Kecskemét, 1900. január-június (28 évfolyam, 1-25. szám)
1900-01-14 / 2. szám
.XVIII. évfolyam. 2. szám Kecskemét, 1900. január 14. Előfizetési dijben házhoz hordva, vidékre postán küldve: ész évre - - - 10 kor. — fill. élévre .... 5 kor. — fill. negyedévre - - - 2 kor. 50 fill. Egy szám ára 20 fill. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a helybeli könyvkereskedésekben. Egyes példányok kaphatók a kiadóhivatalban és a helybeli könyvkereskedésekben. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: II. tized, Plébánia-utcza 8-ik szám.KECSKEMÉT FÜGGETLENSÉGI ÉS NEGYVENNYOLCZAS PÁRTI POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNY. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bírósági 6 kor. — egyházi, egyleti, társulati stb. hirdetmények minden egyes beiktatása 4 kor. Bélyegdíj minden beiktatás után 60 fill. Előfizetési és hirdetési díjak a kiadóhivatalnál Kecskeméten fizetendők. Kiadóhivatal: II. tized, Plébánia-utcza 8-ik szám. A villamos vasutak ügye. Bölcsen tudják. olvasóink, hogy milyen régi az a törekvés, hogy Lajos-Mizsót és Jász- Kerekegyházát vasúti vonal kapcsolja össze városunkkal úgy az ő, mint a mi érdekünkben. Az is tudvalevő dolog, hogy ebben az irányban évekkel ezelőtt s az évek hosszú sorának folyamán történtek kísérletek, azonban eredmény nélkül. Azért ezekről most nem emlékezünk meg, csupán a legutóbbi években történtekről. Ezekről is csak annyiban, amenynyiben az az elmondani kívántakhoz okvetetlenül szükséges. Az 1898-as év elején (sőt már 1896. óta) olyan terv, ajánlat feküdt városunk előtt, amely minden tekintetben alkalmas lett volna a föntebb jelzett óhaj megvalósítására. Az idő is kedvező volt még, mert az akkori pénzügyi vizonyok mellett lehetséges volt a vállalkozás fianszírozása. Mi ma is meg vagyunk arról gőződve, hogy ha a város ezt az ajánlatot elfogadja, azóta már régen meglenne a várva írt vasúti összeköttetés és gondolkozhatunk a fölött, cselekedhetnénk oly irányban, hgy a kecskeméti vasúthálózat teljesen kiegészttessék és országútaink teljes jókarba helyedével is iparkodjunk városunkat a vidék közontjává emelni. Ám közbejött a Gerster-Török-féle jánlat. Ezek a vállakozók készeknek nyilatoztak arra, hogy a szóban levő összeköttetést illamos üzemmel csinálják meg és ezenkívül , város belső területén is villamos közúti vasútat létesítenek. Jól tudják. olvasóink, hogy ezen ajánlat ellen a „Kecskemét“, amely pedig minden haladásnak harcosa, azonnal állást foglalt, bőven kifejtve az okokat, amelyek miatt különben tetszetős terv már eredetileg ki nem ehelőnek látszott. Ezt az álláspontot fejtette a közgyűlésen Horváth Ádám, aki intén — amint mindenki tudja — az eő sorokban küzd városunk haladásért. A döntés 1898. június 21-én történt a th. bizottság közgyűlésén. Hiába hangzottak el nyomós érveink, a közgyűlés többsége elfogadta a villamos vasutakra vonatkozó ajánlatot. A kisebbség ezt megfélebbezte — és mi történt azóta ? Úgyszólván semmi. Több mint másfél év múlt el ezen határozat óta s ma az olyannyira kívánt vasúti összeköttetés létesülésétől távolabb vagyunk, mint valaha. Éspedig nem azért, mert a pénzügyi viszonyok kedvezőtlenek, hanem mert egyéb, a pénzügyi helyzettől teljesen független akadályok tornyosultak össze a létesülés elé. Ezzel a helyzettel szemben — visszaemlékezve a támadásokra, amelyekben részünk volt álláspontunk miatt — két kézzel kínálkoznék az alkalom arra, hogy diadallal mutassuk ki és hirdessük, hogy lám, a következmények nekünk adtak igazat. Nem volnánk a város közügyeinek hű szolgái, ha így cselekednénk. Nem volnánk önzetlen munkásai városunk érdekei előmozdításának, ha a „Rechthaberei“ lenne a czélunk. Mind a két fél jóhiszeműleg, önzetlenül harczolt a város érdekében. És mi, őszintén bevalljuk, inkább azt szerettük volna, hogy a mi aggodalmaink bizonyultak volna fölöslegesnek, a mi álláspontunk lett volna téves, és vajha létesült volna már a villamos vasút! Bizony épen olyan, sőt nagyobb örömmel üdvözöltük volna azt, mint a tervezet pártolói, akikről bizton tudjuk, hogy akkor sem értették volna félre és gúnyolták volna ki a mi álláspontunkat, hanem akkor is tisztelettel emlékeztek volna meg arról. Mi tehát figyelembe sem vesszük most az akkor, a döntés körül történteket. Úgy vesszük fel a dolgot, mintha mi is elfogadtuk volna a Gerster—Török-féle ajánlatot. Ebből a szempontból vizsgáljuk hát meg a villamos vasutak ügyének mai helyzetét. A tény az, hogy Kecskemét város 170 ezer forint erejéig van kötelezettségben az ajánlattevőkkel szemben. Az erre vonatkozó közgyűlési határozat még most sem nyert belügyminiszteri jóváhagyást. Ennélfogva még most sem kezdődött el, több mint másfél év múltán, az elévülési határidő, amelynek leteltével a villamos vasút nem létesülése esetén a város kiszabadulván kötelezettségéből, más úton ejthetné módját a szóban forgó összeköttetésnek. Másfél évnél több idő alatt más nem történt, mint több vonalat jelöltek ki s azok közül választottak. Végre 1899. deczember 20-ik napján a kereskedelmi minisztériumban megtörtént az engedélyezési tárgyalás, amelyről Kada Elek polgármester a városi tanácshoz hivatalos jelentést adott be, amelyet szokott előzékenységével szíves volt hozzánk is megküldeni. Nos hát, ennek az engedélyezési tárgyalásnak az eredménye is egyenlő a semmivel. Mindössze is a vasútvonal irányára nézve jött létre a megegyezés, az egyetértés. Mindjárt a második kérdésen, a villamos áram szolgáltatásának ügyén megakadtak. Tovább nem is mentek. Előbb ezt kell a vállalkozóknak a várossal tisztába hozni. Ha ez sikerül, akkor lesz újabb engedélyezési tárgyalás, amelyen ha ezzel a kérdéssel jól végeznének, csupán akkor mennének bele a további technikai kérdések tárgyalásába; vajjon nem lennének-e itt újabb akadályok? Nem foglalkozunk mi most ezekkel, sem azon aggodalmakkal, amelyeknek a minisztérium részéről az idézett hivatalos jelentés szerint is kifejezést adtak. Tisztán azt a kérdést kívánjuk röviden tárgyalni, amelyen az engedélyezési tárgyalás megakadt, t. i. a villamos áramszolgáltatás kérdését. Emlékeznek r. olvasóink, hogy a villamos vasutakra vonatkozó szerződésnek legerősebb, a város érdekeit leginkább biztosító, a legalaposabban kidolgozott része az volt, amely arra vonatkozott, hogy a villamos vasútaknak a város villamos telepe szolgáltassa az áramot. Ezt a részt a szerződés ellenzői hatotta Kutyházy urat. Hogy ne adott volna hát a mintakapásnak malaczkára, hogy jobb kedve legyen a szöllőben munkálkodni. Bizony adott is nem 10 frtot, hanem mint afféle generózus ember, még meg is toldotta 5 írttal. — Csak aztán meg ne igya ám megint, István, ezt a pénzt is, mert többet nem kap tőlem malaczra! — tette hozzá kedélyesen Kutyházy úr. Harmadnap örvendve ment ki a szöllőbe, hogy meglássa a vásárolt malaczot. Ott röfögött már akkor a tarka malacz a diribdarab deszkából összetákolt ólban. Olyan szépen álltak a tasla fülei, s oly barátságosan viselte magát Kutyházy úr iránt, mikor a szőrét megsimogatta, hogy szinte gyönyörűség volt látni. Minő öröme telt benne a kapáscsaládnak is! Már előre mondogatták, hogy mivel úgy sincs gyermekük, hát ezt a kis tarkaszörfű malaczot úgy fogják dédelgetni, akár a saját gyermeküket. Úgy bizony. Aztán számítgatták, hogy miként hizlalják meg eperrel, ami a lakásukat környező nagy terebélyes fáról lepotyog; közben-közben egy kis dara is majd csak kerül, s abba kenyérhal .... És milyen jóízűen fognak a gyönge húsából falatozni. Még a nagyságos urat is meghívják disznótorra, de küldjön is ám aztán a nagysága néhány czilinder jó fajta bort, mert e nélkül nem ér a tor egy fabatkát sem. (Persze, hogy nem ér.) Kutyházy úrnak is egészen megtetszett ez a barátságos, bodor szőrű, tarka kis malacz. El is tökélte magában, hogy ezentúl, ha kisétál a szöllőbe, mindig meg fogja a virgonéz kis jószágot tekinteni, hogy miként hízik? miként zsendül? .... sem támadták meg, sőt annak gondos kidolgozását elismeréssel fogadták. A december 20-ai engedélyezési tárgyaláson kiderült, hogy az állam nem egyezik abba bele, hogy a villamos áramot a város telepe szolgáltassa. Elsősorban aggodalom merült föl arra nézve, hogy a pálya hosszúságánál fogva olyan óriási lesz az áramveszteség, amelynek költségét a várható jövedelem semmi esetre sem bírja ki. Másodsorban azt veszi számításba az állam, hogy akár időközi, akár a kikötött határidő letelte után való megváltás esetén ő nem akar más tényezőtől függeni, hanem azt kívánja, hogy legyen a villamos vasutaknak saját áramfejlesztő villamossági telepe; egy vagy kettő, de egy mindenesetre. Az tehát a megoldandó kérdés, amelyre nézve most a vállalkozóknak ajánlatot, tervet kell beadni a városhoz, hogy mi módon lehet létesíteni ezt a külön áramfejlesztési telepet? Az engedélyezési tárgyalás során fölmerült, hogy ennek létesítése körülbelül 160—170 ezer forintba kerülne. Mi ezt a számítást kissé túlzottnak tartjuk, azt hisszük, hogy hasonló telepet ki lehetne állítani 100—120 ezer forintból. Ám, tisztelettel kérdjük, honnan veszik ezt a pénzt? Hiszen ez a villamos vasút úgy is, mint az eredeti szerződés szerint tervezve volt, kilométerenként 40— 42 ezer forintba került volna. Hát ha még hozzávesszük a külön villamos telepnek költségeit, gondolja, hiszi valaki, hogy az ilyen méregdrága vasút kifizeti magát? Annyival is inkább nem, mert ez a külön telep már az elkülönített igazgatás, kezelés költségeinél fogva sem lenne képes a villamos áramot olyan olcsón előállítani, mint azt a városi villamos telep tehette volna. Vagy van ember Kecskeméten, Lajos- Mizsén, avagy Jász-Kerekegyházán, aki vállalkoznék az eddig megajánlott hozzájárulás tetejébe 100 — 120 ezer forintot, újabb terhet elvállalni ? Hiszen az eddig való áldozat is több, mint amennyit község áldozott valahol, valaha vasúti összeköttetésért! De bezzeg, mikor néhány nap múlva kiment a szöllőbe, nagy siránkozással fogadták a kapások. — Teremtő Isten! mi történt magukkal? — kérdezte egészen megrökönyödve Kutyházy úr az elkeseredett kapásokat, sejtvén, hogy itt valami nagy bajnak kellett esni. Azok pedig csak még inkább jajgattak és óbégattak. — Hogy ne simánk? .... Mikor a drága jószágunk .... — Igaz, hogy meg van a szép fehér szőrű, jó egerésze kis cziczánk .... — Meg a mindig csaholó, ébzékeny, kedves kis puli kutyánk .... — Hiszen ezeket is nagyon szeretjük .... — Meg is tartotta számunkra az Istenke .... — De mikor most a legeslegkedvesebb .... — A legeslegjobban szeretett kis jószágunk.... — Az áldott jó kis pára .... — Pedig milyen szépen legyezgettek a tasla fülei .... — Milyen kedvesen röfögött, mikor a tenyeremből etettem .... — Hogy fülelt, mikor azt mondtam neki: csocsa, csocsa, csocsa! . . . . — Olyan okos volt, akár egy kis ölbeli gyerek ... . Mondták felváltva érzékeny zokogás között a mintakapás és kapásné. Még odaben a kapáslakban is hallatszott a vén asszony sopánkodása. Kutyházy úr csak ámult és csodálkozott, mig szóhoz juthatott. TÁBLÁÁ. HA ELBORUL LELKEM___ Ha elborul lelkem S könny ragyog szemembe: Nem tehetek róla — Te vagy az eszembe. Te vagy az eszembe Barna kis leányka, Az egész világnak Legszebb rózsaszála. Ne félj, ne félj lányka, Nem mondom el másnak, Hogy ezek a könnyek Te éretted hullnak. Te éretted hullnak, Te érted peregnek, Édes mindensége Én árva lelkemnek. Elfojtom magamban Fájó keservemet: Óh ez is édes, hisz’ Éretted szenvedek. .. d. r. Jaj! elszökött a malaczom! Irta: Bogosa Endre. (Vége) — Úgy-e, hogy pompásan áll itt minden! Akár egy paradicsom! — mondá dicsekvőleg, s önelégülten pödörgetve meg hosszú fekete bajuszát.Hát most már méltóztatik látni, nagyságos uram, hogy milyen szakértően és müszléssel tudok én foglalkozni a szöllőben és a parkban. Nem hiába hívnak engem mintakapásnak. Szó, ami szó, de Kutyházy úrnak nem is lehetett egy mákszemnyi kifogása sem, aminek kifejezést is adott azzal, hogy helyeslőleg bólintott a fejével. Rezegi István, a mintakapás, fel is használta ezt a kedvező alkalmat, s egy pár kierőszakolt köhentés után (már akkor vagy negyed liter pálinkát bekebelezett a gyomrába) imigyen kezdett, egész páthoszszal deklamálni: — Nagyon alassan instálnám a nagyságos urat, mivel hogy a télen nem tudtam a letelt oda sorsositani, hogy egy kis friss kolbász, hurka, pecsenye került volna a boglyakemencze tetejére, onnan meg az asztalomra, hogy a nehéz munkában elsanyargatott gyomrunkat egy kis búfelejtővel együtt fölvidámítsa ; értem azt, hogy nem vehettünk csak egy rakódó malaczot sem , hát szánjon meg bennünket a nagysága most, s adjon megint vagy 10 pengő forintot, hogy legalább egy hitvány malaczot tarthassunk és nevelhessünk! .... Persze, hogy ez a körmönfont beszéd meg