétlik: Hogy a hont örökre védik; Hozva törvényt, törve önkényt, Fenntartják száz ezredévig! * Fönn a légben kavarognak, Délibábban imbolyognak Honszerző vitéz vezéri Honszerető magyaroknak. S ébred Árpád lelke, látván Pusztaszernek puszta táján: Vérszerződést újra kötjük Ezredévnek uj határán. Nézd, Árpád, élő sírodból, Magyarok szivéből kelve: Ősi törvény nincs feledve: — Egy a nemzet s fejedelme! E hantokba újra s újra Ezer éve jegyezzük fel, Életünkkel és vérünkkel, Hogy e hont megvédenünk kell! S magyar király koronája Reá ragyog országára, Magyarország dicsősége Ragyog az egész világra! Ezután Horváth Ádám jelentette ki saj­nálattal, hogy dr. Kovács Pál záró beszéde — betegség folytán — elmarad. Megköszönve a kö­zönség érdeklődését és lelkesedését, élteti Kecs­kemét hazafias közönségét. A Polgári dalkör nyomban igen hatásos elő­adásban rázendítette a »Hazádnak rendületle­­nül-t.» Ezt is állva, födetlen fejjel hallgatta meg a közönség, amely azután szintén így elénekelte a hymnuszt az egyesített zenekarok kísérete mellett. Végül lelkes éljenzés között a Rákóczy-induló varázshangjai mellett oszlott el a lelkes közön­ség. Megható jelentést következett ezután. A gyűlésen jelen volt notabilitások valameny­­nyien, nagy közönség által körülvéve, hazáig kísérték az agg főpásztort, Bogyó Pált, aki meghatottan köszönte meg a köztisztelet és közszeretetnek ezen rögtönzött, őszinte nyilvá­­nulását. A népünnep. Délután ismét gyülekezni kezdtek a felhők két oldalról is. Már-már kétségbeestek az opti­misták is, hogy szárazon mehessen végbe a kivo­nulás és népünnep. Ismét segített rajtunk ha­gyományos szerencsénk. A felhők szépen elhú­zódtak s egy csepp eső nélkül történt meg a népünnep. A kivonulás megkezdése előtt talpon volt egész Kecskemét. A bandérium gyülekezé­se­ Kecskemét ezredévi ünnepe. Kecskemét város közönsége nagy lelkese­déssel, méltó módon ünnepelte meg édes hazánk ezeréves fennállását. Lehettek és bizonyára vol­tak is másutt fényesebb ünnepek is. De nálunk is elüljáróság és lakosság mindent elkövettek, ami csak a mi viszonyaink között elképzelhető. És lelkesedés, hazafias fölbuzdulás tekintetében senki sem múlhatta fölül a kecskemétieket. E szép ünnepekről következő a tudósításunk: Kivilágítás. Június hó 27-én, szombaton ugyancsak esett az eső, már-már azt hittük, hogy egészen tönkre teszi kivilágításunkat. A nyolczórai harangozás után azonban már csak szitált az eső s így lehe­tővé tette a közönség csoportosulását és járás­­kelését az utczákon. Később pedig egész elállt az eső. E sorok írója végig élvezte a legutóbbi bu­dapesti kivilágításokat. Tudva, hogy itt nem rendelkezünk sem gázzal, sem villamos világí­tással, igazán kiváncsi volt, hogy miné lesz egy kecskeméti kivilágítás? Hát a mi viszonyaink között igazán szépen sikerült a kivilágítás. Amit a fényben nem ad­hattunk meg, azért kárpótlást találtunk az íz­lésben és az általános lelkesedést mutató apró leleményességekben. Városunk díszes székházának kivilágítása valóban impozáns volt. Sajnos, hogy az esőzés miatt a díszítés egy részét nem lehetett elkészí­

Next