Homok, 1921. január (2. évfolyam, 1-24. szám)

1921-01-26 / 20. szám

2. oidul ## O Ifi O ia 20 txvn. Tokió. A japán külügyminiszter kész tárgyalni a tengerészeti készülődések csök­kentéséről. Budapest. A magyar—francia ke­reskedelmi iparkamara megalakult. New­ York. Az amerikai farmosok­tól egymillió busheinyi gabonát kapunk. Budapest. A Városi Színházat az állam kapja meg. Budapest: Cipészmunkások sztrájk­­ból kifolyólag 30 százalékos béremelést kaptak. Bécs: Osztrák középiskolai tanárok sztrájkba léptek. Budapest: Grátz Gusztáv dr. kül­ügyminiszter Bécsbe utazott. gi ipa-szó me ti c /'/’. Egy amerikai magyar lap, a pittsburgi Magyar Híradó pályázatot hirdetett irre­denta versekre és elbeszélésekre. Hm Mégis csak furcsa! Odaát nincsenek kifosztva, megnyomorítva az emberek. Nem érzik a hideget, a ruhátlanságot és a nincset. Ten­gerentúli testvéreink nem szenvedték át sem a kommunizmust, sem az oláh megszállást. És mégis a mi valutánkkal szemben arány­lag nagy pénzeket áldoznak arra, hogy az amerikai magyarságban ébren tartsák a magyar haza visszaszerzésének gondolatát. És mi? Akiknek az eleven húsába vágtak, akiknek végtagjait lemetszették, aki­ket gazdaságilag tönkretettek, akikre rá­nyomták a gyász és gyalázat szégyenbélye­gét, mi, a hazai magyarok közömbösen, siket fülekkel, megnémultan viseljük sorsunkat. És hiába sikolt Erdély, jajgat a Felvidék, resz­ket Nyugatmagyar­ország és sir a Bánát vagy a Bácska, összedugott kézzel, jó ho­moki bor és pipaszó mellett képesek vagyunk felejteni mindent! Magyarok vagyunk-e még, vagy korcshajtásai csupán a régi ne­mes törzsnek, mely valaha félisteneket és héroszokat szült ? Hol vannak a hadverő hősök szelle­mei, hogy nem zavarják fel megjelenésük­kel a magyar éjszakát és nem kiáltják fü­­lünkbe: „Ébredj magyarság, múltad em­lékének minden sugara rendre tünedez!“ Vagy pedig a tetszhalott álmát alula­­szuk csupán és egyszer csak felébredünk, hogy kemény markunkat ökölre fogva meg­mutassuk ellenségeinknek, hogy élünk, ret­tegjetek bennünket ! János hozzá siet, átkarolja s leülteti a tulipántos ládára. — Mi bajod rubintom? Vera félénken tekint Péterre . . . János is rá néz, mintha eltalálta volna a Vera gondolatát. — . . . Ő már tudja. — Tudja , a szégyentől vérvörösre gyűl az arca, hangja bágyadtan csendül. — Nincs nyugtom, félik János, hogy­ nagy bűnt fog elkövetni érettem. Azért jöttem, hogy lebeszéljen gonosz szándékáról. Az öregasszony összekulcsolja kezét. — Mit akast cselekedni fiam, János...? Öreg napjaimra ne hozz szégyent a fejemre. Jánost újra magával ragadja indulata: — Én tudom mit teszek. Nem vagyok gyerek. Vera térdre borul. — Az élő Istenre kérem, János, ne tegye. Rajtam már úgysem segít. — De megbosszullak, — akarja m­on­­í­tani a férfi, de látva a siránkozó asszo­nyokat, erőt vesz nehéz indulatlan s csak a szeme villan barátjára, mintha kérdezné: — Pártomon leszel-e? Péter int: Ott leszek ! És másnap éjfél felé a faluvégi domb­oldalon, lesbe állva várnak a patroullera.­­ Nem szólnak egymáshoz egy szót sem, némán, türelmesen, éber tekintettel figyel­nek a holdvilágította havas országúira. Pedig karácsony este van, a szeretet ünne­pének előestéje, amikor szeretetet és békét hirdetnek az angyalok a földön. De ma szomorúság van a Székelyor­szágban. Angyal helyett egy gyászruhás asz­­szony, Hunnia, látogatja meg álmaikat s a lelkek mélyén is gyász­ol, gyászolják a sza­badságot, Nagy-Magyarországot. Péter felnéz a csillagos égre, meg­bámulja a hadak­ utját s eszébe villan egy régi, régi történet Attila fiáiról, Csaba ki­rályfi ígéretéről. — Hej! Ha úgy igazában eljönne és seregével visszafoglalná az ezer­éves hazát. És a Péter lelke visszaszáll az ezeréves múltba. Ott látja magát Attila se­regében. Mainz kapuit döngetik; leszálla­nak a francia síkra, szőrén ülik a lovat s nyargalnak, mint a szélvész Róma felé. Azután Bizánc kapuit döngetik. Retteg az egész világ. Atillának, az „Isten ostorának“ hódol 12 király s megannyi fejedelem ... Merengéséből János riasztja fel. — Ott hitem őket, — mondja. Behúzódnak a sánc mögé, három lé­pésre az országútiól. A hó fehér felületén sötét, mozgó folt közeledik, a patrouille. El­szánt, erős akarattal várják be a négy embert. Az őrjárat mit sem sejtve tart a falu felé s az „Argyelánál“ dúdolják. Jókedvük van, nem érzik, hogy a halál bosszúálló angyala ott settenkedik a hátuk mögött. Halk zizzenés hasítja végig a levegőt s az első két katona arccal bukik előre a hóba. A másik kettő körül sem nézhet s már is követi társait. Az ismétlőfegyver megtette hatását. János feláll, körülnéz, kilép az or­szágb­a s azután odainti Pétert. — Meghaltak? — Meg . . . Egy ideig csend. S a mozdulatlan csendben megkondul a falu harangja. — Éjféli misére harangoznak — mondja Péter. — Most születik meg Krisztus. Bánatos lélekből jövő sóhaj hagyja el ajkukat. S hogy elhal a harangszó, felemelik egyenkint a holttesteket, az Olt partjára cipelik s bedobják a vízbe. Az Olt néma és hallgat, mint a sír. Két héttel karácsony után vasra­­verve vitték Jánost és Pétert Brassóba. — Miért, miért tette ezt János? — zo­kogott Vera. János szomorúan mosolygott: — Tisztára mostam, a becsületedet. A forrongó Oroszország. Az oroszországi ellenforradalmi moz­galmak egyre erősebben törnek ki. A fel­kelések nem egyesek céltalan vállalkozásai, mert folyton növekvő gondot okoznak a szovjet kormánynak. Oroszországból újabb bolsevistaelle­nes mozgalmakról kapunk hírt. Az elége­detlenségek kirobbanása napirenden van, egyik felkelést alig nyomták még el, már másutt tört ki a lázadás. Az Ukrajná­ban levő vörös hadsereg csapatai fellázad­tak és szövetkeztek a józan munkássággal. Vezetőiket elkergették és a lázadók meg­lepetésszerűen megszállották a kievi arze­nált és az arzenál körüli városnegyedet. A kievi népbiztosok és tisztviselők elme­nekültek a városból. Moszkvából várnak segítséget. A felkelők kiválóan fel vannak fegyverkezve és kemény harcot vívnak a szovjet csapatokkal. Moszkvában, az egyre terjedő ellen­­forradalmi mozgalmakkal szemben köve­tendő eljárás megbeszélések céljából gyűlést tartottak. Itt egy bolsevista vezérférfi be­jelentette, hogy január 1-e óta 400 szovjet katona esett el és 1000 sebesült meg az ellenforradalmi harcokban. Eddig a bolseviki ellenes mozgalmak izoláltságuknál fogva elbuktak, de arányai­nak növekedése reményt nyújt a végleges és általános ellenforradalom bekövetkezé­sére, mely megszabadítja Oroszországot a Leninek terrorjától. Óriási vihar dühöngött Budapesten. Négy halott és számos sebesült. Míg mi itt mérgelődtünk, hogy egy kis szelet kaptunk vasárnapra, addig Bu­dapesten háztetőket sodort le a vihar. Em­bereket semmisített meg a dühöngő elem, melyet megfékezni lehetetlenség. Hivatalos rendőri jelentés szerint a vihar egy 7 éves kisleányt a Dunába so­dor­, egy összeomlott tűzfal egy 20 éves úriembert maga alá temetett. Egy cseléd fe­jére oly erővel zuhant egy deszka, hogy haldokolva vitték a Rókusba! A lehulló téglák számtalan embert tettek nyomorékká és halottá. A Váci utcában levő piarista rendház préfedelét számtalan helyen le­szaggatta az orkán. Egy óriási bádogtábla két emelet magasságból oly erővel zuhant a szembejevő divatüzlet kirakatába, hogy annak üvegje ezer szilánkra repült és a ben levő árut széllyel vitte a szélvihar az utcán. Lapzártakor még mindig dühöng a felbőszült elem, melynek eddig négy halottja és harminc sebesültje van. Csonka Magyarország nem ország Egész Magyarország menyország. Kecskemét, január 26. — Megalakult a „Nyukosz“ kecs­keméti főcsoportja. A Kecskeméten és körletében tartózkodó nyugdíjas katonatisz­tek a „Segíts magadon s az Isten is meg­segít“ elve alapján felépült Nyugdíjas Ka­tonatisztek Országos Szövetségének kecs­keméti főcsoportját megalakították. Az el­nökség a következőképen alakult meg: Elnök Gep­sz Virgil vezérőrnagy, alelnök V­á­r­a­d­y Ede ezredes, titkár H­o­r­v­á­t­h István hadnagy. Választmányi tagok: Ba­­loghy Miklós ezredes, Dávid Nándor százados, Slingl Ferenc százados, Nagy­­váth­y Lajos százados. Felügyelő-bizottsági tagok : T­a­h­y Márton ezredes, S­i­k­l­o­s­s­y Alajos alezredes, Matyók Sándor őr­nagy. — Szövetségünk legelsősorban is a nyugdíjas katonatiszteken akar segíteni, azokon az elemeken, akik a világháború zivatarában elismerést, meg­becsülést vívtak ki a magyarnak Európa­­szerte, kik a forradalmak fertőjében kitűn­tek nemzeti megbízhatóságukkal. Szövetsé­günk célja továbbá a katonatiszti (katona­hivatalnoki) özvegyek és árvák megélheté­sének megkönnyítése gazdasági és jóléti intézmények megteremtésével. A tagok er­kölcsi és anyagi támogatása és jogos érde­keinek képviselete a hatóságoknál, nyug­díjas otthonok létesítése, hadirokkantak Nemzeti Szövetsége törekvéseinek előmoz­dítása. Fogyasztási szövetkezet felállítása. Felhívja az elnökség a tartalékos, szolgá­­laton kívüli viszonybeli és népfelkelő tiszte­ket (katonai­ hivatalnokokat) hogy minél na­gyobb számban lépjenek be a Nyukoszba rendkívüli tagokus annál is inkább, mert a rendkívüli tagok is részesülnek bizonyos előnyökben és kedvezményekben. Tagsági díj rendkívüli tagoknak évi 48 korona. Fel­­­vételek naponként d. u. 4—6-ig eszközöl­tetnek a Szövetség irodájában (Zeneiskola, a tiszti igazoló bizottság hivatalos helyisé­gében). Pártfogolt tagokul a nyugdíjas rang­­­­osztályba nem sorolt havidíjasok azok öz­­­­vegyei és árvái is beléphetnek. — A tanfelügyelőség kérte a vá­rosi tanácsot, hogy a népiskola jelenlegi­­ helyiségeit cserélje ki a közélelmezési hi­vatal helyiségeivel. — 74000 ember Kecskeméten.­­ A népszámlálás eredménye még mindig ismeretlen, azonban Kecskemét lakossága kb. 72 ezer emberre tehető. A távollevők száma meghaladja a kétezret. Gyűjtés a színészeknek. A Katona József-színház kifosztott tagjai segé­lyezésére a város egész területén gyűjtést­­ engedélyezett a polgármester. A gyűjtés­­ már megindult.

Next