Kecskemét, 1910. július-december (38. évfolyam, 27-52. szám)

1910-07-03 / 27. szám

XXXVIII, évfolyam. 27-ik szám. Kecskemét, 1910. julius 3. Szerkesztőség: IV„ Nagykőrösi.ulca 15. szám. A lap szellemi részét llető közlemények ide küldendők. Előfizetési ára: Egépz évre . . 10 kor. Félévre ... 5 kor. Negyedévre . . 2 50 kor. Egves 'zám ára 20 fillér. KECSKEMÉT Kecskemét vám közügyéit szolgáló hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Kiadóhivatal: IV., Nagykőrösi-utca 15. szám. Előfizetési pénzek és a hirdetési dijak ide küldendők. Előfizetési ára: Egész évre . . 10 kor. Félévre ... 5 kor. Negyedévre. . 2-5'i kor. t,gyes szám ára 20 fillér. A kisiparosok helyzete. Tejjel-mézzel folyó Kánaánnak szeretik nevezni a vezércikkírók a mi szegény Magyarországunkat s míg a frázisokat papírra vetik, nem veszik észre, hogy a színtiszta magyarság tízezrei hogyan hagyják itt szülőhazá­jukat s keresnek maguknak uj hazát másutt, túl Magyarország határam, ahol két kezük munkájáért talán még ke­nyeret is kapnak. Gazdasági életünk hanyatlik, a megélhetési források folyton apadnak, úgy, hogy a proletárok száma ma­holnap nagyobb lesz, mint azoké, akik győzelmet vettek az élet bajain. Sanyarú gazdasági állapotaink miatt már nincs egyetlenegy társa­dalmi osziály széles e hazában, mely ne panaszkodnék sorsa és helyzete ellen. A munkás, a gazda, a hivatalnok mind panasszal van tele az élet mos- töhasága és ’drágasága miatt. S ebből a panaszból a legnagyobb mértékben kiveszik részüket azok, akiknek a helyzete tényleg a legszomorúbb: ami kisiparosaink, akiknél jogosabban senki se panaszkodhatik az élet mostoha- sága és drágasága ellen. Mert tényleg, ha egy pillantást vetünk társadalmi osztályaink helyze­tére, kénytelenek vagyunk igazolni, hogy a kisiparosok mostoha gyer­mekei az államnak, a társadalomnak, a polgárságnak egyaránt. Pedig senki sem érezheti jobban az élet terheit, senki sem küzködik hatványozattabb mértékben az élet bajai ellen, mint épen a kisiparos. Régebben ^még csak türhetőbb volt a kisiparos helyzete, bár sohase volt valami nagyon kecsegtető. De most? Gyászkereíes papirra kell Írni azt a cikket, mely a kisipa­rosok helyzetével foglalkozik, oly szo­morúak ezen a téren az állapotok. Régente pár száz forinttal ipart lehetett kezdeni s megnyílt a boldo­gulás kapuja az előtt, aki dolgozni akart. Most azonban? Most hiába fek- eti bele vállalatába pénzét a kezdő I iparos, a legtöbb esetben a legna­gyobb igyekezet mellett is nem tud zöld ágra vergődni. De ez csak egy szociális kórje­lenség, bár az ily konkrét esetek na­gyon alkalmasak annak bizonyítására, hogy a magyar kisipar beteg. S ezt a beteget, a magyar kis­ipart senki nem segiti, sőt sokan kár­örvendve nézik pusztulását. Orvosai nincsenek. Azok pedig, akiknek ápolni kellene, azok egyszerűen megszöknek feladatuk teljesítése elől. Mert hol marad az állam? Hol látjuk az ő jóakaratú beavatkozásá­nak a jelét? Pedig épen az államnak állana legelső sorban érdekében a magyar kisiparos-osztály fentartása és megerősitése. Aztán hol marad a magyar tár­sadalom? Ez a szalmaláng hevületü lomha tömeg? S hol maradnak a magyar polgá­rok milliói? Mindezek alszanak s bedugják a füleiket. Mert az uj iparpártolási tör­vény csak mézes madzag, vagy ha tetszik, szemfényvesztés, mert ez a törvény esak a gyáripart támogatja a kisipar rovására. A kisiparral pedig senki se törődik. S amint alszik az állam, úgy al­szik a társadalom is. Ennélfogva az ipar pang, a kisiparos tengődik, pedig a derék, hazafias, magyar kisiparos­osztály egyik legértékesebb eleme ami társadalmunknak. A kisiparosok helyzetének javitá- i sára sok balga ember azt mondja ! ugyan, hogy a kisiparos könnyen se- I githet magán, ha az élet drága: fel­emeli az ipartermékek árát. De avval senkise gondol, hogy, ha a szíjgyártó drágábban adja a há­mot, hát akkor a tímár is ugyancsak úgy segít magán: felemeli a bőr árát, mert ő is drágábban veszi a nyers bőrt. És ez. igy megy tovább minden vonalon. A kisiparos jövedelme tehát nem fokozódik, ellenben a megélhetés mind nehezebb lesz. Az élet hullámai épen azért nyelnek el oly sok kisiparost. Ez az oka — sajnos — hogy a magyar kisiparos-osztálynak nincs meg a kellő tekintélye. Pedig hány kisipa­ros van itt Kecskeméten is, akinek nemcsak a vagyona, hanem a mű­veltsége is vetekszik akárhány diplo­más ember vagyonával s műveltségé­vel. S még sincs tekintélye az egész iparos-osztálynak, mert' — hiába — a sok boidognlni nem tudó félig-egé- szen prolelár. iparos nagyon lerontja az iparos-osztály tekintélyének szín­vonalát. Azt moudjuk: a munka nemesit. Ez igaz — Amerikában. Nálunk azon­ban ez csak frázis. Itt az ellenkezője áll. A mi „drága“ hazánkban a mun­kát mindenki szégyenli. S valósággal lenézik azt, aki kézi munkával keresi a kenyerét. Akárcsak az ókorban vol­nánk. Puffog a jelszó a munka dia­daláról, pedig ez csak üres bombaszt marad minden komoly tartalom nélkül. Ezért nem adja a középosztály iparos-pályára a gyermekét. Ezért van kevés tudományosan képzett iparo­sunk. Nálunk az ipari pálya nem „úri“ foglalkozás. Mert nálunk a stréberke­dés, a kártyázás, no meg az adósság- csinálás a legúribb foglalkozás. Maró gúnyba kell mártani a tol­lat annak, aki erről a thémáról akar írni. Mert mégis csak csodálatos or­szág ez a Magyarország, ahol az a legnagyobb úr, akinek nemesi előne- vének hűséges ápolása mellett a sem­mittevés a legfőbb foglalkozása s ahol a tisztességes munkát megvetik. Pedig milyen erős bástyát lehetne építeni a magyar alkotmányosság vára körül a magyar kisiparos osztályból. Ezekből a színtiszta magyar, derék, munkás, hazafias, becsületes embe­rekből. De hát mi csak szónokoljunk, kártyázzunk, igyunk nagyokat a ha­záért s hunyjuk be a szemünket s dugjuk be a fülünket, ha valaki a legmagyarabb társadalmi osztály pusz­tulásáról beszél. Ha pedig valami álmodozó uj-

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék