Kecskemét, 1897. július-december (28. [25.] évfolyam, 27-52. szám)

1897-07-11 / 28. szám

XXVIII. évfolyam, 28. szám-Előfizetési fü­r : helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve: Egész évre - - - - 5 frt 1 kr. Félévre - - - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szára ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok kaphatók a kiadó­­hivatalban, Fekete M., Metzger Béla és Steiner Mihály kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda, II. tized, Plebánia-utcza 8. szám. MEGJELEN MINDEN VASARNAP. Kecskemét, 1897. julius 11. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányo­san számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bíró­sági 3 frt. — egyházi, egyleti, társu­lati stb. hirdetmények minden egyes beiktatása 2 frt. Bély­eg dij minden beiktatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési dijak fizeten­dők a kiadóhivatalnál Kecskeméten Kiadóhivatal, II. tized, Plebánia­ utcza 8. szám. A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE. Udvaraink. A legtöbb esetben egy-egy jelenségből, ami pedig kicsinyességnek látszik, nagy kö­vetkezményeket vonhatunk le, így például ha nem is ismerjük, akihez bemegyünk, sem annak családját, azonnal tájékoztathatjuk magunkat felőlük, ha egy kissé szétnézünk az udvarán. Tessék csak kísérletet tenni itt Kecske­méten is. Bizony-bizony egyetlen széttekin­­tésre meg lehet mondani: ki a rendes, ki a rendetlen gazda. És­pedig meg lehet ismerni mindenkor. Akkor is, amikor olyan módon összetisztogatják, mintha a háztűznézőbe jö­vőket várnák és akkor is, amidőn a legszor­gosabb munka folyik az udvaron. Az éles szem hamar észreveszi, hogy a nagy gonddal összetisztogatott udvarban a legtöbb csak egy napig tartó gondozásban részesült s nyomban látja, hogy milyen szá­nalmas a külseje az udvarnak, amikor senkit se várnak. Ellenben az állandóan gondozott udvaron rend uralkodik akkor is, amidőn a dolog miatt máshol hallatlan rendetlenség van. Ez a rendes gazda udvara, amaz a rendetlené. Elmondhatjuk, hogy sok szép udvart lát­hatunk Kecskeméten. És pedig olyant is, amelyben az egyszerű rend és tisztaság kö­vetelményein is túl menve, fákkal, cserjékkel, virágokkal egy-egy kies paradicsomot alkot a rendes gazda. Bizony mind okos ember, aki, ha teheti, ezt teszi. Nincs kényelmesebb az emberre nézve semmi, mint a kellemes ott­hon. Ki kell emelnünk, hogy városunkban több olyan szép udvar van, különösen a ná­lunk oly előszeretettel ápolt rózsakultusz folytán, hogy azokat nemcsak magunk szem­léljük nagy gyönyörűséggel, hanem az idege­neket is rendkívül kellemesen lepi meg. De hát a rendhez mindez nem tartozik. Habár a­hol csak arra hely van, egy-egy fa, néhány bokor, vagy csak egy kicsiny virágágy is nem sokba kerülő díszítés és arra vall, hogy valaki a háznál melegebb kedélyű, rendet és csinosságot kedvelő. Hanem az már a rendhez tartozik, hogy a melléképületek is jókarban legyenek; a trágya ne halmozódjék föl hegygyé; a legesősebb időben se legyen olyan sár az udvaron, hogy térdig kelljen benne járni; a hizlaló helyiség se legyen épen az ember orra alatt; a ház­ereszről ne csurogjon a víz a nyakunkba; és különösen gazdasági udvarban mindennek meg legyen a maga helye; a malaczok épen ne dörgölőzhessenek a látogatóba érkező lá­ba szárához ; a sötétben ne essünk keresztül valami teknőn stb. stb. Fájdalom, rendetlen és piszkos udvart is elég sokat láthatunk Kecskeméten, ahová csak betekinteni is rosszul esik, hát még mily leverő annak a tudata­, hogy valahány ilyen udvar, annyi rossz, rendetlen gazda és család! Hát persze az ilyeneknek is van kifogá­suk : azt szokták mondani, hogy ahhoz a pél­dás rendhez sok idő, meg sok költség kell, amivel ők egyikkel sem rendelkeznek. No hát ez pedig nem áll. Épen a rendetlen gazda veszít el azzal töméntelen időt, hogy min­dent keresni kell; azzal, hogy mikor épen valamit használatba kellene venni, akkor sül ki, hogy javítani kell, vagy új szükséges helyette. Épen a rendetlen gazda, aki az időnként szükségessé váló javításokat, pótlá­sokat elmulasztja, költ többet, mert amit kis költséggel idejekorán pótolni lehetett volna, azt később többszörös költséggel kell elér­nünk. Ne csak azért tartsuk hát rendben és tisz­taságban udvarainkat, hogy ezzel parádézzunk mások előtt. Ámbár a parádézás e neme ellen senkinek sem lehet kifogása. Hanem tartsuk rendben a magunk jóvoltáért, hogy időben és pénzben takarékoskodhassunk. Ám láthatja mindenki, hogy vállvetett buzgalommal igyekezünk rendet és tisztasá­got, sőt csinosságot is teremteni köztereinken és utczáinkon. Szépen haladunk is e téren. De furcsa dolog, midőn az aszfalt járdáról benyitva, sárban és trágyalében egyik kődarab­ról a másikra ugrálva kell eljutnunk a gazda küszöbéig! A ház udvara és belseje fölött való rendbe — amennyiben közegészségügyet nem érint — nem szólhat bele se az elöljáróság, se a köz­gyűlés. Rendezze hát ezeket minden gazda jóizlése, rend- és tisztaságszeretete. Times. •• Üzlet, erkölcs, eszmény. Irta­tja a „Kecskeméti Kereskedő Ifjak Egyesülete“ által f. évi június 13-án megtartott hangversenyen felolvasta Dr. Magyar István. (Jelen felolvasásomhoz egyes adatokat Carl Julius Weber: Der eigentliche Nährstand“ és dr. Stucker „Üzlet és morál“ czímű dolgozatából vettem át.) Mielőtt ezen nagy ravaszsággal kieszelt hatásos czim szakértői bonczolgatásába fognék, megenged­hetőnek tartom, hogy ezen felolvasás fogantatásáról is megemlékezzem. Deputácziót fogadtam­­­ah, hölgyeim és uraim, én nem tudom, hogy önök fogadtak-e már deputá­cziót, hanem mondhatom, hogy az valami felséges. Kopogtatás után szerény üzleti — akarom mon­dani hivatali helyiségembe négy úri ember halól be, mindnyájának arczán szolid nyugalom és meg­­illetődés honolt; kivéve Schw .... urat, a ki jó vérű, szép piros arczú, s mindig jó kedvű ember, s a ki a végső ítéletnek nagy napján a mennyországba szóló szabadjegyet is bizonyára mosolyogva fogadja majd az Úr kezéből. . Én hirtelen, meglepetéssel vegyes komolyságot öltöttem magamra, az asztal sarkához támaszkodva, kezeimet a mellemen keresztbe fonva hallgattam, a­mint Biró úr, a deputáczió kedves ve­zetője mondá: „tisztelt doktor úrnak kiváló képes­ségei, általánosan ösmert szellemessége . . . stb.“ Hölgyeim és uraim, deputácziót fogadni isteni dolog; s azt hiszem a Koránban is benne van (s ha nincs benne, elég rossz), hogy az igazhivő mozlim boldog­ságának betetőzéséül a 7-ik menyországban mindig deputácziót fogad; s az itt netán jelenlevő orvos uraknak jószivel ajánlom, hogy sovány pácziense­­iknek írják elő a deputáczió fogadást, mert az hizlal. És én felelem: Uraim, a nem várt meglepetés­képpen előtte való nap tudtam meg kitüntetésem hírét dr. Kovács Pál barátomtól, a­ki tapogatózó bizottsági tagként jelent meg nálam), a nagy kitün­tetés . . . szerény képességeim (általános tiltakozás) . . . igyekezni fogok megfelelni, azonban félek . . . de hát ily kitűnő társaságban szerepelhetni . . . (általános „Éljen Küry K­lára, éljen Fáy Szeréna“) Köszönöm, uraim, boldog vagyok, hogy önöknek felolvashatok . . . Erre újra kölcsönös tiltakozások következtek, hogy én vagyok-e feljogosítva boldognak lenni, vagy a deputáczió; ekközben arczom az ilyenkor szokásos legnagyobb meghatottság példányképét mutatta . . . Schw .... úr a jókedvű emberek egész jószívűsé­gével nevetett, mit ellensúlyozandó St................... úr fagyos komolyságot tanúsított, mintha biztosítani akart volna bennünket arról, hogy az ő könyvke­reskedése reális irányú üzlet s ott pikáns könyvet aranyért sem találhatni. A deputáczió elment s engem boldoggá és bol­dogtalanná tett egyszerre. Boldoggá, mert deputá­cziót fogadhattam . . . boldogtalanná, mert nem tu­dom most megmondani, hogy mi köze is van tulaj­donképpen az üzletnek a morálhoz, ennek az ideál­hoz, s megfordítva . .. Jaj, tisztelt hölgyeim és uraim, zúg a fejem, két hét óta abban csak üzlet, morál, ideál háborognak, kóvályognak s kórusban zúgják a fü­lembe: te jogtudományok doktora vagy, lám s még sem tudod, hogy mik vagyunk mi, milyen vi­szonyban élünk mi: speculáczió,­morál, ideál... bűbájosak vagyunk mi s a füledbe zúgjuk. Mi a morál, meg ideál, S mi a spekuláczió? Hogy árulunk egy gyékényen, Fejtsd meg te bölcs náczió! Megfejtem, ha bele­halok is. Kerget e három szó kabalisztikus bűbája, s ha rossz lesz a megfej­tés, szidják majd a megrontó bűbájt, de ne engem. Merkur kereskedő isten, ki ez idő szerint nem az Olympuson, hanem a kereskedelem főempóriumában, Londonban székelsz, segíts, hogy feladatomat köz­­megelégedésre fejtsem meg. •­ Üzletről és erkölcsről együttesen nem olyan könnyű beszélni, mint Küry Kláráról és a kedvesség­ről , mert nagyon sokan vannak, akik rendíthetlenül azt hiszik, hogy üzlet és erkölcs olaj és víz viszo­nyában állanak egymáshoz, vagyis úgy szeretik egymást, mint az ördög a szentelt vizet. Ilyen fajta javíthatlan gondolkozást­ emberek közé tartozott a különben előnyösen ismert Aristo­teles is, aki az üzletet, kereskedést megvetésre mél­tónak tartotta azért, mert szerinte csak az a foglal­kozás tiszteletreméltó, amely a természetben találja alapját, az azonban — hogy valaki csak azért, mert először lehetőleg olcsón vesz, aztán pedig lehetőleg drágán el­ad, s ezen nagy nyereségre tesz szert — nem természetes, mert a természetben harmóniának kell lennie, azt pedig nem lehet sem szépnek, sem tiszteletre méltónak találni, ha a kereskedő a neki eladón és a tőle vevőn is nyerészkedik A meglehetősen elfogult Aristotelesnek honfi­társa, Trithemius már szelidebb, de talán pikánsabb, amidőn az üzleti pályáról szól, mert szerinte bizony­bizony nem könnyű dolog az üzleti pályán a szoros becsületességet megőrizni. De ezen két görögnél, akikre manapság — a­mióta utódjaik visszájára csinálják a hajdani görög hősiességet — nem sokat adunk, még sokkal rosz­­szabb a középkori görögbarát Erazmus, aki egész gorombán pláne azt mondja, hogy a kereskedői foglalkozás egyszerűen becstelen , mert a kereske­dők csalfa, piszkos, eskü­szegő, tolvaj népség, amely ha áb­lakon pénzre tesz szert, akkor még mindenütt első is akar lenni, s kitüntetésekre, méltóságokra vágyik. Nem jó volna, ha Erazmus úr ma élne, mert alighanem harczképtelenségig és pedig bandageok nélkül kellene kiállania, vagy pedig úgy lenyiszterez­­nék, hogy a gyalázatot egész Hellász sem mosná le róla. S a csudálatos a dologban az, hogy éppen a görögök azok, akik így szidják a kereskedő­elemet, holott minálunk például a túlzott kereskedői élel­mességet épen a görög kereskedők honosították meg, s attól datálódik az a szokásunk, hogy mi a keres­kedőt tréfásan ma is görögnek hívjuk. Aristoteles úr tehát nyilván csak a saját kedves honfitársai után ítélt, s ha ítélete kemény, ne csudálkozzunk, mert a görög kereskedők szíve sem volt puha. Régi közmondás, hogy minden út Rómába vezet, de az is igaz, hogy ezen utak valamelyikén juthatott be a görög kereskedők imént ismertetett becsületes­sége Rómába, mert a római erkölcsbirák szintén meglehetősen felháborodtak rajta; s a többi között Lapunk mai számához fél Néprajzi jellemképek. — Irta : Hanusz István. — Egy XIII. századbeli bolgár nyelvemlék az egyes népeket különféle állatokhoz hasonlítja; szerinte a frank oroszlán, az alemán sas, a szász csődör­, a német szarka, az orosz vidra, a bolgár bika, a szerb farkas, a horvát bagoly, a magyar hiú­z, a kun párducz, a tatár agár, a szerecsen vadkacsa, a török kígyó, az örmény gyík, a hindu galamb, a lithván bölény, az oláh macska, a zsidó borz, az albán hód, az egyiptomi kecskebak, a cserkesz bivaly, a perzsa daru, a görög róka. Keleti közmondás szerint az arab nemes, a perzsa gyöngéd, a török esetlen, XIV. Gergely pápa pedig úgy szólt, hogy nem tud a franczia egész nap annyi bolondot csinálni, a­mennyit a jó Isten egy éj alatt jóvá nem birna tenni. Ha az utazó az ország nyelvét rosszul beszéli a hol jár, a német kineveti, az angol m­egcsökönyösödik és ha az idegent, megérteni nem bírja, belepirul és tovább megy; az olasz ellenben kitalálja azt is, a­mit meg nem ért, a kezével, szemével, min­den tagjával azon van, hogy magát az idegennel megértesse. Ez az olaszszal vele született mes­terkéletlen udvariasságból származik. Heine azonban szarkasztikus megjegyzéssel elvitat az olasztól minden becsületességet, csak azt az egyet engedi meg, hogy nem lop. Ugyan ő azt írja, hogy ezerféle kifejezés van az arab nyelvében a kard jelzésére, ugyanannyi a fran­­cziáéban a szerelemre, az angoléban az akasz­tásra, a németében az ivásra, sőt Berlinben még a helyekre nézve is, a­hol sört inni lehet. Sziám­ban pedig azzal különbözteti meg a törvényt a nemes embert, hogy selyem ruhába öltözteti és illatosított bottal osztja ki részére a megillető igazságot, ha rászolgált, — a nem nemes embert ellenben csak vászon zubbonyba bujtatja és nem illatos bottal láttatja el. Érdekesek a különböző népek köszöntés módjai. A japániak, ha utczán üdvözlik egymást, köl­csönösen a papucsaikat vetik le, de ha ott­honn találkoznak, a harisnyát is le kell tenniök a nagy tiszteletadás kedvéért. A Filippin szigetek lakói megragadják az üdvözlendő személyiség lábát vagy a fejét és ezzel dörzsölik az arczukat. Jávában a Szunda vidék lakói az illetőnek bal­lábát emelik föl s azt előbb a lábukra teszik s azután az arczukhoz érintik. Uj-Guineában a ki iránt figyelmesek óhajtanak lenni, faleveleket hintenek a fejére. Abesziniában megfogják a jóbarát, ruháját és addig csavarják magok körül, m­ig a megtisztelt majd meztelen marad; ha két fekete király Afrika partjain találkozik, háromszor szorítják meg egymás középútját. Lapplandban erősen nyomják az orrukat az üdvözlendő arczához. Ezen márki, Európában járt khinai követ így ír. A francziák nagyon szeretik a fényeset, a­­ gazdagabbak képesek 12—15 frtot kiadni egy pár selyem harisnyáért; csak híres boltokban vásárolnak és megadják mindennek a többszörös árát, nem sajnálják a pénzt. A franczia főváros lakói szeretik a társas mulatságokat és a sétát;­­ más országokból is sokan mennek oda, hogy­­ mulassanak és nem akadt még olyan, kinek az ottvaló élet meg nem tetszett volna; oly jól mulatnak, hogy szinte megfeledkeznek a haza­menetel­ről. Az angolok ellenben úgy isznak, a­hogy a farkas fal vagy a czethal nyel; sokszor oly ré­szegek, hogy mit sem tudnak magukról. Kivál­nak pazarlásukkal is, feleségük és gyermekeik őrült módon költekeznek, egy női ruha 240 frtba is kerül, pedig mindössze kétszer hordják, azután eldobják és újat vesznek helyette. A németek szeretik a czerimoniát. Ha az utczán ismerőssel találkoznak, megemelik a kalapjukat, mely 5 perczig sem marad nyugodtan a tulajdonosa fején. Névjegyökre sok czimet nyomatnak, a kabátjokra sok rendjelt aggatnak. A kreolt sem nyelve, sem származása után meghatározni nem lehet; csak egy ismertető jegye van és ez az ő lényének összege, jelleme, magatartása. Akár Nyugatindia szigetein, akár az Egyesület déli részén száz emberből is rögtön kiismerni a kreolt. Elsajátíthatja valaki a kre­olok beszédmodorát, szokásaikat, de azt a nem­­bánom­ságot­, azt a nyugalmat, mely azok belső heve palástolására szolgál, eltanulni nem lehet; előkelőséget úgy adni senki sem képes, mint a kreol,­­ még ha csizmatisztítás is a foglalkozása, oly méltósággal vágja zsebre az érdemelt pár garast, mintha köteles adót venne be. Adenben, a délarábiai angol kikötő­városban az európaiak a mágnások, a parzik a kereske­dők, az arabok és hinduk a közvetítők és alku­szok, a zsidók az iparosok, még pedig kizárólag; a banyánok és ad­damok a mészárosok és hóhé­rok, mely két mesterség az arab előtt egyenlő rangú; a szomalik nem végeznek semmit, ők a lazzaronik. Hogy a fehér bőr fölsőbbsége a külső világrésziek szemében megóva maradjon, az an­gol személy és postaszállító hajók csak 1-fő osz­tályon rendeznek be az európai utasnak helyet, s ha az anyagi viszonyok úgy kívánják, még ez érdekben kedvezményeket is adnak merő poli­tikából. Mikor az ördögöt az égből lelökték, mondja a néprege, a földre zuhantában darabokra törött. A feje Spanyolországba esett, azóta oly büszkék a spanyolok; a kezei Törökországba, azért oly kapzsi a török; a szive Olaszországba gurult, azért oly szerelmesek az olaszok; a gyomra Németországba jutott, mi kimagyarázza a néme­tek falánkságát; a lábai Francziaországban ma­radtak, azóta szaladnak a francziák mindig az iv melléklet van csatolva.

Next