Kecskemét, 1909. július-december (37. évfolyam, 28-52. szám)

1909-07-11 / 28. szám

28. szám viselt, mely szint a gyászidő második felé­ben használnak a kínaiak. — Miért van a lábadon kék topánka? — kérdé a császárnő szemöldökét össze­ráncolva ? — Atyámat gyászolom, — felesé félén­ken a hercegnő. — Tehát inkább sajnálod atyádat, mintsem örülnél annak, hogy úrnőd és pa­rancsolod előtt állhatsz? — rivalt rá a császárnő. A hercegnő sietve cserélte fel a kék topánkákat pirossal és amazokat legott tűzbe dobta, nehogy kegyvesztett legyen. A saint­­louisi világkiállítás idején azt ajánlották a császárnénak, hogy festesse meg arcképét és küldje el a kiállításra, ahol valamennyi európai uralkodó képmása látható. Eleinte nagyon felháborodott erre az ajánlatra, de később King herceg tanácsára beleegyezett. A kép festését azonban csakis egy „szeren­csés napon“ engedte megkezdeni s a csá­szári palota és a pekingi állomás közt kü­lön vasúti síneket kellett lefektetni, nehogy a munkásoknak a vállaikon kelljen cipelni a képet. Ez ugyanis rosszat jelentett volna, mert Kínában csak a holttesteket szállítják ilyen módon. HÍREK. Talpra magyar! (Budapesti történet. De megtörténhetne akár nálunk is, ha volna Petőfi-szobrunk.) Egy meleg, nyári éjszakán világfáj­dalmas vasgyári munkások fogyasztották egy óbudai lebujban a hamisítatlan műbort. Mikor a hangulat már a lehető legemel­­kedetebb volt, egy kőbőr színész vetődött közzéjük, kinek indítványa, hogy rögtönöz­zenek egy Petőfi-estélyt, zajos­­ helyeslésre talált. Az ex-muzsafi személyes vezetése alatt rögtön megalakult egy „vad dalárda“, a­mely kizárólag a nagy költő szerzeményeit bömbölte. Lankadatlanul járta a „Juhász­legény, szegény juhászlegény“ és a „Hírös város az alföldön“ kezdetű dal. Végre Thália szerződés nélküli papja megpendítette azt az eszmét, mily derék dolog volna Petőfinek, a legelső magyar anarchistának Ó­budán, mely eddig csak a sok zsidó gyermekről volt híres, szobrot emelni. Buzdításul elszavalta a „Talpra magyar“-t, „Akasszátok fel a királyokat é­s egyéb költeményeket és a fel­állítandó szobor javára tányérozni kezdett; azután saját külön felfogása szerint az „Őrült“-et deklamálta el vadul villogó szemekkel és a szavalat hatása alatt szimp­­licitel megugrott. A berúgott munkások csak huzamosabb idő után jöttek rá, hogy Petőfi-alapjuk a mostanában már épen nem szokatlan módon sinkofáltatott el, miért is a­, elkezelő és ellábaló menekülő után in­dultak. De már annak bottal üthették a nyomát. Kovács István géplakatos szintén az üldözők közt volt, de mikor már társai el­maradoztak, ő nem hagyta abban a hajtó­vadászatot, hanem egyedül foly­tatta a nyo­mozást. Mivel pedig nagyon boros volt, el­tévedt és végül egy félig kiaszfaltozott ut­cába ért, melynek összes bútorzatát egy bérkocsis ipartársulat tulajdonát képező b­ombára mázolt láda és néhány karbolos hordó képezte. „Itt az idő, most, vagy soha!“-kiáltott fel a lelkesült ember ha az akasztanivaló el is szökött a pénzzel, majd állítok én Ó­budén egymagam emlék­szobrot, s négy ügygyel-bajjal felmászott a lábára s jobb kezét az égnek emelve, fedetlen fővel elkezdett harsány hangon szavalni: — Talpra magyar, ki a haza! Magyar József magyar kir. közrendőr pedig hátát egy lámpaoszlopnak vetve, nyi­tott szemekkel álmodozott a különféle rabló­­gyilkosok és egyéb elérhetetlen csillagokról, mikor újabb „Talpra magyar“ riasztotta fel álmodozásából, odalépett az élő szoborhoz és jóakaratúlag figyelmeztette: — Hát voltaképen mi baja velem ? De csak annyit mondok, hogy ne rendezzön itt előkelő utcai botrányt és ne kívánja, hogy én álljak talpra, mert maga találja majd a levét meginni. De a Petőfi szobor visszamenydörgi: — Esküszünk, hogy rabok többé nem leszünk! — Azt csak rám kell bízni agyafi, mordult fel a rendőr és az élőszobrot le­piszkálta talapzatáról. Megkezdődött az inkvizíció: — Hogy hívják? — Petőfi Sándor. — Foglalkozása ? — író. András bácsinak világosság kezdett derengeni koponyájában. Eszébe jutott a görög templom előtti szobor ott a Duna­­partján . . . — Dehiszen tegye bolondá az öreg­apját! Petőfi az írnok elesett Königraetznél. Mars a dutyiba! Hiába magyarázott tovább az élő­szobor. És hiába kínálta meg a rendőrt 50 krajcárral. Vesztére. A rendőr zsebre vágta a pénzt és mint bűnjelet a feljelentéséhez csatolta, mely megvesztegetésről és hamis esküről szólott, mert a géplakatos meges­küdött, hogy „nem lesz rab“. A végtárgyaláson a vádlott lakatos le­mondással fogadta a két heti fogházról szóló enyhe ítéletet. — Megnyugszom, mert magam is be­látom, hogy keveset találtam adni, mondotta az őszinte meggyőződés hangján . . . — Disztagság. Burdács Rezső kecs­keméti járásbirót, az Országos Dalszövet­ség vidéki alelnökét, a Városi Dalárda agi­lis elnökét a budapesti Polgári Dalkör disz­­tagjává választotta. — Ajándékozás. Révész István pré­post-plébános az országos dalverseny dí­jainak beszerzéséhez 200 koronával járult hozzá. — Kitüntetés. Zarka Elek főmérnököt, aki a kecskeméti vízvezetéket is tervezte, a király abból az alkalomból, hogy megvált a magyar államszolgálattól, a műszaki taná­csosi címmel tüntette ki. — Bizottsági ülés. Az Országos Dalverseny művészeti bizottsága dr. Tegze Gyula jogakadémiai igazgató elnöklete alatt kedden délután érte­kezletet tartott, melynek tárgya a dal­verseny harmadik napjára tervezett díszhangverseny rendezése volt. Az ülésen a jelenlévő Bottka Miklós, a képzőművészeti akadémia tanárának plakát tervezetét elfogadták, melyek már a város nyomdájában készülnek is. Azonkívül az egyes hangverseny szereplőkkel kezdett tárgyalások foly­tatását határozták el. A dalverseny tartama alatt a szegedi honvédgyalog­ezred zenekara fog városunkban időzni. Továbbá a bizottság döntött Bajnóczy Károly főkertésznek és Szabó János­nak a dalcsarnok feldíszítésére vonat­kozó ajánlatai fölött. — Az országos dalverseny plakátja. A városunkban augusztus 15—20. napjain rendezendő országos dalverseny művészi bizottsága annak idején pályázatot hirdetett a reklámirozáshoz szükséges plakát terve­zésére. A pályázat lejárta napjára érkezett is be munka két helybeli embertől. A bi­zottság mind a kettőt megfelelőnek tartotta, de úgy látszik egyik pályázót se akarta előbbre tenni a másiknál, egyik tervezetet se fogadta el. De hogy művészi plakát mégis legyen, felkérte Batka Emil budapesti szépművészeti intézeti végzett növendéket, hogy hát csináljon ő egy tervezetet. No aztán készített is olyant, hogy minden em­bernek az égnek áll tőle a haja. Egyik ol­dalán a városháza, ami elismerjük ügyes gondolat, mert igazán egyetlen, jellegzetes épületünk,­­ a másik oldalon pedig egy nő énekel kottából. Még ilyen csúnya ál­lástalan nőt életünkben nem láttunk. A nyaka majdnem olyan hosszú, mint az egész teste, feje, szája félre áll, mintha valami delejes hatalom húzta volna félre. Egész arcán olyan világfájdalom vonul végig, mintha tudná, hogy még 2 nap az élet. Ez valószínűleg ihletség akar lenni. A távlat is rosz. Az éneklő szörnyszülött nő kottája felér a városháza ablakáig. Egy szóval na­gyon sikerült ez­­a „művészi“ plakát. Dí­szére válik mindannyiunknak, de kiváltké­­pen a művészi bizottságnak. Reméljük, sőt elvárjuk, hogy ezzel a szörnyűséges plakát­tal nem teszi csúffá városunkat az intéző bizottság, hanem még idejekorán csináltat egy tisztességes sebbet, amely nem fogja kompromittálni a magyar dalügyet, sem pedig a tősgyökeres magyar Kecskemét jó­­hirét. Pokolba az ostoba, csömörletes sze­cesszióval. — Zászlószentelés. Ma egy hete szen­telték föl a ceglédi ipartestületi Daloskor új zászlóját. A zászlószentelési ünnepély után d. u. a városi vigadóban volt népün­nepély, este pedig ugyanott táncmulatság, melyet hangverseny előzött meg, amelyen a Kecskeméti Polgári Daloskor is részt vett Szent-Gály Gyula vezénylete alatt. — Dalestély. A Kecskeméti Dalárda f. hó 3-án az Otthon kerthelyiségében hang­versennyel egybekötött táncmulatságot ren­dezett. A válogatott műsor első száma Lányi Ernő hatalmas darabja: Grand Caféban volt, melyet a dalárda kifogástalan művé­sziességgel adott elő. Ezt követte Balogh Ferenc sikerült szavalata, mely után Ványi négy remek népdalát (Azt dalolja a kis ma­dár, Ha elvisznek a városba bakának, Este van a faluba, Gyerünk be kedves sógor) énekelte a dalárda. Majd Fekete Béla ra­gadta magával a hallgatóságot Mocsáry­­ Serenade-jának előadásával. A sikerült mű­sort egy Bordal fejezte be, mely után kez­det­t vette a tánc Oláh Jani muzsikája mel­lett. A dalestély tiszta jövedelme Mikó László síremlékének felállítására fordittatik. — Kassa város átirata. Kassa szab. kir. város polgármestere az iránt kereste meg városunkat, hogy van-e nálunk állandó Kecskemét 3. oldal.

Next