Kecskemét, 1910. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)

1910-01-02 / 1. szám

2. oldal, nem absolválunk s egyenlőre talán azután is, meg kell elégednünk 60 koronával. Csak az a csodálatos, hogy ha valamelyikünknek protekciója van, esetleg annak a kedvéért kivételt tesz­nek. De hát tudják azt jól az illeté­kes faktorok, hogy a kivétel csak erő­síti a szabályt s épen ezért annál erő­sebben érvényesítik velünk, a nem protegáltakkal szemben.“ Eleinte kételkedtünk ezekben a dolgokban, de csakhamar meggyőződ­tünk a valóról. Tényleg igen rosszul fizetik a városnál a dijnokokat s 60 koronánál csak az kap többet, a­ki legalább 5 évet szolgált, vagy ha azt — „egyéb tekintetek“ — indokolják. Örömmel támogattuk azt jogos harcot, amelyet a tisztviselők folytattak hely­­zetök javítása érdekében s az ő tö­rekvéseiket hála Istennek siker koro­názta s önkéntelenül eszünkbe ötlött, hogy mily­avultak is annak a jó öreg bibliának az elvei, amelyik nekünk ilyes formát beszél: „Amilyen mérték­kel mértek ti másnak, olyan mérték­ben mér­tm­értek a mennyei atyátok.“ Hisz ezek szerint a tisztviselők kéré­sének csak úgy kellett volna meg­hallgatásra találni, ha ők is javítottak volna a tőlük függő napidíjasok sor­sán. De úgy látszik, a tanács tagjai nem tartják ressortjukba esőnek az isteni kijelentés végrehajtását. Ezért emeltünk szót a napidija­sok mellett. És amint minden eszközt felhasznált a sajtó arra, hogy a tiszt­viselők helyzetén javítsanak, a kép nem fog nyugodni addig, m­íg a napidíja­sok nagyon is méltányos kérelme meg­hallgatásra nem talál, úgy tudjuk, hogy agilis főjegy­zőnk foglalkozik a napidíjasok hely­zetének javításával; arra kérjük tehát őt, hogy minél előbb orvosolja eze­ket a bajokat és pedig egyöntetűen, személyrevaló válogatás nélkül. Hiszen ő is tudja, hogy a napidíjasok hely­zete még égetőbbé, még sürgősebbé teszi a javítás eszközlését, mint a tisztviselőké. Mért késnek hát vele, mert engedik, hogy az elkeseredés legyen dolgozó társa alkalmazottaiknak. És ha a városházánál személyi tekin­tet kizárásával csupán az szolgálati időt, munkaképességet, kualifikációt és munkakört veszik figyelembe, a napidíjasok meg lesznek elégedve helyzetükkel. A. falvak népét, a szétszórt népesség elszakad az anyaföldtől, folyton összébb húzódik, csoportosul, középpontokba menekül. Or­szággá dagad egy-egy város népesség dol­gában . Londonnak annyi lakosa volt száz év előtt, mint ma Budapestnek s ma majd­nem annyi van, mint száz év előtt egész Magyarországnak. A város falja a falu fiait. Néptelenül a szabad mező, zsúfolódik, terjeszkedik a város. A nádfedeles kunyhóból bérkaszár­nyába települ át a nép. Budapesten ma hétszerte több ember él, mint amennyi hó­dító ősmagyart Vámbéry számít és London­ban több az ember, mint a Mátyás korabeli Magyarországon vagy ugyanezen időben egész Angliában. A város a mágnes, amely­nek nem tud ellenállani a mezőn széthintett vasforgács. A város vonzóereje: az ipar, az ipar­adta több munkaalkalom és nagyobb bér. Mennél iparosabb a város, annál nagyobb tömegeket nyel el s mennél több a gyár­kémény, annál népesebb lesz az aljuk s anynyival jobban ritkul a nép a templom­­torony árnyékában. Budapest után New-York a legnagyobb magyar város. A tatárjárás, török­ pusztítás együttvéve fele annyi embert sem kergetett ki ebből az országból, ameny­­nyi öt év alatt kiküldöz ma a sorsa Ameri­kába. Európa ipartalan keletéről folytonosan hullámzik a nép az iparosabb Nyugat felé s Európa nyugatáról Amerika keleti felére, közepe tájára, ahol összetorlódik a sokféle nyelvű fehér emberek árja a szembe jövő sárgák áradatával, keveredik Észak-Amerika déli felének feketéivel és segít kiirtani, be­olvasztani a rézbőrűek fajtájának maradé­kát. A föld egyik felén elnéptelenednek az országok, Írországban pl. szinte alig-alig lakik ember s a másik felén ugyanaz a nép segít pusztaságon egy-két évtized alatt óri­ási városokat építeni. A keresztes hadjára­tok, a török háborúk nem dobtak akkora tömegeket egyik országból a másikba, mint most egy-egy börzei krach. A földtől elsza­kított tömegeknek gigászi csapatai mennek benépesíteni más világok sivatagát és hagy­ják maguk mögött pusztulni a régi világot. Micsoda kavargás, milyen hullámzás folyik most körülöttünk! Micsoda keveredése fajoknak, gondola­toknak ! Milyen óriási arányú a nyelvek össze­olvadása! Kis fajok olvadnak bele a na­gyobbakba, elterjedt nyelvek szívják föl kis nyelvterületek népét. „Nemzetek lesznek“ — kialakul sokféle nép roncsából a jenki fajtája és „nemzetek vesznek“ — néptele­­nedő kis országok népe tűnik el, folyik be az emberóceánba, amelyben egy keverékké olvad össze a sokféle arcszín, egyenlősöd­­nek a faji jellemvonások, kun menyecské­nek mandulaszemű fia születik és mulatta világosodik leánya arcán a szerecsen apa fekete bőre. A földtáró magyar, a kínai fehérneműmosó, a svéd gyári munkás gon­dolatai azonosulnak és a japáni munkás, a volt kuli sztrájkolni tanul, a felvidéki tót gentleman-voltára gőgösen tér vissza. Új millióbe, városba, idegen országba kerülnek, új embereket látnak, új gondol­kozást tanulnak a rögtől elszakított milliók. A munkaerő óriási piacain a gazdasági erők hatását tanulja meg a­ maga bőrén az ere­jét kínálgató proletár s az Isten csapásától való félelem, áldásáért való könyörgés le­kerül a napirendjéről annak az embernek, akinek exisztenciáját üzleti eshetőségek sza­bályozzák s nem az időjárás. Aki fölött ed­dig a szolgabiró és a mandarin volt kor­látlan ur, az maga lábán álló, magára büszke emberré alakul. Sokat, sokfélét kell próbál­nia, sokfajta munkát tanulnia, nem elég többé a szántás-vetésnek örökölt tudomá­nya s az a kényszerű sokoldalúság is ön­bizalmat ad, igényeket növel, nagyobb jö­vedelmekre való folytonos aspirációt táplál A munkaerő nagy gyűjtőmedencéi agy­velőt forradalmasító helyek, egyetemei a modern élet iskolarendszerének. A debre­ceni cívis még csodálkozhatik azon, hogy a panoráma négere is ember és némi mél­tatlankodással kérdezheti a fekete csodán ámulva: „Hát ha mán ember, mit nem ma­gyar?“ — lévén Debrecenben a tót, zsidó és német — tót, zsidó, sváb és nem em­ber. Egyenlőséget megtanulnia szemléleti ok­tatás útján az amerikai magyarnak a Nagy- Magyarország jövendője érdekében valónak látunk. A néptömegek sohasem látott arányú hullámzásának, a modern népvándorlásnak az egyik legnagyobb fokú hatása, átalakí­tása a legkonzervatívebb néprétegek gon­dolatvilágának. Akinek fáj ez az átalakulás, annak épen úgy kell számolni ezzel a tény­nyel, mint azoknak, akik örvendenek neki. Új népvándorlás. Ezt a korszakot méltán lehet nev­ezni: az új népvándorlás korszakának. Egyes országokon belül, sőt világrészeken át olyan eltolódások történtek a népességben, ami­nekre soha eddig nem volt példa. Óriási városok szívták és szívják föl magukba a Kecskemét Közgyűlés. A 36 ezer korona államsegély. Tőkepénzek elhelyezése. Választások. Alig 50 ember jelenlétében tar­tott ma közgyűlést a törvényhatósági bizottság. Pedig esős idő volt, a vá­rosatya urak jobban is érdeklődhettek volna iránta. Unalmas szürke hangulat uralkodott a teremben. Ment minden, mint a karikacsapás. Alig akadt fel­szólaló. Csupán Vértesi József fűszeres városatya úr iparkodott néha-néha, hogy tovább tartson a vita Eredményt azonban nem igen ért el. A 35 tárgy­ból álló tárgysorozatot rövid két óra alatt lecsépelték. * Elnök: Kada Elek polgármester kevéssel 9 óra után nyitotta meg a közgyűlést. A tárgysorozat első szá­mát, a polgármesteri jelentést a köz­­igazgatás 1. évi november havi álla­potáról szó nélkül vette tudomásul a közgyűlés. Örömmel jelentette Sándor István főjegyző, hogy az állam által a váro­sok részére kiutalványozott 2 millió korona segélyt a belügyminiszter szét­osztotta és ebből Kecskemétnek 36 ezer korona jutott. Ez a segély első­sorban a tisztviselők fizetésrendezésére fordítandó. A belügyminiszter kijelölte rendeletében azokat a tisztviselőket, kik szerinte szorosan a közigazgatás­hoz tartoznak és csak ezek részesít­hetők a segélyben. A közigazgatás úgy határozott, hogy a 36 ezer koro- 1. szám.

Next