Homok, 1920. október (1. évfolyam, 39-65. szám)

1920-10-05 / 42. szám

Mívesbe m­éz, itt 20 okt­óber 3. A föld népének tett ígéreteinkből egy betűt sem engedünk — mondotta Rubinek Gyula a kohári­ szentlőrinci beszámolójában. Amint ott ajkáról egy­szerű közvetlenséggel folytak a sza­vak, amelyek majd a föld és a tanya népe iránti szeretetének lángját lobog­tatták, majd súlyos érvekkel igazolták az önfeláldozó nehéz munkát, amelyet, mint miniszter, de mint képviselő is a nemzet mostohái, a tanya és falu népe, a gazdatársadalom érdekében tett, a megértő szeretet lángja ott ragyogott nagyszámú hallgatóságának körében is, a tanyai élet hajnaltól­­napestig tartó munkájának napbarní­tott arcain, amikor, mint testvér a test­vérhez,beszélt választóihoz, a minisz­ter-képviselő. A természet egyszerű fiai meg­érezték és megtudták azt, hogy az az ígéret, amelyet választóinak, de egyút­tal az egész ország kisgazda és föld­műves népének tett a miniszter-kép­viselő, nem lett szappan-buborékká váló frázis és a megválasztás után el­enyésző láng, hanem komoly valóság. Magyarország gazdatársadalmának újjá­szervezése, megerősödése, egy szebb jövő a tanyai népet ért sok méltány­talanság után, amelynek érdekében szívét, vérét, egyéniségét és erejét tette kockára a vezér. Nem a mai idők változása állí­totta a minisztert a gazdatársadalom élére, nem a politika forgandósága folytán került az őt megillető helyre hanem a származás, szeretet és közel egy félszázadon át kitartó buzgalom­mal betöltött munkakör az, amely soha el nem szakítható láncokkal köti őt a falu, tanya népéhez, akik ügyük sikerre jutását úgyszólván egyedül neki kö­szönhetik. Huszonöt évvel ezelőtt is már ott állott a keresztény szellemben és hazaszeretetben elöljáró gazdatár­sadalom élén, akkor, amikor bigott­­­ság és érzelgősség volt még keresz­ténynek és hazafinak lenni. Két forradalom viharverésétől meg nem ingatva, évtizedes múltjához híven ma ott áll az országot egyedül meg­menten­i képes keresztény magyar gazda­osztály élén, melynek boldogulására ál­dozta egész életének és kiváló képes­ségeinek javát. Hogy a gazdatársadalom szívben és lélekben méltányolja az érdekében kifejtett önfeláldozó munkát, ezt ma­ Hedd I. évfolimain. — 42-ik szánt. Főmunkatárs: M A RT O N SÁ N D O R Politikai f­él k Ö Z y .H zd ál S 3^ CJ 1 Firipissip Felelős szerkesztő: TAKÁCS LAJOS Szerkesztőség és Kiadóhivatal: ——— Előfizetési árak: Széchenyi-tér 6. Telefonszám 127. A Kecskeméti Kisgazda és Földműves Párt, a Gazdasági Egye- Egé­sz évre 240 Kor. — Félévre 120 Kor. Egyes szám­ára 1 Korona sülét és a Szőlősgazdák Egyesületének hivatalos közlönye Negyedévre 60 Kor. Egy hónapra 20 Kor. tatja az a hatalmas lelkesedés, amely a minisztert útjában kísérte és virág­gal halmozta el. Ha akadnak is egye­sek, akik nem értik, vagy inkább nem­­ akarják érteni és méltányolni azt, ami­kor az egyén a szent célért feláldoz egy egész életet, azokat is meg fogja győzni idővel Rubinek Gyula munká­jának gyümölcse ... a szebb és bol­dogabb magyar jövő. A corki polgármester meghalt. London, okt. 4. Londonból az a hír érkezett, hogy a corki polgármes­ter meghalt. Az angol kormány titokban tartja az esetet és hivatalosan meg­tagadnak minden felvilágosítást. A sinn-fein-ek támadása egy rendőrkaszárnya ellen A Wolff-ü­gynökség jelentése szerint a sinnfeinek hatalmukba akarták keríteni Cashareay Frent párti rendőrkaszárnyát?* A támadás előtt megszállták a környező házakat, a kaszárnyában 2 őrmester és 12 rendőr visszaverte az első támadást, de a sinnfeinek megismételték támadásukat és a harc 2 óra hosszáig tartott. A rendőrök segítségére katonaságot küldtek ki. Prohászka, Haller és Pekár Kecskeméten. Két napra terjedő, magas színvonalú kultur ünnepségnek lesz tanúja Kecskemét közönsége. A „Turul“ egyetemi és főiskolai hallgatók országos szövetsége keretébe tar­tozó, országos m. kir. képzőművészeti főis­kola. Munkácsi Mihály bajtársi egyesületé­nek és a kecskeméti jogakadémia Katona József bajtársi egyesületének most történik felavatása. Ez alkalomból lerándul városunk­ba és részt vesz az ünnepségen Haller Ist­ván vallás- és közoktatásügyi miniszter, Prohászka Ottokár v. k. t. t., megyés püs­pök, Pekár Gyula vallás- és közoktatásügyi államtitkár, Tuzson János egyetemi tanár, az Attila bajtársi egyesület magisztere és még sok előkelőség. Wrangel győzelme. Pár­is,, okt. 4. Wrangel jelentése sze­rint Akorosk körül fényes győzelmet ara­tott. Tízezer fagyot ejtett; egy moszkvai lap jelentése szerint a negyedik hadtest átpártolt Wrangelhez. A török trónörökös öngyilkossági kísérlete. Konstantinápoly, okt. 4. Abdul Med­­zsid trónörökös méreggel öngyilkossági kí­sérletet követett el. A tájfun pusztításai Japánban, Tokióból jelentik, hogy Japán mé­lyebben fekvő részein felhőszakadás kísé­retében tájfun pusztított. A kár jelentékeny. A magyarok állásfoglalása a Felvidéken. Miskolc, okt. 4. A megszállott te­rületekről jelentik, hogy az Országos Kis­gazda és Kisiparos párt elnöke Szentiványi József, a cseh képviselőházi tag egy kassai újságnak a következő nyilatkozatot tette: A magyarság önrendelkezési jogának kiví­vására az első állomás a Felvidék önkor­mányzata. A magyarok politikai helyzete végtelen nehéz. A mi meggyőződésünk az, hogy hazánktól való elszakadásunk min­dennél jobban fáj, hiszünk abban, hogy természetellenes államalakulás folytán el­szakított magyar föld, az elszakított ma­gyarság vissza fog térni törzséhez. Zavargások Pétervárott, Pécs, okt. 4. Pétervárott a munkások a kenyérhiány miatt sztrájkolnak. A mozgalom a tanácskormány megbuktatását célozza. A moszkvai zavargások alkalmával többen megsebesültek. A nyugati sereg két megbí­zottat küldött Moszkvába, hogy az azonnali békekötést erőszakolja ki. A két megbízot­tat agyonlőtték. Narvában forrongás tört ki. Egy köz­­oktatásügyi népbiztost azonvertek. E pilla­natban nem lehet megállapítani, hogy a hírek mennyiben felelnek meg a valóságnak. Pécs, okt. 4. Helsinforti jelentés szerint Oroszországban forrongás tört ki, több helyen zavargás volt. Pétervárott ál­talános a sztrájk. A nyugati fronton nagy a nyugtalanság. A lakosság azonnali békét követel. Sajtómanőverrel akarják elhitetni, hogy békedelegátusok az eddigi engedmé­nyeknél tovább nem mehetnek. A malmok biztosító járandóságának felemelése. Budapest, okt. 4. A malmok biztosító járandóságukat a biztosító tár­saságok fel akarják emelni, mert a fogyasztóknak a nullás liszttől való tar­tózkodásuk folytán rengeteg idegen lisztet halmoztak fel a malmok raktáraiba. Szó van arról, hogy a fehérliszt felesleget külföldön fogják értékesíteni. Belső fogyasztást az olcsóbb lisztfajtákkal fogják ellátni. Ennek forgalomba hozatala e hó végével lép életbe.

Next