Kecskemét, 1920. augusztus-szeptember (48. évfolyam, 32-42. szám)
1920-08-01 / 32. szám
2 oldal KECSKEMÉT XLVIll évfolyam egyik fél jogait és érdekeit, a rábízott ügyeknek gyors lebonyolítása és az a párját ritkító humanizmus, mellyel jogos munkadíjait kezelte, rövid idő alatt szinte határtalan bizalmat keltett iránta és irodája iránt Kecskemét közönségében, de még azokban a hivatalokban és hatóságokban is, amelyhez az ő okiratai kerültek. Pedig volt , nem egyszer nyers is. Megtörtént, hogy a hozzáfordult feleket ridegen kiutasította irodájából. Igen, mert a jogtalan haszonra való számítás, a félrevezetési szándék s más efféle csalafintaságok őt is megkörnyékezték. De szerencsés emberismerete, tisztán látása és az érdekek harcának alapos fürkészése hamar felfedték előtte az ilyen sunyiságokat. Dömötör Sándor érdeme tehát — azt hiszem, bátran állíthatom — hogy a közjegyzői intézmény Kecskeméten mindazoknak a várakozásoknak megfelelt, melyeket a törvényhozás annak idején hozzáfűzött, valamint az is, hogy sok ezer zavaros telekkönyvi és vagyoni állapot közmegnyugvásra rendeztetett. Amilyen szigorú volt önmagával szemben a közönség érdekeinek megóvása körül, olyan pontos, lelkiismeretes munkát kívánt mindenkor irodája személyzetétől is. Bizony, azok a jogvégzett ifjak, kiket munkatársaiul vett maga mellé, néha-néha kemény szavakat is hallottak tőle, de atyai szeretetét és bölcs jóakaratát ilyenkor is érezték. Innen van, hogy rája nem csak, mint tanítómesterükre, hanem mint atyai barátjukra is tekintettek valamennyien hálás szívvel és tekintenek most is. Ez az iránta való hálás tisztelet, mondhatnám, általános e városban. Hiszen ha mindazok, kik ügyes-bajos dolgainkban hozzáfordulva az ő előzékenységét és szívességét a lefelyt 45 év alatt tapasztaltuk, most egyszerre oda állanánk irodája ablakai alá, igen tekintélyes tömeget alkotnánk. Azonfelül a helybeli egyházak, társultok, egyesületek, sőt maga a város is nem egyszer élvezték fontos szolgálatai alkalmával vissza nem utasítható generozitását. Az általa el nem fogadott vagy be nem hajtott jogos közjegyzői díjak pedig, ha együtt volnának, tekintélyes vagyont tennének ki. Íme, ilyen szellem uralkodik 45 év óta az ő irodájában ! Meg a szakadatlan munka, életének egyik legfőbb éltető eleme. Ő még most, 80-ik évében is nap mint nap 7, de legtöbbször 8 órát dolgozik. Ha ebben a szerencsétlen csonka Magyarországban .... No, de ne térjünk mellékvágányokra! Mindez azonban csak egy része Dömötör Sándor munkásságának. Mióta visszatért Kecskemétre, folyton szolgálta ő egyházát, városát, ennek közintézményeit hol tudásával és tanácsaival, hol közvetlen munkájával, hol adományaival, sokszor mind a hárommal. Igen, mert szülővárosa akkori vezető férfiai hamar felismerték benne az alapos készültsége, komoly, lelkiismeretes és minden közügyért dolgozni is kész munkaerőt. örültek tehát és megnyugodtak, ha az egyházi, városi és társadalmi közintézmények munkásai és vezetői közé megnyerhették. És amint a közönség egyre jobban megismerte, amint közbecsültetése és tekintélye egyre nőtt: ezek a „becsületbeli“ munkák, vagy mint a régiek nevezték „nobile officiumok“ is egyre szaporodtak. Évtizedeken át ráillettek azok a szavak, melyeket a latin életrajzíró Themistoclesről mond: „Nulla res maior sine eo gerebatur“ (egyetlen fontosabb ügy sem tárgyaltatott nélküle.) És Dömötör Sándor vállalta ezeket a nobile officiumokat és sem időt sem fáradtságot nem kimélve szentelte nekik munkaerejét. Tette pedig ezt abból a kötelességérzetből, amely az Ő föntebb már jelzett, fenkölt életfelfogásából eredt Látható szeretettel áldozta idejét és munkáját az iskolaügyeknek részint azért, mert piarista korában maga is tanárkodoa, legfőképen azonban azért, mert a nevelés oktatásnak nagy erkölcsi, nemzeti és kulturális fontosságát senki nála jobban át nem érezte. Félévig volt tanár a helybeli ref. jogakadémián. A községi iskolaszéknek első megalakulásakor ő lett a jegyzője s mint ilyen, ő készítette az első terjedelmes jelentést Kecskemét népoktatásügyének akkori állapotáról. Majd évek során át (10 évig) volt a községi iskolaszék elnöke, tagja pedig 30 éven át. És én tanúbizonyságot tehetek róla, mily sok időt töltött el iskolaszéki és tanügyi bizottsági üléseken a községi népiskolák ügyeinek intézésével és azonfelül is hányszor tanácskoztunk órákon át azon, miként lehetne a város ugyancsak elmaradt népoktatását minél gyorsabban és külsőleg-belsőleg minél alaposabban fejleszteni. A tanügy és általában a közügyek terén végzett közhasznú munkásság két királyi kitüntetésben is részesült, amennyiben 1901-ben a Ferenc Józsefrend lovagkeresztjét kapta. Talán itt van leginkább helyén, hogy az ő jótékonyságáról is szóljak. Mert az említett nobile officiumok betöltésére fordított idő és munka, ha a kérdés mélyére tekintünk, tulajdonképen a közügyek részére való adakozás. Hiszen, ha nem akadnának, kik az ilyen munkákat becsületből végzik, fizetett hivatalnokokkal kellene elvégeztetni! De ettől eltekintve is, közismert az a jótékonyság, melyet áldott szivü nejével egyetemben , egész életén át gyakorolt. Pénzbeli idományait pedig, melyeket helyi és országos közművelődési, jótékonysági és hazafias célokra áldozott és áldoz folytonosan, bajos volna elszámlálni. Ezek együtt — megint csak azt mondom — szép vagyont tennének ki. Dömötör Sándor azon ritka férfiak közül való, akik mindazt, amit a társadalomtól kaptak, s kamatostul vissza is fizették neki. Szülővárosa politikai mozgalmaiban is tevékeny részt vett, sőt évtizedeken át vezető szerepet is vitt. Tette ezt megint kötelességérzetből, szerinte a politikai pártoknak a vezetése elsősorban azoknak a hivatása, akiknek azután kötelessége is, kik megfelelő tudás és jellem mellett, minden tekintetben függetlenek és így véleményüket szabadon nyilváníthatják. Ezen felfogástól indíttatva és nem szereplési vágyból, engedett polgártársai bizalmának. Politikai irányát és elveit ő is, mint legtöbb kortársa, azon tiszta és becsületes Szabadelvű (liberális) tanokból merítette, melyeknek Deák Ferenc, báró Eötvös József, Horváth Boldizsár stb. voltak magyar mesterei. Híve volt a 67-es kiegyezésnek. A helyi szabadelvű pártnak éveken át egyik elnöke, valamint később a munkapártnak is elnöke volt, mígnem 1914-ben, korára és meggyengült hallására való tekintettel, a politikai élettől teljesen visszavonult. Meg kell állapítani, hogy politikai szereplésében mindig a mérsékletnek és a mások véleménye iránti türelemnek barátja, mindenféle politikai üldözésnek pedig határozott ellenzője volt, de elítélte azokat is, kik a szabadelvű intézményeket önző céljaikra kizsákmányolták. Szabadelvőség és igazi keresztény szellem tiszta harmóniában élt az ő lelkében és cselekedeteiben. A közügyek terén való munkásságának nagy és látható köre mellett színpompájukkal és melegségükkel tűnnek fel életének azok a síkkebb, diszkrét körei, melyeken belül szívének-lelkének nemes vonásai ragyogó fénnyel tündökölnek: baráti, vallási és családi élete. Az ő barátsága nem azokhoz a virágokhoz hasonló, melyek rikító színeikkel csalogatják a rovarvirágot, de amelyek virághullás után elhagyatottan állanak. Az ő barátsága olyan, mint a kertnek, vagy a ligetnek hatalmas lombozatu fája, mely att egyaránt húzódunk meg napfényben és zivatarban, mely alatt nem egyszer vidám órákat is töltünk és amelyre mindig büszkeséggel és hálás szeretettel tekintünk. Szóval, bensőbb barátaihoz való viszonya klasszikus példája az olyan barátságnak, mely csak a valódi jellemek tulajdonsága. Vallásossága a legmélyebbek és legtiszteletreméltóbbak közül való, amit életemben láthattam. Egyháza igazait szolgálni és védeni mindenkor kész. De senkit vallásáért nem bánt. A vallási külső szertartásokhoz is ragaszkodik, de mégis legfőképen „lélekben és igazságban” imádja az Istent. Innen van, hogy neki a vallás a megnyugvásnak, a vigasztalásnak és a bölcsességnek kiapadhatatlan forrása volt mindig és ma is az. Családot 1871 ben alapított. Feleségül vette Kecskemétnek akkor egyik legszebb leányát, Bakuié Borbálát s ezzel megteremtette azt a valóban szép és boldog családi életet, mely ritkította párját. A bájos fiatal asszony vallásosságban, jószívűségben és kötelességérzetben vetélkedett férjével, Ez a lelki harmónia, párosulva a fiatalasszony vidám kedélyével, háztartási ügyességével és férje iránti mély vonzódásával, olyan kedvessé, meleggé és vonzóvá tette családi életét, hogy Dömötör Sándor teljes boldogságát feltalálja benne. Jöttek a gyermekek, a ház élénkebb lett. De a családi élet bennősége nem változott. Aki ezt közelről láthatta, bizony egy kis földi menyországot látott. Megérték gyermekeik szárnyra kelését, családalapítását is. Hanem azután szomorú napok is következtek : Dömötör Sándor elvesztette 1909 ben áldott nejét, 1916-ban pedig annyi szép tehetséggel megáldott legidősebb fiát, Sándort. Azóta megmaradt gyermekeiben, unokáiban és lankadatlan munkában talál megnyugvást, azután meg szeretteinek sírjának látogatásában, melyhez gyakran elviszi nemcsak kertjének virágait, hanem szívének felejteni nem tudó érzelmeit is. * És most, midőn leteszem tollamat, szinte hallom, amint mondod kedves barátom: „Hát ezért ünnepeltek engem? Mindez semmi, nem érdem, mert hiszen kötelességem volt, amit tettem!“ Nem széltünk veled pörbe. De azt nem tilthatod meg, hogy mi tisztelőid, polgártársaid, szülővárosod büszkén mutathassunk rád, mondván : „Íme, egy egész ember, íme, egy derék férfiú, akihez hasonlót sokat adjon Isten a mi szerencsétlen hazánknak!“