Katolikusok Lapja, 1942 (19. évfolyam, 1-20. szám)

1942-11-15 / 18. szám

KATOLIKUSOK LAPJA XCC.-IK ÉVFOLYAM Kecskemét 1942. november 15. 18. szám. Az Úr irgalmasságát hirdetni fogom mindörökké. (Zs. 88.2) Kedves jó Híveim ! Anyaszentegyházunkat kormányzó Szent­lélek iránt nagy hálával lelkemben hozom örvendetes tudomásotokra, hogy elárvult egyházmegyénk új főpásztorát, Dr. Pétery Józsefet, Bíboros Hercegprímásunk november 8-án az ősi egri székesegyház­ban püspökké szentelte. Új főpásztorunk november 11-én, szerdán szent Józsefnek szentelt napon vonult be székvárosába és november 12-én, csütörtökön, az Oltáriszentség napján vette át a nagy egyház­megye kormányzását. Boldog örömmel hirdetem nektek, hogy nem vagyunk árvák! Áldott emlékű ! István püspök után olyan főpász­tort kaptunk, akinek krisztusi lelkülete, nagy tudása, apostoli buzgó­­sága alkalmassá teszik őt az ősi egyházmegye vezetésére s történelmi jelentőségű munkának, melyet elődje végzett, áldásteljes folytatására. Kedves jó Híveim ! A kései vetések által annyira óhajtott eső szürkévé tette a láthatárt, amikor szombaton délután autóval siettünk Eger városa felé. Mindenfelől az új vetés reményt keltő zöldje inte­getett felénk, amikor a gazdag jászságon keresztül haladtunk. Mint a pusztában vándorló választott népet irányító tűzoszlop, úgy vilá­gított felénk a nagy ünnepségre készülő város, a hős Dobó István híres vára, a hatalmas székesegyház, a tudománynak gyönyörű pa­lotája, a lyceum és a többi templomok, melyeknek gazdagságával van megáldva ez a város. Másnap reggel ragyogó napsugárban in­dultunk a székesegyház felé, hogy boldog tanúi legyünk főpászto­runk püspökké szentelésének. Aki még nem ismerte volna új fő­­pásztorunkkal, az itt a szentelés alkalmával megismerhette. Megis­merhette Istenben teljesen elmerülő szent egyéniségét, aki nem látott senkit és semmit, csak azt a Krisztust, aki feléje nyújtotta kezét és vezette az apostoli küldetés és püspöki rend szent he­gyére. Nem látott mást, csak azt a keresztet, amelyet Krisztus a szívébe tűzött, hogy terhe alatt járja az Ő útját. Nem látott mást, mint a fehér Krisztust, Aki előtt életének minden napján annyit adorált s Aki ezentúl még jobban kitölti életének minden percét, így haladt fölfelé a szent hegyre. Bíboros Hercegprímádunk és két segédkező püspök között a székesegyház gyönyörű főoltára elé. A püspökszentelésnek legfölségesebb pillanata az, amikor a min­denszentek litániájának eléneklése után, melyet a felszentelendő püspök alázatossággal a földre borulva imádkozik, a felszentelő Bíboros és két segédkező püspök kezüket a felszentelendő fejére Katolikus Lyceumi kulturális előadásai nov. 23-án meg­kezdődnek és folytatódnak hétfőn esténként 6 órai kezdettel az Egy­házközség dísztermében. A kecske­méti katolikus intelligencia fekete­betűs ünnepnapjai a lyceumi előadás­­sorozat hétfői napjai, amikor katoli­kus kultúránknak, magyar művelő­désünknek kitűnő értékhordozói szóllanak hozzánk. Az előadások felölelik a mai katolikus és magyar élet minden problémáját. Azért a legnagyobb érdeklődésre számíthat­nak. A kiváló előadókat Prelátus Plébánosunk hívta meg. Az előadások a következő sor­rendben lesznek: I. Nov. 23. Kovács Sándor prelá­­tus-plébános: Bevezető. P. dr. Bor­bély István S. J. főiskolai igazgató: Katolicizmus az új Európában. II. Nov. 30. P. Tarcsafalvy Anak­­lét D. F. M. tábori főlelkész: A női honvédelem. III. Dec. 7. Dr. Somogyi József egyetemi tanár: Magyar jövő záloga. IV. Dec. 14. Nagy Miklós író, A. C. főtitkár: Hercegprimás házas­sági törvényjavaslata. V. Jan. 11. Mihalovits Zsigmond pápai­ prelátus: Családmentés nem­zetmentés. VI. Jan. 18. Dr. Bánhegyi Job­s. S. B. főiskolai tanár: Az új ma­gyar katolikus líra kialakulása és legnagyobb alakjai. VII. Saád Béla haditudósító: Va­lahol Oroszországban. VIII. Febr. 1. Dr. Boga Alajos prelátus-kanonok: Katolicizmus Erdélyben. Kovács Sándor prelátus­­plebános: Zárszó.

Next