Kecskemét, 1920. január-június (48. évfolyam, 1-25. szám)

1920-01-01 / 1. szám

1930. Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért, S keservben annyi hó kebel Szakadt meg a honért. Sötét szomorúság, tépő kétkedés, nehéz várakozás és temérdek bizony­talanság szaggatott felhői kergetik egymást az 1920-ik év hajnalán a magyar horizonton. Az óra mutatója simán siklik át éjfélkor az új esztendőbe. De a lel­künk riadtan zökken, a szívünk ijesztően dobban, mert tudjuk, hogy az 1919-ik év rettentő aggodalmait, irtózatos em­lékeit a jövő ködfátyolos mezőivel sö­téten tátongó sziklameredeken keresz­tül olyan palló hidalja át, mely csak akkor lehet erős és biztonságos, ha a hazához hű magyarok milliói egyér­telmű elhatározással, vállvetett erővel tartják karjaikon annak minden kis deszkaszálát. Jaj nekünk, jaj a ma­gyar nemzetnek, ha a fiai most nem értik meg egymást, ha most nem tart­ják erősen a vállukon azt a hidat, melyen át a múlt rémes örvényeiből a jövendő csöndes tévébe juthat ez a szerencsétlen,­­sorsüldözött magyar nemzet. Százszor jaj a magyar nem­zetnek, ha most, a legrettenetesebb sorsdöntő órákban nem érzi mint egy szív, egy lélek, a kor intő szavát s ha a rút visszavonás tüze most újra feltámadna! Szívszorongó,­­tépelődő féltéssel kisérjük az árva magyar nemzetet azon az úton, mely az 1919-ik év ré­mes borzalmaiból az 1920-ik év kö­dös homálya felé vezet. A pallót, me­lyen az út visz, véres szögek erdejé­vel tűzdelte ki a rettenetes végzet s amikor ezen az úton igyekezik a ván­dor, nyomában mindenütt vér, drága magyar vér festi pirosra az utat. Vájjon kifakad-e ebből a vérből annak a magyar szabadságnak a vi­rága, melynek, szirmai a Poprád, az Olt és a Temes vizének tükrében si­mogatják magukat ? Vájjon nem sza­kad-e le a jövő hídja, nem zuhanunk-e a mélységbe alá ? S ha átjutunk a tulsó partra, mit találunk ott : boldog fejlődést-e, vagy végtelen borzadályt? Irtózatos kérdés ez : a Lét vagy a Halál problémája. Mi vár reánk ? A nagyszerű Halál-e, hol a temetke­zés fölött egy­­ ország vérben áll? A Golgotha vár-e reánk, melyen keresztre feszittetik a magyar nemzet, mely már is a kinek kínjait szenvedi át? A jelen percei nagyon szomorúak. A nemzet legjobbjai nincsenek egy akaraton, — a nép milliói pártokra szakadva küzködnek egymással ádáz tülekedéssel. A cseh, oláh, rác fajza­­tok pedig az ország területének há­romnegyed részét uralják, üldözött, hontalan, bolyongó, hazátlanul mene­külő kivert jószág lett Árpád ivadéka a saját hazájában, saját hazája vérrel áztatott földjén­. Zokogó sírással nézünk körül a megszűkült, kicsiny magyar hazán. Szétnézünk s nem­­ leljük honunkat a hazában, mely megfosztva a Kár­pátod érckoszorújától, teljesen megbé­nítva hever az ellenség lábai előtt. Hej, te magyar Felföld, Tátra, Kassa, kincses Erdély, Arad, Székelyország, Bácska, Bánát, Sopron, Baranya és t­ többi elszakított gyöngyszemei az ősi magyar hazának, lesztek-e még valaha magyarok ? És a magyar földön lesz-e még magyar boldogság ? Mit rejteget a jövő ? Mi van az újév ködös homálya mögött ? Koldus­ szegények vagyunk, meg­rabolva, lerongyolódva álnunk a világ színe előtt. Csak egy kincsünk lehet még: bizalom önmagunkban, hitünk a jövőben. Bú­s kétség mellettünk, vérözön lábainknál, lángtenger felettünk. De azért még­se veszítsük el a hitünket. Egy ezredévi szenvedés kér elégtételt s a magyar szivek ten­gernyi kiontott vére s a keservben megszakadt hű keblek mérhetetlen fáj­dalma nem sajgott hiába! Lesz még egyszer ünnep ezen a világon, amikor a csöndes béke boldog napja gazda­gon hinti áldást hozó sugarát a ma­gyar kalászra, amikor minden magyar igazi testvére lesz egymásnak, amikor nem fegyver lesz a vas, hanem ba­rázdaszántó eke, a kapa az érés alá. Előbb azonban újra fel kell ra­gyognia a magyar szent korona fé­nyének, mely beárasztja sugarával a Kárpátok övezte egész országot ,a Beszkidektől a Vihorlátig, a Tátrától a Hargitáig, Vereckétől Csáktornyáig. .... Majd csak akkor térhetünk pihenőre, ha újra a Kárpátok koszo­rúja védi ezt a dicsőséges hivatású országot, addig azonban csak a küz­dés várhat reánk. És még előbb, — mindenekelőtt végleg ki kell irtani a kommunizmus minden lappangó csíráját, — ha kell , katonai erőnk legteljesebb igénybe vételével. A bolsevizmus átkától végleg megszabadult, az új magyar szellem éltető tüzében teljesen újjászületett, területében ép és csonkítatlan, ezer éves határait híven megőrzött Ma­gyarország : ez legyen minden munka és küzdelem egyetlen forrása, alapja, tartalma, célja, mely nemessé teszi mindannyiónk életét.­­ És ebben a munkában, ebben a küzdelemben egész emberekre van szükség. Olyanokra, akiknek legelső szentségük Isten utánja haza. Aki tehát érzi, h­ogy egész em­ber , mindenki szentelje ennek a ma­gasztos, nagy törekvésnek az 1920-ik esztendőt! Kitartás, erő, bizalom s akkor Még jőni kell, még jöni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek njakán. * Ez a nagyra hivatott munka, ez a nehéz küzdelem, ez az erős biza­lom legyen minden hitünk, megdönt­­hetetlen akaratunk, élő talizmánunk, legszentebb imádságunk s akkor nem engedheti a magyarok Istene, hogy új balsorsot hozzon ránk az 1920-ik esztendő. Dr. Váry István. •­ Egy példány ára 50 lifter. KECSKEMÉT Szerkesztőség és kiadóhivatal: V. Kurucz-kőnt 3. Felelős szerkesztő és lapkiadó tlajdonos: , A l,*^, etöri^!*.si áruf: ,• .Tű­idő címzendő minden küldemény. • • . Egy évre 40 K. Félévre 20 K. Negyedévre 10 K. Hirdetések felvétele mérsékelt árak szerint ! EötvöS Nagy Imre.­­ Egy szám ára: 50 fillér. ___________,politikai és vegyestartalmú hetilap.­­ IVlegjelenik minden vasárnap. ________ HÍREK. Boldog új évet! A ,,Kecskemét“ előfizetőinek, hirdető közönségének, munkatársainak és minden olvasójának szíve mélyéből kíván boldog új évet a szerkesztőség és a kiadóhivatal. * A Szőlősgazdák Egyesületében január első napján délután 3 órakor szőlé­­szeti szakdolgokról előadást tart Hankovszky Zsigmond ismert szőlész, gyümölcsész és borász. Ezzel kapcsolatban borkóstolás tesz. Úgy erre, valamint a szak­előadásra azzal hívja meg tagjait az egyesület elnöksége, hogy aki kóstolni akarja a borokat az vigyen magával egy poharat. * Mai számunkból több érdekes köz­leményt ki kellett hagynunk a tömegesen beérkezett újévi üdvözletek miatt, amelyeket nem lehetett mellőzni. Majd lesz alkalmunk ezt az év folyamán bőségesen pótolni. * A magyar békedelegáció január 5-én indul gróf Apponyi Albert vezetésével Franciaországba, hogy átvegye az entente tanácsától a békefeltételeket. Hazafias szi­vünk legszentebb aggodalma kiséri a béke­delegátusainkat azon az utón, mely Magyar­­ország történelmében sorsdöntő fontosságú lesz." Vajha valóra váltanák Apponyi s többi delegátusaink azokat a reményeket, melyeket az egész magyar nemzet fűz hozzájuk s vajha sikerülne kiküldötteinknek engedékenységre bírni azt a kemény jégréteget, melybe az en­tente burkolódzott mindezideig, amikor pedig éltető melegre volna szükségünk.

Next