Homok, 1921. február (2. évfolyam, 25-48. szám)

1921-02-01 / 25. szám

f* er« kentét, I iP 2 I február I f&€*$§€$ ff érfolttal» — 25-ik szánt #* er* kémét M*o $ifilmfti. toozfgwzata&ínigi és Hár&a#fteimi­ntugpéia##. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: III-ik kerület, széchenyi-tér 6. sz. Telefonszám 127. Egyes szám ára 1 Korona Felelős szerkesztő: SZIGETHY JÓZSEF. A Kecskeméti Kisgazda és Földműves Párt, a Gazdasági Egye­sület és a Szőlősgazdák Egyesületének hivatalos közlönye Előfizetési árak: e­gész évre 240 Kor. — Félévre 120 l\\,­ Negyedévre 80 Kor. Egyes szám ára 1 Korona. Csonka Magyarország nem ország Egész Magyarország menyország. Vörös terror. Az úgynevezett pécsi köztársa­ságban hihetetlen dolgok történnek nap-nap után. Az elvakult csőcselék már nem ismer határt semmiben. Akik nekik nem tetszenek, menthetetlenül eltűnnek a föld színéről. Linder, a re­negát vörös vezér a legképtelenebb kínzásokat találja ki a becsületes ma­gyarság kiirtására. Az utcáról fényes nappal elhurcolni bárkit is, nem megy Pécsett esemény­számba. Tizenhárom­­próbás kommunisták ülnek hatalmon és tűzzel vassal pusztítják a be nem hódoló magyarságot, így járt egy 2­1 éves huszár önkéntes a napokban, akit a vörös rendőrök, amiért hazafias verseket találtak nála két emelet ma­gasságból dobtak le az utcára. A Lin­­der-pribékek ugyan ráfogták, hogy öngyilkos lett a minden izében ma­gyarul érző hit. Tegyük fel, hogy tényleg így történt és önként ment a halálba. De ki­kényszerítette a lelkes magyar huszárt, hogy eldobja életét? Nem-e ezek a hitvány, lelketlen rene­gátok, akiknek kínzásai elől menekült a halálba? Nem tudunk semmi bizo­nyosat csak azt, hogy a város haza­fias közönségét Csonka-Magyarország vértanújának temetésén bombával akar­ták szétszóratni. És mikor ezt az im­pozáns, 2500 főre menő tömeg meg­akadályozta, akkor a vörös brigantik a szerbekkel összefogva két reformá­tus lelkészt hurcoltak börtönbe. Vajon mit szól ezekhez az an­tant? Az a díszes, dicső nagy hata­lom, amely szétdarabolta hazánkat, hogy ilyen hitvány férgek rágcsálják vérző tagjainkat. Azt hisszük elég volt a meghu­­nyászkodásból! Elég volt a tétlenség­ből. Mert ha még ezek után is akad magyar ember, akinek vére nem forr fel ezeken a hihetetlen gazságokon, akkor az már nem magyar föld szü­löttje, az már nem érdemli meg a magyar nevet! Szíj. TÁRCA. Vladivosztoktól Budapestig. Egy magyar hadifogoly élményei. Útleírás. „Mentsétek meg lelkeinket!“ sikolt hoz­zánk a fogolytáborokban küzdő, éhínségben szenvedő magyarság és várják epedő remény­séggel, hogy szavuk visszhangra találjon és mielőbb felcserélhessék valamennyien a hó­mezők és jéghegyek birodalmát a régen elhagyott bogárhátú kis tanyák meleg tűz­helyeivel. L­egutóbb egy magyar testvérünk érke­zett haza a 2000 hadifogollyal, aki 6 éves fogságot szenvedett át s ismerteti azt a 42 napos tengeri utat, amit Ví ad fvosi­ lóktól Triesztig megtett. „Nem a szibériai hómezőkön, sem az ólombányákban, hanem egy orosz, de jelen­leg japánoktól megszállott városból, Vladi­vostok­ból indultam útnak hazafelé. Mikor 1914. auguszt. 31-én, vasárnap délután orosz­fogságba estem Hal­ics mellet, Kivbe, majd Nikolajéwszkbe vittek, innen 1918tava­ szán V­l­a­d­i­v­o­s­t­o­k­b­a kerültem, hol még harcolnunk is kellett a vörösökkel s egy földim, akivel együtt jutottam orosz fog­ságba, Persian Ádám, kolozsvári tanár, mellettem esett el s a karjaim között halt meg. Ebből a harcból tudtuk, hogy bár Vladivostokból kiűzték a vöröseket, azonban még­is forrong körülöttünk a föld, dübörgő moraja hozzánk is elhatott. Tud­tuk, hogy­­a fehér cár országát szovjet biro­dalommá gyúrta át a kommunizmus, amely bűnös, véres terrorrá fajult. A vakbuzgó, orthodox hitű orosz nép előtt megszűnt a magántulajdon szentsége, rabolt, fosztoga­tott mindenfelé és a zsidóság kapzsi ösz­tönénél fogva uralomra jutott. Ezt mi mind jól tudtuk, hisz a felgyújtott falvak üszkös pernyéit ott kergette a szél barakkjaink udvarán. A polgári életben méhész voltam, de fogságom alatt mindenféle munkát el kellett végezni, ha élni akartam. Ez év augusztus havában missziók jártak a fogolytáborokban, akik a szokásos szeretetadományokon kívül felírták nevein­ket és azzal vigasztaltak, hogy még ez év­ben haza fogunk jutni. Az útiköltséget, erő­sen gyűjtik, hogy otthon lévő családtagja­inknak a legboldogabb új esztendőt szerez­hessük váratlan hazaérkezésünkkel. A szeptember hónap lázas izgalom közepette telt el. Mondhatom, hogy fogsá­gom hat esztendeje nem tűnt fel olyan hosszúnak, mint a szeptember, melytől a várva várt szabadságot reméltük. Amint ér­tesültünk, hazaszállításunk mozgalma nem­csak Amerikából indult ki, hanem az angol missziók is közreműködtek ebben. Meg­vesztegették a japán őröket 20 yennel fejen­ként s igy Khinába szöktettek bennünket, ahol megvették a kiemelt Sarnhorst nevű elsülyedt német hadihajót és használ­hatóvá tették. A hajó hossza 200 méter és szélessége 20 méter volt. A fenék tele volt árúval, m­íg a fedélközben 2000 pricscset rögtönöztek hálóhelyül, melyekben soron­ként valóságos utak voltak hagyva, hogy a fekhelyekhez lehessen menni. O­któber 6-én név szerint felsorakoz­tattak 2000 embert és Vladivostokban hajóra szálltunk. Az utazás meglehetősen haladt. Hajóóriásunk nyugodtan szelte a Japán-tenger vizét. Mindennel ki voltunk békülve, csak a hőség és párázat volt elvi­­­­selhetetlen, mivel mind a 2000-en nem lehettünk egyszerre a fedélzeten, hol bár­­ szintén meleg volt, de ezt nem fokozta a­­ sok test kigőzölgése, ami a fedélköz levegő­jét fullasztóvá tette. Ezen úgy segítettek, hogy több óriási átmérejű vászoncsöveken­­ keresztül villamos árammal hajtották le a friss levegőt. Étkezésünk francia konyha szerint volt, ami meglehetősen silány leve­sekből, kétszersültekből és konzervekből állott. Friss hust nem ettünk a 42 nap alatt, így meglehetős örömet szerzett a­­ nyolcadik napon, midőn már valósággal­­ belefáradtunk a szürke, unalmas horizont­­­nézésbe, hogy hajónk a Sárga tengerbe ért és az abba ömlő Janksekiang folyam­­ öblében levő Sanghai kin­ai városban kiszállhattunk. A­z első napon gyalogosan jártam be a várost és ettem különleges nemzeti ele­delükből — (fecskefészek) megizleltem az általuk elkészített rizst, de másnap kulikkal­­ vitettem végig magam egy palánki­­j­ton, (gyaloghintó) s meg-meg állítva a kuli­­i­kát, betértem az utcai árusok teabódéjába.. Szenzációk. K­o­l­o­z­s­v­á­r. Besszarábiából nap-nap után sebesült katonákat szállító vonatok érkeznek Brassóba, Kolozsvárra, Nagyvá­radra és Szatmárra. A kórházak zsúfolva vannak. Szuronyos katonák őrzik a kórhá­zat s a sebesültek senkivel se beszélhetnek a front eseményei felől. N­agyvárad. Azt a jogakadémiát, amit még Mária Terézia alapított, oláh ér­dekek céljaira eltulajdonította az oláh kor­mány. S­zolnok. Pénteken hajnalban a Ti­­­sza-partján megölve és kirabolva egy asz­­szonyt, és egy leány gyermeket találtak. M­adrid. Dató kijelentette, hogy az új spanyol minisztérium a pénzügy­miniszter kivételével megmarad. B­udapest. A budapesti törvényszé­ken az elmúlt évben több válópert tárgyal­tak le, mint normális viszonyok között 10 év alatt. V­arsó: Rakovszki ukrán népbiztos az összes ukrán felkelőket kivonta a szov­jet­ törvények hatálya alól, így az orosz vörös gárdisták Rahorovban 400 ukrán pa­rasztot azonnal kivégeztek. Doktorrá­­ avatás. Francz Ádám földinket 1921.­január 29-én a buda­pesti tudományegyetemen állam­tudományi doktorrá avatták fel.

Next