Kecskemét, 1905. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

1905-01-01 / 1. szám

2 KECSKEMÉT 1905. — 1. sz. NEM HIVATALOS RÉSZ. Társadalmunk szervezetlensége. A helyi zsurnalisztikában esztendőről-esztendőre, ki­tartóan és következetesen hangoztatom, hogy még ha az egekig csapkodnának is föl lelkesedésünk hullámai politikai tusakodásaink közben, nemzeti javaink elhalódnak, veszen­dőbe mennek mindaddig, amíg a magyar nemzeti társada­lom öntudatosan nem szervezkedik és az egyéni erélyben lévő ellenállást kifejteni képes nem lesz. Sokan és sokszor megmosolyogták már ezt az állás­­foglalásomat. Még többen tartják érthetetlennek azt a magatartásomat, hogy nem tudok hódolni a politikai jel­szavaknak, hanem e helyett mindig arra ösztökélem az olvasóközönséget, hogy gazdasági függetlenségünk akadályait tüntessük el a társadalmi szervezkedés ellenállhatlan erejé­vel, akkor­­ aztán politikai életünkben sem fajulnak el a küzdelmek, mert erőnk nem a szónoklatokban, hanem a cselekvésben használtatik föl és amikor már lesznek anyagi javaink, amiket félthetünk, meggondoltabbak leszünk min­den pártárnyalaton. Van már annak pár éve, amikor a helyi közéletnek egyik előkelő tagja kifejezte előttem, hogy mennyire téve­dek én a helyi élet megítélésében, mert hiszen az intelli­­gencia megteszi a maga kötelességét, 16—20 egyesületnél is fizeti a tagsági díjat. Mit kívánnak hát még tőle? Való­ban, meglepődve hallgatom az okoskodást, mely abban látja az egyéni erélyt kimerítettnek, hogy a kü­lönböző körök és egyesületek tagsági díját lefizeti. Hol látott már valaki olyan társadalmi szervezetet, amelyet erőssé tett a tagok által befizetett tagsági díj? Holt tőkének eleven életet a közös célt felismerők közös tevékenysége adhat és a pénznél is nagyobb erőt tud megszerezni az emberek elhatározása. Az imént idézett vélemény különben nagyon jellemző a magyar gondolkozásra. Államiságunk fönnmaradására csaknem egyedüli fontosnak azt tartjuk, hogy minél többet vitatkozhassunk politikai fölfogásunk igazsága mellett. Hát ez nagy baj, nagy szerencsétlenség nemzeti éle­tünk biztonságára nézve. Európa nemzeteitől, főleg pedig Amerikától példát vehetnénk és tanulhatnánk, mert ott az állami életnek egészen más jellege van, mint nálunk. Má­sutt a társadalom ereje és hatalma ad irányt a közélet minden mozzanatának és fejlődésének. Nálunk pedig az államkormány ténykedései irányítják aluszékony társadal­munkat is. Másutt, főleg Amerikában, az államszerve­zet valóban csak a társadalom közösségének általános érdekvédelmére alakíttatott; nálunk pedig az állam ha­talma és tekintélye, mint öncél lép föl és megnyilatko­zásában mindenképpen kezdeményező és uralkodó. Másutt a társadalom és a közélet az egyeseknek, az adófizető pol­gárságnak erejéből merít; nálunk az egyesek közös tevé­kenységre rá nem bízhatók, hanem mindenben és mindenkor támogatásért esedeznek. A­helyett, hogy az egyéni erély kifejtésével gazdasági életünket erősítené, az államhata­lomtól és a városoktól várja a társadalom boldogulásának föltételeit. Ez az oka jórészben annak a szertelenségnek is, mely politikai életünkben tapasztalható. Mert mindent az állam­tól vár maga a társadalom is, innen van az, hogy olyan kormánynak van legnagyobb többsége, mely ad is. Innen van az is, hogy míg erős társadalom nem lesz, az állam­kormány működése is egyoldalú marad. Ami alatt azt ér­tem, hogy nem ismerve a valódi közérdek igazi szükség­letét, nem az életnek, nem a nemzetnek dolgoznak, hanem a véletlenül felszínre került férfiaknak kívánsága, akarata nyer kielégítést a kormányi és hatósági intézkedésekben és eljárásokban. És mert nincs szervezett társadalmunk, nya­kunkra ül a hatalom a saját akaratának érvényesítésével. Erkölcsileg és gazdasági tekintetben is erős és egész­séges társadalom nélkül nincsen valódi alkotmányosság, mert a cselekvés a hivatalos világ embereire van hagyva, akik nem ismerve a nép igazi közszükségletét, rájuk erő­szakolják a maguk félszeg intézkedéseit és a szervezetlen társadalommal elbánnak. Ha másként nem boldogulnak, erőszakhoz nyúlnak. A társadalom szervezetlensége miatt történik az­­is, hogy az erőszakos párturalmi kötelék egyre szorosabbra fűződik és téves fölfogásból vagy a sértett hiúságok hal­mazaiéból a pártáiét érdekszövetséggé alakul, amely — a T­­AECA. Viskói Uradalom, vagyis A’ házam Kecskeméten. Mátyásy Jósef. (Vége.) Földi Atya-Mesteremből lettél és vagy Apollóm. Neked szentel iró toltam papirost, ’s nyire ollóm. Most el, ’s ki megyek, előtted magam meghajtásával, Oda, hol még hátra vagyok viskóm láttatásával. Előtte nyúlik hosszában tiz lépésnyi folyosó, Örvend alatta sétáló, átsorgó, varró, mosó. Mentem nézvén bolthajtásos két fal oszlopon belöl, Hogy sok más futkosva kapkod holmit bó zápor elöl. Tavasz, Nyár, Ősz, Tél istennek festéseivel kényes, Két függő lámpástól, ’s esti társalkodástól fényes. Ha hivatal volna hozzá, mellynek kezek kinyúlnak, Jutna foggó hely fogjoknak, Borjúfertálynak, ’s nyúlnak. Itt tiszt, ki vétkes eséskor az ég alól vallatna, Hosszú szárból dohányozva, szárazról attázhatna; Vagy Ispány, ki a’ napszámost ázással sanyargatná, Azt zúgolódásért, mint eb, szín alól ugathatná. Én pedig alatta inkább Kamrámba jövök, megyek, Hol leghevesebb nyárban se bogárzanak a’ legyek. Még pedig tárva nyitva se, a’ mi tsudák tsudája, Holott megannyi szárnya nőtt, ördögötske mindnyája. Ránk haragított természet ostorinak egyike, Egyiptom tiz tsapásinak rajtunk a’ negyedike. Tán a’ bogár­ nemzetek közt czigány nép, mert szemtelen, Német dudás dongásával fület bosszant szüntelen. Jó hát szalma nyoszolyámnak helye, de nem használom, Minthogy nem jár belém délről, tsak napnyugotról álom. Hiszen négy órák folytában hatig szoktam tsak lenni, A’ többiben élni, ’s ésszel, kézzel dolgomat tenni. Patkány, egér se hallat itt futkosást és tzintzogást, Mintha tudná, hogy Nichts­brodba jön, ’s majd szenved kifogást. Oly formán, mint szűk hazájú Schvábnak, Tótnak szokása. Minap két egérnek történt ide bevándorlása. Hihetőleg valamelyik szomszéd tartományából, Hol­tán szükséget éreztek az élelem dolgából. Azok is Scillánál vesztek Karibdis helyt, szegények, Jobb is, mert megcsalatkozott Gózsen felöl remények. Halált, nem életet adó József gazdájok lettem, Politzáji keleptzémet Vesztekre megvetettem. Mely holtig való fogyommá tévén asszonyt Urastól, Viskóm már egértől oly ment, mint Anglia farkastól.

Next