Kecskemét, 1904. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1904-01-03 / 1. szám

52-ik évfolyam. 1. szám Kecskemét, 1904. január 5. Előfizetési ilij: helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve: Egész évre - - - 10 kor. - fill. Félévre - - - - 5 kor. - fill Negyedévre - - - 2 kor 50 fill. F,Kifizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok kaphatók a kiadó­hivatalban és a helybeli könyvkeres­kedések ben. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányo­sán számíttatnak. Városi, bírósági és egyéb hivatalos hirdetmények minden egyes beikta­tása 6 korona, egyházi, egyleti, társulati pedig 4 korona. Előfizetési és bird té.-i dijak a kiadó- hivatalnál Kecskeméten fizetendők. Egy szám ára 20 fill. Szerkesztői iroda: II. tized, Plébánia-utca 8-ik szám. KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGAZDASÁGI KÖZLÖNY. Kiadótulajdonos: . Felelős szerkesztő: Sziládi László. MEGJELEN MINDEN USÁRiUP. Dr.Horváth Ádám. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadóhivatal: II. tized, Plébánia-utca 8-ik szám. Felhívás előfizetésre. A „Kecskemét“ az 1904-ik évvel pálya­futásának 32-ik évét kezdette meg. Nagy idő ez mindenképen, de nehéz is akkor, amidőn a szerkesztők, a dolgozótársak, a kiadótulajdonos nemcsak hogy anyagi ha­szonra nem számítanak, de anyagi és erkölcsi áldozatokat hoznak. Ezt a terhet csak úgy lehetett elviselni, hogy átértették és átérezték az imént elő­soroltak, hogy amikor a „Kecskemét“-et fentartják, a köznek tesznek szolgálatot. Az áldozatkészségnek e nem kis mérté­két azonban a közönségnek anyagi és szel­lemi pártfogással kell segíteni, mert énei­kül senkitől sem lehet kivánni, hogy a köz érdekében a maga helyre nem hozható kárára hozzon áldozatokat. Mi örvendenénk első sorban, ha azt mondhatnék el, hogy a kecskeméti sajtó­viszonyok olyan módon fejlődtek, hogy a „Kecskemét“ a kötelesség teljesítésének jól­eső öntudatával ifjabb vállalatnak engedje át a tért. A világért sem kicsinyeljük az újabb helybeli hirlapi vállalkozókat, azokat sem, amelyek a helyi sajtószolgálatot naponként akarják teljesíteni. Meggyőződésünk azonban az, hogy aki­ket a napihirek, kisebb terjedelmű napi köz­lemények nem elégítenek ki, azoknak szük­ségük van egy pártatlan, elfogulatlan, min­den irányban független heti lapra, amely a hét eseményeinek a tartalmát, eredmé­nyét és tanulságát összegezi s amely alkal­mas terjedelmesebb, helyi érdekeket szol­gáló közlemények fölvételére és közlésére. Aki igy gondolkozik, azt kérjük a „Kecs­kemét“ támogatására előfizetéssel és szel­lemi közremunkálással. A „Kecskemét“ iránya a régi. A „Kecskemét“ fentartóinak buz- gósága, áldozatkészsége most sem csökkent. A cél érdekében azonban legyen szabad kérni, hogy a „Kecskemét“ olvasói egyszersmind a lap előfizetői is legyenek! Az előfizetési feltételek a lap homlokán olvashatók. Hazafias üdvözlettel a „KECSKEMÉT“ kiadóhivatala: szerkesztősége: Sziládi László Horváth Ádám dr. kiadótulajdonos. felelős szerkesztő. 1904. Ennek a városnak egészében és minden eg-yes polgárai szerint való jogos érdekeit >zol- gálja lapunk. Üj esztendőre virradván, szeret­nék, ha eldicsekedhetnénk az el múlt esztendő­ben elért fényes eredményekkel és rózsás szem­üvegen keresztül mutathatnék be a jövőt. Kötelességünk azonban mindenek fölött az igazság: semmit e! nem hallgatni, de semmi igaztalant nem is mondani. Ezen tisztünkhöz hiven, le kell zárnunk közéletünk és' különösen törvényhatóságunk 1903. évi mérlegét ós előre való pillantást kell vetnünk az 1904. óv ezen irányú fel­adataira. Egy év nagy idő, de azért mégsem elegendő, hogy Kecskemét város nagyarányú fejlődését, annak megbirálását naptári évhez kössük, fűz­hessük. Minden egy-egy eszmének, tervnek, törekvésnek meg van a maga megórlelósi, elő­készítési, kiviteli ideje és körülménye, amelye­ket naptári korlátok közé szorítani nem szabad, de nem is lehet. Azért mégis egy óv alatt annyi történhet és oly sokat lehet mulasztani, hogy nem érdek­eien számotvetni rövid egy óv eseményei­vel sem. Sőt egy év alatt is annyi az esemény és mulasztás, hogy azokat nemcsak megbírálni, hanem elősorolni sem lehetséges egy hirlapi cikkely szűk keretében. Meg kell elégednünk azzal, de nem is lehet más a feladatunk, hogy általános képét vázoljak a lefolyt év esemé­nyeinek és hasonló általánosságban tárjuk föl az új óv reménységeit. Az 1903. év már a politikai helyzet miatt sem lehetett alkalmas az alkotásokra. Ország­szerte általános pangás kisérte a szerencsétlen közviszonyokat. A természetnek Isten kegyel­méből való bőségesebb áldása hárította el a nagyobb veszedelmeket. Az 1903. évben a város közmegelégedésre választotta meg elöljáróságát. Az ó-évben a kecskeméti gazdák tömörülése a közjóra a legszebb reményekre jogositólag sikerült. Az 1903. év előkészítette az iparos osztály­nak még bensőbb tömörülését ós érvényesülését. Az 1903. év mérlegét igy állíthatjuk fel: Habár kedvezőtlenek voltak a körülmények, nem csúsztunk hátrafelé, sőt előbbre halad­tunk, ha nem is olyan nagy mértékben, mint a mi arányban állott volna igényeinkkel és tö­rekvéseinkkel. Ám hogy ezt a keserves esztendőt igy ki­bírtuk, az reményt nyújt, nekünk a jövendőre nézve. A baj, a szenvedés próbálja meg az erőket, sőt ,,teher alatt nő a pálma.“ Teljes reménységgel léptük át a küszöböt, amely az óévet az újévtől elválasztotta. A múlt eredményeibe vetett birodalommal minden vér- messóg nélkül is remélhetjük, hogy az 1904. év maradandó eredményeket fog fölmutatni. Reméljük, hogy ezen év folyamán sikerül a különböző, e lap hasábjain többszörösen és kimerítően ismertetett módozatok szerint vá­rosunk háztartásának egyensúlyát helyreál­lítani. Hisszük, hogy egyúttal azt is elérhetjük, hogy megvessük a jövő fejlődésének is anyagi biztos alajait. Mert sok a feladat, nagyok a tervek, határtalan a jövendő s mindezekkel számolni kell, nemcsak a mai nappal. Reméljük, hogy a gazdák, iparosok eddig való tömörülése már az 1904. évben is tökéle­tesebb lesz ós nagyobb eredményeket mutat fel. Mert ez a tömörülés nem egyes foglalko­zási osztályok különválását célozza, hanem in­kább azt, hogy ami a köz érdekében egy-egy foglalkozási osztály törekvése, azt az egész társadalom igyekezzék érvényre juttatni együt­tes erővel. Nem egymással szemben aka­runk kivívni előnyöket, hanem azon igyekezünk vállat v á 11 b o z vetve, hogy mindenkinek meg le­gyen az ad v a, a m i ve 1 a köz s z o 1 gá­lát á ban a magaboldogulását meg­szerezheti. Sajnos, sokan vannak még, akik az ilyen és ehhez hasonló fejtegetést üres fecsegésnek, haszontalan laptölteléknek tekintik. Ám sza­porodik azoknak a száma, akik nemcsak ösz- tönszerüleg, hanem okosan, emberi ésszel dol­goznak. Azt kívánjuk, hogy az ilyenek száma soka­sodjék. Mentői többen dolgozzanak a saját ér­dekükben úgy, hogy szemük előtt lebegjen a köznek jóléte ós az ezen való munkálkodás törekvése. Ehhez a törekvéshez pedig adjon a magya­rok jóságos Istene minden jót. Különösen ami legjobban kell a magyarnak : egyetértést, sz eretetet, a széthúzás, ellenségeskedés, gyűlölködés vesztét. • • Ünnepet ültünk. „Eljön még az idő, Szegény Magyarország — Megátkozod te még E keserves órát ! . . . Idegen nemzetnek Be súlyos a járma ! Régi vezérének — Tulajdon vérének — Sírva néz utánna, Sírva néz utánna . . . Eljött az idő! Hajh! hányszor eljött már . . . Azóta hányszor szilajult átokká a honfi imája. Hányszor szívtak forró honfi­vért a Duna—Tisza síkjain a felkelő nap sugarai. Hótszáz esztendő múlott el azóta, midőn a vereckei szoros felett kisütött a csaták vérveres csillaga, midőn a huszti vár bás­tyáin először lebbentek meg a szabadság szellőjében Rákóczi lobogói. S Munkács szirtfalán megharsant a tárogató, a csaták­nak e bűvös, csodás harsonája; s hangjára búgott az erdő, zengett a róna: rajta kuruc, rejta! Dongott a föld a paripák patkó­robajától s a kurucok harci kiáltását Béos kapui verték vissza. A Kárpátok üstöké Morvaország lángjaitól piroslott, a Mura hullámai stájer városok üszkeit hömpöly- gették ... Hanem jött aztán a majtényi nap. Osz- szetörték a tárogatókat, még a fájdalom kesergő hangja sem zokogott már az erdőn. A jó kurucok elbujdostak. Lábuk nyomát befújta a hó, nevüket elfeledé, meggyalázá a szolgalelkűsóg. A szegény öreg fejedelem pedig saját nemzetétől megátkozva viselte távol édes hazájától egy krisztusi szenve­dés kínjait, csak a jó öreg Mikes Kelemen tépdeste nemes homlokáról a töviskoszorút. JLc^"r‘3rT0r a*tán rnindoii Ezen fenséges, dicsőségében káprázatos, tragikumával megrázó korszakot jelenítette meg törvényhatóságunk hazaszeretete. Méltó, hogy e szent ünnepet, melynek minden jele­netében magasztos lelkesedés, megragadó hév lüktetett, szivünkbe róva őrizzük örökké. Merítsünk abból erőt, hogy megállhassunk a viharban, midőn a drága hazának épsé­gét a férfi karjának kell megvédenie; me­rítsünk okosságot, hogy valahára eggyek lögyünk a szeretetben, egy eszmének láng­jai égjenek kebleinkben, ha leggyökeresebb érdekeink forognak kockán. E nagy időszaknak ragyogó apotbeosisa volt Kada polgármesterünk beszéde a tör­vényhatóság diszgyűlésén. Az a felcsapzó indulat, mely ragadott, mint az ár, az a kitörő enthusiasmus, melyben ott izzott a magyar szív rajongása mellett a vérünkbe ivódott osztrákgyűlölet: egy utolsó ízéig magyar léleknek megnyilatkozása volt. Ma­gyar ember agyából történelmünk szomorú lapjai csak ilyen gondolatokat válthatnak ki. S gerjedbetne-e nagyobb hévvel imáda­tunk nagyjaink iránt, kavaroghatna-e ere­inkben a vér szilajabban, mintha Lipót ko­rának iszonyú képeit, a Cobbok, Caraffák vérfagyasztó jeleneteit, a XVIII-ik század első évtizedeinek nyomorúságait felidézzük? Nagyobb erővel és igazsággal nem is lehetne visszaadni e gyászos hetven esztendő tör­ténetét, mint Kada polgármester hatalmas beszéde festette élőnkbe. A tanács hazafias intentiója, melynek Sándor István főjegyző emelkedett határozati javaslata is nemesen adott kifejezést, megvalósult a polgármes­ter ünnepi szónoklata nyomán: élni és mun­kálkodni fog leikeinkben a kuruc-hősöknek, a nagy mártírnak emléke, buzditni, tanitni fog a hazát szeretni. Este a színház is ünnepi képet öltött. Minden helyet megtöltött a lelkes közön­ség. A hangulat is termékeny volt a haza­fias felbuzdulásra. Ott lebegett felettünk a nagy fejedelem szelleme, ott zsongott szi­vünkben a régi dicsőség édes mámora, s égetett a keserűség marcangoló siralma, mi­kor felharsant a Rákóci-induló, Rákóci ke­sergője, megzendült a tárogató édes-bús epedése s felvonultak a mesés kor legenda­szerű bősei. A Városi Dalárda kitűnő előadása hatal­mas bevezetéssel indította meg a műsort. Szávay Gyula „Vitézi ének“-ót Almássy szavalta mély felfogással. Bár előadásába, kószületlensége miatt képességeit nem önt­hette teljesen bele. Mibó Ernő, ceglédi énekvezető, id. Áb­rányi Kornél „Tárogató hang“ cimü szerze­ményét énekelte. Széles terjedelmű hangjá­ban sok az erő, párosulva lágy hajlékony­sággal. Ez előnyeit kellemesen tudta érvé­nyesíteni előadásában. Farkas Jenő kezében sirt, zokogott a tárogató. Mélabús, lágy szavában gyönyör­ködtünk. E mesés hangszer, melyet Scbunda igyekezett csodás mondái világából az utó­kor kezébe reconstruálva adni, habár nem is teljes hűséggel, megérdemelné, — e nagy nap emlékéül, — hogy Zeneiskolánk tan­anyagául felvétessék. Megérdemelné kiváló történelmi szerepénél fogva, hiszen egyik dicső korszakban ébresztője, vigasztalója volt a nemzeti szellemnek, meg muzsikáiig szépségei miatt is. Elismeréssel kell szólanunk színészeink játékáról is, kiket áthatott az ünnep ma­gasztossága. Aitner remek alakításával, Almássy átgondolt címszerepével, Nagy Dezső pompás Knittelius páterével jelenté­keny részt vettek a sikerből, csak Latabár nem tudott még most sem átalakulni, hogy a karzati kétes dicsőség hajhászásáról ie tudott volna mondani. Mint mindig, ha társadalmi célokról, közérdekek szolgálatáról van szó, úgy ez ünnepélyen is ott láttuk működni a Városi Zeneiskola tanárait. Koller Ferenc ez estén is brillírozott finom művészetével. Hadik óbester nótája, Rákóci siralma, Lavotta első szerelme oly édes, leheletszerű finomsággal, eped ön gyöngyözött újjai alatt, hogy a közönség lélekzetfojtva szívta leikébe min­den ütemét. Bátky Margit zongorakisérete szépen simult játékához. Szent-Gály Gyula igazgató s Prónay Antal dr. melodrámája fénypontját képezte a hazafias emlékezésnek. Szent-Gály e sze­retettel megalkotott zeneműbe beleöntötte ?gész tudását. A szöveg nélkül is beszélő története Rákóci küzdelmeinek. Előttünk robognak a győzelmes kurucok délceg pari­pái. Majd Ócskái árulásaután Rákóczi ke­sergő panasza markol szivünkbe. Veszve a harc, bujdosnak a jó vitézek. Majd a tenger partján sir a nóta, mig az ima áhítatába bele nem olvad a hazátlanok jajongása. De Rákóczi szelleme él; a harc veszett csak el; az igaz ügy győzedelmes, ezt csattogja a Rákóczi induló riadása. Mindeme motívu­mokat eredeti, művészi erő olvasztja egy gyönyörű egésszé. Hálás elismerésünk buz: ditsa tovább ós tovább ezen az úton. Gózon Béla erőteljes, átható hangja meg­birkózott az előadás nehézségeivel. Rózsa Sándor hatalmas énekszáma s a gondosan megtervezett apotheosis után a közönség oly emelkedett, ihletett hangulat­ban távozott a színház falai közül, milyen csak ily fenséges ünnep nyomán fakadhat. Te, sokat szenvedett nagy szellem, kinek eddig még nem jutott nemzeted hálájából egy hazáért egy szűk sirgödör őseidnek földjében, hol az édes hon hantja borulhatna drága hamvaidra, lebegj felettünk, taníts lelkesedni, szeretni a hazát, bér nélkül, for­rón, önzetlenül, mint te szeretted. Dr. Garzó Béla. Kötelező állatbiztosítás. A közgazdasági vagyon föntartásának jelentékeny tényezője a biztosítás, mely lé­nyegében az egyesek megkárosodásának át­hárítása egy nagyobb nemzeti vagy nemzet­közi érdekeltségre. A biztosítással meggátol­ható az egyesek tönkrejutása bizonyos elemi károk és járványok folytán és mert a tár­sadalom felvirágzásának alapját az egyesek vagyoni jóléte képezi, a biztosítási intéz­mény, ha egészséges alapokon ós helyes irányokban fejlesztetik, hatalmas arányok­ban fokozhatja a nemzeti vagyonosodást. A biztosítás voltakóp a gyakorlatban keresztülvitt és bevált vagyonközösség! Az elemi csapások okozta kár a legtöbb esetben elháríthatatlan és mint olyan, tényleg köz- gazdasági kár. Az emberi értelem ós szor­galom azonban minden kárt könnyen helyre­pótol, ha megadatnak az eszközök a fenti erények érvényesítésére. Az által, hogy az egyegaket ért megkárosodást a társadalom magára vaTIálja és megosztja, megmenti az anyagi elzülléstöl a tényleg megkárosultat, a nélkül, hogy az egész vagyon is meg­érezné. A biztosítás ideálja, hogy az egyesek kára az érdekelt vagyonközösség arányában meg- osztatik. Sem több, sem kevesebb. És ez azért

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék