Kecskemét, 1902. július-december (30 évfolyam, 27-52. szám)
1902-07-13 / 28. szám
50-ik évfolyam. 28. szám Kecskemét, 1902. julius 15. Előfizetési díj : helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - 10 kor. — fill. Félévre .... 5 kor. — fill. Negyedévre - - - 2 kor. 50 fill. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a helybeli könyvkereskedésekben. Egyes példányok kaphatók a kiadóhivatalban és a helybeli könyvkereskedésekben. Egy szám ára 20 fill. Szerkesztői iroda: II. tized, Plébánia-utcza 8-ik szám.KECSKEMÉT KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGAZDASÁGI KÖZLÖNY. Főszerkesztő: , Felelős szerkesztő: Dr. Horváth Ádám. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Sz. Kovács Pál. Hirdetmények és a„Nyilttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Városi, bírósági és egyéb hivatalos hirdetmények minden egyes beiktatása 6 korona, egyházi, egyleti, társulati pedig 4 korona. Előfizetési és hirdetési díjak a kiadóhivatalnál Kecskeméten fizetendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadóhivatal: II. tized, Plébánia-utcza 8-ik szám. Fehárköszöntő. (Bp.) Nem kell magasra emelkednünk, hogy a magyar társadalmat kicsinek lássuk. Nem kell összehasonlításokat sem tennünk, hogy erőtlennek ismerjük. Az igaz, hogy különös nemzet vagyunk. Volt idő elégszer, amikor bebizonyítottuk bátorságunkat. A fél világgal harczba tudtunk volna szállni, győztünk vagy buktunk, de bátrak voltunk. De amikor a harcznak vége volt, még a győzelem után is szétszaladtunk és a mi erőnk maradt, azt nem egymás támogatására használtuk, hanem egymás ellen vittük harczba. A lassú, de öntudatos működésre nem igen vagyunk alkalmasak. Olyanok vagyunk, mint a puszták félelmetes vadja, minden és mindenki fél tőle, de ő a kis egértől megremeg. Ha nagy erőkifejtésről van szó, nekidőlünk és bámulatot keltünk. A magyar munkás képes arra, hogy aratás idején tizenhat órán keresztül emberfeletti erővel dolgozzék és ebben nem tud velünk versenyezni a világ egy nemzete sem. De ugyanaz a munkás rá nem bírható arra, hogy pihenés közben, más munka híján, piszmogjon haskötéssel, szalmakötéssel vagy eféle munkával, hogy legalább élelmét megkereshesse. Inkább tétlenkedik, mint valamit kézbe vegyen. Inkább koplal, de nem fejt ki közös tevékenységet a megélhetési nehézségekkel szemben. Rá nem bírható a magyar ember arra, hogy hernyót, férget pusztítson akkor, amikor más foglalkozása úgy sincsen. Hanem összetett kezekkel sopánkodunk, hogy a féreg, a hernyó pusztítja el az Isten áldását, a szép termést. Hazafiak vagyunk csupán. Politizálunk. Erre ráérünk mindig. Ajkunkon viseljük a hazafiságot és nem a tetterőnk, a józan számításunk építi államiságunk biztosítékait. Harminc- egynéhány év óta vagyunk urai elhatározásunknak és ezt az időt sohasem használtuk föl arra, hogy nemzeti konszolidálásunkhoz politikai, társadalmi téren erőt gyűjtsünk. Öt évenkint nekilódulunk és azt hisszük, hogy már megtettük kötelességünket a haza iránt. Hagyunk mindent a parlamentre, hogy végezze helyettünk azokat a teendőket, amelyekhez nekünk sem kedvünk, sem akaratunk nincsen. Nem akarjuk elhinni, hogy ahol a társadalom gyönge, ott a világ legerősebb parlamentje is hiába fog hatátmentő teendőkhöz. A levegő, a világosság és a nap melegsége szinte elevenséget, életet ad fűnek, fának, virágnak. De erőt gyökerei által szerezhet az anyaföldből. Ha a parlament gyökere erős társadalomból nem táplálkozhatik, csenevész lesz az. Gyönge nemzetnek gyönge a parlamentje is, eredményeket tőle hiába várunk. A fát hiába visszük a legmagasabb hegyre is, az csak akkora árnyékot tart a hegytetőn és a völgyben egyaránt, amekkora a koronája. Az ország követei nem nagyobbak a parlamentben, mint kerületeikben, ha csak onnan nem veszik az erőt. Ezt az erőt pedig a kiforrott és öntudatos társadalom táplálhatja. Nem vagyunk tehát igazságosak, hogy mindent a magyar parlamenttől várunk. A mi hibáinkból táplálkozva, a parlament is csak olyan, mint a társadalom. Legyünk igazságosak és valljuk be, hogy a viszonyok kényszerítették a múltban a magyar társadalmat, hogy semmittevéssel várta a jobb helyzetet. Az egyéni erély kifejtésére nem voltak kedvezők a viszonyok. Török, tatár keresztül-kasul száguldott az országon és a magyar búsongott, ahelyett, hogy napnap után közgazdasági életének megerősítésén fáradott volna. Fáradozása gyümölcsét sohasem ő maga élvezhette, azért aztán nem is cselekedett. Amikor meg az osztrákkal házasodtunk össze, gyarmati helyzetbe jutott az ország és mesterségesen vonták el tőlünk az életerőt. Gyöngültünk mindig és nem erősödtünk. Ezernyolczszázhatvanhét óta pedig kapkodunk. A letarolt mezőn mindent egyszerre kell építenünk, az a fő hogy gyorsan és nem mindig az a lényeges, hogy jól. Anyagi erőnket túlságosan igénybe kellett venni és ott vagyunk, hogy most meg már az kergeti a nemzetet apáthiába, hogy úgy sem bírja ki, hát minek fáradjon. Kishitűségre mutat ez. Ki kell bírnunk, össze kell szednünk magunkat. A legelső teendő, hogy a társadalmat kell kötelességének tudatára ébreszteni. De miként? Példaadással és kitartással. Akinek Isten tehetséget adott; akit szorgalma, akarata, tanulmánya szélesebb látókörhöz juttatott; akit vagyoni, értelmi ereje ksválságosabb helyzetbe hozott; akit egyéb jó tulajdonai kedveltté és népszerűvé tettek, azoknak igen nagy kötelességeik vannak. Össze kell szedniük azokat az erőket, amelyek a lomha társadalomban szunnyadnak. Föl kell rázniuk az embereket közönyükből és fáradságot nem ismerve, szív- és kedélyvilágukat jóindulatú érdeklődéssel be kell világítaniuk, hogy láthassák a nagy űrt, amelyet az emberszeretetnek és a hazaszeretetnek kell betölteni. Ki kell űzniök a jelszavakat, amelyek nagyra nőttek és alattuk elcsenevészesedik a fejlődésben lévő ismeret és jobb belátás. Nehéz feladat, de ki nem térhetünk előre. Foglalkoznunk kell a néppel és meg kell mindenkivel értetnünk, hogy a társadalmat osztályérdekek szerint nem lehet, nem szabad széttagolnunk. Csak a földigiliszta bír azon tulajdonsággal, hogy ha szétdaraboljuk, mindegyikből külön giliszta válik. Magyarország gazdasági életét nem a szónokok, hanem azok mentik meg, akik tudásukat, önzetlenségüket hozzák a társadalmi tevékenység fölélesztéséhez. Lassú, fárasztó munkával segítenek a szálakat összekötözni, amelyek összefűzzenek mindnyájunkat és közös tevékenységre serkentsék a magyart. Ez lesz az igaz hazafiság. És akik ezt átérzik, azok az igaz hazafiak. .... Ezek a gondolatok furakodtak tollam alá, amikor azt a föladatot kell teljesítenem, hogy megemlékezzem Bogyó Pál pápai praelátus érdemeiről, abból az alkalomból, hogy a katholikus legény-egyletben vasárnap délután arczképét leleplezik. Ez a nagyszivű, nagytudományú főpap, nem mint híveinek főpásztora, hanem mint igazi hazafi, odajár sűrűn a katholikus körbe, ahol vallásfelekezet nélkül sorakozhatnak a tagok és oktatja, buzdítja őket, miként szeressék egymást, hogyan szeressék a hazát. Nem politizál ott, hanem kötelességekre faktatja az embereket és arra, hogy egymást szeressék, egymást támogassák. Ez képezi pedig alapját a társadalom eredményes munkásságának. Kövessük e nagyérdemű, jószándékú bölcs főpapnak, igaz hazafinak példáját, foglalkozzunk a néppel és egymást megértve, teremtsük meg a magyar társadalmat. Ha erre nem vállalkozunk, elsöpör bennünket a fejlettebb és gazdaságilag erősebb nemzetek áradata. Mos kérdés kerül itt érlelés alá és a sajtó útján, vagy egyéb alkalmas módon átvitetik az a köz- és társadalmi életbe. Milleker (Beretvás-féle) nagy termét megtöltötték azok, akik szívesen hoznak még áldozatot is azért, hogy szeretetüknek, tiszteletüknek kifejezést adhassanak ilyen módon is. Sok érdekes nyilatkozat hangzott itt el és egyes felszólalók magasabb szempontokra mutattak rá. Olyan benyomást nyert ott mindenki, amely alkalmassá teszi az együttérzés, az együttgondolkozás erősítését. Bódogh Ferencz üdvözölte a közvélemény asztalának törzsközönsége nevében Bagi László h.polgármestert, dr. Horváth Ádám főügyészt és Sándor István főjegyzőt. Mindhárman megköszönték a figyelmet és jóindulatot. Bagi László hivatkozott arra, hogy 28 év óta tagja a városi tisztikarnak; 14 évig aljegyző, 14 évig főjegyző volt, mindannyiszor egyhangú volt választása. Mostani választása is egyhangúlag történt, amit abból magyaráz, hogy eddigi munkássága nem volt a város kárára. Dr. Horváth Ádám hálás szívvel fogadja a törvényhatósági bizottság többségének és a közönségnek bizalmát, ezt kiérdemelni akarja és szavak helyett tetteket igér. Kijelenti, hogy programmja ez: dolgozni ! A város érdekét önzetlenül szolgálta eddig, ezentúlra még fokozottabb mérvben teheti azt, mert nagyobb tere nyílik erre. Sándor István arra hivatkozott, hogy neki nem volt még alkalma hosszabb ideig szolgálni a város ügyét. A bizalomért és kitüntetésért hálás és csak azt az ígéretet teheti — és ezt be is fogja tartani, hogy amint eddig legjobb akarattal végezte teendőit, ezentúlra is mindig hű és lelkes munkája lesz Kecskemét város érdekeinek. Szegedy György a régi tisztviselők nevében üdvözölte az új tisztviselőt, Horváth Ádámot. Kada Elek ez alkalommal is, mint mindig, magasabb szempontokra irányította a figyelmet. Ő is méltatta az előléptetett és megválasztott főtisztviselők érdemeit. Bagi László, mint régi tanácstag, munkásságával, szakképzettségével önmaga egyengette az útat előbbrejuthatásához. Dr. Horváth Ádámot nagyon sokan félreértették vagy nem értették. Az emberi gyöngeségből eredőleg a hibáit keresték és azt látták, pedig hát e város fejlesztése körül nagy érdemei vannak, szülővárosának szeretetében és érdekeiért való önzetlen munkásságban igen kevesen versenyezhetnek vele. Nagy érdemei vannak a parlamenti munkálkodásban is. Örvend rajta, hogy elhivatott ismét jót cselekedni. Sándor István főjegyzője azt a találó hasonlatot alkalmazta, hogy minden családnak vannak beczézgetett tagjai, ő vele is így volt kezdettől óta a tanács és tisztviselőtársai. Nagyjelentőségű az ő megválasztatása. Befolyásos rokonok, összeköttetések nélkül ilyen fiatalon egyik legelső és legfontosabb tisztviselői állásra egyhangúlag választották meg. Az ő esete és működése kettőt igazol: hogy Kecskemét város törvényhatóságának bizottsági tagjai hivatásuknak magaslatán állanak, amikor sem felekezeti, sem családi, sem politikai tekintetektől meg nem vesztegettetik ítéletüket, hanem az érdemet felismerik; a másik szintén ilyen figyelemreméltó és ez nem más, mint annak bizonyítása, hogy a mai fiatalságnak példát mutat ez a gyors emelkedés. Az új főjegyző nem összeköttetésekben keresett előbbre jut hatást, hanem a kitartó munkában. De van még egy körülmény, ami nagy tanulságot rejt magában. Kormánykörökben komolyan foglalkoznak azzal a tervvel, hogy a törvényhatósági joggal felruházott és rendezett tanácsú városok közigazgatását is államivá tegyék. Illetékes körökben azt az indokot mondják, hogy nem a hivatott és munkás férfiak kerülnek legtöbb helyen a közigazgatás vezetésére, hanem családi tekintetek, politikai vagy felekezeti szempontok dominálnak és ez megrontója a jó közigazgatásnak. Ez a vád nem alaptalan. Akik az önkormányzatban többé hinni nem akarnak, azok jöjjenek ide ebbe a nagy alföldi „híres“ városba, tapasztalatokat gyűjthetnek, hogy sógorság-komaság nem dominál, politikai, felekezeti szempontok nem érvényesülnek, hanem a polgároknak szive, esze megtalálja az alkalmazás helyes módját és az egyéni értéknek Kecskeméten hitele, ereje van. Amikor tehát üdvözli tiszttársait, élteti Kecskemét város érdemes polgárságát. Dr. Horváth János budapesti királyi ügyész is részt vett a banketten. Nagy olvasottságáról, elméjének fegyelmezettségéről és éles judiciumáról tanúságot tett. A törvényhatósági bizottság magatartása benne is azt a hitet kelti, hogy ha Magyarország történetében a viszonyoknál fogva eddig a városoknak nem volt meg az a jelentősége, ami az ország gazdasági, politikai életében az alapozásnál és fejlődésnél elkerülhetetlen, az ily esetek meggyőzhetik a kormányt is, hogy nagyobb gondot fordítson a városokra. Pohárköszöntőt mondtak még Koczó Sándor, Mayerfi Zoltán ésWeber Ede. E közben érkezett meg Budapestről dr. Szeles József orsz. képviselőnk sürgönye dr. Horváth Ádámhoz. Ezeket írja: „Ha halaszthatatlan dolgaim miatt távol kell lennem Kecskeméttől, gondolatban azért veletek vagyok. Szívélyes üdvözletem küldöm neked és a többi ünnepeltnek.“ .Éjfélkor a legjobb hangulatban oszlott szét az ünneplő közönség. Az új tisztviselőkért. A múlt héten megválasztott három tisztviselő tiszteletére pénteken este társas összejövetelt rendezett az úgynevezett Közvélemény asztalának törzsközönsége. Naponként egy-egy órára jönnek össze itt azok, akik egyéb elfoglaltságuk mellett a társasélet követelményeit szükségesnek tarják. Szórakozás a czél, de ezen közben sok fon Vasúti menetrendünk. Nem szándékom azokat a sokszor idézett szavakat ismételni, hogy „nem a publikum van a vasútért, de a vasút — a társaságok hasznáért.“ Arra sem kívánom verbuválni a nagyközönséget, hogy bojkottáljuk a vasútat, mert félek, hogy végre is csak magam bojkottálnék és mert, ha jelen czikkelyecske következtében meg nem változtatja is az igazgatóság a menetrendet, azért biz Isten még magam sem mennék sem kocsin, sem gyalog sem Budapestre, sem Szegedre, de még csak a Katona-telepre sem, mindazonáltal nem lehetetlen, hogy az ördög nem alszik, tudomást vehet erről egy arra hivatott és személyvonatainkat — egy kis jóakarattal — majdnem annyi figyelemben részesítik gyorsaság és csatlakozás tekintetében, mint a „gyors éle“-t. Nem lehetetlen, hogy minden dologban oly igen előzékeny és körültekintő, mindent árgus szemekkel észrevevő és azonnal teljes jóindulattal intézkedő állomásfőnökünk ezen czikkelyt is meglátja, igazságot lel benne, módot talál arra, hogy a kellő helyen ügyünkön taszítson egyet. Majdnem határozottan merem állítani, hogy a publikum sem venné rossz néven, ha városunk magisztrátusa e czikkecskét megszívlelné és tekintélyének súlyát más úton a mérlegbe vetné. Hisz ezen ügy helyes megoldásával nem csupán városunk polgárságának, de a szomszéd városoknak és községeknek is kitűnő szolgálatot tenne. Dehát miről is van szó tulajdonképpen? Arról, hogy városunkat és a környéket érdeklő vasúti menetrend néhány igen szerencsétlen tétele — a vasút megterheltetése és a költségek szaporítása nélkül — helyesebben, a közérdeket inkább kielégítőleg állapíttassák meg. Nézzük az egyes vonalakat. A Budapest— verczsorovai vonalon azon vonatokról, melyek nagyobb távolságokat futnak be és világ, vagy legalább is országos forgalmat bonyolítanak le, természetesen szó sem lehet, mert ezek kénytelenek a külföldi csatlakozásokhoz alkalmazkodni, de azok a vonatok, melyek rövid távolságokra: Budapest—Szeged, Kecskemét—Szeged, Bélegyháza—Budapest stb. és vissza vannak beállítva, úgyszólván a megyei és szomszédos forgalmat bonyolítják le, kell, hogy az érintett városok közkívánalmainak a lehetőségig megfeleljenek. Különösen figyelembe veendő, hogy Budapest hozzánk igen közel van, városunk és a szomszédos, nagy lakosszámmal és kereskedelemmel bíró városok csak Budapest felé gravitálnak. Már pedig ez utóbbi vonatok a mi fővonalunkon a jelzett kivánalmaknak nem felelnek meg teljesen és úgy a hegy-, mint völgymenti vonatoknál javításra volna szükség.