Alföldi Hiradó, 1908. december (1. évfolyam, 106-126. szám)

1908-12-01 / 106. szám

L__________________________________________ iPg @gg mg Illlfp&i Legolcsóbb bevásárlási forrás: — Illatszerek, pipere és gyógy­szappanok, szájvizek, csíszer fej «Ml­yjfpi Ul nyikrl­tju és kötszerek A legkitűnőbb bőrápolószer az Orgona-érém 1 tégely 80 ill. hozzávaló szappan 70 illÉstj HISfiUHferegyházán A hírneves Dr. Csillag kézpaszta főraktára egy tégely 70 fillér.•­ Erősesborszesz egyébr háziszer kis üveg 40 fillér, nagy üveg egy korona, hogy ez lehetetlenség, az halálos ítélet volna a vasutasok bármiféle jogára, még legelemibb emberi jogaikra is. Mert nincs az az érdek, mely megállhatna a közönség érdekével szemben ; nincs az az érdekharc, mely eleve kilátástalan ne volna abban a percben, amint a közér­dekre veszedelmes s a közönség szá­mára érdekcsorbulást jelent, kilátástalan még akkor is, ha kezdetben a közönség tapsai kisérik. Sem a miniszter nem mondja, sem mi nem álljuk, hogy a két érdek: a vasutasoké s a közönségé, meg ne férne egymással s a vasutasok csak úgy ügyel­hetnének saját érdekeikre, ha elhanya­golják a szolgálatot s ezzel a közönség érdekét. Ments isten, hogy a vasutasok ezt állítsák vagy éppen bizonyítsák, hogy a miniszter téved s példával erősítsék, hogy aki önérzetes vasutas, az nem le­het fegyelmezett, lelkiismeretes és meg­bízható tisztviselő. Ennek beláthatatlan következményei volnának. Mi biztosak vagyunk benne, hogy nem kerül sor olyan eseményekre vagy fejleményekre, melyek akár igazolhatnák akár cáfolhatnák a mi tételeinket. Bizto­sak vagyunk benne, mert bízunk vasu­tasaink józanságában és lelkiismeretes­ségében, hogy a miniszter igazán atyai figyelmeztetésének meg lesz a teljes hatása, s az tudniillik, hogy vasutasa­inkat tudatára ébressze annak, amibe az elmúlt bérharczok, szervezkedések és politizálások során észrevétlen és öntu­datlan sodródtak rá: hogy soraikban tisztára emberi és lélektani okokból meglazult a fegyelem s ezzel megeny­hült az a vasszigoruság, melylyel kinek­­kinek úgy magát, mint alárendeltjeit rá kell szorítania a szolgálati kötelesség legkicsinyebb pontos, pedáns és önfel­áldozó ellátására. — Igen örülök, hogy fogadhatom. Jó lesz elbeszélgetni. Kérem, üljön le, mondta s akkor már helyet is mutatott az egyik karos­székben. Velem szemben ő helyezkedett el, egy harmadikban pedig az udvarmester szá­mára jelölt ki helyet. Én néhány udvarias szóval köszöntem meg a nagy kitüntetést, hogy fogadott, mire ő az előbb nyiltszivű közvetlenséggel felelt: — Kérem, örülök, hogy látom. A herceg bár némileg idegenes kiejtés­sel, de tökéletesen beszéli nyelvünket. Én azonban, tudva, hogy anyanyelvén mégis csak könnyebben fejezi ki magát, legközelebbi kér­désére németül adtam meg a választ, mire kezdetét vette egy oly közvetlen eszmecsere, amilyenre igazán nem voltam elkészülve. Elkezdett beszélgetni a történelemről. Elmondta, hogy mikor voltak a bajorok s kü­lönösen az ő családja összeköttetésében a magyarokkal. Hosszasan fejtegette a magyar honfoglalás részleteit, a kalandos háborúkat, mikor őseink gyakran a haza határain kívül keresték hadi szerencséjüket. Aztán áttért a pragmatica sanctio megbeszélésére, kifejtette az okokat, melyek a magyarokat 1687-ben, majd 1723-ban a választókirályság eltörlésére s az örökletes királyság behozatalára indítot­ták. És mindezt teljes tárgyilagossággal nem mint a külföld elfogult historikusai, hanem a politikai tények helyes mérlegelésével. — Ön a közjog tanára, azt hiszem, ér­deklik ezek a dolgok, ugyebár ? Szólt, mire én biztosítottam, hogy csak csodálkozni tu­dok bámulatos történelmi és közjogi tájéko­zottságán. De ekkor már egy szellemes fordu­lattal áttért egy más tárgyra. A magyar nyelv­tan nehézségeiről kezdett beszélni. Hogy mi­lyen nehéz az az alanyi meg tárgyi ragozás (ipsissima verba) , hogy, úgymond, míg a német ember azt mondja: „ich liebe den Wein“, vagy „ich liebe die Krau“, a magyar ember a bort „szereti“, de már az asszonynak azt mondja, hogy: „szeretlek. Ugy­e, szól mosolyogva, még ezt is tudom ? De a sok ötlet és rem­iniscencia csak úgy ömlött ennek a nagyművettségü nagyur­­nak az ajkairól. Előzőleg néhány nappal Prá­gában voltam s igy beszédünk az ottani né­­met-cseh viszályra terelődött. Hja, a nemzeti­ségi ellentétek, mondá, az nagy baj. Vissza­emlékezett az 1859-iki olasz eseményekre, ahol Firenzében, mint 14 éves gyermek, rendkívül sok impressziót gyűjtött e tekintetben. De a legközelebbi háborúban, úgymond, 1866-ban, már személyesen is részt vettem. És elgondol­­­­kozva tekintett maga elé. Még Erdély önálló szereplésére tért át. Úgy látszik az ausztriai szlávok szeparatisztikus törekvései adták az eszmét ehhez, hisz Erdély is másfélszázadon keresztül különvált az anya­­államtól és önálló állami életet élt. Dicsérő szavakkal emlékezett meg az akkori erdélyi diplomaták éleslátásáról, melylyel annyi vesze­delem közt oly ügyesen irányították annak a kis országnak a kormányát. Hanem a Lipót­­féle diploma által végbevitt egyesítés után is megmaradt ám némi önállósága Erdélynek, egészen 1848-ig, ugyebár? Mire én közbe­­vetettem, hogy Erdélynek egész a jelzett évig külön országgyűlése és külön kormányszéke volt. Igen, mondotta, de az 1848-iki reform­­­országgyűlés aztán kimondta az uniót Magyar­­országgal. Igaz hódolattal­ és bámulattal hallgattam ezt az idegen dinasztiabeli herceget, aki fárad­ságot vett magának arra, hogy ilyen részlete­sen ismerkedjék meg annak az országnak ügyeivel, melyhez őt magát csak egy urada­lom érdekei kötik, bár családja töbszörösen rokonságban is van dinasztiánkkal. Nem hiába vált szállóigévé, hogy a Wittelsbachok zseniá­lis nemzetség. Nagy királyaink a műveltség­nek, a tudománynak, a szépnek valósággal világközpontjává avatták a bajor fővárost, az utódok pedig, bár anyagilag kevésbbé képesek az áldozatkészségre, de a tudást, az igazi tudást a legelső fejedelmi erénynek tartják. A beszéd hevében röpült az idő. Majd egy óra telt el, mikorra a bajor trónörökös kegyesen elbocsátott. Mikor kezét bucsúzásra nyújtotta, mosolyogva mondta : No, eléggé ismerem a magyar törté­nelmet ? Mire én nem felelhettem neki egyebet, mint azt, hogy : — Királyi fenség, mi magyarok boldo­gok volnánk, ha minden főhercegünk ilyen csu­dálatos tájékozottsággal ismerné hazánk his­tóriáját ! Dr. E. Nagy Olivér: ALFÖLD! HÍRADÓ (106. sz.)_____________________________________ 1908. december 1. ÚJDONSÁGOK A Kecskeméti Atlétikai Klub. Tegnap délután 3 órakor, a városháza bizottsági termében megalakult a Kecskeméti Atlétikai Klub. A nagyobb vidéki városok közül talán a legutolsó Kecskemét, mely épen semmi súlyt nem fektetett eddig a sportra. Ez bizony, akár­hogyan vesszük is a dolgot, egy kis hátrama­radásra mutat és így annál is inkább dicsé­retre méltó néhány fiatalember becsületes tö­rekvése, kik fáradtságot nem ismerve iparkod­tak a hiányt pótolni. Tegnap megtörtént az alakulás. Most már csak az a fő, hogy ne szalmaláng legyen a lelkesedés, hanem komolyan megértve a cél és eszközök fontosságát, iparkodjunk utolérni a többi városok sportjának nívóját. Hosszabb vita után elfogadta az alakuló gyűlés a szervező bizottság által készített alap­szabályokat, de némi módosítással. Kimondot­ták, hogy az egyesületbe való beiratkozásai félévi tagsági díj megfizetésére kötelez. Elha­tározták, hogy minden kedden, szerdán és szombaton este 6 órától nyolcig összejövetelt rendeznek a kegyesrendi főgimnázium torna­csarnokában. Ezután áttértek a választásokra. Diszel­­nöknek választották Kada Elek polgármestert, dísztagoknak dr. Angyal Vidort, Papp Györ­gyöt, dr. Tegze Gyulát és dr. Tóth Györgyöt. Ügyvezető elnök lett dr. Garzó Béla, titkár: dr. Kiss Kálmán. Ifjúsági elnök : Bencsik Géza. Pénztáros: Kiss Endre. Háznagy: Tormássy Dezső. Választmányi jegyző : Szabó Lajos. Köz­gyűlési jegyző: Garzó József. Számvizsgálók: Szabó István és Horváth Kálmán. A választ­mány tagjai lettek: Kabók Károly, Igó Lajos, Türr Ervin, Belicza Kálmán, Fritz Imre, H. Nagy László. Póttag: Tóth Imre. Az egyesület már a kezdeményezés e stá­diumában 50 tagot számlál, mely körülmény máris biztosítja jövendő életképességét. — December 1. 1786. december 1-én született Nagyszőlősön Döbrentey Gábor, írói álnéven Pálfalvi Márk. Döbrentey volt a Ma­gyar Tudományos Akadémiának első titkára. (Meghalt 1851. március 28-án.) 1800. decem­ber 1-én született Vörösmarty Mihály, a Szózat lánglelkü költője, Pusztanyéken. — 1841. dec. 1-én született Lipcsében Pohle Leó kitűnő arcképfestő. 1848. december 1-én neveztetett ki Bem József lengyel tábornok az erdélyi hadak vezetőjévé, és teljes hatalmú intézőjévé. — 1906. december 1-én halt meg Reed János Edvárd, az első angol páncélos hajóhad ké­szítője. — Halálozás. Nagykőrösön meghalt Dézsi Balázs földbirtokos hosszú és kínos szenvedés után. Minden vasárnap és csütörtökön az „Otthon“ kávéházban Tombola-estély. Belépti dij nincs £ ==^r=~. .­­ .—=

Next