Kecskemét, 1908. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1908-07-05 / 27. szám

21- száza K b^S.K Ji M 1. T tervdőrhajlamai volnánk? . . . De lássa*épen ez nem tetszik a b­árromnak ! Helén­ nagyon kényes az ilyenekben ' “1 | — Kényes ? Ne lám ! Mondja­­inkább ezredes úr, hogy a Isasszonyban is forra­dalmi magyar vér fizseg. Unverfälschtes Rebellenblut ... Az­des­anyja úgy tudom magyar asszony­­on — Feleségen^ Hogyne! S hozzá ku­­ruccsaládból való !^fia! A vérét csakugyan nem tagadhatja meg senki. A tanácsos nagy szemeket meresztett Oly furcsa volt a Meglepett ábrázatja, hogy az ezredes ismét m­osolyogni volt kénytelen. Most már nekibuzdult Winkler Nép, János és kifeszitette m­ellé. — Napok óta figyelemmel kisérem a fiatalság mozgolódásait. A titkos gyűlések, konspirációk egymást érik. De bármilyen éber szemmel ügyének a titkos embereim, sokszor semmit sem tudhatok meg. Pedig nagy dolgok vannak készülőben. Szabad sajtót akarnak. Persze! Hogy minden zen­­dülő beszédet mindjárt kinyomassanak ! így akarják lángba borítani a fővárost, az egész országot. . . — Sötéten fáj, tanácsos úr. — Meglehet, de nekem eléje kell vág­nom minden bajnak. A Fiam eddig hívem volt s hive a császárnak. De jó barátság­ban van az ifjúság minden tagjával is. Hadd figyelje meg őket, hadd tudjon meg min­dent .. . Ott jár-kel a lázongók között.. . Az ezredes most már gúnyosan mo­solygott, azután elkomolyodott az arca, ezen az arcon férfias önérzet, nemes lélek tük­röződött és higgadtság, amilyen a céltuda­tos hadvezért szokta jellemezni. A rendőr­tanácsos kicsinyes, alattomos túlbuzgósága méltón bántotta és mintha valami utált to­lakodó legyet akarna elhessegetni, tenyeré­vel a levegőben legyintett. — S mondja csak Winkler úr — a fiát Ferdinándot kémnek használja? A tanácsos felütötte a fejét. Rámeredt Rohrbach ezredesre. — Nem értem — megütközik rajta? — Nem rólam van szó. — Hanem ? — Hiszen tudja: a leányom, Helén... * Valami nesz hallatszott az ebédlő aj­tajában. Az ezredes tudta, hogy Helén ott áll és hallgatózik. Most hirtelen kinyílt az ajtó. — Minden hallottam, mert mindent akarok tudni — szólt a leány emelt han­gon. Megmondtam édesapámnak, hogy nem távozom a küszöbről és tanúja leszek a beszélgetésüknek. Nem érdekel más, mint az, ami Ferdinándra tartozik. Szeretem őt... szeretem a fiát, Winkler úr. Neje akarok lenni Ferdinándnak, de nem becsülhetem és nem tisztelhetem azt az embert, akiről bárki jellemtelenséget mond. Komoly tekintetét büszkén jártatta vé­gig a két apán s arca sugárzott a haragtól. — Jellemtelenséget a fiamról ? Ki meri azt tenni? Heléna utána lépett egyet. — Kicsoda? Ön! Igen, Ferdinánd sa­ját atyja. Mért kényszeríti ily nemtelen dol­gokra a saját fiát? Aki kém s szolgálja bár a világ legnemesebb és legigazibb ügyét és mégis szégyenteljes és megvetett a világ előtt. Hát még az, aki hazája ellen árul-­­­kodik ! A tanácsos elképedt. — Ezredes úr! Hallja ezt?.... De,jó.­. Kedves Helén, én Önt fiam" menyasszor­ya­­­nak,tekintem. .Őszinte vagyok. .Tudja meg, j­z hogy Ferdinand semmit sem tud­ arról , mi­­ célból engedem meg neki, hogy régi pajtá­séival találkozzék és amikor egyet-mást el­kérdezek tőle, ő nem is sejti mi célból teszem. A leány szemei szikráztak a felindulástól. — Nem is sejti Ferdinánd, hogy tudtán kívül elárulja a legjobb barátait? Hogy el­árulja a beléhelyezett bizalmat? Hát ez éppen a szégyen, ez éppen a gyalázat! Az ezredes közbelépett. — Csillapodj, leányom. Itt arról van szó, kihez pártoljon a vőlegényed. Atyád a császár ezredese, lendő apósod a császár hivatalnoka. — De Önök is magyarok! — Itt születtünk, mondotta az ezredes. — És itt is halnak meg! — vágta rá Helén. Én legalább itt akarok pihenni, ahol az anyám, az én lánglelkű magyar anyám alussza örök álmát. Óh, ha most élne, ha most pártomra állhatna! . . . Istenem, miért is vagyok olyan szerencsétlen. Zokogott, lehanyatlott a támlásszékre. Az ezredes intett a tanácsosnak, majd kezét szorította és kikísérte a másik szobába. Soká tárgyaltak ott a császáriak. Eközben a szobalány beeresztette Ferdinándot... Meg­lepetve látta a vőlegény, hogy bájos arája mily kétségbe­esetten törli a könnyeit.. — Mi történt ? Az égre. Helén ki bán­tott meg ? — Ki ? Az édes atyád! Nem csak engem, hanem téged is — téged, én egyetle­nem ! Lásd, nem tehetek róla, ha olyan anyám volt, aki császári katonának lett a felesége, de azért magyar honleány maradt. Magyar költeményeket olvasott nekem, magyar dalra tanított. .. naponta hallom, mi készül s mire készül apám s a te apád ... El akar­ják fojtani a szabadság vágyát. És te! Te, édes Ferdinándom, te is ellenségeink közé állnál ? Atyád fel akar használni kémnek. — Helén! Csak e rémült kiáltás hangzott el Fer­dinánd ajkairól. És kezeivel eltakarta arcát. — Bocsáss meg! — rebegte a leány. — Helén! És te hitted rólam? Te is hitted ? — Nem, nem! Hisz azt akarom, hogy méltó légy a szívemre, mely nem szeretheti a haza ellenségét s mely csak érted do­bog! ... Te jó, te okos, te becsületes vagy! Tudtam, hogy ha választanod kell, engem választasz és a hazát!... Tudd meg, hogy halálom lenne, ha atyádnak lenne igaza. — Hallgass, hallgass, én egy életem! Még ma meg fogsz győződni, kinek adtad szerelmedet. Még ma ismerni fogod lelkem legfőbb vágyát. Isten veled! — Hová sietsz? — Hát nem hallottad, hogy Petőfi ma szavalja el a „Talpra Magyar“-ját? És erre szabadul fel a szó, az írás, a gondolat! Isten veled, Helén! És Ferdinánd elrohant. Két órára rá Winkler Nép. János ott állt a városháza előtti téren. Nem sejtette ott állt a városháza előtti téren. Nem sejtette hogy még ezen a napon „Szabadság-tér“ lesz ennek a neve. A tömeg, az ujjongó lelkes tömeg, Petőfivel az élén, bejárta az utcákat. Majd a térre érve, a lánglelkű költő rázendítette vérforraló ódáját: Talpra nagy­ itt,ki Itt az idíl most vagy .Sofia!' /I Rabok legyünk vagy szabadok? "Ez a kérdés — válasszatok' A magyarok Istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Minden szakasz után tombolt a féke­vesztett indulatu sokaság. Legelöl, Petőfi mellett a szabadságok éltetve, egy sárpadt ifjú állt, ki rajongva bátorította társ­ait a Winkler Nép. János rendőrtanácsos úr majd kővé mered, amikor fürkésző szemei felismerték a lázas ifiját. Ő volna az ? Az édes fia ? És rekedten, vérvörös ábrázattal hörögte: — Ferdinánd! — Ő az!Az én Ferdinándom ! Nem csalódtam benne.... Örömteljes, édes női hang suttogta boldog meglepetését a toporzékoló apa mögött. A tanácsos úr megfordult és ott állt Helén meg a társalkodónője. Még azt sem akdályozhatta meg a leendő após, amit Winkler Ferdinánd, mint hőstettet nyomban véghezvitt. — Utánam fiuk!— Kiálltotta lelkesen Ferdinánd. Kövessük Petőfit, Jókaitt, Vas­várit! • — Hová ? — kérdezte Helén. — Kinyomatjuk a tizenkét pontot.... a szabadság törvényét__ Egy órával később ő osztogatta leg­buzgóbban a szabadság magasztos kereszt­­levelét ......... -pó­­j Cp 3HB8H Az első vihar magával sodorta a ren­dőrtanácsos fiát, kit Helén magának és a hazának hódított meg. I ·~~ ~ '----:--------- ■ ~ KÖZGAZDASÁG. x A városi sertésmázsán a folyó évi június havában megméretett: 1311 darab hízott sertés, 20 „ sovány sertés, 5 „ tehén, 90 „ borjú. Ezekért mérési dij befolyt 133 K. 62 fillér. 5. oldal Kecskeméti piaci árjegyzék. (Hetivásári tudósítás.) Kecskemét, 1908. julius 3. Tisztabúza mm.-ként . . 2280—2360 Kétszerbúza „ . . 21 '20— 2170 Rozs „ . . 20' 2059 Árpa „ . . 14-14-40 Zab­a „ . . 15-60—16-00 Tengeri „ . . 14-20—14-40 Tengeri bánáti „ . . 14-20—14-40 Köles „ . . 1100—1200 Krumpli „ . . 6’40— 7­— Széna „ . . 8-20— 8-60 Szalma „ . . 4-4-40 Szalonna kilója....................136— 140 Hízott sertés kilója .... 120— 128 Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: EÖTVÖS NAGY IMRE. Főszerkesztő : Dr. FRITZ IMRE. Főmunkatárs: homoki NAGY LÁSZLÓ.

Next