Homok, 1920. szeptember (1. évfolyam, 14-38. szám)
1920-09-26 / 35. szám
atószám HOMOK 3. oldal KÖZGAZDASÁG. Vörös borok készitése. A vörös bor nemcsak színében, de ízében és összetételében is eltér a fehér bortól. A vörös bor ugyanis mindig törkölyén erjed s igy egy bizonyos nagyobb menyiségű csersav jut a borba, mitől annak fanyar összehúzó ize származik. Ez nem baj, sőt határozottan kívánatos is a vörös bornál. Míg a fehér borban a csersav rendszerint csak 0 02—0'03°/o, addig a vörös borban 0-1—0‘3‘Vo. Ettől a meglehetősen magas csersav tartalomtól van a vörös bornak különleges egészségügyi hatása is. Jól tudjuk, hogy kolera járvány idején milyen jó szolgálatot tesz a vörös bor. A fanyarságnak következménye, hogy vörös bornál annyi finomsági változatot nem lehet megállapítani, mint a fehér bornál, de ugyancsak nehezebb kiérezni a kisebb hibákat is. A jó vörös bortól megkívánjuk, hogy az sötét-vörös színű, egyöntetű, telt izű, testes, lágy és fanyar legyen. Nem szabad sem gyengének, sem túl erősnek lennie. Vörös borok készítésére azok a fajták alkalmasak tehát, melyek elég festékanyagot, csersavat és cukrot tartalmaznak. Az összes savmennyiségnek azonban nem szabad magasnak lenni, mert a savanyú vörös bor értéktelen. Legjobb fajták a kék burgundi, karbonett, kadarka. Vörös bor készítéséhez a szőlőnek teljesen, de nem túlságosan érettnek kell lennie. A szüretelésnél a válogatás nagyon fontos, mert penészes, rothadt bogyónak nem szabad belekerülnie a mustba. A hibás szemek nem csak a színt rontják, de az izt is károsan befolyásolják. Nagyon üdvös a fürtöket megválogatás után lebogyózni, mert ha a csutkán erjesztünk, l így túlságos fanyar bort nyerünk. Lebogyózás után malmon eresztjük át az egészet erjesztő kádakba, az úgynevezett kácikba, vagy erre a célra átalakított hordóba gyűjtjük össze kierjesztés végett. Az erjedésnek lehető gyorsan és simán kell lefolynia, mert csak így kapunk egészséges, szép színű bort. Hosszan tartó erjedés útján nyert bor rendszerint törésre hajló, sőt elő áll a törköly iz. Az erjesztést célszerű lesz magasabb 18—20°-nál indítani, mert igy a testanyag kivonása gyorsabb és tökéletesebb, másrészt az erjedés is egyenletesebb. Ha a főerjedés lezajlott s a must hűlni kezd, úgy a szinmusz elszűrhető s a törköly kipréselhető. Természetes, a hordóban még lesz gyenge utóerjedés , épen azért, a hordót még bezárni nem szabad. Már most, ami az erjesztést illeti, az egész különleges lévén, itt külön térek ki erre. A vörös borok erjesztésére szolgálnak az úgynevezett kádik. Ezek tulajdonképen közönséges kádak felfelé szűkülő átméret-tel. A kád 2/s ad magasságában átlyuggajtott fenék jön s eddig töltjük meg a kádat cefrével, a fedő fölé szinmustot öntünk. Ez az úgynevezett zárt kádkban való erjesztés. Ennél a kalap ugyan nem fog felemelkedni s a bor nem ecetesedik meg, de az erjedés nem elég élénk és a színanyagok kioldódása sem lesz tökéletes. Általában véve a bor nem lesz olyan zamatos, mint a nyitott kácikban való erjesztésnél. A nyílt kácikban való erjesztés úgy történik, hogy a kácit */s-öd résznyire megtöltjük cefrével. Amint a must erjedni kezd, a törköly, az úgynevezett kalap, a felszínre fog emelkedni. Ennek következtében nagymérvű levegőzés áll be, ami egyik oka az ecetesedésnek. Ezt elkerülendő, a kalapot le kell nyomkodni napjában többször is és pedig nappal épen úgy, mint éjjel, így az erjedés gyorsan és tökéletesen megy végbe, a színanyag kioldása teljes, nemkülönben a zamatanyag is egész mértékben kifejlődik. A kalap lenyomkodása nagyon fontos, de viszont sok munkát is ad s épen ezért, legtöbb esetben csak az első napokban nyomkodják le a kalapot s azután szőlőlevéllel befedik s agyagsárral betapasztják. Ida az agyagsár szárad és megrepedezik, a lékeket, repedéseket minden esetben újból be kell tapasztani. A főerjedés lezajlása: 8—12 nap múlva a szinmusz leszűrhető s a törkölyt ki lehet préselni. Az ebből nyert must minőség szerint kezelendő. Az itt leírtakból is látható, hogy a jó vörös bor készítése mennyi szakértelmet, mennyi különleges munkát igényel s magával a természeti tényezőkkel szemben, mint fajta, az időjárás, beéredés és betegségmentesség is mily sok igényeket támaszt, talán épen ez az oka annak, hogy nálunk oly kevés igazi finom vörös bor található. Az a vörös bor, mit gazdáink előszeretettel vörösnek neveznek, sok büszkeséggel mutogatnak, mint különlegességet, a szakember előtt bizony a legtöbb esetben csak tisztességes sillernek bizonyulnak. Ezért nincs a magyar vörös bornak oly általános kereslete, mint a fehérnek. De viszont ezért is nem termelik gazdáink nagy tömegben a kék fajtájú szőlőket, mert hiszen a vörös bor iránt csekély az érdeklődés. Pedig ha úgy a művelésre, mint a szüretelésre s ami a fő, a vörös borok készítésére oly gondot fordítanánk, mint amit az megérdemel és meg is kíván, a magyar vörös boroknak is meg lenne a világpiaci értéke, addig azonban, míg ezekkel nem vagyunk tisztában, míg a különleges munkáktól félünk és fázunk, jobb ha sillert készítünk. Mert a jó siller mindig értékesebb, mint a szin- és izhibás vörös bor. Szky. Házinyúl tenyésztők teendője október hónapban. Amint a rügyek kifakadnak s lombdúsak lesznek az akácfák, kevés a nyúlte- nyésztő gondja a takarmányozás körül, de ha nem gondoskodik olcsó, vagy ingyenes takarmány felől október hónapban, akkor elkedvetlenedik ennek tenyésztésétől, mert a nyúl rágcsáló állat, s téli unalmas óráit csak rágcsálással tölti, de ha nincs mit, úgy Toldi Miklós lovaként beadja a kulcsot, s ha megmarad is, nem képes tavasszal életerős magzatot nevelni s igy nem fizeti ki magát az azzali vesződség. Ritka kedvező volt a nyár a nyúltenyésztőkre, mert nem kellett fáradtsággal beszerezni a takarmányt kedvenc állatai részére, mivel egész nyáron át, úton-útfélen volt zöldség bőviben, de közeledik a tél, előre kell gondoskodni takarmányukról, mert drága szénán kiteleltetni nem fizeti ki magát a nyúltenyésztés. Mielőtt az akác,- fűz,- tölgyfalevelét elhullatná, vagdaljunk le kisujj vastagságú ágát s kössük kis kévékbe, hagyjuk azt megszáradni s rakjuk el kazalba, vagy a padlásra, s lesz bőven lombtakarmány, de tarlókon s kiskertekben zöld takarmányról is gondoskodhatunk, mert vad mohar, kalaráb, káposztalevél és torzsa kínálkozik elég. Napraforgó és a csicsóka levelét is szárastól együtt jó étvággyal fogyasztják el, — ennek gumója pedig elsőrendű téli takarmány a nyulak részére. — Október hónapban már a süldő nyulak annyira fejlődtek, hogy képes a tenyésztő az ivarát megkülönböztetni. A legszebb himnyulat jövő tenyésztés céljára kiválasztjuk, s legcélszerűbb azt elkülönítve gondozni, a többit pedig ivarától megfosztani, mert ez esetben jobban fejlődnek és híznak, húsuk ízletesebb s szőrméjük is dúsabb lesz. Nagy gondot fordítsunk a nyúlak szőrzetére, hogy ne piszkolódjék be, s ha nem vagyunk képesek drága szalmát beszerezni, akkor gyűjtsünk sok nyárfalevelet, mely alomnak kitűnő, de e mellett jó nyúltakarmánynak is bizonyult. Október hónapban tartózkodjék a tenyésztő a nyúlak levágásától, mert ebben a ruhaszűk világban a fősúlyt a gerezdára kell fektetnünk, s mentől későbbre hagyjuk a leölést, annál értékesebb szőrmét kapunk. December —janár hóban levágott nyúlak bőre, illetve szőrméje legértékesebb, mert ekkor legtömöttebb az, s az ekkor levágottak szőrméje igen tartós, 8—10 nappal a ! levágás előtt adjunk kukorica, vagy árpadarát, s etessünk velük kakukkfű-virágot, vagy fodormentát, s húsukat igen kellemes ízűvé teszi az. A levágásnál vigyázzunk kedves állatainkra, hogy ne szenvedjenek soká. Fogjuk meg a hátsó lábát, fejét lefelé lógatva, üssünk fakalapáccsal a tarkójára, s rögtön megszűnt élni, s utána a torkát átmetszhetjük, hogy vére kiömöljék. A bőr lefejtését legcélszerűbben úgy eszközöljük, mint a mészáros a borjú lebőrzését eszközli, s ha ez meg van, akkor egy deszkára feszítjük oly módon, hogy a szőrös rész a deszkán feküdjék, a bőr pedig kívül s igy szellős-árnyékos helyen megszáritjuk, egy papirdobozban összegyűjtve a szűcsnek kidolgozás végett átadjuk. Orosz lepke, bécsi kék- ezüst nyulak szőrméjéből fiuknak, leánykáknak sapkát, télikabátot, nyakbavetőt, karmantyút lehet készíttetni. Belga óriás bőréből, illetve szőrméjéből férfikabátbéllés, gallér s mandzsetta is előállítható, mely a kopott öreg kabátokon a rongyot eltakarja, s a sutba dobott kabátot ismét használhatóvá idomítja át. A nyúl húsértékesitéséről majd jövőben bővebben. Kecskemét, 1920. szeptember 22. Flóris Rudolf m. kir. állategészségügyi főfelügyelő. A dohánytermés kezelése. A saját használatra való dohánytermelés megengedése révén igen sokan termelnek olyanok is dohányt, akik az azzal való bánásmódot nem ismerik. Ezeknek tájékoztatására röviden összefoglaljuk azokat a tudnivalókat, amelyek az ily dohánytermés helyes kezelésére vonatkoznak. Ha a dohánylevelek a tövön már a beérés jeleit mutatják, vagyis haragoszöld helyett világoszöld, illetve sárgászöld színűek, vagy apró sárga pettyekkel tarkázottak (babosodók), a kerti leveleknél pedig sárgás színűek s az addigi duzzadtság helyett általában lankadtabbak, szóval teljesen érettek, akkor le kell törni azokat. A törés ideje tehát nem naphoz kötött, hanem mindig a levél minőségétől függ. Minthogy egy dohányző levelei fokozatosan érnek be (először a legalsó u. n. aljlevelek, azután a középső legfejlettebb u. n. anyalevelek, végül a legfelső u. n. hegylevelek), e szerint is kell azokat fokozatosan letörni. Éretlenül vagy túléretten törni a leveleket nem szabad, mert mindkét esetben ízetlen, romlékony anyagot kapunk a kezelés után. A töréssel sietni nem jó, mert például a hegylevelek épen a szár alsó érett (alj és anya) leveleinek letörése után indulnak erősebb fejlődésnek, tehát a beérési állapot szerinti, fokozatos törés ebből a szempontból is a termelők hasznára válik. Töréskor vigyázzunk arra, hogy a többi, még be nem érett leveleket meg ne sértsük. Harmatos vagy elázott levelek csak teljes megszáradásuk után törhetők. A letört leveleket pajtában, félszerben, vagy más védett helyen sorokba rakva fülleszteni (fonnyasztani) kell, hogy egyrészt merevségüket elveszítsék, másrészt — fajtájuk szerint — halvány sárgászöld vagy sárgás szint kapjanak s igy a későbbi szárításnál szebben színesedett, zamatosabb anyagot adjanak. Ez a munka azonban nagyon gondosan végzendő el, mert felületes füllesztéssel inkább ártunk a dohánynak, mint használunk. A túlfüllesztés ugyanis a leveleket valósággal leforrázza, minek folytán a levelek később feketésbarnákká, merevekké, törékenyekké és rossz izüekké válnak. A helyes füllesztési eljárás az, hogy a leveleket hegyükkel fölfelé rézsútos sorokba szalmára, vagy gyékényre fektetjük s a kerti leveleket 28, a muskotály-dohányt 32, a nagylevelű dohányt 36 Celsius-foliig engedjük fölmelegedni. Ennél a hőfoknál a dohányleveleket új sorokba rakjuk át s közben a levelek szélein és hegyén lecsapódó vizpáracseppeket csomónkénti rázás-sal eltávolítjuk s ezzel a leveleket lehűtjük. A hőfokot a levelek közé tett hőmérővel őrizzük ellen. A füllesztés 24—72 óráig tart többszöri átrakással mindaddig, míg a