Kecskemét, 1902. július-december (30 évfolyam, 27-52. szám)

1902-07-13 / 28. szám

50-ik évfolyam. 28. szám Kecskemét, 1902. julius 15. Előfizetési díj : helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - 10 kor. — fill. Félévre .... 5 kor. — fill. Negyedévre - - - 2 kor. 50 fill. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok kaphatók a kiadó­­hivatalban és a helybeli könyvkeres­kedésekben. Egy szám ára 20 fill. Szerkesztői iroda: II. tized, Plébánia-utcza 8-ik szám.KECSKEMÉT KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGAZDASÁGI KÖZLÖNY. Főszerkesztő: , Felelős szerkesztő: Dr. Horváth Ádám. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Sz. Kovács Pál. H­­i­r­d­etm­én­yek és a„Nyilttéri“ közlemények jutányo­san számíttatnak. Városi, bírósági és egyéb hivatalos hirdetmények minden egyes beikta­tása 6 korona, egyházi, egyleti, társulati pedig 4 korona. Előfizetési és hirdetési díjak a kiadó­­hivatalnál Kecskeméten fizetendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadóhivatal: II. tized, Plébánia-utcza 8-ik szám. Fehárköszöntő. (Bp.) Nem kell magasra emelkednünk, hogy a magyar társadalmat kicsinek lássuk. Nem kell összehasonlításokat sem tennünk, hogy erőtlennek ismerjük. Az igaz, hogy különös nemzet vagyunk. Volt idő elégszer, a­mikor bebizonyítottuk bátorságunkat. A fél világgal harczba tud­tunk volna szállni, győztünk vagy buktunk, de bátrak voltunk. De a­mikor a harcznak vége volt, még a győzelem után is szétszalad­tunk és a mi erőnk maradt, azt nem egymás támogatására használtuk, hanem egymás ellen vittük harczba. A lassú, de öntudatos működésre nem igen vagyunk alkalmasak. Olyanok vagyunk, mint a puszták félelmetes vadja, minden és min­denki fél tőle, de ő a kis egértől megremeg. Ha nagy erőkifejtésről van szó, nekidőlünk és bámulatot keltünk. A magyar munkás ké­pes arra, hogy aratás idején tizenhat órán keresztül emberfeletti erővel dolgozzék és ebben nem tud velünk versenyezni a világ egy nem­zete sem. De ugyanaz a munkás rá nem bír­ható arra, hogy pihenés közben, más munka híján, piszmogjon haskötéssel, szalmakötéssel vagy eféle munkával, hogy legalább élelmét megkereshesse. Inkább tétlenkedik, mint va­lamit kézbe vegyen. Inkább koplal, de nem fejt ki közös tevékenységet a megélhetési nehézségekkel szemben. Rá nem bírható a magyar ember arra, hogy hernyót, férget pusztítson akkor, a­mikor más foglalkozása úgy sincsen. Hanem összetett kezekkel so­pánkodunk, hogy a féreg, a hernyó pusztítja el az Isten áldását, a szép termést. Hazafiak vagyunk csupán. Politizálunk. Erre ráérünk mindig. Ajkunkon viseljük a hazafiságot és nem a tetterőnk, a józan szá­mításunk építi államiságunk biztosítékait. Harminc- egynéhány év óta vagyunk urai elhatározásunknak és ezt az időt sohasem használtuk föl arra, hogy nemzeti konszolidá­lásunkhoz politikai, társadalmi téren erőt gyűjtsünk. Öt évenkint nekilódulunk és azt hisszük, hogy már megtettük kötelességünket a haza iránt. Hagyunk mindent a parlamentre, hogy végezze helyettünk azokat a teendőket, a­melyekhez nekünk sem kedvünk, sem aka­ratunk nincsen. Nem akarjuk elhinni, hogy a­hol a társadalom gyönge, ott a világ leg­erősebb parlamentje is hiába fog hatátm­entő teendőkhöz. A levegő, a világosság és a nap melegsége szinte elevenséget, életet ad fűnek, fának, virágnak. De erőt gyökerei által sze­rezhet az anyaföldből. Ha a parlament gyö­kere erős társadalomból nem táplálkozhatik, csenevész lesz az. Gyönge nemzetnek gyönge a parlamentje is, eredményeket tőle hiába várunk. A fát hiába visszük a legmagasabb hegyre is, az csak akkora árnyékot tart a hegytetőn és a völgyben egyaránt, amekkora a koronája. Az ország követei nem nagyobbak a parla­mentben, mint kerületeikben, ha csak onnan nem veszik az erőt. Ezt az erőt pedig a ki­forrott és öntudatos társadalom táplálhatja. Nem vagyunk tehát igazságosak, hogy mindent a magyar parlamenttől várunk. A mi hibáinkból táplálkozva, a parlament is csak olyan, mint a társadalom. Legyünk igazságosak és valljuk be, hogy a viszonyok kényszerítették a múltban a ma­gyar társadalmat, hogy semmittevéssel várta a jobb helyzetet. Az egyéni erély kifejtésére nem voltak kedvezők a viszonyok. Török, tatár keresztül-kasul száguldott az országon és a magyar búsongott, a­helyett, hogy nap­nap után közgazdasági életének megerősíté­sén fáradott volna. Fáradozása gyümölcsét sohasem ő maga élvezhette, azért aztán nem is cselekedett. A­mikor meg az osztrákkal házasodtunk össze, gyarmati helyzetbe jutott az ország és mesterségesen vonták el tőlünk az életerőt. Gyöngültünk mindig és nem erősödtünk. Ezernyolczszázhatvanhét óta pedig kapko­dunk. A letarolt mezőn mindent egyszerre kell építenünk, az a fő hogy gyorsan és nem mindig az a lényeges, hogy jól. Anyagi erőn­ket túlságosan igénybe kellett venni és ott vagyunk, hogy most meg már az kergeti a nemzetet apáthiába, hogy úgy sem bírja ki, hát minek fáradjon. Kishitűségre mutat ez. Ki kell bírnunk, össze kell szednünk magunkat. A legelső teendő, hogy a társadalmat kell kö­telességének tudatára ébreszteni. De miként? Példaadással és kitartással. Akinek Isten tehetséget adott; a­kit szor­galma, akarata, tanulmánya szélesebb látó­körhöz juttatott; akit vagyoni, értelmi ereje ks­válságosabb helyzetbe hozott; akit egyéb jó tulajdonai kedveltté és népszerűvé tettek, azoknak igen nagy kötelességeik vannak. Össze kell szedniük azokat az erőket, a­me­lyek a lomha társadalomban szunnyadnak. Föl kell rázniuk az embereket közönyükből és fáradságot nem ismerve, szív- és kedélyvilá­gukat jóindulatú érdeklődéssel be kell világí­­taniuk, hogy láthassák a nagy űrt, a­melyet az emberszeretetnek és a hazaszeretetnek kell betölteni. Ki kell űzniök a jelszavakat, a­me­lyek nagyra nőttek és alattuk elcsenevészese­dik a fejlődésben lévő ismeret és jobb belátás. Nehéz feladat, de ki nem térhetünk előre. Foglalkoznunk kell a néppel és meg kell mindenkivel értetnünk, hogy a társadalmat osztályérdekek szerint nem lehet, nem szabad széttagolnunk. Csak a földigiliszta bír azon tulajdonsággal, hogy ha szétdaraboljuk, mind­egyikből külön giliszta válik. Magyarország gazdasági életét nem a szó­nokok, hanem azok mentik meg, akik tudásu­kat, önzetlenségüket hozzák a társadalmi te­vékenység fölélesztéséhez. Lassú, fárasztó munkával segítenek a szálakat összekötözni, a­melyek összefűzzenek mindnyájunkat és kö­zös tevékenységre serkentsék a magyart. Ez lesz az igaz hazafiság. És akik ezt átérzik, azok az igaz hazafiak. .... Ezek a gondolatok furakodtak tollam alá, a­mikor azt a föladatot kell teljesítenem, hogy megemlékezzem Bogyó Pál pápai praelátus érdemeiről, abból az alkalomból, hogy a katholikus legény-egyletben vasárnap délután arczképét leleplezik. Ez a nagyszivű, nagytudományú főpap, nem mint híveinek fő­pásztora, hanem mint igazi hazafi, odajár sűrűn a katholikus körbe, a­hol vallás­felekezet nélkül sorakozhatnak a tagok és oktatja, buzdítja őket, miként szeressék egymást, hogyan szeressék a hazát. Nem politizál ott, hanem kötelességekre faktatja az embereket és arra, hogy egymást szeres­sék, egymást támogassák. Ez képezi pedig alapját a társadalom ered­ményes munkásságának. Kövessük e nagyérdemű, jószándékú bölcs főpapnak, igaz hazafinak példáját, foglalkoz­zunk a néppel és egymást megértve, teremtsük meg a magyar társadalmat. Ha erre nem vállalkozunk, elsöpör ben­nünket a fejlettebb és gazdaságilag erősebb nemzetek áradata. Mos kérdés kerül itt érlelés alá és a sajtó útján, vagy egyéb alkalmas módon átvitetik az a köz- és társadalmi életbe. Milleker (Beret­vás-féle) nagy termét megtöltötték azok, akik szívesen hoznak még áldozatot is azért, hogy szeretetüknek, tiszteletüknek kifejezést adhassanak ilyen módon is. Sok érdekes nyilatkozat hangzott itt el és egyes felszólalók magasabb szempontokra mutattak rá. Olyan benyomást nyert ott mindenki, a­mely alkalmassá teszi az együtt­érzés, az együ­ttgondolkozás erősítését. Bódogh Ferencz üdvözölte a közvé­lemény asztalának törzsközönsége nevében Bagi László h.­polgármestert, dr. Hor­váth Ádám főügyészt és Sándor István főjegyzőt. Mind­hárman megköszönték a figyelmet és jóindulatot. Bagi László hivatkozott arra, hogy 28 év óta tagja a városi tisztikarnak; 14 évig aljegyző, 14 évig főjegyző volt, mind­annyiszor egyhangú volt választása. Mostani választása is egyhangúlag történt, amit abból magyaráz, hogy eddigi munkássága nem volt a város kárára. Dr. Horváth Ádám hálás szívvel fo­gadja a törvényhatósági bizottság többsé­gének és a közönségnek bizalmát, ezt kiér­demelni akarja és szavak helyett tetteket igér. Kijelenti, hogy programmja ez: dol­gozni ! A város érdekét önzetlenül szolgálta eddig, ezentúlra még fokozottabb mérvben teheti azt, mert nagyobb tere nyílik erre. Sándor István arra hivatkozott, hogy neki nem volt még alkalma hosszabb ideig szolgálni a város ügyét. A bizalomért és kitüntetésért hálás és csak azt az ígéretet teheti — és ezt be is fogja tartani,­­ hogy a­mint eddig legjobb akarattal végezte teendőit, ezentúlra is mindig hű és lelkes munkája lesz Kecskemét város érdekeinek. Szegedy György a régi tisztviselők nevében üdvözölte az új tisztviselőt, Hor­váth Ádámot. Kada Elek ez alkalommal is, mint mindig, magasabb szempontokra irányította a figyelmet. Ő is méltatta az előléptetett és megválasztott főtisztviselők érdemeit. Bagi László, mint régi tanácstag, munkás­ságával, szakképzettségével önmaga egyen­gette az­ útat előbbrejuthatásához. Dr. Hor­váth Ádámot nagyon sokan félreértet­ték vagy nem értették. Az emberi gyönge­­ségből eredőleg a hibáit keresték és azt látták, pedig hát e város fejlesztése körül nagy érdemei vannak, szülővárosának sze­retetében és érdekeiért való önzetlen mun­kásságban igen kevesen versenyezhetnek vele. Nagy érdemei vannak a parlamenti munkálkodásban is. Örvend rajta, hogy el­hivatott ismét jót cselekedni. Sándor István főjegyzője azt a találó hasonlatot alkalmazta, hogy minden családnak vannak beczézgetett tagjai, ő vele is így volt kez­dettől óta a tanács és tisztviselőtársai. Nagy­­jelentőségű az ő megválasztatása. Befolyá­sos rokonok, összeköttetések nélkül ilyen fiatalon egyik legelső és legfontosabb tiszt­viselői állásra egyhangúlag választották meg. Az ő esete és működése kettőt igazol: hogy Ke­cskemét város törvényhatóságának bizottsági tagjai hivatásuknak magaslatán állanak, a­mikor sem felekezeti, sem csa­ládi, sem politikai tekintetektől meg nem vesztegettetik ítéletüket, hanem az érdemet felismerik; a másik szintén ilyen figyelemre­méltó és ez nem más, mint annak bizonyí­tása, hogy a mai fiatalságnak példát mutat ez a gyors emelkedés. Az új főjegyző nem összeköttetésekben keresett előbbre jut hatást, hanem a kitartó munkában. De van még egy körülmény, ami nagy tanulságot rejt magában. Kormánykörökben komolyan fog­lalkoznak azzal a tervvel, hogy a törvény­­hatósági joggal felruházott és rendezett tanácsú városok közigazgatását is államivá tegyék. Illetékes körökben azt az indokot mondják, hogy nem a hivatott és munkás férfiak kerülnek legtöbb helyen a közigaz­gatás vezetésére, hanem családi tekintetek, politikai vagy felekezeti szempontok domi­nálnak és ez megrontója a jó közigazgatás­nak. Ez a vád nem alaptalan. Akik az ön­­kormányzatban többé hinni nem akarnak, azok jöjjenek ide ebbe a nagy alföldi „hí­res“ városba, tapasztalatokat gyűjthetnek, hogy sógorság-komaság nem dominál, poli­tikai, felekezeti szempontok nem érvénye­sülnek, hanem a polgároknak szive, esze megtalálja az alkalmazás helyes módját és az egyéni értéknek Kecskeméten hitele, ereje van. A­mikor tehát üdvözli tiszttár­sait, élteti Kecskemét város érdemes pol­gárságát. Dr. Horváth János budapesti királyi ügyész is részt vett a banketten. Nagy olva­sottságáról, elméjének fegyelmezettségéről és éles judic­iumáról tanúságot tett. A tör­vényhatósági bizottság magatartása­­ benne is azt a hitet kelti, hogy ha Magyarország történetében a viszonyoknál fogva eddig a városoknak nem volt meg az a jelentősége, ami az ország gazdasági, politikai életében az alapozásnál és fejlődésnél elkerülhetetlen, az ily esetek meggyőzhetik a kormányt is, hogy nagyobb gondot fordítson a váro­sokra. Pohárköszöntőt mondtak még Koczó Sándor, Mayerfi Zoltán és­­Weber Ede. E közben érkezett meg Budapestről dr. Szeles József orsz. képviselőnk sürgönye dr. Hor­váth Ádámhoz. Ezeket írja: „Ha halaszthatatlan dolgaim miatt távol kell lennem Kecskeméttől, gondolatban azért veletek vagyok. Szívélyes üdvöz­letem küldöm neked és a többi ünne­­peltnek.“ .Éjfélkor a legjobb hangulatban oszlott szét az ünneplő közönség. Az új tisztviselőkért. A múlt héten megválasztott három tiszt­viselő tiszteletére pénteken este társas össze­jövetelt rendezett az úgynevezett Közvé­lemény asztalának törzsközönsége. Na­ponként egy-egy órára jönnek össze itt azok, akik egyéb elfoglaltságuk mellett a társas­élet követelményeit szükségesnek tarják. Szórakozás a czél, de ezen közben sok fon­ Vasúti menetrendünk. Nem szándékom azokat a sokszor idézett szavakat ismételni, hogy „nem a publikum van a vasútért, de a vasút — a társaságok hasznáért.“ Arra sem kívánom verbuválni a nagyközönséget, hogy bojkottáljuk a va­sútat, mert félek, hogy végre is csak ma­gam bojkottálnék és mert, ha jelen czikke­­lyecske következtében meg nem változtatja is az igazgatóság a menetrendet, azért biz Isten még magam sem mennék sem kocsin, sem gyalog sem Budapestre, sem Szegedre, de még csak a Katona-telepre sem, mind­azonáltal nem lehetetlen, hogy az ördög nem alszik, tudomást vehet erről egy arra hivatott és személyvonatainkat — egy kis jóakarattal — majdnem annyi figyelemben részesítik gyorsaság és csatlakozás tekinte­tében, mint a „gyors éle“-t. Nem lehetetlen, hogy minden dologban oly igen előzékeny és körültekintő, mindent árgus szemekkel észrevevő és azonnal tel­jes jóindulattal intézkedő állomás­főnökünk ezen czikkelyt is meglátja, igazságot lel benne, módot talál arra, hogy a kellő he­lyen ügyünkön taszítson egyet. Majdnem határozottan merem állítani, hogy a publi­kum sem venné rossz néven, ha városunk magisztrátusa e czikkecskét megszívlelné és tekintélyének súlyát más úton a mérlegbe vetné. Hisz ezen ügy helyes megoldásával nem csupán városunk polgárságának, de a szomszéd városoknak és községeknek is ki­tűnő szolgálatot tenne. Dehát miről is van szó tulajdonképpen? Arról, hogy városunkat és a környéket érdeklő vasúti menetrend néhány igen sze­rencsétlen tétele — a vasút megterheltetése és a költségek szaporítása nélkül — helye­sebben, a közérdeket inkább kielégítőleg állapíttassák meg. Nézzük az egyes vonalakat. A Budapest— verczsorovai vonalon azon vonatokról, me­lyek nagyobb távolságokat futnak be és világ, vagy legalább is országos forgalmat bonyolítanak le, természetesen szó sem le­het, mert ezek kénytelenek a külföldi csat­lakozásokhoz alkalmazkodni, de azok a vonatok, melyek rövid távolságokra: Buda­pest—Szeged, Kecskemét—Szeged, Bélegy­háza—Budapest stb. és vissza vannak be­állítva, úgyszólván a megyei és szomszédos forgalmat bonyolítják le, kell, hogy az érin­tett városok közkívánalmainak a lehetőségig megfeleljenek. Különösen figyelembe veendő, hogy Budapest hozzánk igen közel van, városunk és a szomszédos, nagy lakosszám­mal és kereskedelemmel bíró városok csak Budapest felé gravitálnak. Már pedig ez utóbbi vonatok a mi fővonalunkon a jelzett kivánalmaknak nem felelnek meg teljesen és úgy a hegy-, mint völgymenti vonatoknál javításra volna szükség.

Next