Kecskemét, 1899. január-június (27 évfolyam, 1-26. szám)

1899-01-01 / 1. szám

XXVII. évfolyam. 1. szám. Kecskemét, 1899. január 1. Előfizetési ikij . helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - - 5 frt 1 kr. Félévre - - - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre 1 frt 25 kr. Egy széni éra 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok kaphatók a kiadó­­hivatalban és a helybeli könyvkeres­kedésekben. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: II. tized, Plébánia-utcza 8-ik szám. NÉMÉT FÜGGETLENSÉGI ÉS NEGY­VENN­Y­OLCZ­AS PÁRTI POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNY. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányo­san számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bíró­sági 3 frt. — egyházi, egyleti, társu­lati stb. hirdetmények minden egyes beiktatása 2 frt. Bélyegdij minden beiktatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési dijak a kiadó­­hivatalnál Kecskeméten fizetendők. Kiadóhivatal: II. tized, Plébánia-utcza 8-ik szám. Felhívás előfizetésre. A „Kecskemét“ az 1899. évben életpályájának 27-ik évét fogja megfutni. Bizalommal fordulunk városunk közönségéhez, hogy lapunkat továbbra is támogatni szíveskedjék. Azt hisszük, nincs szükségünk arra, hogy hangzatos ígéreteket tegyünk az általunk köve­tendő irány tekintetében. Bizonyára elegendő, ha múltunkra hivatkozunk és kijelentjük, hogy az eddig követett irányt tartjuk ezentúl is szem előtt. Híven megmaradunk a függetlenségi és 48-as elvek mellett s amidőn szükségét látjuk, nem késünk azoknak szolgálatára lenni. Teljesen elfogulatlanul és minden melléktekintet nélkül tárgyaljuk ezentúl is a helybeli közügyeket, váro­sunk minden irányban való előrehaladásán igye­kezvén közremunkálni. Talán nem szerénytelenség utalni arra, hogy évek óta önzetlenül, fáradságot nem kímélve, anyagi érdekeket mellőzve törekszünk városunk t. közönségének nagyrabecsült bizalmát és meg­elégedését megérdemelni. Ezért merjük remélni, hogy az 1899-ik évben fokozottabb támogatásban fogunk a t. közönség oldaláról részesülni. Az előfizetési feltételek a lap homlokán olvashatók. Hazafias tisztelettel A „Kecskemét“ kiadóhivatala; szerkesztősége­ Sziládi László Dr. Horváth Ádám kiadótulajdonos, felelős szerkesztő. * Kecske»­­ Merni Levéltár Törvény nélkül. 1899. január 1-je napjával elérkeztünk­­ oda, hogy Ausztriával nincsen közgazdasági kiegyezésünk. No eddig eljutottunk már tavaly is. Néhány napig, ameddig sikerült megalkotni az 1898. évi I. törvényczikkelyt, a tényleges állapot teljesen törvénytelen volt. Akkor hát rövid néhány nap alatt túlestünk ezen a törvényen kívül való helyzeten. Most már tovább vagyunk. 1899. január első napját elérve, nincsen megszavazott állami költségvetésünk, sőt nincs a kormánynak ide­iglenes felhatalmazása sem arra, hogy az állami jövedelmeket beszedhesse, a kiadásokat fedezhesse az 1898. évi költségvetés mértéke szerint. E szerint törvénytelen, ha a kormány csak egy krajczárt is bevesz és törvénytelen,­­ha csak egy krajczárt kiad. Súlyosan van hát megsebezve alkotmá­nyunk. Alkotmány! Álljunk meg ennél a szónál és épen most, amidőn azt nem­csak megsértve, hanem nagymértékben veszé­lyeztetve látjuk, fontoljuk meg százszor is, hogy micsoda reánk magyarokra nézve az alkotmány ? Minden nemzetre nézve drága kincs az alkotmány, nekünk pedig életföltételünk. Mert nagy nemzetek csak az egyéni és köz­­szabadsági jogok biztosítékát láthatják benne. Teszem föl Francziaországban akár köztársa­ság van, akár alkotmányos királyság, akár korlátlan császárság, az egyéni és közszabad­sági jogokon eshetik ugyan sérelem, ámde a legridegebb önkényuralom, annak minden elképzelhető formája sem lehet más, mint franczia nemzeti jellegű. Nálunk magyaroknál azonban az alkot­mány nemcsak egyéni és közszabadsági joga­inkat biztosítja, hanem egyedül való módja és formája annak, hogy Magyarország Auszt­riába be ne olvadjon, hogy a nemzetiségek tömkelegében fajunk, mint államalkotó és fentartó nemzet szerepeljen és hogy kivívja mindazon jogait is, amelyeknek eddig híjá­val van. Ezt jelenti a magyar alkotmány, amely e szerint létezésünk alapfeltétele, mert az alkotmánytalanság, az absolutizmus már csak külső mázára lehet magyar, de belső tartalma nemzeti tételünk m­eggyöngítésére, sőt megsemmisítésére tör. Szóval a magyar nemzet csak az alkotmányossággal élhet meg, annak hijával elbukik, elpusztul. Ennek a teljes öntudatában legyen az, aki a mai zavaros helyzetben ítélni és cselekedni akar akként, hogy a fékét vesztett szenvedé­lyek jobbról-balról egyaránt fellobogó lángjai között az igazságnak, a békességnek, a ki­bontakozásnak az áldásos ösvényét keresi. Bizony pedig ez a legnehezebb feladat, mert két oldalról perzseli a láng az ilyen járatban levő embert. De majd csak elérkezik a hig­gadtság ideje, a megfontolás órája és a magábaszállás percze, amidőn igazat adnak azoknak, akiket a szenvedélyesség emésztő lángja nem vakított el s akik ítéletükben úgy, mint cselekedeteikben a tiszta tárgyila­gosságot és elfogulatlanságot meg tudták őrizni és volt bátorságuk az igazságot min­den irányban kimondani. Hát a törvény nélkül való állapotot for­mailag csakugyan az ellenzék azon túl­nyomó nagy része idézte elő, amely lehetet­lenné tette, hogy az Ausztriával való viszony, továbbá a költségvetés ügye 1899. január 1-ig, akárcsak ideiglenesen is, tör. által rendeztessék. Bőven kifejtetten azon okokat, amelyek őket ezen lépésre kényszerítették és bizony el kell ismerni, hogy ezen okok között igen súlyosak vannak, amelyek a leghevesebb és a legkíméletlenebb támadást is nemcsak érthetővé, de jogosulttá is teszik. Ám az én nézetem­ szerint a legvégső fegyverhez, a kormánynak költségvetési meg­hatalmazáshoz való juthatásának meggátlá­­sához csak annak van joga nyúlni, aki ezzel azt akarja meggátolni, hogy a kormány tör­vénytelen cselekedetet követhessen el. Világosabban szólva, csakis a független­ségi és 48-as pártnak volt joga ahhoz, hogy a legvégső fegyver alkalmazásával kényszerítse a kormányt arra, hogy engedelmeskedjék az 1867. évi XII. t. ez. idevonatkozó és az 1898. évi I. t. ez. 3-ik §-a rendelkezéseinek, tehát létesítse az önálló vámterületet és álta­lában Magyarország közgazdasági önállóságát. Ha szeptember óta, hogy a képviselőház egybegyű­lt tanácskozásra, ezen kérdés körül, ilyen irányban folyik a küzdelem, meg vagyok róla győződve, hogy nagy eredményeket érhet­tünk volna el. Felvilágosíthattuk volna a közvéleményt arról, hogy ha 1899. január 1-ével nem rendezzük be közgazdasági ön­állóságunkat, úgy a kormány törvénytelen­séget, alkotmánysértést követ el, amelyet meg kell akadályozni és torolni. Meggyőzhettük volna a közvéleményt arról is, hogy Magyar­­ország anyagi jóléte a közgazdasági önálló­ságban keresendő. Ezen az úton haladva, szembeszállhattunk volna mindazon fegyverekkel, amelyeket a hatalom csakis a személyes álláspontok ellen mozgósíthat, de amelyek hiatástalanok az elvi állásponttal szemben. Hogy mennyire igazam van nekem,­­aki politikai nézeteimet nem burkolom az alá az általános, most diva­tos köpönyeg alá, hogy „ellenzéki“ vagyok, hanem mindig nyíltan mondom magam a függetlenségi és 48-as párt elvi hívének és mindenkor azok szellemében cselekszem) ki­tűnik most, midőn az obstruáló ellenzék kijelenti, hogy ha Bánffy Dezső miniszter­­elnök megy, úgy nem gátolják az ideiglenes költségvetési felhatalmazási törvény és az Ausztriával való közgazdasági kiegyezés ide­iglenes meghosszabbításának létre­jövetelét. Hát azt még senki sem tudta az én füg­getlenségi elvekkel teli fejemnek megmagya­rázni, hogy csak Bánffy Dezsőnek ne enged­jem meg az 1867. évi XII. t. ez. vonatkozó és az 1898. évi I. t. ez. 3-ik §-ának meg­szegését, de másnak meg igen. No hát én nem engedem meg senkinek sem a törvény­telenséget és bárki legyen is a miniszter­­elnök, kényszeríteni kívánom minden alkot­mányos fegyverrel a törvény megtartására. Ez az igazi függetlenségi és 48-as párti álláspont, amelyet figyelmen kívül hagyni akkor sem szabad, amidőn a személyes tekin­tetek felülkerekedésére Bánffynak, kormányá­nak és pártjának viselkedése szinte kénysze­ríteni látszik. Szóval sokkal tisztább volna a helyzet, ha Bánffy a függetlenségi és 48-as párt elvi álláspontja által lenne szorítva s világosan állana a közvélemény előtt, hogy csakis az általuk elkövetni szándékozott törvény- és alkotmánysértés miatt nyúlt az ellenzék a legvégső fegyverhez, a költségvetési felhatal­mazás megtagadásához. Ám nézzük az érem másik oldalát is. Bizony reá szolgált a Bánffy-kormány arra, hogy a személyes gyűlölet felébredjen ellene, a képviselő választásoktól elkezdve, egész a mai napig. Ezeknek részletezésébe nem is kell bocsát­koznunk, hogy az adott esetben ítéletet, mond­hassunk. Tegyük fel, hogy minden igazság Bánffy részén van — amit ugyan elképzelni is bajos —­ és az obstruáló ellenzéknek nincs igazsága. Már most ez az ellenzék akként állítja oda a kérdést: ha Bánffy megy, úgy lesz törvényes állapot, nem esik sérelem az alkotmányon; ha Bánffy marad, nem lesz törvényes állapot és csorba esik az alkot­mányon. Hát ilyen körülmények között annak, aki tisztában van a magyar alkotmány becsével, nem lehet nehéz választása. Ha visszalépése egyéni áldozat, áldozatul kell hozni az alkot­mányosság épségének. Ha a visszalépés meg­sértése a többség jogainak, kárpótlásul szolgál, hogy az engedékenységgel az alkotmányosság épségét mentették meg. A többség jogain esetleg történt sérelmet megorvosolhatja maga a többség — és elvégre is ez belső ügyünk. Az alkotmányon esett csorbát nem köszörül­heti ki az egész nemzet sem, egyező akarattal sem, mert ebbe már rajtunk kívül más is beleszólhat. Ezért Bánffynak az adott helyzetben köte­lessége lett volna visszalépni. És mert ezt nem tette, a törvény nélkül való állapot fele­lősségének legnagyobb súlya reá nehezedik. Ezt pedig nem oszthatja meg a Tisza-féle törvényjavaslat által sem senkivel. És hiába minden védekezés, ennek a felelősségnek terhe alatt össze fog rogyni Bánffy és kor­mánya. Bánffy mentségeire s főleg a Tisza-lexre most kerülne a sor, de máris hosszúra nyúlt e czikkely. Majd folytatom a jövő számban. Tudom, hogy nem mindenkinek tetszik az én álláspontom, de akinek nem tetszik is, méltányolhatja meggyőződésemet, amelylyel milyden irányban nyíltan kimondom, ami nézetem szerint helyes. Aggodalommal tölt el engem is a törvény nélkül való állapot. De ez a zavarodás még inkább meggyőz engem arról, hogy a hasonló válságokat csakis azzal kerülhetjük el, ha híven lobogtatjuk a függetlenségi és 48-as párt elveinek tiszta zászlaját. És hazánk csak akkor lesz boldog, ha ezen elvek győznek ! Horváth Ádám: Lapunk mai számához fél ív melléklet van csatolva. Th. közgyűlésünk ügyrendjéről. A tanácskozás csak úgy lehet eredményes, ha a megfelelő ügyrend szabályozásával történik. Az ügyrend intézkedéseinek helytelensége és fogyatékossága, avagy a jó és alkalmas ügyrendi szabályok figyelembe nem vétele sokszor árt a legjobb ügynek is. Most, amidőn városunk oly nagyszabású alkotások létesítésére határozta el magát, különösen fontos a helyes ügyrend és annak szigorú megtartása. Szükség van erre annál is inkább, mert e nélkül könnyen túllép­jük azon határt, amelyet önmagunk elé vontunk a czélból, hogy nagyarányú pénzügyi művele­teink tervszerű rendbentartása lehetséges le­gyen. Ezen okokból látjuk hasznosnak , részben néhány észrevételt tenni az alábbiakban. Kecskemét b­. város törvényhatósági bizott­ságának ügyrendje a 4. §-ban akként intézkedik, hogy a közgyűlés rendszerint a polgármester havi jelentésével veszi kezdetét; ezt köve­tik az önálló indítványok és ezek bevé­gezte után az interpellác­iók, melyeknek mikor és miként tárgyalása iránt a törvényes 24 óra figyelemben tartásával a közgyűlés határoz; a kitűzött tárgyak bevégeztéig újabb interpellá­­c­ióval senki fel nem léphet. Ebből kitetszik, hogy az ügyrend intézkedé­sének nem felel meg az a mostani gyakorlat, hogy a polgármesteri jelentést és az interpellá­­c­iókat egy füst alatt intézik el. A polgármesteri jelentés kapcsán csakis szigorúan véve a jelen­téshez tartozó, arra vonatkozó felszólalás történ­hetnék az ügyrend értelmében. És csak amidőn ki van mondva a tudomásulvétel, csupán akkor lehet áttérni az önálló indítványok tárgyalására, majd pedig az interpellác­iókra. Ezen utóbbira nézve c­élszerű lenne némi módosítást tenni az ügyrendben, úgy az inter­­pellálók, valamint a meginterpellálandók és álta­lában a közügy érdekében. Jónak látnánk egy interpellácziós könyv készíttetését és alkalma­zásba vételét. Ebbe minden interpelláló köteles lenne bejegyezni interpellácziója tárgyát és czél­­szerűnek mutatkozik meghatározni, hogy a be­jegyzés a közgyűlés megnyitását megelőző 1s óráig eszközöljék, tehát V29­ óráig. E félóra elengendő volna esetleg az inter­­pellálónak a közgyűlésen kívül való felvilágosí­tására, főleg magántermészetű ügyekben s igy elmaradna az interpelláczió­s időt nyerne a köz­gyűlés, amelyen csakis közérdekű interpellácziók megtétele kívánatos, amelyekről szükséges tudni a tb. bizottságnak és a közönségnek. Másrészről a meginterpellálandónak ideje maradna még a legtöbb esetben arra, hogy a tárgyról kellő tájé­kozást szerezhessen, a szükséges adatokat össze­szedhesse és ily módon teljesen kielégítő választ adhasson. Természetes, hogy sürgős esetekben, vagy mikor a bejegyzés valamely figyelemreméltó ok miatt nem volt eszközölhető, a közgyűlés en­­gedelmével előleges bejegyzés nélkül is előter­jeszthető volna az interpellác­ió. Sőt megmarad­hatna azon intézkedése a 4-ik §-nak, hogy a ki­tűzött tárgyak elintézése után is lehet interpel­lálni, csakhogy ennek a bejelentését is czélszerű lenne határidőhöz kötni. Ezen az úton is el lehetne — sőt interpellác­iós könyv és bejegyzési határidő nélkül is múlhatla­­nul el kell — kerülni azt a tárgyalási zavart, amely mai napság a polgármesteri jelentés felol­vasása után elő szokott fordulni. Ugyanis néme­lyek a polgármesteri jelentéshez szólnak, mások nyomban interpellácziókat terjesztenek elő, mert attól tartanak — és­pedig a mai gyakorlat sze­rint joggal — hogy a jelentés tudomásul vétele után az elnöklő főispán nem engedi meg az inter­pellác­ió előterjesztését, így azután egyszerre több ügy forog a sző­nyegen, ami nem válik a tanácskozás előnyére. Azt is meg kell még jegyezni, hogy míg a polgár­

Next