Katolikusok Lapja, 1936 (13. évfolyam, 1-18. szám)

1936-01-05 / 1. szám

KATOLIKUSOK LAPJA. XIII-IK ÉVFOLYAM Kecskemét, 1936. január hó 5.­1. szám. Január 9. Néma Bál Tavaly volt az első. Felfigyelt rá az egész ország. Hisz ki látott olyan bálát, ahol nincs estélyi ruha, nincs tánc, elnémul a muzsika, nem sikolt fel a farsang mámora, he­ sohse halunk meg és csak az izgalmas szívekben zsong a szeretet zenéje oly finoman és halkan, mint vala­mikor az angyalok ajkáról a hét le­hemi széles mezőn. Ezt csinálta meg az elmúlt évben szegényei ja­vára ennek a városnak közönsége. Hogy idei év mennyi szenvedést hozott a kecskeméti szegénységre, hogy mennyivel több az ellátatlan és Ínséges testvérünk, hogy hány szegény gyermeknek, édesanyának nincs betevő falatja, arról megem­lékeznünk szükségtelen. Ezt vala­mennyiünknek tudnia kell! Az Ín­séges esztendő áldozatai szinte meg­oldhatatlan feladatok elé állítják városunk országos nevű intézmé­nyét, a Szegénygondozót. A Szegénygondozó Hivatal a far­sang első napjaiban azért rendezi meg a Néma Bált , hogy minden szórakozást, minden mulatságot, minden fényesen sikerült bált meg­előzve emlékezzünk meg kenyörte­­len testvéreinkről és velük szemben rójjuk le az irgalmasság adóját. A Néma Bál január 9-én délután 6 órakor lesz a városháza közgyűlési termében. Ezen bálon mindenki leteszi a szegények asztalára azt az áldoza­tot, amit az idei farsangban magá­tól von meg az irgalmasság nevé­ben. Adja a jó Isten, hogy minél szélesebb körben megértésre talál­jon a Néma Bál gyönyörű gondolata. „Jézus Szentséges Szive bízunk Benned!“ Hív az Isten... Kedves jó Híveim! Ismét el­múlt egy év. Szilveszter estéjének tedeumos hangulatában Isten tekin­tete előtt készítettük el a mérleget. Meghatóban köszöntük meg az el­múlt év minden kegyelmét, meg­rendülve néztük saját életünk bűneit, fogyatékosságait és köny­­nyeket töröltünk szemünkből a megpróbáltatások emlékezetén. Ez utóbbi vágott legjobban a húsunkba. Egész esztendőnek minden fáradtsága, verejtékes munkának reménysége, kenyere egy délután, rettenetes lussz perc alatt semmivé lett. Még a visszaemlékezés is fáj, hát akkor hogyne fájna annak szomorú következménye, amelyet a nagy ínségben és a lelki megrendülésben érezünk ál­landóan. Soha még ilyen szomorú napok nem virradtak kecske­méti ember életére. Azokra elsősorban, akik kicsi kis földjükből, vagy szőlőjükből éldegéltek és most mindenüket elvesztve éppen csak tengetni tudják életüket. A visszaemlékezés fájdalmában alig tudott felcsendülni ajkunkon a hálaadó ének és csak az keltett nagy és erős visszhangot lelkünkből, amely szebb jövő remény­ségét csillogtatja meg: „Benned van Uram reménységünk, ne hagyj soha szégyent érnünk.“ És aztán könnyes szemünket fel­emeltük és mig ajkunkról zengett a könyörgés Betlehembe....... „óh szép Jézus ez uj esztendőben légy híveiddel“....... önkényte­lenül is kutatva néztünk előre, vájjon láthatunk-e valamit a jö­vőből, van-e valami reménységünk, hogy tényleg boldogabb lesz az új esztendő? A Gondviselés bölcsessége elrejtette azt szemünk elől. Ő tudja azt legjobban, hogy miért marad rejtve a jövendő a kutató emberi szem elől. De nem marad néma az Isten ajka az újév küszöbén. A jövőből nem látunk semmit, csak bizony­talan gomolygó ködöt, de Isten tanításán felnőtt lelkünk azonnal észre veszi azt a csodálatos fénysugarat, amely a sötét és bizony­talan ködhalmazon áttör s amely katolikus lelkünket bizakodással és munkakészséggel tölti el. A századok halhatatlan királyának, az élet Urának, Jézus Krisztusnak fénye sugárzik át a bizony­talan jövőn. Azt mondja az írás, hogy „sok rendben és sokféle módon szólván hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, leg-

Next