Kecskemét, 1911. január-április (39. évfolyam, 1-24. szám)

1911-01-01 / 1. szám

2. oldal, mai műveit nemzetek között minket méltán megillető hely elnyerésére. De ezt a helyet csak sziklaerős szorgalommal, csüggedést nem ismerő munkaszeretettel, nemes vetélkedéssel, szóval a folytonos munkával vívhatjuk ki magunknak. A szorgalmas, fáradhatatlan munka ékesítse a beköszöntött új esztendő minden napját, minden óráját, mert minél több nap telik el tétlenül, an­nál messzebb maradunk célunktól, míg a folytonos munka apránkint ugyan, de fokozatosan mindig közelebb juttat fáradozásunk gyümölcséhez. En­nek élvezése pedig csak azokat illeti akik annak megszerzésében buzgó te­vékenységet fejtettek ki. Az elmúlt esztendőtől pedig ne váljunk el haraggal, megosztotta ve­lünk nemcsak szomorúságát, hanem — bárha csekély mértékben — az örömét is. Búcsúzzunk el tőle jóin­­dulatúlag és a­mikor feltűnik a jövő­nek biztató reménysugára, az újesz­tendőnek mosolygó rózsapiros hajnala, csendüljön fel ajkainkon az üdvözlő hang: Boldog újévet! —ó.Zs. Homoki szőlőgazdasá­gunk jelentősége. Az ez évben Szegeden tartott homoki szőlősgazdák kongresszusa, amelyen a homoki szőlőtermelők kü­lön országos egyesületet is alakítottak a szőlőgazdaság ez ágára terelte a figyelmet. Amikor a magyar közönség szem­füles sajtónk révén tudomást szerez egyes aktuális kérdések kapcsán szőlő­­gazdaságunk létezéséről és jelentősé­géről, annak mindig örülünk. Mert azt a reményt fűzzük ahoz, hogy közön­ségünk ezentúl jobban fogja pártolni a hazai terményt: a­­kitűnő magyar szőlőt és a világhírű magyar bort. Ebben a reményünkben azonban ed­dig mindig csalódtunk. Szőlőt ugyan eleget fogyaszt a magyar közönség, de annál kevesebb bort. Borfogyasztásunk a legkisebb az összes bortermelő államok között. Míg Olaszországban és Franciaországban 120—150 liter elfogyasztott bor esik évenkint egy felnőtt emberre, nálunk csak 15—20 liter. Ezzel szemben pálinkafogyasztás tekintetében a második helyen állunk az összes európai államok között. És sörfogyasztásunk is igen jelentékeny. A köznép ma szinte kizárólag pálinkát iszik, mert az olcsó és hamar érezteti részegítő hatását; a polgári elem sört és mulatságai alkalmával pezsgőt iszik; a felső tízezrek kizáró­lag francia pezsgőt és külföldi borokat. Pedig valaha nemzeti italunk volt a bor. És arról sem szabad megfe­ledkezni, hogy a gabona után a bor a legjelentősebb terménye a magyar me­zőgazdaságnak, annak a mezőgazda­ságnak, amely az ország lakossága négyötöd részének ad kenyeret. Szociális jelentősége is kétségte­len, mert fél millió gazdának, egy millió munkásnak és fél millió más foglalko­zású embernek (kereskedőnek, vendég­lősnek, kádárnak, ügynöknek stb.), tehát összesen 2 millió embernek, az ország lakossága egytized részének biztosítja a megélhetését. És ez a nemzetgazdasági és szo­ciális tekintetben oly fontos ága mező­­gazdaságunknak mégsem virul. Nem virul, mert terményének nincs kelendő­sége. Belfogyasztásunk roppant cse­kély és vámkülföldi borkivitelünk szinte teljesen megszűnt. (Alig tesz ki 25.000 hl.-t, holott az ország termése ma már 5—6 millió hektoliter.) Mi a csekély borfogyasztás oka ? Többféle. Először is a bor iránt meg­rendült a bizalom. A bizalom pedig azért rendült meg, mert a magyar bort sokat hamisították, úgy időben mint a külföldön. Sajnos, a termelők, keres­kedők és vendéglősök egyaránt. Ez nem volt másként lehetséges, mint hogy a bortörvény a kellő következe­tességgel sohasem lett végrehajtva. A csekély fogyasztás másik oka a horribilis és igazságtalan boritaladó, amelynél nagyobb nincs sehol a vilá­gon és amelyet olyan vexatórius ren­delkezésekkel hajtanak be, amelyeket egy igazi kulturállamban meg nem tűrnének. Harmadik főokának tartják népünk szegénységét. Ezt mi fentartással fogad­juk csak el. Mert igaz ugyan, hogy szegény népek vagyunk és így nem telik sok embernek borra, ám pálin­kát és sört eleget iszunk, sőt pezsgő is bőven fogy nálunk. Azért mi azt hiszszük, hogy a csekély borfogyasz­tás okát inkább abban kell keresnünk, hogy az italok rendes fogyasztási he­lyén, a kocsmákban alig jut az em­ber egy pohár tiszta, hamisítatlan bor­hoz. A kocsmák pedig a legnagyobb italfogyasztók. Az eddig felsorolt tényekkel szem­ben most rá kell mutatnunk arra, hogy az ország már túltermelés előtt áll. Túltermelés előtt, amikor a borfogyasz­­tás rendkívül csekély. Míg az utolsó évtized termésát­laga csak 3­­ 2 —4 millió hektoliter volt, ma már 5—6 millió hektoliter bort termesztünk. Sőt 1908. évben a hiva­talos jelentés szerint 8 millió hektoli­teren felüli rekord termésünk volt, a­mely a valóságban 10 milliót tett ki. Ha tavaly és az idén nem pusztított volna járványszerűen a peronoszpóra (amely pl. az idei termés 45—50 szá­zalékát tette tönkre, tehát 70—80 millió koronányi kárt okozott), továbbá a jég és fagy nem tizedelték volna meg a termést, az utolsó két évben is óriási terméseink lettek volna. Hová fogunk ilyenformán jutni? Mit csinálunk, ha a termések még egyre fognak nőni, holott a borfogyasz­tás egyáltalában nem emelkedik, a vámkülföldön pedig képtelenek va­gyunk újra tért hódítani? Ez csak a délfranciaihoz és az olaszhoz hasonló­­ válsághoz vezet­het. Az árak olyan devalvációjához, amely a szőlők elértéktelenedését és ezzel a magyar borgazdaság csődjét vonja maga után. Erre kell elkészülve lennünk. Et­től kell már­is tartanunk. A hegyi és homoki szőlősgazdák már egyaránt panaszkodnak arról, hogy a bornak nincs ára. A szőlők nem fizetnek. Nem érdemes szőlősgazdának lenni. Amikor ezt a tényt leszögezzük, szemébe is kell néznünk ennek a kér­désnek és a valóság képét tartózko­dás nélkül a világ elé állítanunk. Annak, hogy borgazdaságunk már­is a túltermelés küszöbére jutott, a túlzott mérvben űzött homoki szőlő­telepítés az oka. Amikor a filoxéra elpusztította a hegyi szőlőket, rohamosan foglalt tért az immunis homokon való szőlőtele­pítés. De a homoki szőlősgazdák si­kerén és nagy anyagi eredményén felbuzdulva, mást is tapasztaltunk. Azt tapasztaltuk, hogy igen sok­aík kötött földön is kezdtek szőlőt ültetni, újab­ban pedig még a búzaföldeket is erre a célra fordítják. És ma már ezek az új szőlős­gazdák tisztán spekulatív gazdálkodást folytatnak, amely másra nem vezethet, mint a hegyi szőlőgazdaság teljes csőd­jéhez, ám a többi szőlőgazdasági vi­szonyokat is erősen meg fogja rendí­teni. Mert túllőttek a célon. De más hatása is nyilvánult a spekulatív termelésnek. A hegyi sző­lősgazdák nagy része is lecsúszott telepítéseivel a síkba és ezzel boraink minősége erősen hanyatlott. Ma már a homoki szőlősgazdák is panaszkodnak. Nemcsak erősen sújt­ják őket az elemi csapások és számos növényi és állati ellenség pusztít ül­tetvényeikben, hanem a rossz értéke­sítési viszonyokat ők is megérzik és ami különösen megnehezíti boldogu­lásukat, az a rengeteg területeken tapasztalható trágya- és munkáshiány. Ebben a tekintetben kevés előrelátás­sal jártak el. Most persze már késő a bánat. De egyúttal nekik is azt a meg­győződést kell tartózkodás nélkül val­­laniuk, hogy a homoki telepítés tovább­terjedése romlásba fogja őket is dön­teni nemcsak a hegyi szőlőművelőket. Mindkét termelési irány eltiltanék követeli, hogy minden további újabb szőlőtelepítés törvényileg essék.Stas. Ha ez nem következik be rövidesen, határozott krízisbe sodródik az egész magyar borgazdaság. A közfigyelem most, ismételjük, a homoki szőlők felé fordult. Amikor azonban ezeket pártoljuk, nem szabad háttérbe szorítanunk a hegyi szőlőgaz­daságot. Nem szabad azt állítanunk, hogy az olcsó, de jó homoki bor leg­alkalmasabb eszköz a pálinkafogyasz­tás kiküszöbölésére. Ma a hegyi és homoki borok ára — sajnos — egy­forma. Holott a hegyen 2—3-szor ak­kora költséggel termesztenek bort és ugyanoly nagyságú területen a hegyen csak fél és egyharmadnyi bor terem Kecskemét 1-fő szám.

Next