Kecskemét, 1900. január-június (28 évfolyam, 1-25. szám)

1900-01-14 / 2. szám

.XVIII. évfolyam. 2. szám Kecskemét, 1900. január 14. Előfizetési dij­­­ben házhoz hordva, vidékre postán küldve: ész évre - - - 10 kor. — fill. élévre .... 5 kor. — fill. negyedévre - - - 2 kor. 50 fill. Egy szám ára 20 fill. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok kaphatók a kiadó­­hivatalban és a helybeli könyvkeres­kedésekben. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: II. tized, Plébánia-utcza 8-ik szám.KECSKEMÉT FÜGGETLENSÉGI ÉS NEGYVENNYOLCZAS PÁRTI POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNY. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányo­san számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bíró­sági 6 kor. — egyházi, egyleti, társu­lati stb. hirdetmények minden egyes beiktatása 4 kor. Bélyegdíj minden beiktatás után 60 fill. Előfizetési és hirdetési díjak a kiadó­­hivatalnál Kecskeméten fizetendők. Kiadóhivatal: II. tized, Plébánia-utcza 8-ik szám. A villamos vasutak ügye. Bölcsen tudják­­. olvasóink, hogy milyen régi az a törekvés, hogy Lajos-Mizsót és Jász- Kerekegyházát vasúti vonal kapcsolja össze városunkkal úgy az ő, mint a mi érdekünk­ben. Az is tudvalevő dolog, hogy ebben az irányban évekkel ezelőtt s az évek hosszú sorának folyamán történtek kísérletek, azon­ban eredmény nélkül. Azért ezekről most nem emlékezünk meg, csupán a legutóbbi években történtekről. Ezekről is csak annyiban, ameny­­nyiben az az elmondani kívántakhoz okvetet­­lenül szükséges. Az 1898-as év elején (sőt már 1896. óta) olyan terv, ajánlat feküdt városunk előtt, amely minden tekintetben alkalmas lett volna a föntebb jelzett óhaj megvalósítására. Az idő is kedvező volt még, mert az akkori pénzügyi vizonyok mellett lehetséges volt a vállalkozás fianszírozása. Mi ma is meg vagyunk arról gőződve, hogy ha a város ezt az ajánlatot elfogadja, azóta már régen meglenne a várva írt vasúti összeköttetés és gondolkozhat­unk a fölött, cselekedhetnénk oly irányban, hgy a kecskeméti vasúthálózat teljesen kiegé­­szttessék és országútaink teljes jókarba helye­dével is iparkodjunk városunkat a vidék köz­­ontjává emelni. Ám közbejött a Gerster-Török-féle jánlat. Ezek a vállakozók készeknek nyilat­­oztak arra, hogy a szóban levő összeköttetést illamos üzemmel csinálják meg és ezenkívül , város belső területén is villamos közúti vasútat létesítenek. Jól tudják­­. olvasóink, hogy ezen ajánlat ellen a „Kecskemét“, amely pedig minden haladásnak harc­osa, azonnal állást foglalt, bőven kifejtve az okokat, amelyek miatt k­ülönben tetszetős terv már eredetileg ki nem ehelőnek látszott. Ezt az álláspontot fejte­tte a közgyűlésen Horváth Ádám, aki intén — amint mindenki tudja — az eő sorokban küzd városunk haladá­sért. A döntés 1898. június 21-én történt a th. bizottság közgyűlésén. Hiába hangzottak el nyomós érveink, a közgyűlés többsége elfogadta a villamos vasutakra vonat­kozó ajánlatot. A kisebbség ezt megfélebbezte — és mi történt azóta ? Úgyszólván semmi. Több mint másfél év múlt el ezen határozat óta s ma az oly­annyira kívánt vasúti összeköttetés létesülésétől távo­labb vagyunk, mint valaha. És­pedig nem azért, mert a pénzügyi viszonyok kedvezőtle­nek, hanem mert egyéb, a pénzügyi helyzettől teljesen független akadályok tornyosultak össze a létesülés elé. Ezzel a helyzettel szemben — visszaemlé­kezve a támadásokra, amelyekben részünk volt álláspontunk miatt — két kézzel kínálkoznék az alkalom arra, hogy diadallal mutassuk ki és hirdessük, hogy lám, a következmények ne­künk adtak igazat. Nem volnánk a város közügyeinek hű szol­gái, ha így cselekednénk. Nem volnánk önzet­len munkásai városunk érdekei előmozdításá­nak, ha a „Rechthaberei“ lenne a czélunk. Mind a két fél jóhiszeműleg, önzetlenül har­­czolt a város érdekében. És mi, őszintén bevall­juk, inkább azt szerettük volna, hogy a mi aggodalmaink bizonyultak volna fölöslegesnek, a mi álláspontunk lett volna téves, és vajha létesült volna már a villamos vasút! Bizony épen olyan, sőt nagyobb örömmel üdvözöltük volna azt, mint a tervezet pártolói, akikről bizton tudjuk, hogy akkor sem értették volna félre és gúnyolták volna ki a mi álláspontunkat, hanem akkor is tisztelettel emlékeztek volna meg arról. Mi tehát figyelembe sem vesszük most az akkor, a döntés körül történteket. Úgy vesszük fel a dolgot, mintha mi is elfogadtuk volna a Gerster—Török-féle ajánlatot. Ebből a szem­pontból vizsgáljuk hát meg a villamos vas­­utak ügyének mai helyzetét. A tény az, hogy Kecskemét város 170 ezer forint erejéig van kötelezettségben az ajánlat­tevőkkel szemben. Az erre vonatkozó közgyű­lési határozat még most sem nyert belügyminiszteri jóváhagyást. Ennélfogva még most sem kezdődött e­l, több mint másfél év múltán, az elévülési határidő, amelynek leteltével a villamos vasút nem létesülése esetén a város kiszabadulván kötelezettségéből, más úton ejthetné módját a szóban forgó összeköttetésnek. Másfél évnél több idő alatt más nem tör­tént, mint több vonalat jelöltek ki s azok közül választottak. Végre 1899. deczember 20-ik napján a kereskedelmi minisztériumban megtörtént az engedélyezési tárgyalás, amely­ről K­a­d­a Elek polgármester a városi ta­nácshoz hivatalos jelentést adott be, amelyet szokott előzékenységével szíves volt hozzánk is megküldeni. Nos hát, ennek az engedélyezési tárgyalásnak az eredménye is egyenlő a semmivel. Mindössze is a vasútvonal irányára nézve jött létre a megegyezés, az egyetér­tés. Mindjárt a második kérdésen, a villamos áram szolgáltatásának ügyén megakadtak. Tovább nem is mentek. Előbb ezt kell a vál­lalkozóknak a várossal tisztába hozni. Ha ez sikerül, akkor lesz újabb engedélyezési tárgyalás, amelyen ha ezzel a kérdéssel jól végeznének, csupán akkor men­nének bele a további technikai kérdések tárgyalásába; vajjon nem lennének-e itt újabb aka­dályok? Nem foglalkozunk mi most ezekkel, sem azon aggodalmakkal, amelyeknek a minisz­térium részéről az idézett hivatalos jelentés szerint is kifejezést adtak. Tisztán azt a kér­dést kívánjuk röviden tárgyalni, amelyen az engedélyezési tárgyalás megakadt, t. i. a villamos áramszolgáltatás kér­dését. Emlékeznek r. olvasóink, hogy a villa­mos vasutakra vonatkozó szerződésnek legerő­sebb, a város érdekeit leginkább biztosító, a legalaposabban kidolgozott része az volt, amely arra vonatkozott, hogy a villamos vas­­útaknak a város villamos telepe szolgáltassa az áramot. Ezt a részt a szerződés ellenzői hatotta Kutyházy urat. Hogy ne adott volna hát a mintakapásnak malaczkára, hogy jobb kedve legyen a szöllőben munkálkodni. Bizony adott is nem 10 frtot, hanem mint afféle generózus ember, még meg is toldotta 5 írttal. — Csak aztán meg ne igya ám megint, István, ezt a pénzt is, mert többet nem kap tőlem malaczra! — tette hozzá kedélyesen Kutyházy úr. Harmadnap örvendve ment ki a szöllőbe, hogy meglássa a vásárolt malaczot. Ott röfögött már akkor a tarka malacz a dirib­­darab deszkából összetákolt ólban. Olyan szépen álltak a tasla fülei, s oly barátságosan viselte ma­gát Kutyházy úr iránt, mikor a szőrét megsimogatta, hogy szinte gyönyörűség volt látni. Minő öröme telt benne a kapáscsaládnak is! Már előre mondogatták, hogy mivel úgy sincs gyerme­kük, hát ezt a kis tarkaszörfű malaczot úgy fogják dédelgetni, akár a saját gyermeküket. Úgy bizony. Aztán számítgatták, hogy miként hizlalják meg eperrel, ami a lakásukat környező nagy terebélyes fáról lepotyog; közben-közben egy kis dara is majd csak kerül, s abba kenyérhal .... És milyen jó­ízűen fognak a gyönge húsából falatozni. Még a nagyságos urat is meghívják disznótorra, de küld­jön is ám aztán a nagysága néhány czilinder jó fajta bort, mert e nélkül nem ér a tor egy fabatkát sem. (Persze, hogy nem ér.) Kutyházy úrnak is egészen megtetszett ez a ba­rátságos, bodor szőrű, tarka kis malacz. El is tö­kélte magában, hogy ezentúl, ha kisétál a szöllőbe, mindig meg fogja a virgonéz kis jószágot tekinteni, hogy miként hízik? miként zsendül? .... sem támadták meg, sőt annak gondos kidol­gozását elismeréssel fogadták. A dec­ember 20-ai engedélyezési tárgya­láson kiderült, hogy az állam nem egyezik abba bele, hogy a villamos áramot a város telepe szolgáltassa. Első­sorban aggodalom merült föl arra nézve, hogy a pálya hosszú­ságánál fogva olyan óriási lesz az áramvesz­teség, amelynek költségét a várható jövede­lem semmi esetre sem bírja ki. Másodsorban azt veszi számításba az állam, hogy akár idő­közi, akár a kikötött határidő letelte után való megváltás esetén ő nem akar más ténye­zőtől függeni, hanem azt kívánja, hogy legyen a villamos vasutaknak sa­ját áramfejlesztő villamossági telepe; egy vagy kettő, de egy mindenesetre. Az tehát a megoldandó kérdés, amelyre nézve most a vállalkozóknak ajánlatot, tervet kell beadni a városhoz, hogy mi módon lehet létesíteni ezt a külön áramfejlesztési telepet? Az engedélyezési tárgyalás során fölmerült, hogy ennek létesítése körülbelül 160—170 ezer forintba kerülne. Mi ezt a számítást kissé túlzottnak tartjuk, azt hisszük, hogy hasonló telepet ki lehetne állítani 100—120 ezer forintból. Ám, tisztelettel kérdjük, honnan ve­szik ezt a pénzt? Hiszen ez a villamos vasút úgy is, mint az eredeti szerződés sze­rint tervezve volt, kilométerenként 40— 42 ezer forintba került volna. Hát ha még hozzávesszük a külön villamos telepnek költ­ségeit, gondolja, hiszi valaki, hogy az ilyen méregdrága vasút kifizeti magát? Annyival is inkább nem, mert ez a külön telep már az elkülönített igazgatás, kezelés költségeinél fogva sem lenne képes a villamos áramot olyan olcsón előállítani, mint azt a városi villamos telep tehette volna. Vagy van ember Kecskeméten, Lajos- Mizsén, avagy Jász-Kerekegyházán, aki vál­lalkoznék az eddig megajánlott hozzájárulás tetejébe 100 — 120 ezer forintot, újabb ter­het elvállalni ? Hiszen az eddig való áldozat is több, mint amennyit község áldozott vala­hol, valaha vasúti összeköttetésért! De bezzeg, mikor néhány nap múlva kiment a szöllőbe, nagy siránkozással fogadták a kapások. — Teremtő Isten! mi történt magukkal? — kérdezte egészen megrökönyödve Kutyházy úr az elkeseredett kapásokat, sejtvén, hogy itt valami nagy bajnak kellett esni. Azok pedig csak még inkább jajgattak és óbé­­gattak. — Hogy ne simánk? .... Mikor a drága jó­szágunk .... — Igaz, hogy meg van a szép fehér szőrű, jó egerésze kis cziczánk .... — Meg a mindig csaholó, ébzékeny, kedves kis puli kutyánk .... — Hiszen ezeket is nagyon szeretjük .... — Meg is tartotta számunkra az Istenke .... — De mikor most a legeslegkedvesebb .... — A legeslegjobban szeretett kis jószágunk.... — Az áldott jó kis pára .... — Pedig milyen­­ szépen legyezgettek a tasla fülei .... — Milyen kedvesen röfögött, mikor a tenye­remből etettem .... — Hogy fülelt, mikor azt mondtam neki: csocsa, csocsa, csocsa! . . . . — Olyan okos volt, akár egy kis ölbeli gye­rek ... . Mondták felváltva érzékeny zokogás között a mintakapás és kapásné. Még odaben a kapáslakban is hallatszott a vén asszony sopánkodása. Kutyházy úr csak ámult és csodálkozott, mig szóhoz juthatott. TÁBLÁÁ. HA ELBORUL LELKEM___ Ha elborul lelkem S könny ragyog szemembe: Nem tehetek róla — Te vagy az eszembe. Te vagy az eszembe Barna kis leányka, Az egész világnak Legszebb rózsaszála. Ne félj, ne félj lányka, Nem mondom el másnak, Hogy ezek a könnyek Te éretted hullnak. Te éretted hullnak, Te érted peregnek, Édes mindensége Én árva lelkemnek. Elfojtom magamban Fájó keservemet: Óh ez is édes, hisz’ Éretted szenvedek. .. d. r. Jaj! elszökött a malaczom! Irta: Bogosa Endre. (Vége) — Úgy-e, hogy pompásan áll itt minden! Akár egy paradicsom! — mondá dicsekvőleg, s önelé­gülten pödörgetve meg hosszú fekete bajuszát.­­­­Hát most már méltóztatik látni, nagyságos uram, hogy milyen szakértően és müszléssel tudok én fog­lalkozni a szöllőben és a parkban. Nem hiába hív­nak engem mintakapásnak. Szó, a­mi szó, de Kutyházy úrnak nem is lehe­tett egy mákszemnyi kifogása sem, aminek kifeje­zést is adott azzal, hogy helyeslőleg bólintott a fe­jével. Rezegi István, a mintakapás, fel is használta ezt a kedvező alkalmat, s egy pár kierőszakolt köhentés után (már akkor vagy negyed liter pálinkát bekebe­lezett a gyomrába) imigyen kezdett, egész páthosz­­szal deklamálni: — Nagyon alassan instálnám a nagyságos urat, mivel hogy a télen nem tudtam a letelt oda sorso­­sitani, hogy egy kis friss kolbász, hurka, pecsenye került volna a boglyakemencze tetejére, onnan meg az asztalomra, hogy a nehéz munkában elsanyar­­­gatott gyomrunkat egy kis búfelejtővel együtt föl­­vidámítsa ; értem azt, hogy nem vehettünk csak egy rakódó malaczot sem , hát szánjon meg bennünket a nagysága most, s adjon megint vagy 10 pengő fo­rintot, hogy legalább egy hitvány malaczot tarthas­sunk és nevelhessünk! .... Persze, hogy ez a körmönfont beszéd meg­

Next