Kecskemét, 1901. január-június (29 évfolyam, 1-26. szám)

1901-01-06 / 1. szám

1. szám, évszázad telt el addig, amíg a Buvó-patak az egyik sziklafaltól a másikig, a nagy hegy derekán keresztül végigfúrta a kanyar­gós, tágas alagutat ? Az alsó-szolcsvai Buvó-pataktól a sűrű bokorerdőn keresztül, a patak szikladarabjai között visszatérek a gyalogsövényre, amely a Buvó-patak környékét a malomházzal és a völgykatlan-szájjal köti össze. Még egy­szer visszanézek a barlangbejáró sima víz­­tükrére, — amelyben a zúgó vízesés fölött, tarka foltjaikat és zöld méhkérgeiket néze­getik a barlangszáj szikladarabjai — s aztán a keskeny gyalogúton, a malom mellett lemegyünk a körvölgy kapujához, ahol a patakocska a völgykatlanból kiszalad a kí­gyózó fővölgy domboldalai közé. A patak mentén, a már egyszer megjárt úton visszamentem Alsó-Szolcsvára s tíz óra után aztán, a már este óta pihenő lovakat újra befogattam. Az aranyosparti fehér országúton ismét tovahaladunk a hegylánczok közé s tiz- tizenöt perez alatt már Felső-Szolcsván is keresztülszaladnak a lovak, hogy aztán a felső-szolcsvai felső faluvégen túl néhány perezre újra megálljanak. Az úttól jobbra emelkedő hegyoldal gö­röngyei közül egy kis ér szivárog alá az útra, hogy aztán az úton keresztülfolyva, az Aranyosba csurogjon. Ez a felső-szolcsvai Gránát-patak. Leszállok a kocsiról és látom, hogy a patak rögeiben és sarában ezer meg ezer apró, egyébként értéktelen, barnás­vörös, bors- és borsószem-nagyságú gránát­szemcse hever s a gömbölyded Szemcsék rhombus lapjai csakhamar azt is elárulják, hogy a gránátszemcséken a szabályos kris­tályrendszer rhomb-tizenkettős alakja jelent­kezik. A gránátszemcséket összekötő kőzet, amely a bennőtt gránátkristályokat eredeti­leg bezárta, a kis patakér vizében már mondhatni teljesen sárrá változott, szét­­málott. Tovább megyünk. A nagyokat kanya­rodó, kitűnő karban tartott havasi ország­útat, — amely Felső-Szolcsvától Topánfal­­váig mindenütt, a nagyjában Ny-ról K-re folyó Aranyos balpartján marad, a tölgy - és bükkerdőkkel koszorúzott hegylánczok zárják maguk közé. A hosszú völgy csönd­jét egyéb lárma nem zavarja meg, csak a parti égerfákon röpkedő éneklő­ madarak csapnak szét olykor a forró nyári levegő­ben, mikor az Aranyos sárga hullámai az úszó fenyőszáldarabokat időnként egymás­hoz Ütögetik. (Folytatok.) Keveset, egy kissé nagyon keveset szellemeske­­dik. De azért csak nézzék meg a darabot anyák és apák, eladó leányok és házasulandó ifjak egy­aránt: sokat fognak benne hallani, ami megüti majd a fülüket s amiről elmélkedni lehet. A mi színházunkban a darabot igen tisztes­ségesen adták elő; látszik, hogy gonddal volt előkészítve és betanulva; a sceneriája a Nemzeti színházé után volt összeállítva, meg apró reszte­tekben is. Ezt tartom én is a legjobbnak; olyan közel vagyunk a fővároshoz, hogy igazgatónak vagy rendezőnek, sőt egy-egy becsvágyóbb szí­nésznek is fel-fel kell szaladnia — tanulni. Három szereplő vállán nyugszik a darab. Az asszonyt Makó Ayda játszotta ügyesen, sok tempera­mentummal, s a­mennyire ezt egy ilyen múlt századbeli franczia asszonyról el lehet mondani, meggondoltan. Mert ennek a fiatal asszonynak épen az a hibája, hogy nem gondol meg semmit, kissé hígvelejű s mindent pillanatnyi felindulása szerint cselekszik. Almássy volt az első férj, a recept szerint készült primo amoroso, aki visszahódítja a feleségét, igen jó volt benne. Már gyengébb kézbe került a harmadik fősze­rep, a második férj. Somlai csak kívülről pró­bálta meg Császár lenni, de az is balul ütött ki. Császár t. i. az ő erősen szürkülő hajával egy deresedni kezdő, de még elég fiatal gavallér, Somlai pedig a túlságosan lisztes fejével, az erő­sen aláfestett szemével, az ajka körüli ránczok­­kal egy fiataloskodó öreg úr. Császár úrnak van igaza. Igen ügyesen adta Csiszér a család barát­ját, az orvost. Az öreg házaspárból igazán sem­­mit se lehet csinálni, de az nem a színészek, a szerző hibája. Brieux abban is elüt Dumastól, hogy alakokban nagyon szegény, az emberei olyan színtelenek, élet és jelleg nélkül valók, hogy a színész ugyan nehezen boldogulhat velük. Ismétlem azonban, s ezt nagyon szívesen elisme­rem, hogy az előadás becsületére vált színhá­zunknak. Igen szívesen nyilatkoznám hasonló elisme­réssel a Coralié és Tsa előadásáról is, de már ez nagyon mögötte maradt a Bölcsőének. Ezeket a darabokat, melyeket nálunk a Víg­színház műsorának neveznek, úgy kell játszani, hogy a közönségnek ne maradjon ideje se gon­dolkozni, se számonkérni, ami a színpadon tör­ténik. Mert ha igen, akkor a hatás már oda van. Ez volt az egyik baj s az oka annak, hogy más­fél felvonáson át egy hang a nézőtéren nem hal­latszott; csak mikor a sülyesztők elkezdtek prüszkölni, meg egyéb »tettlegességekre« került a sor, akkor derült fel a közönség. Még egy má­sik hiba is volt. Nem lehet igazán kívánni Alm­ásy­­tól, hogy ő, aki tegnap olyan kitűnő hősszerel­mes volt, ma épen olyan jól ábrázoljon egy szinte a burleszk-komikumba áthajló bouvivautot, se Makó Aydától, hogy miután tegnap miniature Mártír­ í­r.Yi­ r. ma ép oly tökéletes ment te v­ i­gy kikapi menyecske legyen. De mind a két bajon lehet segíteni. Tessék több próbát tartani, akkor a darab jobban fog menni. Ha pedig be lenne töltve az a hiányzó szerepkör, melynek Almássy mellett az ilyen bonvivant, lyrai szerelmes-féle alakokat kellene adni, ha Makó szerepét Vár­falvinak osztják (Hófehérkét egy kórista is el­játszotta volna), akkor ez az előadás is mellé állhatott volna a Bölcsőének. Mert a titok tulaj­­donképen az, hogy a főszerepek j­ó kézben le­gyenek, a többiektől majdnem elég, ha az össz­hatást nem rontják. A »helyzet magaslatán« teljes mértékben csak Sarkady állott (Glossi­­pard), akinek annyi humor és komikum áll ren­delkezésére, hogy minden szerepét hatásossá tudja tenni. Igen jó volt Károly­iné (Laure), aki az ilyen vén kisasszonyoknak igen jellemze­­tes ábrázolója, de a legtöbb esetben, csak nepi kivétel nélkül, annyi nyerseséget, sőt durvaságot is vegyít az ábrázolásukba, mely a jóizlésűeket sérti. Utóvégre is ezek az ő hölgyei tulajdon­képen csupa úri hölgyek, jó nevelésűek, nem pedig markotányosnők, markotányos szokások­kal s lehet, valaki nagyon komikus, anélkül, hogy nyers lenne. A kevesebb itt határozottan több lenne. A többi szereplők, név szerint: K­ö­­vessy, Garay, Ebergényiné, Csiszár, Somlai, Pataki, mind tőlük telhetőleg igye­keztek a hatáson közreműködni s ez a hatás a második felvonás közepétől fogva nem is ma­radt el. Egy pár megjegyzés a rendezőnek. A Bölcső­ben egy ajtó elé állítanak egy márványszobrot. Ha valaki bejön, okvetetlen feldönti s összetöri a szobrot, az ilyet pedig a legvagyonosabb csa­ládokban is sajnálni szokták. A Coralie-ban Csiszér és Almássy elcserélik a kabátjukat és csak órák múltán veszik észre a cserét, pedig az egyik kabát szürke, a másik fekete. Ellenben a pénztárczájukat, pedig mind a kettő egész egy­forma, rögtön fölismerik egymás kezében A kabát legyen egyszínű, ellenben a tárcza szürke meg fekete. Már a New­ York szépéről csak jövőre­ megkóstólák a feggyeinket. Gyütt utánna ja telekhivatal, hogy aszongya új fönt írást csinyál az örökségünkre, mér mer azé, hogy az ecsőt, asztat a nemet eszkábáta jössze, hát nem is lehet az emberséges munka. Asztán meg asztat szenték ki ja városházára, hogy nem elegendő ja mesgye, meg a hancsik a határszélen, hanem oszloppan, vagy kűvel ki költ czüvekőnl. Röttön nekilátok a­z ország­­útnak is, asztal is háromlábú messzelátóvan fő­­mércsi játék. Bugaczot meg teljes-teli verdösték zsindölyökkel, hogy aszongya már arra gyű­n a Duna, lefolyik a Tiszába. Még azon fölül a ka­tona­tiszt urak is makpát csinyátak a kecske­méti határra. Nem csuda, ha jennyi újságon összegabaro­­dott a tanyasi parasztság, ám noha csak nagy sátoros ünnepnapon tévesedik közibük valami friss újság. Hát még mikő kigyün azirás, hogy aszongya újfönt főszámóják a főd népit! Van kavarodást nem láttam a collédium előtt való fináncz vesze­­delem óta, peig a jó régen vót. Hattuk sipítani ja zasszonyokat, vertyogni ja tapasztalatlan fiatalokat, ordítani ja gyereke­­ket. Mink tanulmányos öregek, már mint én Tarisznya Gergő, meg a Rézsút sógor, meg a Kukucs szomszéd, no meg a Gölediny koma, ja marhaiitató kútná keztük möghánni-vetni ja sort, mér mer azé, hogy a kocsmába felmarattunk azon végre, hogy a Tubák csapos ribizli bort mér, az Isten büntesse meg még a gyakerit is, má mint a ribizlinek. A Kukucs szomszéd kezte meg a szót, mér mer azé, hogy igen szapora beszédű: é’pipa dohándó é’pakli masina ja röndös angáriája. Aszongya ja szomszéd, hogy aszongya: »No szomszéd ebbű baj lessz. Mögöst abba töri ja kormány a csürhejárást, hogy a­zadót emelje. Meglássák kigyeemetök, hogy mahónap nemcsak a kutyája, de ja még meg nem született gyerek­­tül is adót kő fizetni, hogy éhen ne haljunk, hát bagifanát, barlangkórót, meg r­ácztüsköt kő legylnünk, akit a szamár is átáll.« No megszeppent erre ja Rézsút sógor, kicsi hija, hogy bele nem bukott a kútba, de vissza­tartotta ja viztű való undorodása. A Gölediny koma meg ijettibe akkorát szortyantott a pipa­szárán, hogy teleszala­dt bagóval a torka, hát nem tudott szőni. Hát én beszélem, hogy aszongya: »Szamár keed Kukucs szomszéd a nagyobb fajtájúakba. Mér mer azé, hogy ha a kormány a­z adót akarná emelni, asztal nem cselekedné éppen képvisellő választás előtt. Ma peig ebbe­­a­z esztendőbe szabad polgárok meggyára képvisellőre szaval­­tunk, szivünk meggyőződése szerént, mámint akire muszáj, vagy amelyik többet fizet.« Még aki takart is szőni, felhalgatott, mint a verebek, miltó ja kurhéja lecsap közibük. Szét­­mentünkIzén Tarisznya Gergő nyugottan vártam a népszámolást. Éccző, újév másnapján, éppen a süttököt ke­­nyerezgettem, hát igen vonyit ám a kutyám, a Bodrog. Olyan vékonyan visított, hogy a Balogh Andris bevehette vóna a bandájába eső pikulás­­nak. Mondok baj van, vagy finánez, vagy zsan­­dár, vagy végrehajtó kerügeti a ház tájékát. Peig nem ü­llott. A tanító jár­gyütt, hogy aszongya a számlája ja népet, nekem itten hagyja ja számezédulákat, mér mer azé, hogy tuggya, hogy én pénnás em­­ber léttömre kitudom teteni ja zürességet,­­ meg azalatt megy másfelé végezni a dógát. Hát ki­­is tettem magamé. Elő­kerestem a minden­­féle kulipengyum közti ja­tentát, meg a pérnát, osztán igy esett ki a népszámolás sorsa, hogy aszongya: Számláló-lap. 1. Mi a vezeték és keresztnevei Eu Tarisz­nya Gergő. 2. Mi czimen lakik a lakásban? Hát kérem a feleségem jussa, amike nincs itthon, én vagyok a csalárd fő. 3. Nemes Gergő névvel csak nem lehetek ifisasszony. 4. Mely évben született. Abban, amelyikben a szűz dohányt kezték megfinánézani, még a­z igassághol csak kétfejű sasos, tömpölyös papi­roson lehetett jutni. Egyébiránt disznóöleske. 5. Hol született­­ É­lés szülém nyoszorájába. 6 Mi a honosságai Leginkább itt hol vagyok, de jó rokonságból, még a szomszédságból is át­­járogatok. (A kocsmákat letogattam.) 7. Mi a vallásai Minden vallás jó vallás, csak a­kár vallás a rossz vallás. 8. Mi az anyanyelve? Hogy az én szülőm nyelve mi? Asztat a fülle tessék fölkérdezni, de nem ajállott. 9. Milyen más nyelven beszél még? Elég né­­kem a magamé, nem szorulok a máséra. 10. Tud-e írni, olvasni? Hászén ha nem tűnnék, a tanító jár nem bíszta vóna rám észtét a czédulát. Bankót avasni nacczerűen tudok. 11. Van- e valami testi vagy szellemi fogyat­kozásai Jelenleg éhes vagyok, mér mer azé, hogy a­z asszony elvitte jó kamra kacsisát.Több eszem van, mint a zúrnak,­aki kérdi. 12 Van-e házai Van is, nincs is. Úgy áll a dolog, hogy a Galagonya nászommal vagyunk pörbe légy ház mi­att.. Az első törvénszék rám háttá, ja királyi tábla ja nászomnak itéte. Most a kúriján van a sor. Tessék eehűteni kijé ja ház. 13. Van-e földbirtokai Van is, nincs is, mert több a teher rajta, mint amennyit ér. 14. Mi a főfoglalkozásai Az, akit a tannyuk röndöl, tizet tessék fölkérdezni. 15. Van-e egyéb foglalkozásai így télen pi­henők, uram, a kuezóba. Eddig készen vónánk, hanem má­ja c­­édula túnausó felit nem tuttam kiteteni, peig az is rám tartozhat, mer mer azé, hogy én is a kohá­szat körébe tartozék, mer aczél-kuha-taplóval ütöm ki a szikrát. Máj megírja észtét a ta­nító jur. Noha mindenki ilyen becsületessen írja meg a perté a mondókáját, máj mögörül a Szél Kál­mán , kegyelmes úr, de még talán a tanító júr is. Hogy azonba­n a­z országos dógok mi­att ma­­gunkra se felejtkezzünk meg, hát van szeren­­csém jelenteni, hogy a híreim megértek, hogy hurka, meg kóbász legyen belőlük, melyhe ha­sonló jókat kívánva, maradok igaz hűséggel Én Tarisznya Gergő. 15 Zi­­N HÁZ. Azoknak a kemény igazságoknak, melyeket az igazgató az utóbbi időben kapott, úgy látszik, mégis megvolt az eredménye. Belátta, hogy csak­ugyan nem lehet az évadot se idejemúlt ócska­ságokkal, se ingyen kapható bukott újdonságok­kal kihúzni. Miután el­engedte múlni az évad első felét egészen, anélkül, hogy az ebbeli köte­lesség teljesítésére gondolt volna, a héten már három újdonságban is volt részünk. Szinte sok is a jóból: nem tudom, közönség és színészek egyaránt hogy bízják majd meg? De természetes, ha a hátralévő 10—11 hétben mind le akarja játszani, amit ígért, ilyen tempóban kell haladnia. A Bölcső az idei évad fogyatékos termé­sének egyetlen nagyobbszerű szenzácziója. A szerzője, Brieux, a párisi Theatre Libre-ből (ugyanabból, ahol olyan Osztozkodás-féle dara­bokat adnak) tért meg teljes bűnbánattal az egyedül üdvözítő és felmagasztaló Comédie Fran­­caise-be, ahol mai napig olyan kegyelettel őrzik Moliére és a többi nagyok halhatatlan emlékét. S azt gondolta, ha már meg kell térni, legyen ez a megtérés igazi. Nemcsak meg-, hanem vissza is tért oda, arra a pontra, ahol esztendőkkel ez­előtt az ifjabb Dumas a tollat kiejtette a kezé­ből. Emlékeznek még úgy-e az ifjabb Dumasra? Az ő darabjaira, kezdve a Kaméliás hölgyön egész a Tékozló apáig? Ragyogó szellem, az élet­ből kimetszett alakok egész serege, eleven, for­dulatos mache s mindenekelőtt valami világ­mozgató thézis kifejtése jellemzik e darabokat, melyek diadalmas körútban járták be a világot éjszaktól délig, kelettől nyugatig. Tehát ezeket a darabokat tette nem kicsinylendő mintákul maga elé a Bölcső szerzője. Az ő felállított tétele így hangzik: Nem szabad az olyan házas­társaknak egymást semmi körülmények között sem elhagyniok, akiknek már gyermekük szüle­tett. Első pillantásra meghökken az ember s gondolkozóba esik. Kiváncsivá lesz, hogy bizo­nyítja a szerző ezt a tételt. Nem mondom el a meséjét, bizonyosan úgy is ismerik már, meg azt szeretném, ha minél többen néznék meg a darabot. Ha meglátták, ne legyenek meglepődve, ha azt veszik észre, hogy a szerző teljesen adós maradt a tétel bizonyításával. Mert igaz ugyan, hogy nála az egyszer elvált feleket a bölcső, a gyermek összehozza, csakhogy hamisság van a dologban. Az ő esete tulajdonkép úgy áll, hogy az asszony meggondolatlanul elvált az urától, a szülei kérésére újra férjhez ment, de az első urát mindig szerette, sohse felejtette s felhasználta az első alkalmat, hogy újra az első ura karjaiba boruljon. Ez az egész. Egy nagy különbség van egyébként Dumas és Brieux között. Dumas em­berei sokat szellemeskednek s egy kicsit pré­dikálnak, Brieux sokat prédikál, túlsokat és KECSKEMÉT CSIPKEBOKOR. TARISZNYA GERGŐ LEVELE A NÉPSZÁMLÁLÁS IRÁNYÁBAN. Tekintetes szerkesztő jur! Nagyobb igazság kedvije legyen mondva!, a följebbvaló hónapokba­n ugyancsak nagy szöget vertek a paraszti nép fejebúbjába. Nem vót elég, hogy a katasztrófás urak főmércsikéték, még 1901. január 6. ÚJDONSÁGOK. Kecskemét, 1­101 január 5. — Halálozás. Őszinte részvéttel vettük a hírét annak a megrendítő gyásznak, amely váro­sunk köztiszteletben álló ev. ref. lelkészét, Mé­száros Jánost érte forrón szeretett testvéré­nek, Károlynak váratlan elhunytával. A szomorú esetről a gyászoló család jelentése ez: „Mészá­ros János, kecskeméti év, reform, lelkész, nejé­vel s gyermekeivel, Mészáros Matild és Mészá­ros Juliánna mint testvérek, szomorodott szív­vel tudatják rokonaikkal, barátaikkal és jó is­merőseikkel, hogy páratlan jóságú, feledhetetlen testvérük Mészáros Károly m. á. v. főraktárnok, 54-dik évében, a mai napon déli 12 órakor vá­ratlanul elhunyt. Hűlt tetemei 1901. évi január hó 2-án délutáni 2 órakor, a gyászháztól (VII., Cserhát utcza 9. sz.) az ev. reform, egyház szer­tartása mellett temettetnek el a Rákoson levő központi temetőbe. Budapest, 1900. deczember 31-én. Áldott emléked a viszonttalálkozásig él lelkünkben!« — Legyen a bánatos családnak némi vigasztalása abban a tudásban, hogy oly nagy számú tisztelőik osztoznak fájdalmukban. — Kinevezés. Beniczky Ferencz fő­ispán Balla János nyugalmazott levéltárost tiszteletbeli főlevéltárossá, d­r. Szilády Ká­roly segédlevéltárost pedig helyébe főlevél­tárossá nevezte ki. Mind a két kinevezés a leg­általánosabb megelégedéssel találkozik. — Esküvő: Dr. Corzau ed. Avendano Gábor m. kir. honvéd huszár százados folyó hó 5-én tartotta esküvőjét Veszprémben Paál Gi­zella kisasszonnyal, Paál Dénes és neje Tam­­ás­y Eszter leányával. — Időjárás. Az újév gyökeres változást hay­ott s m­in­tpoly igazi várállalatra a legszebb, a leghidegebb tél közepébe ültetett bennlünket, melyet a múlt század legutóbbi két napján saját­ságos tünemények előztek meg. Deczember 29-én ugyanis hatalmas körű udvar kerítette a holdat; deczember 30. és 31-ike verőfényes, fel­leges napok voltak, áprilisi idő, széllel, esővel, borulattal, derűvel. 30-án éjfél körül élénken, hosszú tartammal hallatszott az elvonuló vad­­ludak gágogása, a legbiztosabb jele az időválto­zásnak. 31-én késő este már apró szemekben kezdett havazni, a szél folyton élénkült s újév reggelén már bokáig érő hó borította a talajt, oly fergeteggel, melynek hidegsége velőkig ha­tolt. A hideg mindig jelentékeny volt, 6, 10, 11 fok­­. Csütörtökön, kisebb hóviharban, a dél­utáni órákban 11 fokot jelzett a hévmérő, sőt ma reggel tizenháromat, így tehát havunk van elég, tiszta szűz hó, melynél fehérebbet a Piré­­nékben se lehet látni. Összetakarítása sok pénzbe kerül, de ez által a szegény embereknek is jut munka s ezzel együtt mindaz, amit a be­csületes szorgalom előidézni szokott. Másrészt pedig a növényzet is sokat nyer a tél által, meg­szabadul attól a sok élősditől, mely enyhe tél idején tovább szaporodik rajta. — Nőegyleti bál. A Kecskeméti Jótékony Nőegyesület szokott bálját f. hó 16-án tartja meg a Casino összes termeiben. A rendezés élén Ka­da Elek­né úrnő áll, aki a közel félszáz tagból álló rendezőséggel már is nagyban fára­dozik a bál sikerén. Hisszük, hogy ez nem is marad el. — Az 1900-ik évi népmozgalmi ada­tokról a kecskeméti anyakönyvi hivatal igy számol be: Városunkban 1900. évben született 1247 fiú, 1122 leány, összesen 2369 lélek; 180- nal több, mint tavaly. Ebből róm­. kath. 917 fiú, 893 leány, együtt 1756. Ev. ref. 284 fiú, 243 leány, együtt 527. Ágostai 18 fiú, 11­ leány, együtt 29. Izraelita 28 fiú, 29 leány, együtt 57. Meghalt 993 férfi, 906 nő, összesen 1899 (320-al több, mint 1899-ben). Korszerint meghalt 3 éven alul 1019 gyermek; 3—20 évig 194 ifjú; 20—60 évig 333 lélek; 60 —80-ig 279, 90 éven fölül 84 egyén. Vallásfelekezetek szerint meghalt: róm. kath 1395, igy ezen felekezet évi szaporo­dása 361; ev. ref. 440, szaporodás 87; ágostai 26, szaporodás 3; izraelita 36, szaporodás 21; gör. kath. 1, fogyatkozás 1; gör. kel. 1, fogyat­kozás 1. E szerint városunk népessége az 1900. év folyama alatt 254 férfi és 216 nő, vagyis 470 lélekszámmal szaporodott.­­ A szánkázás nagyban járta s külön­böző alakú és felszerelésű szának hirdetik, hogy a tél teljes mivolta szerint köszöntött be. S el­mondhatjuk, hogy ha már nincs elegendő vizünk a korcsolya-pálya ellátására, úgy oly szánattal dicsekedhetünk, amilyen 1895. óta nem volt.

Next