Kecskemét, 1898. január-június (26 évfolyam, 1-26. szám)
1898-01-01 / 1. szám
1. szám. A régi dilások jóformán összes emlékeinket elpusztították, de csodálatos, azok a foszlékony papírlapok, amelyek őseinknek a török uralom alatti szereplésüket, teljes részletességgel ismertetik, megmaradtak. Az Isten - talán a nemzetnek akkorbeli bűneiért — mindenünket elengedett pusztítani, de ezekre a papírlapokra rátette védő kezét, talán azért, hogy mi, a késő nemzedék, ezekből ismerjük meg amaz erőket, amelyek városunkat fentartották, s amelyek jövő fejlődését biztosítják. Kecskemétnek a török uralom alatti szereplése álomképbe illő történet. Az ország sanyarog és pusztul; kül- és belellenség dúlja a hazát; vallási viszály szórja szét magjait; ipar, kereskedelem pang; mértföldszámra gyommal van elárasztva a föld; vége nem látszik az ellenségtől letarolt pusztaságnak, le van igázva a magyar; de ebben a rettenetes nagy ítéletben, amelyre az idők végezetéig csak mérhetlen keserűséggel gondolhat vissza a nemzet, itt, az akkori végtelen homoksivatag közepében, van egy kis város, amely az akkori zsarnok hatalomtól nem kér egyebet, mint azt, hogy engedjék dolgozni, engedjék, hogy dolgaiban maga kormányozhassa magát és mikor ezt a kis kegyet megkapja, mikor eléri azt, hogy levetve az idegen kormányzat szabad mozgást gátló bilincseinek egy részét, a maga lábán járhat és a saját esze szerint követheti az ítéletképessége által megszabott irányt, akkor fellélegzik, keblének szabad hullámzása felpezsdíti benne az agy gondolatait serkentő, az izmokat feszülésre késztető vért és a város nemcsak él, de halad, virágzik, boldogul. A vallásháború dúl. A veszedelmes kígyó ide is becsúszik, de mérges fogaival nem pusztíthat, mert a kecskeméti józan polgárság összetiporja a fejét. Régi vallás és új vallás követői összefogva tiporják el a lelkiismereti szabadságnak kigyóbőrbe bújt sátánját, mert a magyar józan gondolkozás világosságában meglátja szemük a mindnyájuk sorsát intéző ugyanegy Istent s józan érzékük meghallja az Úr szavát: én minden ember munkáját egyelően megáldom, ha az a munka nemes. Az ellenség múlta földön felburjánzik az erkölcstelenség. A jellem fölé kerül a gazság, a komoly törekvést leszorítja a léhaság; a férfias elhatározásnak útját állja a nyegleség; imádság helyett istenkáromlás hallatszik az ajkakról s mikor a sodomai légkörnek eme szemete veszélyezteti a város tisztaságát, önalkotta drákói törvényekkel állják útját, kimagasló jellemeket tisztelnek vezérekül, oly férfiakat állítanak a közügyek élére, kik a becsületesség és polgári kötelességek teljesítésének példaadásában keresik életczéljukat s megértetik a néppel, hogy a haszonlesés minden kincseinél boldogitóbb a tiszta erkölcsökön nyugvó lelkiismeret és csak az a nép boldogul, amely nem káromló, irigy szavakkal becsmérli polgártársa boldogulását, hanem azért imádkozik, hogy az Isten a testvéri szeretetben egyesült összességre árassza áldását. Az ország nagy része törvény nélkül áll. Egyik helyen így, másik helyen amúgy mérik az igazságot. De ez nem zavarja őseinket. Ez a kis sziget ismeri a józan ítélő tehetséget, maga alkot magának törvényeket. Amit haladásnak ismerünk ma, — az esküdtszéki intézményt — azt ő a fogott bírák intézményében áldásosan gyakorolja. Amitől mi tartunk —a munkás kéz hiányától — azt a kérdést ő már 300 esztendővel ezelőtt, a maga viszonyainak megfelelőleg, saját alkotta szabályokkal bámulatos módon megalkotta. Egyszóval a polgárság tud helyesen gondolkozni, dolgozni. Nemes eszmék keringenek agyában, túrja a földet, sújtja a pörölyt, kereskedik széles ez országban s kívül a hazán, s eléri azt, hogy tőzsérei királyi kiváltságot nyernek, iparosai országos hírnévre vergődnek, gazdái ötven négyszög mértföld terület földjét használják, s mikor sanyarog, szenved és koldussá válik az ország nagy része, a kecskemétiek — hogy a hagyomány szavaival éljek — süveggel mérik az aranyat. Álomképbe való történet ez, tekintetes közgyűlés, de igaz. Ámde ha követjük a múltak nagy útjait s elhaladtunk ennek a korszaknak emlékei mellett, feltárul egy másik korszak, amely ismét példaadó igazsággal áll előttünk. A török kivezetése után új, sötét korszak következik. Kecskemét tespedni kezd. Nem előre halad, hanem úgyszólván visszafelé fejlődik. És ennek a helyzetnek nem az az egyedüli fő oka, hogy nem élvezi a nemzet a belbéke áldásait, hanem az, hogy a városnak megdézsmálták legdrágább kincsét, a széles alapokra fektetett önkormányzatot, s mindinkább befurakodtak közé amaz idegen elemek, amelyek érdekeinkkel ellenkező befolyások hatása alatt nem assimilálódtak, az ősi összetartás közé ellentétes fölfogásuk által éket ütöttek. A tespedés korszakában pusztult a régi erkölcs, minden évben több és több hullott le annak a szent emléknek a vakolatából, amely a józan, hazafias és városunk érdekeit szívükön hordó elemek iránti tiszteletre serkentette a népet s a demagógia felhasználta azt az alkalmat, hogy a szent emlék törött részéből nyílt piaczon vijjogja le a polgárerényt és becsületet s hajszálon múlt, hogy a félrevezetett tudatlan tömeg össze, nem törte a régi polgári erő megmaradt roncsait; hajszálon múlt, hogy beláthatatlan időre vissza nem vetették haladásunkat. A válságos pillanatban azonban nagy nehezen, de győzött a józanság s habár nem is találtak írt, amelylyel az önkormányzat megbénításával okozott sebeket orvosolhatták; habár a lankadó erkölcsi érzület az önérdek felé hajló közfelfogással szemben nem is fejlődött ki egyszerre helyes irányban, de a régi erény még is ébredezett, erős akaratukkal,eszélyességükkel és szorgalmukkal iparkodtak legalább megszerezni azokat a vagyoni tényezőket, amelyek egy jobb korszak újraébredése alkalmával fokozott előrelökést adhatnak a czéltudatos haladásnak. Az a jobb korszak, az az új korszak itt van, tekintetes közgyűlés! E teremnek ama művész alkotta képe némaságában is hirdeti az újjáébredést. Szent István koronája alatt térdre omlik a nemzet fejedelme, hogy a királyok királyának oltártrónja előtt rebegje el az imát, amely a magyar alkotmányra tett esküre kéri az áldást. Lehullott a bilincs, fellélegzik a nemzet. A szabadság visszatért fénysugara diadalmasan tör keresztül a szabad gondolat börtönén s az igából kiszabadult öklök hálaadó kézzé válva emelik a kart az ég felé, melynek felkelő napja üdvözli a magyar alkotmány által biztosított önrendelkezési jog újjáébredését. Megértük az új korszakot s ezzel a korszakkal Kecskemét megérte azt, hogy közigazgatásának templomába az önkormányzat oltárát újra felépítheti. És mikor felépült ez az oltár s mikor ez előtt az oltár előtt ismét a közügyek iránti szeretettel dobogott a polgárszív ; mikor ennek az oltárnak ismét szentségeként ragyogott a közérdekért rajongó közszellem és égbe szálló tömjénként övezte körül az oltárt az áldozatkészség, akkor feltámadt sírjából az a régi Kecskemét, amely a nemzeti erős öntudat vezetésével ismét besorakozott a magyar nemzeti állam legerősebb bástyáit képező törvényhatóságok közé. Ez a múlt, ez a jelen, tisztelt bizottsági tag urak, de mi lesz a jövő? Most avatjuk fel újjászületett önkormányzatunk szent csarnokát s ebben a magasztos pillanatban önmagunkba szállva, eszünkbe kell jutni annak, hogy ezek a falak, melyek most új voltukban ragyogó színekben pompáznak, majdan a századok mohának komor leplén át tekintenek a késő nemzedékre s akkor, mikor a késő nemzedék itt fogja átélni a munka nagy küzdelmeit, mikor a munka küzdelmeiben az emberi gyöngeség megbéníthatja a kötelességérzetet és a fékezetlen szenvedély helyes irányából eltérítheti az eszélyességet, akkor, t. bizottsági tag urak, az a tévelygő nemzedék nem ezeknek a falaknak ódonságában fogja keresni a kibontakozás útját, hanem bennünket fog a közvélemény felidézni sírjainkból s a közvélemény itélőszéke ide fogja állítani a mi emlékezetünket, ide, ebbe a terembe, ahol az elfogulatlanság szigorával mondják ki ránk az ítéletet s ebben a mi példánkra vonatkozó ítéletben lehet hogy megtalálják a kibontakozás irányát, de az bizonyos, hogy ebben az ítéletben lesz kimondva az, hogy megérdemeltük-e azt a kis helyet, amelyet csontjainkkal a munkával szerzett földből elfoglaltunk. Kecskemét jövő fejlődésére nem elegendő ez a díszes székház, ez a művész alkotta terem. Kecskemét jövő fejlődésének biztosítására nem elegendő az az önkormányzati jog, amely a szabad fejlődés biztosítéka. Kecskemét csak akkor fejlődhetik igazán, akkor töltheti be azt a kötelességet, amelyet a nemzeti közvélemény is eléje szab, ha polgárai és különösen a polgárság előtt buzdító példaként működő törvényhatósági bizottság tagjai nemcsak visszaemlékeznek a múltnak örökigazságú példáira, de azokat szívük mélyében ápolva, arra törekednek, hogy az ősi kecskeméti polgárjelleget a haladó korszellemével együtt fejlesszék önmagukban és egymás között. Ennek a magasztos kötelességnek korerejét mindannyian át kell, hogy érezzük s különösen most, mikor a mi ünnepies hangulatunkat fokozza az, hogy vendégekül tisztelhetjük ama hatóságok képviselőit, amely hatóságok története és a mi városunk története között szoros összefüggés van. Mikor megjelent közöttünk Pest-Pilis-Solt és Kiskun vármegye küldöttsége, amely megyében ringott városunk bölcsője, mikor itt üdvözöljük a szegedieket, akiknek ősei és a kecskeméti ősök a XVII-ik században, mint határos szomszédok, a sivárrá tett magyar alföldön közös törekvéssel ápolták a magyar érdekeket; mikor itt vannak az elpusztult községeknek újjáteremtői, akiket testvéri szeretettel fogadunk szomszédokul; mikor itt vannak azoknak a városoknak, községeknek képviselői, amelyek ősei a kecskeméti ősökkel együtt közös fájdalommal viselték a százados csapásokat s közös erővel segítették egymást a küzdelemben; mikor itt vagytok ti körösiek, akiknek jelenléte a rég látott testvér viszontlátásának örömét kelti fel bennünk, azokét a testvérekét, akik a századok viharjaiban nagyon és nagyon sok ideig egymás támogatásával teljesítették azt a szent kötelességet, hogy tájunkon fentartották a tetterős magyarságot, s hozzájárultak ahhoz, hogy velünk együtt a XVI. és XVII. században olyan közös múltat teremtettek, amely mindig ragyogó példája lesz annak, hogy a magyar faj erejét menynyire képes fokozni a politikai érettségen alapuló és nemes czélokért, küzdő összetartás; mikor itt vagytok ti kedves vendégek, hogy mint a letűnt ősök új nemzedéke, a letűnt ősök feltámadt szellemeiként örvendezzetek velünk együtt, akkor nem ez a terem, hanem a mi keblünk alakul át a szent templommá, e templomnak oltára szívünk, a drága, egy közös hazáért dobogó szív, amely f felett örök igazságot jelző szövétnekként, lobogy a fenségesen szárnyaló gondolat: a magyar faj boldogulásának eszméje. Ez az épület nem Kecskemétnek, hanem az alföldi magyarságnak egyik diadalemléke s amikor ezt az emléket átadjuk rendeltetésének, kérjük az istent, hogy adjon rá áldást, világosítsa fel a benne munkálkodók elméjét és serkentse őket arra, hogy ennek a teremnek minden zuga, legapróbb ékessége mindig azt a gondolatot ébressze minden nemzedékben, a magyar szent haza nevében — előre! Dr. Szeless József záró beszéde: Mélyen tisztelt díszközgyűlés! Elhangzottak az ünnepi beszédek! A törvényhatóságunkat személyesítő három fő tényező: a végrehajtó hatalom képviselője, a város élő krónikása és a törvényhatóság első tisztviselője ékes és tartalomdús szavakban méltatták a mai ünnepély jelentőségét. Föltárták előttünk a viszontagságokkal változatos múltat, annak főbb fázisait és eseményeit, melyek a történelem következetessége és a fejlődés bámulatos törvényei szerint idézték elő a jelent s melyeknek tanulságaiból erőt és bizalmat merítve, egy szép jövő reménye és jóslata rezgi át egész valónkat. Mint egy álomkép tűnnek fel szemeink előtt a dicső ősök, ezeknek küzdelmei, bölcs és előrelátó tevékenysége és gondossága, melyekkel nekünk e várost nemcsak megszerezték, de anyagi és szellemi kincseket gyűjtve lakásra, ezt fokozatossan fejlesztették és erősítették s nekünk módot és lehetőséget nyújtottak arra, hogy a kunyhóból, melyben ők oly bölcsen kormányoztak, magunknak, ime díszes hajlékot emelhettünk, melyről mi is büszkén és önérzettel zengedezhetünk Dávid király szavaival, hogy »a Jeruzsálem jól megépült, sok ékes épületekkel, holott szép polgári renddel, mindenféle nemzet egybegyült!« Igenis, egybegyültünk mi is mindnyájan, hogy ünnepet szenteljünk, hogy megünnepeljük városi székházunk újjáépítésének emlékezetét! De várjon mivel és mi által ünnepelhetjük meg ezt méltóképen?! Nekem, mint a törvényhatósági bizottság, a népképviselet egyik tagjának jutott a feladat, hogy ez ünnepélyes alkalommal, ezen díszközgyűlésen felszólaljak s záró beszédet tartsak. Kikhez intézhetném szavaimat legméltóbb képen?! A népképviselet nevében a népképviselethez , a törvényhatósági bizottság tagjaihoz szólok! Hogy a mai ünneplésünk ne csak emlékezetes, de egyszersmind áldást hozó és egy még szebb jövő alapkőletételének valódi ünnepe legyen, szent fogadást kell tennünk, hogy az őseinktől örökül átvett hagyományokat hűségesen megőrizni s azok alapján városunk jólétét, fejlődését és virágzását előmozdítani minden erőnk és tehetségünket szerint igyekezni fogunk ! Fogadást kell tennünk arra, hogy a széles alapra fektetett önkormányzati jogot mindig és mindenben csak a közérdek, hazánk és városunk boldogulása és haladása érdekében fogjuk híven és önzetlenül gyakorolni és hogy erre irányzott törekvésünk és munkálkodásunk sem személyi, sem párt- vagy felekezeti érdek nem fogja elterelni soha ama egyetlen czéltól, mely nem más, mint városunk és összes polgárainak anyagi és szellemi jóléte, előhaladása és fölvirágozása! Ezek által leszünk őseinknek méltó utódai és letéteményesei, megbízóinknak hű képviselői és vezetői. Ez lesz egyszersmind a jövőnek is záloga és legnagyobb biztosítéka. Te pedig, büszkén kiemelkedő székházunk, állj és virágozzál századokig! légy a mi jövő reménységünknek kősziklája! légy a mi jövőbe vetett hitünknek temploma! A zsoltár szavait idézve, könyörgünk, hogy »Legyen békesség a te kerítésedben és csendesség a te tornyaidban!« Igenis! Legyen béke és áldás ennek falai közt és falain kívül! Legyen áldás e városon és ennek összes polgárain! Örömünnepünket és díszközgyűlésünket nem fejezhetjük be méltóbban, mint amaz egy szives lélekből fakadó üdvkiáltásunk hangoztatásával, hogy éljen a mi szeretett szép hazánk! éljen soká a mi szeretett bölcs királyunk! * A diszmagyar öltönyök megérdemlik, hogy pár szónyi felemlitésben részesüljenek. Főispán. Sötétkékbe játszó fekete bársony mente, fekete czobolyprém, sötét-sárga brokát atilla, meggyszinű nadrág. Antik ékszerekkel, rendjeles szalagjaival. Kada polgármester. Mátyás korabeli tarka brokát atilla, meggyszinű bársony mente nyestprémmel, meggyszinű nadrág régi arany zsinórzattal. Kucsmáján daruzoll. Fekete h. polgármester. Fekete bársony mente asztrakánnal, sötétkék brokát atilla, meggyszinű nadrág. Bagi főjegyző. Fekete mente, mályvaszínű brokát atilla, sötétkék nadrág. Kerekes főmérnök. Fehér brokát atilla, sötét meggyszinű nadrág. Antik erdélyi ékszerekkel. A főkapitány, a főügyész, a főszámvevő, a tanácsnokok nagyobbára fekete bársony ruhát s antik ékszereket hordtak. Dékány tanácsnok ruházata rózsaszínű brokát atilla, kék bársony mente, nyestprém, meggyszínű nadrág volt. Sándor jegyző: Tinódy korabeli cerise brokát atilla, testhez álló zöldbársony ujjas, vadgalambszinű nadrág. Szappanos jegyző. Meggyszinű Zrínyi mente, galambszinű atilla. Kiválóan elegánsak voltak Papp György jegyző s a Rapcsányiak. Csupa aranynyal átszőtt brokát ruha. Dr. Nagy Mihály képviselő daliás alakja is mindenütt feltűnt. Meggyszinű mente nyesttel, világos fraise atilla, meggyszinű nadrág, antik erdélyi ékszerek. II. A díszebéd. Mintegy kétszáz személy vett benne részt. Délután egy órakor már a Beretvás-vendéglő minden helyisége zsúfolva volt és mindenki sietett elfoglalni helyét, mert a főispán, Beniczky alispán, a megyei küldöttség is megjelent pontosan. Balogh Bandi zenekara egy szegletben foglalt helyet. A Beretvás-vendéglő, a költséges újjáalakítások daczára, nem dicsekedhetik eléggé tágas nagy teremmel, hogy ott ily nagy vendégsereg számára oly asztalt lehessen felteríteni, mely mindnyájának helyet adjon, de mégis elég nagy arra, hogy párhuzamos asztalok felállításával ott kiki kényelmes helyet találjon. Aztán czimbórságos viszonyaink melletti se hiányoznak még emberek, akik őrizkednek a tolakodásnak még a látszatától is, nem kívánnak tündökölni, inkább félrevonulnak a jó ismerősök közé. Az ilyenek számára aztán pompás helyek találkoztak. Tegyük hozzá, hogy az ételek, italok kitűnőek voltak, a szolgálat pontos volt, mert hisz maga a rendezés is, melyet Szabó anyakönyvvezető és Szinnyay ellenőrizték, minden kívánatnak megfelelt. Az ízletes szárnyas ragont-levest fogas követte tatár-mártással, hogy ez is a körített marha bélszínnek adjon helyet. Hordták azután a különböző sülteket vegyes salátával, az édességeket, nyalánkságokat, jött a parfait, a szép gyümölcs, torta, a jó roquefort-sajt. Hanem ekkor már az étvágy megcsökkent, a szomj ellenben növekedett s a Tornéi és Préda-féle pezsgőn kívül háromféle bor szolgált annak oltására. A zene kábított, csábított, ámított, a feketekávé kiegyenlítette az egymásra tornyosuló ellentéteket. A szivarokat is felhordták, aminek az a jelentősége, hogy némelyek, akiknek máskülönben nincs alkalmuk jó szivarokat szívni, ilyenkor kárpótlást szereznek maguknak s mindjárt két csomaggal detektálják magukat egyszerre. Áll pedig egy ily csomag két finom szivarból s két czigarettából. S a dolog itt befejezve még nincs: e szivarcsomagok még emlékül is szolgálnak, melyet azok visznek magukkal, akik nem szivaroznak. Miért hagynák ott jogszerű és legitim illetményeiket. A pohárköszöntések a szivarosztás idején javában folytak, sokan már bele is fáradtak. Beniczky főispán a királyt és a jelenleg hatvan éves királynét köszöntötte fel, Kada polgármester a vendégeket éltette, Vámos főkapitány a főispán egészségére ivott, Horváth Ádám képviselő a városház építőire emelte poharát, dr. Szeless a hadsereg és polgárság közti jó egyetértésre ivott, Bogyó apát-plébános szépen kigondolt hosszabb beszédében a múlt időkről emlékezett, Beniczky alispán Kada polgármestert éltette. Prenninger cs. és. kir. őrnagy a nemes város jólétére ivott. Dr. Nagy Mihály képviselő lendületes szavakban a sajtó munkásaira emelte poharát. A többi nevezetesebb szónokok voltak: Noszlopy Emil, dr. Tóth főjegyző Szegedről, Póka nagykőrösi polgármester, Szerelemhegyi polgármester Félegyházáról, Paul hírlapíró Budapestről, Horváth Döme. Eközben Bagi főjegyző felolvasta a beérkezett üdvözlőiratokat és sürgönyöket, melyek közül a következők álljanak itt: Nagyságos Polgármester Úr ! Folyóéri 24858. szám alatt kelt becses meghívására élénk sajnálattal kell Nagyságoddal tudatnom, hogy a törvényhatósági bizottság új székházának ünnepélyes megnyitásán hivatalos elfoglaltságom következtében nem jelenhetek meg. Távollétem azonban nem akadályoz abban, hogy az ünnepélyes közgyűlés alkalmából őszintén érzett szerencsekívánataimnak ne adjak kifejezést, melegen óhajtva, hogy a város díszes épületének üléstermében összegyülteket ma és mindenkor az egyetértésnek és a hazafiságnak az az érzete hassa át, mely Kecskemét város polgárait a mai napig vezérelte. Fogadja nagyságod tiszteletem őszinte nyilvánítását. Budapesten, 1897. deczember hó 24-én. Darányi, KECSKEMÉT 1898. január 1.