Homok, 1920. szeptember (1. évfolyam, 14-38. szám)

1920-09-26 / 35. szám

ató­­szám HOMOK 3. oldal KÖZGAZDASÁG. Vörös borok készitése. A vörös bor nemcsak színében, de ízében és összetételében is eltér a fehér bortól. A vörös bor ugyanis mindig tör­kölyén erjed s igy egy bizonyos nagyobb m­enyiségű­ csersav jut a­ borba, mitől annak fanyar összehúzó ize származik. Ez nem baj, sőt határozottan kívánatos is a vörös bornál. Míg a fehér borban a csersav rend­szerint csak 0 02—0'03°/o, addig a vörös bor­ban 0-1—0‘3‘Vo. Ettől a meglehetősen ma­gas csersav tartalomtól van a vörös bornak különleges egészségügyi hatása is. Jól tud­juk, hogy kolera járvány idején milyen jó szolgálatot tesz a vörös bor. A fanyarságnak következménye, hogy vörös bornál annyi finomsági változatot nem lehet megállapítani, mint a fehér bornál, de ugyancsak nehezebb kiérezni a kisebb hibákat is. A jó vörös bortól megkívánjuk, hogy az sötét-vörös színű, egyöntetű, telt izű­, testes, lágy és fanyar legyen. Nem szabad sem gyengének, sem túl erősnek lennie. Vörös borok készítésére azok a fajták alkalmasak tehát, melyek elég festékanya­got, csersavat és cukrot tartalmaznak. Az összes savmennyiségnek azonban nem szabad magasnak lenni, mert a savanyú vörös bor értéktelen.­­ Legjobb fajták a kék bur­gundi, karbonett, kadarka. Vörös bor készítéséhez a szőlőnek tel­jesen, de nem túlságosan érettnek kell len­nie. A szüretelésnél a válogatás nagyon fontos, mert penészes, rothadt bogyónak nem szabad belekerülnie a mustba. A hibás sze­mek nem csak a színt rontják, de az izt is károsan befolyásolják. Nagyon üdvös a fürtöket megváloga­­tás után lebogyózni, mert ha a csutkán er­jesztünk, l így túlságos fanyar bort nyerünk. Lebogyózás után malmon eresztjük át­­ az egészet erjesztő kádakba, az úgyneve­zett kácikba, vagy erre a célra átalakított hordóba gyűjtjük össze kierjesztés végett. Az erjedésnek lehető gyorsan és simán kell lefolynia, mert csak így kapunk egészséges, szép színű bort. Hosszan tartó erjedés út­ján nyert bor rendszerint törésre hajló, sőt elő áll a törköly iz. Az erjesztést célszerű lesz magasabb 18—20°-nál indítani, mert igy a testanyag kivonása gyorsabb és tökéletesebb, más­részt az erjedés is egyenletesebb. Ha a főerjedés lezajlott s a must hűlni kezd, úgy a szinm­usz elszűrhető s a törköly ki­préselhető. Természetes, a hordóban még lesz gyenge utóerjedés , épen azért, a hor­dót még bezárni nem szabad. Már most, ami az erjesztést illeti, az egész különleges lévén, itt külön térek ki erre. A vörös borok erjesztésére szolgálnak az úgynevezett kádik. Ezek tulajdonképen közönséges kádak felfelé szűkülő átméret-­­­tel. A kád 2/s­ ad magasságában átlyugga­­j­tott fenék jön s eddig töltjük meg a kádat cefrével, a fedő fölé szinmustot öntünk. Ez az úgynevezett zárt kád­kban való er­jesztés. Ennél a kalap ugyan nem fog felemelkedni s a bor nem ecetesedik meg, de az erjedés nem elég élénk és a szín­anyagok kioldódása sem lesz tökéletes. Általában véve a bor nem lesz olyan za­matos, mint a nyitott kácikban való er­jesztésnél. A nyílt kácikban való erjesztés úgy történik, hogy a kácit */s-öd résznyire meg­töltjük cefrével. Amint a must erjedni kezd, a törköly, az úgynevezett kalap, a felszínre fog emelkedni. Ennek következtében nagy­mérvű levegőzés áll be, ami egyik oka az ecetesedésnek. Ezt elkerülendő, a kalapot le kell nyomkodni napjában többször is és pedig nappal épen úgy, mint éjjel, így az erjedés gyorsan és tökéletesen megy végbe, a színanyag kioldása teljes, nemkülönben a zamatanyag is egész mértékben kifej­lődik. A kalap lenyomkodása nagyon fontos, de viszont sok munkát is ad s épen ezért, legtöbb esetben csak az első napokban nyomkodják le a kalapot s azután szőlő­levéllel befedik s agyagsárral betapasztják. Ida az agyagsár szárad és megrepedezik, a lékeket, repedéseket minden esetben új­ból be kell tapasztani. A főerjedés lezajlása: 8—12 nap múlva a szinm­usz leszűrhető s a törkölyt ki lehet préselni. Az ebből nyert must minőség szerint kezelendő. Az itt leírtakból is látható, hogy a jó vörös bor készítése mennyi szakértelmet, mennyi különleges munkát igényel s magá­val a természeti tényezőkkel szemben, mint fajta, az időjárás, beéredés és betegségmen­tesség is mily sok igényeket támaszt, talán épen ez az oka annak, hogy nálunk oly kevés igazi finom vörös bor található. Az a vörös bor, mit gazdáink elősze­retettel vörösnek neveznek, sok büszkeség­gel mutogatnak, mint különlegességet, a szakember előtt bizony a legtöbb esetben csak tisztességes sillernek bizonyulnak. Ezért nincs a magyar vörös bornak oly általános kereslete, mint a fehérnek. De viszont ezért is nem termelik gazdáink nagy tömegben a kék fajtájú szőlőket, mert hiszen a vörös bor iránt csekély az érdeklődés. Pedig ha úgy a művelésre, mint a szüretelésre s a­mi a fő, a vörös borok készítésére oly gondot fordítanánk, mint amit az megérdemel és meg is kíván, a magyar vörös boroknak is meg lenne a világpiaci értéke, addig azonban, m­íg ezek­kel nem vagyunk tisztában, míg a külön­leges munkáktól félünk és fázunk, jobb ha sillert készítünk. Mert a jó siller mindig értékesebb, mint a szin- és izhibás vörös bor. Szky. Házinyúl tenyésztők teendője október hónapban. Amint a rügyek kifakadnak s lomb­dúsak lesznek az akácfák, kevés a nyúlte-­ nyésztő gondja a takarmányozás körül, de ha nem gondoskodik olcsó, vagy ingyenes ta­karmány felől október hónapban, akkor el­kedvetlenedik ennek tenyésztésétől, mert a nyúl rágcsáló állat, s téli unalmas óráit csak rágcsálással tölti, de ha nincs mit, úgy Toldi Miklós lovaként be­adja a kulcsot, s ha megmarad is, nem képes tavasszal életerős magzatot nevelni s igy nem fizeti ki magát az azzali vesződség. Ritka kedvező volt a nyár a nyúlte­­nyésztőkre, mert nem kellett fáradtsággal beszerezni a takarmányt kedvenc állatai részére, mivel egész nyáron át, úton-útfélen volt zöldség bőviben, de közeledik a tél, előre kell gondoskodni takarmányukról, mert drága szénán kiteleltetni nem fizeti ki ma­gát a nyúltenyésztés. Mielőtt az akác,- fűz,- tölgyfalevelét elhullatná, vagdaljunk le kisujj vastagságú ágát s kössük kis kévékbe, hagyjuk azt meg­száradni s rakjuk el kazalba, vagy a padlásra, s lesz bőven lombtakarmány, de tarlókon s kiskertekben zöld takarmányról is gondos­kodhatunk, mert vad mohar, kalaráb, ká­posztalevél és torzsa kínálkozik elég. Napra­forgó és a csicsóka levelét is szárastól együtt jó étvággyal fogyasztják el, — ennek gu­mója pedig elsőrendű téli takarmány a nyu­­lak részére. — Október hónapban már a süldő nyulak annyira fejlődtek, hogy képes a tenyésztő az ivarát megkülönböztetni. A legszebb himnyulat jövő tenyésztés céljára kiválasztjuk, s legcélszerűbb azt el­különítve gondozni, a többit pedig ivarától megfosztani, mert ez esetben jobban fejlőd­nek és híznak, húsuk ízletesebb s szőrméjük is dúsabb lesz. Nagy gondot fordítsunk a nyúlak szőr­zetére, hogy ne piszkolódjék be, s ha nem vagyunk képesek drága szalmát beszerezni, akkor gyűjtsünk sok nyárfalevelet, mely alomnak kitűnő, de e mellett jó nyúltakar­­mánynak is bizonyult. Október hónapban tartózkodjék a te­nyésztő a nyúlak levágásától, mert ebben a ruhaszűk világban a fősúlyt a gerezdára kell fektetnünk, s mentől későbbre hagyjuk a leölést, annál értékesebb szőrmét kapunk. December —janár hóban levágott nyúlak bőre, illetve szőrméje legértékesebb, mert ekkor legtömöttebb az, s az ekkor levágot­­tak szőrméje igen tartós, 8—10 nappal a ! levágás előtt adjunk kukorica, vagy árpa­darát, s etessünk velük kakukkfű-virágot, vagy fodormentát, s húsu­kat igen kellemes ízűvé teszi az. A levágásnál vigyázzunk kedves álla­tainkra, hogy ne szenvedjenek soká. Fogjuk meg a­­ hátsó lábát, fejét lefelé lógatva, üssünk fakalapáccsal a tarkójára, s rögtön megszűnt élni, s­­ utána a torkát átmetsz­hetjük, hogy vére kiömöljék. A bőr lefejtését legcélszerűbben úgy eszközöljük, mint a mészáros a borjú le­­bőrzését eszközli, s ha ez meg van, akkor egy deszkára feszítjük oly módon, hogy a szőrös rész a deszkán feküdjék, a bőr pedig kívül s igy szellős-árnyékos helyen meg­­száritjuk, egy papirdobozban összegyűjtve a szűcsnek kidolgozás végett átadjuk. Orosz lepke­, bécsi kék- ezüst nyulak szőrméjéből fiuknak, leánykáknak sapkát, télikabátot, nyakbavetőt, karmantyút lehet készíttetni. Belga­ óriás bőréből, illetve szőrméjé­ből férfikabátbéllés, gallér s mandzsetta is előállítható, mely a kopott öreg kabátokon a rongyot eltakarja, s a sutba dobott kabá­tot ismét használhatóvá idomítja át. A nyúl húsértékesitéséről majd jövőben bővebben. Kecskemét, 1920. szeptember 22. Flóris Rudolf m. kir. állategészségügyi főfelügyelő. A dohánytermés kezelése. A saját használatra való dohányter­melés megengedése révén igen sokan ter­melnek olyanok is dohányt, akik az azzal való bánásmódot nem ismerik. Ezeknek tájékoztatására röviden összefoglaljuk azo­kat a tudnivalókat, amelyek az ily dohány­­termés helyes kezelésére vonatkoznak. Ha a dohánylevelek a tövön már a beérés jeleit mutatják, vagyis haragoszöld helyett világoszöld, illetve sárgászöld szí­nűek, vagy apró sárga pettyekkel tarkázot­­tak (babosodók), a kerti leveleknél pedig sárgás színűek s az addigi duzzadtság helyett általában lankadtabbak, szóval tel­jesen érettek, akkor le kell törni azokat. A törés ideje tehát nem naphoz kötött, ha­nem mindig a levél minőségétől függ. Mint­hogy egy dohányző levelei fokozatosan ér­nek be (először a legalsó u. n. aljlevelek, azután a középső legfejlettebb u. n. anya­levelek, végül a legfelső u. n. hegylevelek), e szerint is kell azokat fokozatosan letörni. Éretlenül vagy túléretten törni a leveleket nem szabad, mert mindkét esetben ízetlen, romlékony anyagot kapunk a kezelés után. A töréssel sietni nem jó, mert például a hegylevelek épen a szár alsó érett (alj és anya) leveleinek letörése után indulnak erősebb fejlődésnek, tehát a beérési álla­pot szerinti, fokozatos törés ebből a szem­pontból is a termelők hasznára válik. Tö­réskor vigyázzunk arra, hogy a többi, még be nem érett leveleket meg ne sértsük. Harmatos vagy elázott levelek csak teljes megszáradásuk után törhetők. A letört leveleket pajtában, félszerben, vagy más védett helyen sorokba rakva fül­­leszteni (fonnyasztani) kell, hogy egyrészt merevségüket elveszítsék, másrészt — fajtá­juk szerint — halvány sárgászöld vagy sárgás szint kapjanak s igy a későbbi szárításnál szebben színesedett, zamatosabb anyagot adjanak. Ez a munka azonban nagyon gon­dosan végzendő el, mert felületes füllesztés­­sel inkább ártunk a dohánynak, mint hasz­nálunk. A túlfüllesztés ugyanis a leveleket valósággal leforrázza, minek folytán a le­velek később feketésbarnákká, merevekké, törékenyekké és rossz izüekké válnak. A helyes füllesztési eljárás az, hogy a leve­leket hegyükkel fölfelé rézsútos sorokba szalmára, vagy gyékényre fektetjük s a kerti leveleket 28, a muskotály-dohányt 32, a nagylevelű dohányt 36 Celsius-foliig en­gedjük fölmelegedni. Ennél a hőfoknál a dohányleveleket új sorokba rakjuk át s közben a levelek szélein és hegyén lecsa­pódó vizpáracseppeket csomónkénti rázás-­­sal eltávolítjuk s ezzel a leveleket lehűtjük. A hőfokot a levelek közé tett hőmérővel őrizzük ellen. A füllesztés 24—72 óráig tart többszöri átrakással mindaddig, míg a

Next