Kecskemét, 1920. augusztus-szeptember (48. évfolyam, 32-42. szám)

1920-08-01 / 32. szám

2 oldal KECSKEMET XLVIll év folyam egyik fél jogait és érdekeit, a rábízott ügyeknek gyors lebonyolítása és az a párját ritkító huma­nizmus, mellyel jogos munkadijait kezelte: rövid idő alatt szinte határtalan bizalmat keltett iránta és irodája iránt Kecskemét közönségében, de meg azokban a hivatalok • ban és hatóságokban is, amelyhez az ő okiratai kerQltek. Pedig volt ö nem egyszer nyers is. Megrörtént, hogy a hozzáfordult feleket ri degen kiutasította irodájából. Igen, mert a jogtalan haszonra való számítás, a félreve- zetési szándék s más efféle csalafintaságok őt is megkörnyékezték. De szerencsés ember­ismerete, tisztán látása és az érdekek har­cának alapos fűrkészése hamar felfödték előtte az ilyen sunyiságokat. Dömötör Sándor érdeme tehát — azt hiszem, bátran állíthatom — hogy a köz­jegyzői intézmény Kecskeméten mindazoknak a várakozásoknak megfelelt, melyeket a tör­vényhozás annak idején hozzáfűzött, vala­mint az is, hogy sok ezer zavaros telek­könyvi és vagyoni állapot közmegnyugvásra rendeztetett. Amilyen szigorú volt önmagával szem« ben a közönség érdekeinek megóvása körül, olyan pontos, lelkiismeretes munkát kívánt mindenkor irodája személyzetétől is. Bizony, azok a jogvégzett ifjak, kiket munkatársaiul vett maga mellé, néha-néha kemény szava­kat is hallottak tőle, de atyai szeretetét és bölcs jóakaratát ilyenkor is érezték. Innen van, hogy rája nem csak, mint tanítómeste­rükre, hanem mint atyai barátjukra is tekin­tettek valamennyien hálás szívvel és tekin­tenek most is. Ez az iránta való hálás tisztelet, mond­hatnám, általános e váiosban. Hiszen ha mindazok, kik tigyes-bajos dolgainkban hoz­záfordulva az ő előzékenységét és szívessé­gét a lefelyt 45 év alatt tapasztaltuk, most egyszerre oda állanánk irodája ablakai alá: igen tekintélyes tömeget alkotnánk. Azonfelül a helybeli egyházak, társuia- ok, egyesületek, sőt maga a város is nem egyszer élvezték fontos szolgálatai alkalmá­val vissza nem utasítható generozitását. Az áiiala el nem fogadott vagy be nem hajtőit jogos közjegyzői dijak pedig, ha együtt volnának, tekintélyes vagyont ten­nének ki. íme, ilyen szellem uralkodik 45 év óta az ő irodájában ! Meg a szakadatlan munka, életének egyik legfőbb éltető eleme. Ö még most, 80-ik évében is nap mint nap 7, de legtöbbször 8 órát dolgozik. Ha ebben a szerencsétlen csonka-Magyarországban .... No, de ne térjünk mellékvágányokra! Mind ez azonban csak egy része Dö­mötör Sándor munkásságának. Mióta vissza­tért Kecskemétre, folyton szolgálta ő egyhá­zát, városát, ennek közintézményeit hol tudásával és tanácsaival, hol közvetlen mun­kájával, hol adományaivá!: sokszor nind a hárommal. Igen, mert szülővárosa akkori vezető férfiai hamar felismerték benne az alapos készültsége, komoly, lelkiismeretes és minden közügyért dolgozni is kész mun­kaerőt. örültek tehát és megnyugodtak, ha az egyházi, városi és társadalmi közintéz­mények munkásai és vezetői közé megnyer­hették. És amint a közönség egyre jobban megismerte; amint közbecsültetése és tekin­télye egyre nőtt: ezek a „becsületbeli“ munkák, vagy mint a régiek nevezték „nobile officiumok“ is egyre szaporodtak. Évtizede­ken át ráillettek azok a szavak, melyeket a latin életrajzíró Themistoclesről mond: „Nulla res maior sine eo gerebatur“ (egyetlen fon­tosabb ügy sem tárgyaltatott nélküle.) És Dömötör Sándor vállalta ezeket a nobile officiumokat és sem időt sem fáradt­ságot nein kiméivé szentelte nekik munka­erejét. Tette pedig ezt abbói a kötelesség­érzetből, amely az Ő föntebb már jelzett, fenkölt életfelfogásából eredt Látható szeretettel áldozta idejét és munkáját az iskola ügyeknek részint azért, mert piarista korában maga is ta­nárkodon, legfőképen azonban azért, mert a nevelés oktatásnak nagy erkölcsi, nemzeti és kulturális fontosságát senki nála jobban át nem érezte. Félévig volt tanár a helybeli ref. jogakadémián. A községi iskolaszéknek első megalakulásakor ő lett a jegyzője s mint ilyen, ő készítette az első terjedelmes jelentést Kecs­kemét népoktatásügyének akkori állapotáról. Majd évek során át (10 évig) volt a köz­ségi iskolaszék elnöke, tagja pedig 30 éven át. És én tanúbizonyságot tehetek róla, mily sok időt töltött el iskolaszéki és tanügyi bizottsági üléseken a községi népiskolák ügyeinek intézésével és azonfelül is hány­szor tanácskoztunk órákon át azon, miként lehetne a város ugyancsak elmaradt népok­tatását minél gyorsabban és külsőleg-belsőleg minél alaposabban fejleszteni. A tanügy és általában a közügyek terén végzett közhasznú munkásságáét királyi kitüntetésben is része­sült, amennyiben 1901-ben a Ferenc József- rend lovagkeresztjét kapta. Talán itt van leginkább helyén, hogy az ő jótékonyságáról is szóljak. Mert az emli- , tett nobile officiumok . betöltésére fordított idő és munka, ha a kérdés mélyére tekin­tünk, tulajdonképen a közügyek részére való adakozás. Hiszen, ha nem akadnának, kik az ilyen munkákat becsületből végzik, fizetett hivatalnokokkal kellene elvégeztetni! De ettől eltekintve is, közismert az a jótékony­ság, melyet áldott szivü nejével egyetemben [ egész életén át gyakorolt. Pénzbeli sdomá- j nyait pedig, melyeket helyi és országos köz • | művelődési, jótékonysági és hazafias célokra i áldozott és áldoz folytonosan, bajos volna ; elszámlálni. Ezek együtt — megint csak azt mondom — szép vagyont tennének ki. Dö­mötör Sándor azon ritka férfiak közül való, i akik mindazt, amit a társadalomtól kaptak, I kamatostul vissza is fizették neki. Szülővárosa politikai mezga!maiban is tevékeny részt vett, sőt évtizedeke: ái ve­zető szerepet is vitt. Tette ezt megint köte­lességérzetből, szerinte a politikai pártoknak I a vezetése első sorban azoknak a hivatása, akiknek azután kötelessége is, kik megfelelő tudás és jeliem mellett, minden tekintetben i függetlenek és igy véleményüket szabadon 1 nyilváníthatják. Ezen felfogástól indíttatva és nem szereplési vágyból, engedett polgártár- j sai bizalmának. Politikai irányát és élveit ő is, mint legtöbb kortársa, azon tiszta és becsületes Szabadelvű (liberális) tanokból merítette, me­lyeknek Deák Ferenc, báró Eötvös József, Horváth Boldizsár stb. voltak magyar mes- - terei. Hive volt a 67-es kiegyezésnek. A helyi szabadelvű pártnak éveken át egyik I elnöke, valamint később a munkapártnak is elnöke volt, mígnem 1914-ben, korára és meggyengült hallására való tekintettel, a po­litikai élettől teljesen visszavonult. Meg kell állapítani, hogy politikai szereplésében min­dig a mérsékletnek és a mások véleménye iránti türelemnek barátja, mindenféle poli­tikai üldözésnek pedig határozott ellenzője volt, de elítélte azokat is, kik a szabadelvű intézményeket önző céljaikra kizsákmányol­ták. Szabadelvőség és igazi keresztény szel­lem tiszta harmóniában élt az ó lelkében és cselekedeteiben. A közügyek terén való munkásságának nagy és látható köre mellett szinpompäjuk- kal és melegségükkel tűnnek fel életének azok a sílikebb, diszkrét körei, melyeken belül szivének-lelkének nemes vonásai ra­gyogó fénnyel tündökölnek: baráti, vallási és családi élete. Az ő barátsága nem azok­hoz a virágokhoz hasonló, melyek rikító színeikkel csalogatják a rovarvirágot, de a- mc-lyek virághullás után elhagyatottan álla­nak. Az ő barátsága olyan, mint a kertnek, vagy a ligetnek hatalmas lombozatu fája, mely a att egyaránt húzódunk meg napfény­ben és zivatarban, mely alatt nem egyszer vidám órákat is töitünk és amelyre mindig büszkeséggel és hálás szeretettel tekintünk. Szóval, bensőbb barátaihoz való viszonya klasszikus példája az olyan barátságnak, mely csak a valódi jellemek tulajdonsága. Vallásossága a legmélyebbek és leg- tiszteletreméltóbbak közül való, ami-t életem­ben láthattam. Egyháza igazait szolgálni és védeni mindenkor kész. De senkit vallásáért nem bánt. A vallási külső szer­tartásokhoz is ragaszkodik, de mégis legfő­képen „lélekben és igazságban* imádja az Istent. Innen van, hogy neki-a vallás ajneg- nyugvásnak, a vigasztalásnak és a bölcses­ségnek kiapadhatatlan forrása volt mindig és ma is az. Családot 1871 ben alapított. Feleségül vette Kecskemétnek akkor egyik legszebb leányát, Bakuié Borbálát s ezzel megterem­tette azt a vaióban szép és boldog családi életet, mely ritkította párját. A bájos fiatat asszony vallásosságban, jószívűségben és kötelességérzetben vetélkedett férjével, tz a lelki harmónia, párosulva a fiaial asszony vidám kedélyével, háztartási ügyességével és férje iránti mély vonzódásával, olyan ked­vessé, meleggé és vonzóvá tette családi éle­tét, hogy Dömötör Sándor teljes boldogságát feltalálja benne. Jöttek a gyermekek, a ház. élénkebb lelt. De a családi élet bem-ösége nem változott. Aki ezt közeiről láthatta, bi­zony egy kis földi menyországot látott. Megérték gyermekeik szárnyra kelését, családalapítását is. Hanem azután szomorú napok is következtek : Dömötör Sándor el­vesztette 1909 ben áldott nejét, 1916-ban pedig annyi szép tehetséggel megáldott leg­idősebb fiát, Sándort. Azóta megmaradt gyermekeiben, unokáiban és lankadatlan munkában talál megnyugvást, azután meg szeretteinek sírjának látogatásában, melyhez gyakran elviszi nemcsak kertjének virágait, hanem szivének felejteni nem tudó érzelmeit is. * És most, midőn leteszem toliamat, szinte hallom, amint mondod kedves bará­tom: „Hát ezért ünnepeltek engem? Mindez semmi, nem érdem, mert hiszen kötelessé­gem volt, amit tettem!“ Nem széliünk veled pörbe. De azt nem tilthatod meg, hogy mi tisztelőid, polgártársaid, szülővárosod büsz­kén mutathassunk rád, mondván : „íme, egy egész ember, ime, egy derék férfiú, aki­hez hasonlót sokat adjon Isten a mi szeren­csétlen hazánknak!“

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék