Katolikusok Lapja, 1937 (14. évfolyam, 1-18. szám)

1937-04-18 / 8. szám

8. oldal KATOLIKUSOK LAPJA 1937. április 18. János és Gábor, Almási Sándor, Kripóczki Albert, Pólyák György, Varga György, Gál Antal és Gábor, Szalai Gábor, Gál Gáspár, vitéz Szórát József, Oláh József, Tari József, Ozora József, Virágh Pál, Szűcs Mihály, K. Szabó Dániel, Markó János, Farkas Gergely, S. Tóth Dániel és István, Sándor Mihály, H. Szabó Pál, Kovács János, Li­­póczy József,­­ Kovács József, Gyüre Mátyás 1, ifj. Jenei Sándor 2, Lakos Mihályné, ifj. Vári István, Czirok Sándor, Szabó Lajos, Garacs Mihály, Dada József, László Istvánná, Pataki Sándor, Bodor László 1, Kaszala István 3 pengőt, Lendvai Ferenc és Jarkó Ferenc 10 kiló rozsot adományoztak. Isten fizesse meg. (folyt. köv.) Az Istennek is adott. Pe­rugiában, Olaszországban Massi Marcel pékmester a múlt év augusz­tusában egy sorsjeggyel 300 ezer órát nyert. Amikor a postán ki­fizették neki az összeget, egyenesen a plébániára ment és ott 50 ezer órát fizetett le, hogy ebből a költ­ségből renoválják a már megviselt külsejű templomot. Hányan vannak, akik sütkéreznek a boldogság verőfényén és nem jut eszükbe a köteles hála a Mindenha­tóval szemben. Katolikusok Lapja alapjára Stern Fülöpné, Kovács Pál, Tapasztó Já­­nosné, özv. Bánó Gergelyné, Dr. Mándoki Alajos, Gál Edéné 1, Krisz­­tolofil Antal 2, Deim Gusztáv, özv. Daniss Mihályné, Faragó Antal, Molnár Ferenc, Deák Ferenc, S. Kovács Antal 1, Paksi István 3, Hamza Győző, Bába Ferenc, Barna József, Jávor Istvánné 1, id. Oláh Dávid 2, Kalmár Gyuláné, Farkas N.-né, Götz Józsefné 1, Szabó Gé­­záné 2, S. Nagy János, Pintér Jó­zsef, Bakos Elek, D. Kalics Lajos, Daróczy Sándorné, Nyúl Lujza, Ke­rekes Jánosné, Almási Mihály, Fe­kete Sára, Kiss Sára, Mezei Mi­­hályné, D. Kovács László, özv. Fa­ragó Györgyné 1, özv. Balogh Sán­dorné 2, N. N. 2, Dragojovich Györgyné, Almási Istvánné, Bara­­konyi Albertné, Lajos Mihályné, Tajcsik Nándor, Réti Jánosné, Sze­keres László, özv. G. Szabó Imréné, Danics József 1, Dr. Beke Kálmán 2, Csurgó József 1, Kaiser Ede, Honti Lajosné, Schmidt Antal, Me­gyés Istvánné, Szabó József, Sándor Istvánné 1, Honti Lajos 1.40, Kiss János 2, Paksi János, Gsik nővérek, Dudás Mihály, Rakosi Mária, Papp Árpádné, özv. Kasza Istvánné, Szabó József, özv. Horváth Andrásné, Dick János, Törőcsik Pálné 1, Pán­cél József 1.50, Kovács Mária 1.50, Poós Jenő, Balogh Lajos, Grohó József 1, Baán János 4, Dr. Dömö­tör Lajos 3, Dorozsmai Mihály, Farkas, Farkas Antal, Uhlig Gyula, Sasvári Péter, özv. Csorba Béláné, Vecsei Aladár, özv. Mészáros Fe­­rencné 1, Vérnel N.-né 2, Hubel Emilné 2, Kis János 2, Michel Józsefné, Jánosi­ István, Kalocsai Antal, Nagy Péter, Cserna Károly, Boros István, Filip Jánosné, Gyapjas István, özv. Bakos Istvánné, özv. Szénási Mihályné, Németh Mihály, Horváth Ferenc, Bitte László 1 pengőt adományoztak. Nagylelkű jótevőinknek e helyen is szívből kö­szönetet mondunk. Főszerkesztő: KOVÁCS SÁNDOR apát-plébános. Felelős szerkesztő: BALTI JÁNOS, káplán. Eljegyzési és lakodalmi szép, színes meghívók készülnek a Hungária nyomdában Arany­ János­ utca 6. szám. (Átjáró-udvar.) Névjegyek nagy választékban Lapunk legközelebbi száma május első vasárnapján, 2-án jelenik meg. Hirdetmény A kecskeméti róm. kat. Egyház­­község Főgondnoksága közhírré te­szi, hogy az 1937. évi róm. kat. egyházi adók és párbérek kivetése és előírása megtörtént, s az az Egyházközség főgondnoki hivatalá­ban a mai napon közszemlére, 15 napra kitétetik. Minden egyházi adó és párbér fi­zetőnek jogában áll a fenti határ­idő alatt az előírások helyességéről az Egyházközség főgondnoki hiva­talában meggyőződni. Aki a terhére előírt egyházi adó­ját, vagy párbérét magára nézve sérelmesnek tartja, az a fenti köz­szemlére kitűzött határidő eltelte utáni 15 nap alatt, vagyis legkésőbb f. évi április hó 30.-ik napján déli 12 óráig az Egyháztanács adófel­­szólamlási bizottságához írásban benyújtott felszólalással élhet. Az Egyháztanács adófelszólamlási bizottsága által hozott határozat kézhezvétele után, a határozat ellen további 15 nap alatt az Egyház­tanácshoz, további írásban benyúj­tott fellebbezésnek van helye. Az Egyháztanács a beérkezett fellebbezések felett végérvényesen határoz. Felhívja egyben a Főgondnokság a hívek figyelmét arra, hogy az egyházi adók kamatmentes befize­tésének végső határideje folyó évi május hó 31-ik napja. Az ezen időn túl teljesített befizetések után a pénztári hivatal késedelmes kamatot köteles számítani. Tagjai halála esetén segélyt fizet a­­ Katolikus Népszövetség Temet­­­­kezési Segítőpénztára I Kecskeméti fiók: V. ker., Sarkantyu­ utca 19. sz. Központi megbízott: Somogyi Vinossa. A gyásszal sújtott családok figyelmét felhívjuk, hogy mielőtt szeretett halottjaiknak vásárolnának saját érdekükben, vételkényszer nélkül keressék fel Ackerl János temetkezési vállalatát a Tej piacon, a Barátok temploma mellett. Temetési árak: Arany vagy ezüsttel diszített koporsó, névfelirással, lepedő, 1 X T, szemfedő párna, sírkereszt vagy fejfával temetés Dusán arannyal diszitett, lakkozott koporsó, szövet szem- OA­T) fedő, párna, lepedő, sírkereszttel temetés J. Kelelt koporsó, arany vagy ezüst disszel, névfelirattal, lepedő, A Q T­ hímzett szövet szemfedő, párna, sírkereszt és ravatallal Saját gépüzemünk. Halott szállítás a legolcsóbban, nyomatott Hungária-nyomda és Lapkiadó Vállalat Kecskemét, Arany Istvva-u. 6. (Átjáró-udvar.) Fal.: Doboa János

Next