Kecskemét, 1919. március-december (47. évfolyam, 1-12. szám)

1919-03-16 / 1. szám

2 oldal és vezérli. Mert ahol a becsület le­rongyolódva s kidobva az útszélen fetreng s nem a szivekben él, hol a köte­lesség teljesítés és hű munka elvesz­tette a tiszteletet, ahol a szeretet, mint elhagyott árva sir magában, ahol az igazságosság érzete kihalt a szivekből, ahol a megértés helyett a gyűlölség vezeti a szíveket és elméket( lehet ott bármilyen államforma, az az ország, az a nemzet szenved, pusztul, ott nem lesz béke, még kevésbbé boldogság, s mihamarabb lekerül az élet szinteré­­ről. Igazi élet, boldog fejlődés, jólét csak abban az országban lehet, hol az ország polgárait egészséges köz­szellem hatja át s szivét nemes eré­nyek hevítik. Mi tehát a teendőnk ? Hogy vet­jük meg egy szebb jövendőnek alap­ját ? Úgy, hogy teremtsünk közszelle­met, teremtsük meg azt a közszellemet, mely a tiszta erkölcs, a szabadság, egyenlőség, testvériség magasztos esz­méi által áthatott igaz és önzetlen hazaszereteten alapszik. Ez a közszellem fogja kifejteni legszebb erényeinket. A becsületet tiszta, fehér ruhába öltözteti s ragyogó palotába helyezi el , az emberi szi­vekbe ! Tiszteletet parancsol a köte­­lességteljesitésnek és minden hűt mun­kának. Az árván hagyott szeretetnek letörli könnyeit s életre kelti minden téren az igazságosság érzetét. Egymáshoz vezeti az embereket. A gyűlölet helyébe a megértést, az önzés helyébe az áldozatos szeretetet, az irigység és féltékenység helyébe az egymás boldogságán való szent örven­dezést hozza. Ez a közszellem magát a haza­­szeretet is egy magasabb világba he­lyezi, lassanként megteremti a népek békéjét s azt többé nem a fegyverek ereje őrzi, hanem a népek millióinak szenvedésektől megtisztult lelkének legragyogóbb­­eszméi. Mi magyarok, a szenvedésnek e legszomorubb napjaiban is, mikor kapzsi szomszédaink szét akarnak ben­nünket szaggatni, mikor minden ma­gyar érzést bottal és korbáccsal akar­nak elnémítani testvéreink szivében , mi, ha sok szép reményeink eltűntek is, de jövőnkbe vetett reménységünket nem veszítjük el. De lesz e jövendőnk ? S milyen lesz az? Attól függ, milyen közszellem vezérel bennünket. Fel tehát az alkotó, teremtő mun­kára ! Dr. Hetessy Kálmán ref. lelkész, elvesztette a szivét az ember. A szivében vitte — mint egy drága miva ékszeres do­bozban,­­ a kincseit, a szeretetet, a meg­bocsátást, a jóakaratot. Talán a sírokba hul­ s lottak bele a kincsek, talán a tenger vérbe , s idehaza nincsenek sehol. És ez a mi roppant veszteségünk. Gyű­lölettel rohanunk egymásra ebben a megté­pett hazában és nem vesszük észre, hogy egy sülyedő hajónak az utasai vagyunk. A háború nem szűnt meg, hazahoztuk mint egy égő tűzcsóvát. Lelkekben és magyar vá­rosokban lobog tovább. Ez a mindenki há­borúja mindenki ellen. A halottak békében meg tudnak lenni, idegenek és hajdani el­lenségek szétomló karjaikkal átölelik egymást a közös sírok mélyén és üveges szemeikkel néznek egymásra. Most az élők között a testvérek is gyűlölik egymást. Pedig nem az a demokrácia, hogy minden ember és minden párt megvesse és gyalázza egymást, hanem hogy minden em­ber megtalálja a másikban az embert és a testvért. Nem az a szocializmus, hogy min­denkiről rongyos cafatokban hulljon le a ruha, hanem hogy a didergő, éhező milliók­nak fázó testét is puhán ölelje meg a me­leg kabát; nem az, hogy fűtött, szőnyeges lakásban ne lakjék többé senki, hanem hogy a sok millió dohos, penészes tömeg­­lakásból szelíd és boldog otthon legyen! Nem az a haladás, hogy gyilkos eszmék dinamitjával szétvessük a család mosolygó falait, hanem hogy kitáguljon a család ha­tára. Az ég kék kupolája, csillagszöges falai legyenek egy családi hajlékká, körülölelve minden embert és lelkébe csendüljön min­den küzködő embernek az elrémített betle­hemi angyalok éneke : Békesség a földön és jóakarat az emberek között! Nem az az evolució útja, hogy újra rőt, őserdei vadál­latok dühével csapjon reá egymásra az em­ber, hanem hogy próbálja egymás arcán meglátni a testvéri vonást , hogy hitek, pár­tok, szakadékain át próbálja kikovácsolni a jóakarat, a szeretet hídját. A gyűlöletből nem nő más palánta, mint az akasztófa. A gyűlölet csákány, av­val csak ütni lehet és rombolni, de építeni nem. A jövendőt nekünk csak a szeretettel lehet felépíteni, csak ez a habarcs tartja össze az épületet. Nekünk itthon arra van szükségünk, hogy a mi elveszett szívünket megkeressük valahol. Mint emberek az em­bert lássuk egymásban. Hallgassuk meg egy­mást. Próbáljuk a mélységek felett átnyújtani kezünket. Emberek és magyarok ne veszít­sük el az utolsó csatát is! ...Azt mondja a természettudomány, ha egyszer elaludnék a nap,­­ elpusztulna az élet a földön. Paloták és vasutak hiába hir­detnék az emberi ész gőgjét, a nap, a me­legség, a sugár az örök forrása minden élet­nek és haladásnak. A világegyetem szívei a napok, a fény­források. Az emberi élet fényforrásai, napjai az emberi szívek. A szív melegsége, a sze­retet, a megértés és jóakarat az örök forrása az emberiség boldog felfelé törekvésének. Keressük meg a mi sokat vérzett, de a háborúban elvesztett jóakaró megbocsátó emberi szívünket! Muraközy Gyula: A legnagyobb veszteség. A mesebeli ember elindult egyszer messze útra és amikor kérdezték tőle, hogy mit keres, azt felelte : — A szivemet keresem, amit elvesz­tettem. A mi, háborúkban kifosztott emberisé­günknek is ez a legnagyobb vesztesége. A szivét nem találja többé. Valahol: hörgő csatamezőkön, rikoltó „szurmokban“, özvegy virrasztásban, temetők porhanyós földjében KECSKEMÉT — Eljegyzés: Braun Pál kecskeméti vendéglős és neje leányát a kedves és bájos Boriskát, eljegyezte Takács István, az Alföldi Fakereskedelmi Részvénytársaság ügyvezető igazgatója. 1. szám Emberek! ti meggyötört, elkínzott, kikoplalt, lerongyo­lódott párnák, engedjétek fel ökölbe szorított kezeiteket. Higgadjanak le a feltüzelt szen­vedélyek, mik lelkedet égetik. A természet éled újra tavaszi köntösében, a mosolygó tavaszi nap tüze melengesse fel hideg lelke­det, ne gondolj az elmúlt öt esztendő vér­­zivataros, zimankós éjszakájára, hanem te­kintsd a jelent, s nézz a jövőbe ! A forradalom mindenkor rombolással jár, a rombolás azonban csak napokig tart­hat, mert kell, hogy következzék az új rend­szer építő munkája. Építeni! Dolgozni! Mun­kálkodni ! A földmives fogja meg erős kezével az eke szarvát, az iparos a szerszá­mot, a kereskedő álljon a pult mellé, a szel­lemi munkás dolgozzék íróasztalán, mert csak a munka az, mely megmentheti az or­szágot a pusztulástól. A megszállott terüle­tekről ide hallatszik testvéreink sóhaja, eget­­ostromló jajkiállása és minden bántódásuk belehat a szívünkbe, marcangolja lelkünket és amint mi érezzük, hogy elszakít­hatatla­­nok vagyunk tőlük, úgy várják­ ők a mi segítségünkkel a szabadulást. Ezt a kezünkben levő magyar földet tehát gyorsan kell mun­kával helyreállítani, hogy ez legyen szá­mukra, a remény, melyből megszállott test­véreink az erőt meríthetik ! Emberek! Az ország ügye a ti ügye­tek, figyeljetek, hallgassatok mindenre, ami most történik, de ne politizáljatok többet, mint ezt dolgos időtök megengedi, mert ak­kor ezt a munka, az újra­épülés nagyszerű munkája sínya meg. Az ország vérzik sok sebből, de ezeknek a sebeknek ti vagytok a gyógyítói­ a munkátokkal. Biztosítani kell a termelést, az ez évi termést, mert ha most újból megsínyli az anyaföld a munkás keze­ket, miben 5 évig elég módja volt, akkor a háborúnál is veszedelmesebb rém, az éhínség üti fel Medúza fejét. A nagy behozatalra nem számíthatunk, ellenségeink sincsenek bővében az élelemnek, de a páldaszó is azt tartja: segíts magadon, akkor az isten is megsegít! Emberek! A világégés végén mindenütt tombol a nemzeti sovinizmus. Ti se feledjé­tek, hogy a nagy magyar család tagjai vagy­tok és most lehettek igazán csak tagjai, hogy magatok intézkedtek kizárólag sorsotok felől. Építsétek tehát fel a demokratikus Ma­gyarországot, minden munka, minden szor­galom egy pillérje a megújhodott országnak!. fiz erélyes szó hatása. Károlyi Mihály köztársasági elnök szatmári beszéde és különösen az a magyar államfőhöz illő komoly és ha­tározott kijelentése, hogy a végső kény­­telenség esetében fegyverrel is meg­védelmezzük Magyarország létét és egységét: az ország minden részében nagy megnyugvást, a párisi konferen­­czián pedig óriási feltűnést keltett, minek következtében az amerikai de­legátusok komolyan követelték, hogy sürgősen legyen vége Magyarországon azoknak a tarthatatlan állapotoknak a melyeket a megszállott országré­szekben a csehek, szerbek és romá­nok felidéztek és a melyek az enten­­tera csak szégyent hoztak. Mértékadó körökben úgy hiszik, hogy az ország megszállása és a megszálló csapatok embertelenségei dolgában igen rövid időn belül nagyfontosságú változások fognak bekövetkezni.

Next