Magyar Alföld, 1914. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1914-01-04 / 1. szám

IV. évfolyam.__________________Kecskemét, 1914. január 4.________________________szám. Magyar Alföld A KECSKEMÉTI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT HIVATALOS KÖZLÖNYE. A Magyar Alföld előfizetési ára: MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetések, hirdetések és egyéb közegész évre helyben házhoz szállítva SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: remények a „Magyar Alföld“ címére 1kor, ”déli"postra küldve 4 kor KECSKEMÉT, BERCSÉNYI-UTCA 16. Bercsényi-utca 16. sz. alá küldendők. IV-ik évfolyam. A mai nappal a negyedik évfolyamába lép a Magyar Alföld, amely jóformán semmiből lett. Azonban a jobb életre törekvő munkásság és az önzetlenebb érzésű polgárság támogatása következtében a Magyar Alföld gyökeret vert, megerősödött és ma a környék egyik legolvasottabb hetilapja. És nem azért örülünk a Magyar Alföld elterjedésének, mintha busás haszon ütné a markunkat, hanem örülünk azért, hogy mély szántás alá vehettük ezt az alföldi rónaságot, ahol már ritkább a gólyamadár és a békatavas pocsolya. Ma már a fűtőbetyároktó valamikor népes pusztákon búzatáblák, szőlők, veteményes földek zöldelnek bele az ég kékjébe, amelyeket szegény emberek, együgyü naiv parasztok varázsoltak elő.. Nélcol föltűnnek a gyárkémények is a fekete üstökűkkel és a mezőkön legelésző barmok száguldó,prüszkölő vonatokat bámulnak. A kultúra szinte lopva száll bele az alföldi délibábos romantikába, amely fölött dróton repül a szó is. De azért az emberek régiek, minden új változást idegenül fogadnak és ősi ideálokon rágódik a nyomor. A Magyar Alföld tehát azt tűzte ki célul, hogy bevezesse az embereket az új változásokba. Küzdünk a nép politikai, gazdasági és szellemi elnyomottsága ellen és fölfeszítjük a legálmosabb szemeket is. Üldözzük a kisvárosias nagyképűsködéseket, amelyek a „tekintély* selyem palástjába burkolva, sok igazságtalanságot és szamárságot követnek el. Oda törekszünk, hogy a magukban elbizakodott „tekintélyek* észretérjenek, hogy mennyire csak kis a fajankók abban az életben, ahol millió és millió ember küzd a létért, hogy megvesse a lábát egy talpalatnyi helyen. Igyekezünk az emberi öntudat, az igazi lelkivilágosság sugarait szétszórni, hogy még a legkisebb gunyhóban is fölszítsuk a szebb élethez való ragaszkodást-A hangunk sohasem volt bátortalan és sokszor sajtópörök vállalása mellett is megírtuk azt, amit a közérdek szempontjából meg kellett írni. Az sem nagyon bántott bennünket, hogy az új mesgyén sokszor tövisek fúródtak a talpunkba, de nem tett bennünket elbizakodottá, ha néha az elismerés olajcsöppjei kenegették is a tollunkat. És ahogy eddig küzdött a Magyar Alföld, éppen úgy fog küzdeni ezután is. Fölgyújtjuk az ősi ócskaságokat, a hamis ideálokról letépjük a cifra köntösöket, karaszoljuk a kasztszellemet, azt a szellemi konkolyt, amely bután szétválasztja az embereket, ellenben minden törekvésünk odairányul, hogy az Alföld elnyomott népe megfürödjön a kultúra tiszta forrásában. Közelebb hozzuk az Alföldhöz a német, angol, francia, belga és egyéb kulturországok nagyszerű küzdelmeit, megértetjük a néppel, hogy nemcsak nemzet, hanem emberiség is van a földön. Testvérünk minden elnyomott, ellenségünk minden elnyomó. A negyedik év küszöbén tehát fogadják szeretettel a Magyar Alföldet mindazok, akik szintén azt akarják, amit mi akarunk. A közös akarás kapcsoljon össze bennünket, mint ahogy a vaspántok összekapcsolják a híd pillérjeit a háborgó hullámok fölött. Fekete nyomor. Hazudott a karácsony. A karácsony elmúlt és még soha feketébb nem volt. Becsappott bennünket, mint egy félviági hölgy, amely csak gazdag urakkal csókolódzik. Zúgtak a harangok, búgtak az orgonák, repült az ének a jól táplált arcokról, de a tömeg ott fuldokol a fekete nyomorúságban. A kecskeméti szakszervezeti bizottság e züllött állapotokat látva, indíttatva érezte magát, hogy a munkanélküliek segítése érdekében valamit tegyen. Kedden voltak e tárgyban a szakszervezetek vezetői összehíva, ahol egyhangúlag hoztak egy oly határozatot, amelyet minden poklokon keresztül végre kell hajtani. Azt határozta el az összvezetőségi ülés, hogy szakmai tagértekezletekkel, röpiratokkal és népgyűléssel fogja a kecskeméti munkásságot fölsorakoztatni, miszerint megmutassák a nagy nyomorukat a városnak. Követelni fogják, éppen úgy, mint a múlt évben, hogy a város sürgősen adja ki azokat a közmunkákat, amelyek ha nem többet is, de egy darab kenyeret jelentenének a munkanélkülieknek. Követelni fogják, hogy a város, éppen úgy, mint a kulturállamok modern városai, pénzsegéllyel is lássa el a munkanélkülieket, mégpedig a szakszervezetek bevonásával. Nekünk nem alamizsna, hanem jogszerű segély kell. Ha a város a mezőgazdasági munkásokat le tudja kötni a munkáslakásokkal, akkor az ipari munkásság érdekében is tegyen meg annyit, hogy ne kellessen a várost itt hagyniok. Sőt a munkanélküli földmunkásoknak és napszámosoknak is adjon segítséget a város, mert ezt a társadalmi rendet csak addig hívják valaminek, amíg valahogy elkínlódunk benne. De ha elfogy majd az utolsó falat kenyér is, ha már a családapa még szalmát sem tud enni adni az asszonyának, a gyermekeinek, azután már az állati ösztön következik, amit mi nevezhetünk dicső forradalomnak is. Mi, akik újságot írunk, tovább látunk az orrunknál és mindig a betű volt az, amely bejelentette előre a forradalmakat. Nem csinálta, csak bejelentette, megérezte, kiszagolta. Most is csaknem így vagyunk. Mindenki tompult, a levegőt valami fekete keserűség fekszi meg, még csak kapzsi üzleti vállalkozásokra sem kaphatók a tőkések, mintha megjavulnának, hogy nem fognak már többet embert, asszonyt és gyereket kizsákmányolni. Hisszük, hogy Kecskemét város közgyűlése meg fogja érteni a nyomorgó munkások jajszavát, amely csak addig lesz jajszó, amíg a munkásságnak a türelme el nem fogy. Helyes belátással, a bajok méregelésével le lehet szerelni a keserűség érzésétől forradalmasított agyakat, mert hiszen a szociáldemokrata munkásság m t homok. Vergődő emberek. Most újév után, ha az ember a lapokat nézegeti, szinte belekábul azokba a nagy számokba, amelyeket a pénzintézetek tálalnak föl az olvasók elé. Ilyenkor, újév táján egymással versenyeznek a zárszámadások, hogy hány százezer korona a tiszta nyereség és hogy mennyi osztalékot kapnak a tisztelt részvényesek. Mert ez igen fontos. Ez alapozza meg az intézet részvényeinek forgalmi értékét, de még a visszleszámítolásnál is az intézet hitelképességére ez a döntő faktum. Most már, ha összehasonlítjuk egy intézetnek a múlt évi mérlegét az ideivel, amit igen szívesen tesznek közzé az intézetek, mit tapasztalunk? Azt, hogy az egyes intézetek forgalma jóval megnagyobbodott, amivel a tiszta nyereség is jóval nagyobb. Tehát édes hazánkban nincs semmi baj, mert a pénzintézetek nyeresége jóval nagyobb, mint az előző évben volt. Ez eddig rendben van. De most próbáljunk meg egy másik mérleget és a kettőt összevetve, fogjuk megtalálni azt a kulcsot, amely kinyitja előttünk a rejtélyt, hogy tulajdonképpen hát kiket is érintett a rettenetes gazdasági válság ? Nézzük csak először az árverések számát, amely megmutatja, hogy hányan mentek tönkre. És talán még a jövő évben sem lesz különb a helyzet. Most, amikor a két témát felvetjük, azt kérdezhetnék az olvasók, hogy a nyereségnek és az árverésnek mi köze van egymáshoz ? Sok, nagyon sok. De hogy megértsük az egymáshoz való viszonyukat, a dolog megvilágosítása érdekében egyet mást elmondunk. Először tudott dolog, hogy mi földművelő állam vagyunk és a „faji ösztönünk“ csaknem a földművelés, még azoknál is, akik anélkül is megélhetnének. Fogalkozik nálunk földműveléssel az iparos, a kereskedő és még a hivatalnok is. Sok kisiparos és kiskereskedő azon van, hogy az üzleténél megtakarított filléreivel földet vegyen és rendesen adósságra, melynélfogva ugyanannyi összegért, ha készpénzben fizetne, kétszer-háromszor nagyobb értékű földet vehetne. A népnek már szinte a köztudatába ment át, hogy: ad a bank, csak az kább a békés fejlődésen keresztül akarná a jobb élethez verni magát, mint a forradalmon át. Mozduljunk meg tehát elvtársak, hátha lehet a várossal okosan beszélni.