Alföldi Hiradó, 1908. július (1. évfolyam, 1-3. szám)
1908-07-24 / 1. szám
f ^• 1y0 EGYEDSZÁM ÁR/l 4 FILLÉR. •0 F ELŐFIZETÉSI AR: B| WT KB ^ fl» W || | «■ A OM A SZERKESZTOSEQ sr: 0T:Ff|Lns nlDTin —NEGYEDÉVRE 3 „ jpj| M || a M Jl fj| Jfj§ mSm lp Kéttemplomköz. KECSKETHÉT 1908 julius 24 1 SZÁM Felelős szerkesztő: A lap szellemi részét illető közlemények a Peterdi Andor szerkesztőségbe küldendők. Az én szentháromságom. Irta: Peterdi Andor. Kecskemét, 1908. julius 24. Szent áhítattal és nagy megilletődéssel léptem erre a talajra, melyet Katona József, a legmagyarabb magyar költő egykor taposott. Forró szivvel, nagy akarások hevítő tüzével jöttem ide, hogy az újságírás fönséges és mégis nehéz, küzdelmes hivatását a közjó és mindnyájunk javára teljesítsem ; tudom, hogy ezzel sziszifuszi munkát vállaltam magamra, de nem leszek egyedül és ez bátorít, sarkal! Kecskemét város igazságszerető közönsége mellettem lesz a harcban, amikor síkra szállok megvédelmezni az érdekeit. Minden tudásommal és fanatikus hitemmel csak a szép és a magasztos szolgálatába szegődöm és amilyen kíméletlen leszek a minden jóért, hasznosért levő küzdelemben, — olyan kíméletlenséggel fogom irtani a gyomot, a dudvát minden vonalon. Toltam, ha kell, robbanó, gyilkos srapnele lesz a gonosznak, a károsnak, ha kell, a békegalamb szelíd turbékulásává változik. Ebben a lapban nem jut szóhoz a közérdek leplében burkolódzó magánérdek. Mindenkitől függetlenül, ideális szabadsággal teljesítem az ellenőrző szolgálatot, de magánemberek és családok ügyeivel sohasem foglalkozom, ha a közérdekkel nincsenek kapcsolatban. Mindenki szabadságát féltő gonddal ápolom, de a magamét is tiszteletben tartatom. Ez a szellem fog végig vonulni e lap minden során; minden betűje a szépnek és fönségesnek imádata lészen s nyelvben és szellemben egyaránt szinmagyar lesz. Ebben a városban, amelyben a magyarság szive dobban, csak magyar lélekkel, magyar szivvel, szintiszta, igaz szóval szabad a nyilvánosság elé kilépni s azért minden jogos érdeket kellően mérlegelő szigorú tárgyilagossággal fogok közérdekű dolgokban ítélkezni. A város, a vidék és az ország minden ügyében hallatni fogom a szavamat és becsületes meggyőződésemet s ezzel ígérettel adom át tollamat a köznek javára. A tárcarovatban az uj magyar irodalom legjelesebb termékeit találja az olvasó; a hírrovat eleven, bőséges, változatos lesz, de a szenzációhajhászat elkerülésével. Figyelemmel leszek a különféle foglalkozási ágak néha egymással ellentétes érdekeire is és készséggel bocsájtom rendelkezésre e lap hasábjait minden közérdekű hozzászólás céljaira. A megtett ígéret erkölcsi kötelezettséggel jár, ennek a városnak dolgozó, becsületes, szókimondó polgársága nem tűri, hogy vele gonosz játékot űzzenek. Ezeknek a dolgos, egyenes lelkű, tiszta szándékú embereknek tisztelt nézetei vannak a kimondott férfiúi szó szentségéről és én velük szemben büszkén és bátran állom a felelősséget. Ennek a felelőségnek tudatában ítélem feleslegesnek, hogy még egyebet is mondjak úgy, érzem, hogy tetteim beszélnek majd helyettem. Nagy munkát vállaltam magamra, de csak a cél nagy, a fáradság jelentéktelen, mert ezért a célért, minden küzdés, minden fáradalom édes. Azt akarom, hogy tiszta szándékaim világosan álljanak a közönség előtt. Azt akarom, hogy mindenkor elől legyek a kötelesség önzetlen teljesítésében. Azt akarom, hogy Kecskemét polgárai minden hasznos törekvésükhöz bennem egy erős harcost találjanak. A magam elhatározásán kívül ez is tüzelni fogja becsvágyamat és növelni fogja munkakedvemet. És Katona Józseffel, Kecskemét nagy fiának szavaival mondom, habár: „a becsületes kínoztatik, megostoroztatik, kipörkölik szemeit s midőn minden kitelhető csapást kiállt, akkor több kerékbe, én mégis ennek a nem hálás álláspontnak küzdő bajnoka leszek. Ez az igaz hitem!‘ Legyen áldás utaimon és ehhez a munkához kérem az alföld derék magyarjainak buzgó támogatását. Itt veszi kezében az olvasó az „Alföldi Híradó“ első számát, forgassa, olvassa, bírálja és tartsa meg mély szeretetébe s fogadja oly igaz, őszinte önzetlen szivvel, mint, amilyen igaz őszintén és önzetlenül benne az ő érdekeiket mindenha szolgálni fogom. A kecskeméti piac. Irta: Dr. Réthy Gyula. Aktuálisabb téma alig akad manapság a tollra, mint a kecskeméti gyümölcs és terménypiacról egyet más közleni valót papírra vetni, bár a piacról és különösen a helyi piacról szűkebb, avagy tágabb értelemben hetekig lehetne több kellemetlen dolgot írnunk, mint kellemeset. Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy mindazt, amit itt dióhéjba foglalunk, nemsokára cikksorozatban közreadjuk, most pedig elégedjünk meg, ha főbb vonásokban lapunk olvasóközönségének egyet-mást a mi piacunkról leközlünk. Tágabb értelemben véve, „piaca“ volna a kecskeméti gyümölcsnek és terménynek, az a piac, ahol terményeinket, nemcsak elegendő, de sokszor kitűnő áron tudnánk értékesíteni. Ámde hiányzik termelőinkben, tisztelet a kevés kivételnek, az a szakszerű tudás, a lelkesedés, hiányzik az a különleges finomabb érzék, amelynek folytán a fajgyümölcsnek nagyobb tért engedne hódítani, az a kevés áldozatot alig igénylő fáradozás, amely odairányulna, hogy gyümölcsös kertjeinket nemesebb oltásokkal, nemes fákkal népesítsük be. Nem kell azokat, a vén, vagy akár a fiatal fákat is sajnálnunk, amelyek silány értékű, közepes, de legtöbbször alantas minőségű gyümölcsöt teremnek, ki kell azokat vagdalni, helyüket értékes szemnek-zsebnek egyaránt kedves fákkal beültetni, vagy legalább is olyan oltványokkal ellátni, ami a mi piacunkat az ország többi, ugyancsak dicsőségre és pénzre áhítozó nagy piacaival szemben csaknem elérhetetlennek, utánozhatatlannak tüntetik fel úgy az ország mint a külföld szemében. Mert valljuk be, itt legtöbb helyen közepes, vagy ennél is silányabb minőségű gyümölcsöt termelnek, rábízzák a természetre, de keveset gondolnak a tökéletesítéssel és a gondozással. Mert ha volna is gyümölcs, ami szemnek is kedves lenne, kevés kivétellel férges, használhatatlan, ami csak ront a mi hitelünkön, tekintélyünkön ott, ahol éppen e kettőt kellene megszilárdítani. A Kecskeméti Gazdasági Egyesület, akármilyen komoly feladata is neki a fennvázoltak létesítése, ez irányban mégsem ért el semmi eredményt s megtörténik az is, hogy a saját városunkban, a saját erőnkön felnevelt gyümölcsfeldogozó gyár kénytelen vidékről vagyonszámra hozatni a gyümölcsöt, mert olyan szépet, olyan tartós gyümölcsöt, állítólag, nem képes a mi piacunkon kapni. S ebben igaza is van nemcsak neki, de az ország, vagy a külföld többi gyárainak is. A másik hiba, hogy 18—20000 holdat kitevő szőlőtelepeinken kevés a gyümöcsfa, mert ha két annyi lenne is, talán még az sem elégítené ki a piaci keresletet. Legalább az évről-évre szerzett bő tapasztalat ezt igazolja. De nincs piacunk, szűkebb, területi értelemben véve. Szégyenlenünk kell, hogy az a város, amelyből 60—140 vagyon (3—7 vonat) gyümölcs megy el naponta, nem tud alkalmas piacot ahol termelőink úgy csoportosítanák, raknák ki a behordott gyümölcsöt, hogy az ne zsúfolva, ne törődve, hanem tetszetősen kiállítva jutna a vásárló elé. De sajnos, az a fél holdat is alig kitevő terület a negyedrészét sem tudja befogadni annak a mennyiségnek, ami napról-napra piacunkra kerül. Hogy milyen nagy kára van ebben a termelőnek, azt fölösleges feszegetni. De sokkal siralmasabb sorsa van a mi terménypiacunknak, annak, ami különben nincs is! Mert csak nem terménypiac az az egy