Kecskemét, 1897. január-június (28. [25.] évfolyam, 1-26. szám)

1897-01-03 / 1. szám

1. szám A Rudolf-laktanya jövedelme 31,808 frt 15 kr. A javadalmak és hely­pénz jövedelme 207,499 frt 50 kr. A kutyaadóból 1,600 frt folyik be. Az értékpapírok jövedelme 45,151 frt, amely összeg a következő tételekből alakul: 42 db pesti hazai első takarékpénztári részvény után 16,800 frt. 15 db kecskeméti takarékpénz­tári részvény után 1,050 frt. 1 db kisbirtokosok orsz. földhitelintézeti alapitó levél kamata 50 frt. 2 db népbanki részvény után 40 frt. 555,800 frt regale-kártalanítási kötvény után 4­2% kamat 25,011 frt. 105 db hazai bank részvény után 945 frt. 500 db kecskemét—fülöpszállási helyi­érdekű vasút elsőbbségi részvény után 1,250 frt Tőkepénzek után 33,290 frt 72 kr. a jövedelem. Ezen összeg alkotó elemei a követ­kezők: a váltságos földek ára után 15,000 frt, újabb időben eladott csücske­földek ára 1,980 frt 76 kr. Egyéb tőkék után 1,873. frt 90 kr. Zálogintézeti alaptőke után kamat 11,693 frt 98 kr. Kölcsönök és realizált köztartozások után 3,572 frt 22 kr. Asphalt-költség kamata 500 frt. A mezei kemenczék jövedelme 11,873 frt. A vidéki kórházban ápoltak gyógydijai megtérítéséből bevétel 740 frt. Egyhá­zak szegényalapitványainak kamata 1,151 frt 02 kr. Telek-terjedékekből 800 frt. Késedelmi kamatok 2590 frt. Az állami italmérési jövedék­ből részesedési járulék 6,500 frt. Marháslevelek árából 8,500 (a költség levonásával.) Különféle bevételek 8,500 frt. Anyakönyvvezetők fizetésé­nek megtérülése 3,000 frt. Pénztár-maradvány 44 frt 21 kr. A közkemenczealap fölöslege 10,012 frt. Városi pótadó 10% , 21,500 frt. Az összes bevételek tehát 631,607 frt 50 krban voltak előirányozva, a kiadások pedig 601,090 frt 29 krban. Mutatkozott tehát 30,517 frt 21 kv. fölösség, amely azonban a fizetésfölemelés által elenyészett, sőt néhány ezer forint hiány mutatkozik az 1897-ki költségvetésben, ame­lyet azonban födezni vélnek a kiadások némely tételének megszorításából és némely bevételi tétel emelkedéséből. SZÍNHÁZ. Nagy erkölcsi bukással záródik a színházi év kedves hazánkban,­­ amit a székes­fővárosban ter­melnek, legkevésbbé sem alkalmas arra, hogy remé­nyünket a legközelebbi jövő irányában kedvezőbb fokra emelje. Nem annyira a tudomány tönkje előtt állunk, mint újabban mondogatják , hanem valóság­gal bele­estünk, benne vagyunk a színművészet tönkjében. Épülnek a színházak jobbra-balra, de nem a művészet, hanem nyerészkedés és anyagi élvezetek számára. A nemzedék rohamosan akar élvezni s úgy látszik, minden oldalról előmozdítják e törekvését: „Hadd mulasson a na­p, hadd merül­jön észrevétlenül a legeszeveszettebb, a legkábítóbb mulatságok körébe, legalább nem politizál, vagy ha politizál is, mindjárt rámondja az áment mindenre amit eléje szabnak, csakhogy minél több ideje ma­radjon a léhaságra.“ A székes fővárosban s talán az egész országban ez az elv járja mindenfelé. A német múzsának nagy tüntetéssel kitették a szűrét — az egyik ajtón, s megengedték, hogy a másik ajtón belopódzék. S most, a különböző orfeumok, capriceok, établissementek, meg Isten tudja, mily czimet hordó fényesbbnél fényesebb helyiségekben több német színész, bűvész, szemfény­vesztő s német énekesnő működik Budapesten és terjeszti az osztrák szent nyelvet, mint amennyi sá­fárkodott a Bach korszak fénykorában. És fájdalom! anynyira jutottunk, hogy ezekben a helyiségekben a magyar szót, ha kivételesen megtűrik is, nem egy­szer gúny tárgyává teszik, legalább úgy viselkednek irányában, mintha az kegyelemkenyerén tengődnék és szánalmat érdemelne. S igy vagyunk a millenniumot követő év legelején. Ami bosszantóbb, legújabb színirodalmunk egy része úgy tűnik fel, mintha az ép említettük mulató helyiségekből szedné eszméit, gyártmányai morzsáit, s azokból merítné lelkesü­ltségét új darabok írására. Nem mondanánk igazat, ha teljesen tagadni mernék ez állítás valóságát: a legközelebbi években a szé­kes fővárosból került darabok közül nem egy bátran számot tenne ama helyiségek repertoriéjában, sikam­lóság , meg léhaságra nézve, nem egyszersmind el­­mésség, szellemesség dolgában is, mert ilyesmit hiába keresnénk. Tehát odajutottunk, hogy visszafejlőd­tünk abba a korszakba, amikor a magyarhoni német színházak erkölcsi sülyedtsége idején minden jóra­­való hazafi nemcsak nemzeti szempontból kívánta a magyar színház mielőbbi fölépülését, hanem a szín­pad megnemesítése, szóval erkölcsi fölemelkedése végett is. Hol vannak azok az idők? Mai napság már a Gigerlikkel és a Vigéczekkel felelnek erre. Mily hanyatlást mutattunk fel a Fene­gyerekek szinrehozatalakor! S hogy azóta is csak sülyedtünk és sülyedünk minduntalan, igazolják a Vigéczek. Miért kellett ennek is megszületnie? Megmondja szerzője. Mert — úgymond — van egy Cavalleria rusticana, hadd legyen tehát egy Cavalleria vigécziána is. No­s tehát eme darab szo­morú jele a jóizlés elferdülésének, az általános szel­lemi ziláltságnak. Amazokban mégis csak jutott s maradt egy egy elmésebb ötlet, egy egy fonal, mely valami meséhez vezetett; itt épenséggel semmi sincs. Még zenéje is annyira semmis, annyira üres, szegé­nyes, hogy hozzá képest a Fenegyerekek indulóját valami formásabb műalkotásnak kell nyilvánítanunk. A vidéki színigazgatók mit tehetnek róla, ha a székes­fővárosból ilyen darabokat küldenek nekik? Elérték azt, hogy a vidéket is meglehetősen előké­szítették a léhaságok befogadására. Azért bátran állíthatni, hogy az elmélkedésnek vége s kiki csak a bohóskodáson kap. A jutalomjátékok csakugyan kezdetüket vették, az Ar­day Blankáéval. Nagy szó. Nem akarunk kisvárosiak lenni s azért a jutalomjátékok jövőben örökre száműzve lesznek. Ez­úttal tisztelet és kör lát a kivételnek Andayt és társait illetőleg. Ami kedvelt primadonnánk a „Kisasszony felesé­gemet“ választá, mely Lecocq egyik legkedvesebb, legszellemesebb operetteje, és szerencsésen járt, mert nagy ünneplő közönségtől s a fiatalság nagy lelkesültségétől látta környezve magát, két pom­pás illatos bokréta meglepetésében részesülvén. A jutalmazott Marjolaine szerepében sok szép helyet mutatott fel, úgy a magánrészekben, mint a Torday­­val (órás) énekelt kettősökben, különösen az első felvonásban, mely egyöntetűség és dallamosság te­kintetében tökéletes volt. A második felvonásbeli dallama nagy igényű, változatos időméretű s az kevésbé is sikerült neki, mint a Torossyval (Aveline) énekelt kettős, mely a bariton hozzájárulásával hármassá fejlődik s a zenekarkisérettel, különö­­sen a hegedűk behízelgő, simulékony alakzataival azt a vonzó szenderdalt adja, mely egy Auberhoz is méltó volna. A jutalmazott s vele együtt a többi közreműködő is Mátray (Hannibál), Ferenczy (Wan­­derburn), a kitűnően hangolt Békés (polgármester), Pesti (Petersop) sok kihívásban részesült, a Donáth karnagy úr által vezetett előadás minden tekintet­ben előkelő színvonalon állván. A Peleskei nótárius színrehozatalát jó gondolat sugalmazta. A félárak kedvezményénél fogva a színház zsúfoltig telt s a páholyok közönsé­­geként kedvesnél kedvesebb gyermekarczok, szőkék és barnák mosolyogtak a színpad felé, várva az elő­adást, mely bizonyára mindnyájuknak feledhetetlen élvezetet nyújtott. A czimszerepet Ferenczy némileg elfogultan játszta és eltérőleg a régi hagyománytól. Egészben véve gondról tanúskodott e szinrehozatal A Gyerekasszony, ifj. Bokor József új népszín­műve gyarló szerzemény, melynek a harmadik fel­vonásban bekövetkező bonyolulatát rögtöni megol­dás váltja fel. Előadása jóval többet ért a Serfőzi Etel (czímszerep), Gyurmán (Mariska), Békés (plé­bános), Földváry (molnármester), Bajz (őrmester), Pesti (molnárinas), közreműködésével. Zenéje Dankó Pistától való, és nem egy érdekes számot tartalmaz. A harmadik felvonás egy malomban történik. E malmot Bognár gépmester terve szerint Szegedi tanácsnok úr készíttette, s az egész kiválóan sike­rült készlettel gazdagította a színház bútorzatát. Műsor: Vasárnap, 3 án: Dalos Pista. Hétfőn, 4 én : Nagymama. Kedden, j én: Nagyapó. (Mátrai Kálmán juta­lomjátéka.) Szerdán, 6-án: Fenelányok. Csütörtökön jén: Hoffmann meséi. Pénteken, 8-án: II. Rákóczi Ferencz fogsága. Szombaton, 9 én Kom évi Ili harangok, csak jágerné asszonyom lett volna. Aztán az erdész már özvegy ember. Az igaz, hogy huszonöt éves férfi, de egy gyermeke is van. Ott csak mostoha anya lett volna a lelkem. Hogyan föl is vitte az Isten a dolgát ennek a szegény ispánleánynak. Mikor vége szakadt a lakomának, mikor az utolsó vendég is kocsira ült s a férfi szerelemittasan ölelte át a leányka derekát, édes szavakat suttogva nejének, forró csókokat lehelt az ártatlan gyermek ajkára, ekkor érezte csak, hogy e nőnek szerelme nem az övé. Ajkai hidegen csókolják vissza, szeme másutt révedez, sóhaja elárulja, hogy lelke nem itt van. A gazdag úr szerelemre vágyott, szerelmes szavakat kívánt az asszonytól s a nő válasza hideg. — Megesküdtem, hogy az ön hűséges felesége leszek. Eskümet megtartom. Szegény asszony! Apja elszakította jegyesétől, a szegény erdésztől s a gazdag földesúrhoz kény­szerűl. Ilyen szerencsére nem minden ispánleány­nak akad, őrültség lett volna azt visszautasítani. Hogy a szívnek is jogai vannak, arról a zsarnok apa mit sem tudott. Ő sem nősült szerelemből s mégis boldog családi életet élt. Az első két év alatt a férj nagyon mogorva volt. Neje mindenben kedvét kereste ugyan, minden kí­vánságát elleste és teljesité, de az igaz szerelmet nem nyújthatta. Egy kedves, angyalarczú leányka aztán elhitette János úrral, hogy nincs nála boldo­gabb férj s nejénél szeretetreméltóbb asszony a vi­lágon. Az anya gyermekének élt s midőn ezt gon­doskodásával elhalmozá, az apának is jutott a sze­rető gyöngédségből. A komor férjet a családi élet aprólékos örömei egészen átalakították. Imádta feleségét meg gyer­mekét s minden idejét azokkal töltötte, úgy, hogy egészen megfeledkezett a külvilágról s barátait is csak ritkán látogatta meg. Az asszony minden hónapban egyszer átlova­golt a szomszéd kastélyba, hol János úr nővére la­kott, ki Ilonát gyermekeként szerette. Egy napon hiába várták haza az úrnőt. Már rég elmúlt az ebéd ideje s ő még mindig nem jött meg. János úr türelmetlenül járkált fel s alá, majd a cse­lédséget vette elő. A lovász annyit tudott, hogy a nagyságos asszony reggel az erdő felé lovagolt a Nedeczky kastély irányában. Mig az úr a lovásznak parancsot adott, hogy azonnal nyergeljen, egyúttal előhozta pisztolyát s gépiesen a nyeregkápába csúsztatta. A nemes mén repült az erdő felé, gazdája dü­hösen sarkantyúzta. Már kifehérlett a fák közül az erdészlak is, majd látható neje lovát a ház előtt. A férjben fel­ébredt a féltékenység ördöge s határtalan haraggal rohant az épület felé. A lódobogásra figyelmessé lett erdész zilált te­kintettel, reszketve lépett ura elé. Az vak dühében elővonta pisztolyát s becsülete megrablója a másik pillanatban véresen hevert előtte. — Nyomorult, hol a feleségem ? — Ő már az égben van eddig, hörgé a hal­dokló. Paripáját a kerülő gazdátlanul fogta el s aztán sok keresésre őt is megtaláltuk szétzúzott fej­jel, holtan, mereven. Egyelőre ide hoztuk. Oh uram, teljesítsd utolsó kérésemet. Ártatlanul halok meg. Viseld gondját fiamnak! A büszke főúr odatérdelt áldozatához s esküre emelte kezét, mire a haldokló megkönnyebbülten zárta le szemeit. Mint minden hirtelen haragú ember, tettét János úr is azonnal megbánta, de a megtörténten változ­tatni nem volt hatalmában. Későb­­lten támolygott a szobába s ott neje holttestére borulva, kénytelen szemekkel, mereven bámulta annak sápadt arczát, rémülettől kerekre nyílt, üveges szemeit. Ettől a szörnyű esettől fogva szavát ritkán le­hetett hallani. Az erdész fiát, Gábort magához vette s leányával együtt neveltette a kastélyban. A gyermekek hamar megszerették egymást. A leányka csintalan, jókedvű teremtés volt, ki, ha szerét tehette, a fákra is felmászott, meg a paraszt gyerekekkel háborúsdit játszott. Gábor, a komoly, csendes fiú, iparkodott ilyenkor testvérkéjét meg­menteni a szigorú madame büntetésétől, ami nem mindig sikerült. Később a tehetséges fiút elküldte János úr a középiskolába. Most már ritkán láthatták egymást s igy a szünidőt alig várták, annak mindketten előre örültek. Akkor bebarangolták az erdőt, mezőt, hol minden évben gyönyörködtek a pompás virágokban, hol kergették a pillangót s annyi gyerekes bohósá­got csináltak együtt. Mikor Gábor tizennyolcz éves lett, gyámatyja előtt kinyilvánította, hogy pap akar lenni. — Hat év múlva felszentelt pap vagyok. Akkor hazajövök s ha kedves gyámatyám kegyúri jogá­nál fogva nekem adja a parochiát, életem végéig itt maradok, ahová annyi kedves gyermekkori emlék fűz, ahol annyi szép órát töltöttünk az én kis test­vérkémmel. Mire visszajövök, ő már férjhez menő , hajadon lessz. Majd én esketem össze a boldog­­ vőlegénynyel. János úr hiába iparkodott lebeszélni a fiút, az szilárdan ragaszkodott elhatározásához. Gábor mint felszentelt pap tért haza. Szép, erőteljes férfi lett, okos, mélytüzű szemekkel, egész­séges, rózsás arc­c­al, melyen a szobai élet semmi nyomot sem hagyott. Gyámatyja gyönyörködött a daliás férfiún, mig egykori játszótársa félénken te­kintett azokba a komoly, éjsötét szemekbe, melyek annyi jósággal, szelídséggel pihentek kis test­vérkéjén. — Várjunk, kedves fiam. A paplakot újjá épít­tettem s Ilona iparkodott jól berendezni, hogy ott­honosan érezd magadat. A kis bohó még gyermek­kori játékszereidet is összegyűjtötte az egyik szekrénybe. Midőn Gábor elfoglalta a paplakot, mélyen meg­hatotta az a gondosság, melynek nyomát magán viselte minden bútordarab. Íróasztalán ott állt a rózsa és gyopár, az a két virág, melyet gyermek­korában annyira szeretett s oly gyakran szedett a kis Ilonával. Képzelmében látta a leánykát, amint szobáját szerető gondossággal rendezte, de nem a pajzán, vidám gyermek jelent meg előtte, hanem a komoly hajadon, bűbájos kék szemeivel, angyali arczával. A romlatlan férfiszívre kimagyarázhatatlan, cso­dás varázserővel hatnak a szép leányszemek s Gá­bor nem tudott e varázs alól szabadulni. A fiatal lelkész rendesen késő éjfélutánig ébren volt s olvasott. Ajtaját sohasem zárta be. Egy na­pon zúgó vihar tombolt a hegyek közt, egy-egy pillanatra a haragos villám bevilágított a sötét éj­szakába, mikor átázott ruhában, kibomlott hajjal belép Ilona. — Az Istenért, mi baj van a kastélyban, szólt megrettenve a pap. Hogyan tudott ilyen viharos időben egyedül jönni ? A leány a fiatal­ember elé borult, átölelő térdeit KECSKEMÉT * Felhívás előfizetésre.­­ Lapunk 1897. január elsejével fennállásának XXVIII-ik évfolyamába lép. Már maga ezen kö­rülmény is fölöslegessé teszi, hogy lapunk jövendő irányát illetőleg programmot adjunk. Maradunk a régi úton. Rendithetlen hűséggel ragaszkodunk függetlenségi elveinkhez, ame­­lyekről el nem választi­atoknak tartjuk a szauna szellemben való haladást. Minden igyekezetünket arra fordítjuk, hogy városunk közügyeit tőlünk telhetőleg előmozdít­suk, mert hitünk szerint ez legfőbb kötelességünk. Mindezekben pedig úgy, mint eddig, a leg­tisztább tárgyilagosságot tartjuk szem előtt. ( Ezen az alapon kérjük úgy a függetlenségi­­ párt, valamint az egész közönség támogatását. Az előfizetési feltételek a lap homlokán ol­vashatók. Sziládi László Dr. Horváth Ádám kiadótulajdonos, felelős szerkesztő. 1897. január 3. ÚJDONSÁGOK. Kecskemét, 1897. január 2. — Halálozás. Újból egy 1848/49-ki hon­véd halt meg. Maholnap már alig marad valaki a hősök közül életben. A megszomorodott család a következő gyászjelentést adta ki. »Özv. Polo­­tini Sándorné, szül. Kecskeméthy Teréz mint feleség, és ifj. Politini Sándor mint fiú, mélyen megszomorodott szívvel jelentik úgy a maguk, valamint a nagyszámú rokonság nevében is a felejthetetlen jó férjnek, az édes­apának, a sze­retett sógornak és nagybácsinak, Id. Po­­­oti­ni Sándor volt 48/49-ki vitéz honvédhuszárnak f. hó 26-án délután­­4 órakor, 66 éves korában, hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után történt csendes kimúlását. A bol­­dogultnak hilt tetemét f. hó 28-án, hétfőn délu­tán 3 órakor teszik örök nyugalomra a róm­. kath. egyház szertartása szerint az I-ső tized, Festő­­utcza 248. szám alatti házból a Szentháromság temetőbe; az engesztelő szent mise-áldozat meg­tartása pedig 29-én, kedden, reggeli fél 8 óra­kor lesz a boldogult lelki üdvéért. Kecskemét, 1896. deczember 27. Áldás és béke lengjen porai felett!« — A „Kecskemét múltja és jelenet czímen lapunk múlt számában megjelent újdon­ságból elnézésből kimaradt, hogy a hasonczímű munka első kötetében dr. Hollós László főreáliskolai tanár úrtól az említetten kívül még egy nagy terjedelmű dolgozat fordul elő Kecskemét növényzetéről. Egyébként, mint már említettük, az egész kötetet ismertetni fogjuk. — István napján a függetlenségi párt küldöttségileg tisztelgett elnökénél, Szappanos Istvánnál, akit Farkas Ignácz szép be­széddel üdvözölt névünnepe alkalmából. A meg­tisztelt elnök meleg szavakban adott köszöneté­nek kifejezést s kijelentéseit a jelenlevők tet­széssel és éljenzéssel fogadták.­­ Karácsony első és második napján a kegyesrendiek templomában tartott isten­­tisztelet fényét nagyban emelte az ez alka­lommal előadott zenés mise. Kender C­oúr miséjének előadásában a karok összhangja, az ének- és zenének teljes összeolvadása volt meg­lepő. A karnak hölgy- és férfitagjai a legszebb eredménnyel dicsekedhetnek e nehéz mise min­den részének szabatos előadása után. Szent- Gály Gyula Tantum ergo-ja tetszetős darab s eléneklése szintén kifogástalan volt. A magán énekrészek pedig a művészet teljes magaslatán mozogtak. Dékány Mariska úrhölgy Weisz »Do­mine, ne in furore tuo« graduálját énekelte zene­­kar-kisérettel. A biztos tudásból eredő bátorság érctes csengést és mindent betöltő erőt adott hangjának, melyet egész szépségében élvezhe­tett a közönség. Auday Blanka úrhölgy, szín­házunk művésznője pedig Cherubini »Ave Ma­ilav.-Jolt adta ott? Ö^ciiL-OcUj Ctjulä. Ui licui^öAC-velése szerint betanított zenekiséret mellett. A magában is remek alkotás előadásával, minden izében gyönyörű színezésével s főleg fuvolakisé­­ret mellett a végén elhaló piannissimójával a ked­velt művésznő legvalódibb sikereinek egyikét aratta. Ez ismertetés kapcsán a zenés mise előadásában közreműködő hölgyek és urak fo­gadják a házfőnökség legmelegebb köszönetét. — Grasselli Miklóst, a helybeli földműves­iskola igazgatóját ezen minőségében véglegesí­tette a miniszter. Örömmel vesszük e hírt tudo­másul, mert az igazgató úr már eddigi működé­sével is bebizonyította reátermettségét nehéz feladatára. Hisszük, hogy vezetése alatt fel fog virágozni ezen iskola s egyébként is nagy hasz­nára lesz az igazgató és tantestület működése városunk földművelési viszonyainak.

Next