Magyar Alföld, 1914. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1914-01-04 / 1. szám
3. oldal. Dr. Mihálovics Alajos volt a szónok, aki föllépett egy rögtönzött emelvényre és a következő beszédet vágta ki: „Nagyságos elnök urunk! Ezt a kis teret a fáklyák fénye világítja be, de annál nagyobb tűz és lelkesedés lobog Félegyháza minden egyes polgárának a szivében, mert ma alkalmuk van nagyságodat, mint királyi tanácsost üdvözölni. Az isten az égből lenézett a földre és látta ezt a szegény országot, de különösen meglátta ezt a szerencsétlen Félegyházát, ahol behozták a helypénzt és a kocsikra elrendelték a lámpák alkalmazását (borzasztó!). Hogy a helybeli polgárok fölszabaduljanak a 48-asok zsarnoksága alól, azért adta az országnak Tisza Pistát, a megyének Teleky Jancsit és a városnak Szabó Sanyit.“ Így beszélt a Lojzika, de még ennél mondott bolondabbat is. Ugyanis Szabó azért kapta volna a királyi tanácsosságot hogy csináljon rendet Félegyházán és küzdjön mindaddig, amíg a munkapárti üstökös diadalmasan föl nem tűnik az égen. Utána Ferenczy Károly, a Kalmár ügyvéd bojtársa tartott egy kis parázsbeszédet, hogy csak úgy szikrázott a szeme. Karcsika „történelmi pillanatnak“ nevezte a mai napot, mert még ilyen Félegyházán nem volt. Szabó Sándor krokodilkönnyeket hullajtott az utcakövezetére, amint az ablakon kihajolt s kérte a megjelenteket, hogy tovább is küzdjenek Magyarország eltiprása érdekében. Tehát van már egy eleven tanácsosa a királynak Félegyházán is és nemcsak az isten, hanem a király is letekintett Félegyházára. Petőfi gyerekéveinek a városában tehát ezután már boldogok lesznek az emberek, elpusztul majd a nyomorúság és ez a csúnya Petőfi mégis így verselt hajdanában: Itt a nyilam, mibe lőjtem, királyi szék van előttem. Belelövöm bársonyába, Hogy csak úgy porzik kínjába. Bizony, kellemetlen ember volt ez a Petőfi, de azért szobrot neki!... Tóni-est. Betyárból lesz a legjobb pandúr. Vernizage, Vernizage, azt a kutyafáját. Tóni, a Molnár Tóni teljes előkelő lényében bemutatkozott a Papló hasábjain. Szobatiszta alatban berohant a szerkesztőségbe és becsületszavára kijelentette, hogy disznólkodni akar. A szerkesztőség azonban határozatiig kimondotta, hogy ha az anyakönyvvezető disznólkodni és gorombáskodni akar, akkor fizessen soronként a nyilttérben kettő koronákat és ott disznólkodjon. A katholikus alapon álló lapnak ugyanis nem lehet semmi kifogása az ellen, hogy a m. kir. állami anyakönyvvezető a nemzeti szinű szájfaival ki ne álljon a nyilttér dögterére és soronként két koronával ne járassa le az egész anyakönyvi hivatal tekintélyét. Nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen mindenki tudja, hogy Tóni korengedéllyel jutott az anyakönyvvezetői stájfnihoz. A gyermekszínészeken kívül ő volt az első, aki már gyermekkorában szerepelni kezdett és anyakönyvezedett. Nem ment a dolog egykönnyen. Illetékes helyen ugyanis folyton a vizsgákat, a komolyságot, a tekintélyt, a tudást hangoztatták a protekcióval szemben. Végül azonban bombaként hatott az érv, hogy egye fene a tudományt, hiszen az anyakönyvvezetőnek semmit sem kell tudni, így azután a gyermekből pap lett, akárki láthatja. Félelmetes és veszedelmes anyakönyvvezető. A gyors és olcsó anyakönyvelő. Híres természete ottan sem hagyja nyugton. Míg előtte állnak a felek, gyerekeket beszél beléjük. Jó szerencse, hogy gyötrelmeiket azonnal enyhíti, mert lyukat is beszél a hasukba. Tóni összeadási műveleteit azonban sokan viccnek tartják és a városháza kapuinál megállnak sokszor a lakodalmasok tanácskozni. Össze vagyunk-e mi adva vagy sem ? Tóni hírlapírói babérokra is pályázik. Most a Naplónál próbált szerencsét, azonban nem lehetett nagyon szobatiszta, mert többször kiküldték a Nyílttérbe. Amit kint csinál, azért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. A kitűnő nyílttéri levelező ugyanis amerikai ízó hírlapíró. Fizet, hogy írhasson. Napok óta járt terhesen ezzel a drága sorokkal. Hogy lehet egy vénasszony ilyen állapotban? Azzal is henceg Tóni, hogy a Magyar Alföld munkatársa volt. No már ezt kereken tagadjuk. Tóni nem volt munkatársa a Magyar Alföldnek soha. Nem lehetett pedig azért, mert nem tudott egyáltalán írni. Ő csak pletykákat hordott hozzánk, lepocskondiázta a városés társadalom vezető embereit. A bírákat, a tanácsnokokat, az ügyvédeket. Sorba, aki csak jött. Most azután arról panaszkodik, hogy őt a volt munkatársat kiadjuk. Pletykázó vénasszonyt, nagyképű fontoskodót igenis kiadunk, ha éppen azokat sorakoztatja föl ellenünk, akiket azelőtt kapcarongyoknak tekintett. Lássa nem űzünk becsületrablást. Visszaadjuk ennek a becsületét. Pardon. Pardon. Egy cikket tényleg írt nekünk Tóni. De az olyan durva és disznó volt, hogy borsódzott tőle a hátunk. Az intelligencia két vezető emberét rántotta le benne és azt írta Beretvás Pálról, hogy úgy szaladgál, mint nádfonat közt a levegő és ez a nagyszerű Tóni támadja most a Magyar Alföldet — a hangjáért. No Tóni ismét visszaadjuk az elrabolt becsületet. Ugyanakkor azonnal kikötötte, hogy a cikkért strohmant állítsunk. Meg is ígértük neki. És ő undorodik a strohman-rendszertől. A cikkért eljárás is van folyamatban és most már enyleg kiadjuk Tónit folytatva. Ott azután majd azoknak a kezéből, akiket Olgyai vászonpusztító mellett fölvezetett, viszszakaphatja az elrablott becsületét. Tóni, a hírlapíró, a betyárbecsületre hivatkozik, amelyet nekünk kötelességünk lett volna betartani. Nohát itt a tévedés és ez jellemzi az ő limonádé piktorán hízott erkölcsi fölfogását. Nekünk semmi közünk sincs a Tóni becsületbeli fölfogásához. Ő tarthatja ezeket az erkölcsöket, mi nekünk nem kellenek. De azt tudjuk, hogy betyárból lesz a legjobb pandúr. A pandúrokkal pedig semmiféle közösséget nem vállalunk. Tónival, a szocialistával nem vitatkozunk. Sajnáljuk, ha jóbarátunk, mert "nekünk inkább igen ellenségesek kellenek. A munkásságnak Tonira csak anyakönyvi ügyekben van szüksége. Hát azt hiszi Tóni, hogy azért, mert hatra bevág már a tőke ellen is tud és mer hat vágást intézni ? Pacsuról, Nagy Lajosról elmondta ugyan néhányszor alaposan a véleményét, de ez még kevés a forradalomhoz. Azt elhisszük, hogy Tóni tönkretenné a tőkét, ha tőle függne. Különben sincsen nekünk szükségünk olyan emberre, aki a saját fejét is csak azért becsüli valamire, mert véletlenül rajta van a szája. Végül azt írja Tóni, hogy többet nem fog írni. De mi fogunk ám, mégpedig humorosan, mert az egész társaságot nem vesszük komolyan. Az Olgyai-féle társulat tagjainak lehet rőmnyi előneve és házóneve. Lelóghat az előnevük a földig, csóválhatják, ahogy akarják, de mi nem vesszük komolyan a truppot, amelyben nincs egy szemérnyi sem abból, amit mi festőktől elsősorban megkívánunk — egyéniség és tehetség, gyalogvajda látogattak el Kecskemétre és a város mindössze öt darutollal ajándékozta meg őket. Ilyen apró ajándékok előfordultak máskor is. Pálfi „őnagyságának“ esztergomi lovaskatonái, Moharai János hadnaggyal az élükön, megvendégeltettek és egy-egy csizmát kaptak ajándékba. Rákóczinak is küldött a város ajándékot, de küldött a többi földesuraknak is. Egy alkalommal küldöttséget menesztett a város, amely 137 aranyat, 46 forintot, 8 tallért, 444 forintot és 20 dénárt, továbbá 144 forintot, egy csomóban 444 forintot és 20 dénárt, valamint 10 szálas csizmát, papucsot és kapcákat, keszkenőket, 6 sajtot, 12 szál darutollat, 3 szőnyeget, 5 patyolatot, Karánétól (Kada helyreasszonyától) szép kivarrott keszkenőket és vörösvégü 6 fehér keszkenőt osztottak el. Olyankor is adtak a kecskemétiek ajándékot, ha ökröket és marhákat hajtottak el a porítyázó csapatok. Különösen aratáskor csípték nyakon az embeereket, mint napjainkban a vadászok a nyulakat. Az emberek nagy része vissza sem került, de megtörtént az is, hogy visszaváltotta őket a város. A fentmaradt iratok szerint abban az időben a város élete nyavalyás a lakosság miatt, mert számos „embert“ elhordanak. De nemcsak a földesurak, nemcsak a tatár, török, hanem a „püspök uram“ is nyúzta a kecskeméti népet. A dézsma pontosan kijárt és ha egy kissé elkésett a befizetése, mindjárt ide nyargaltak a hajdúk. Egy ilyen nyargalászás alkalmával 12 forintot, egy papucsot, kapcát kapott a „püspök uram“ íródeákja. Az adózáson és az ajándékozáson kívül a város fizetett alkalmazottakat is tartott. Búzás Mihály prédikátornak 70 forint készpénz, 2 verő ártány (sertés), száz fej káposzta, 12 fertály köles volt a fizetése. A prédikátor köteles volt a „mester“ életének is gondját viselni. Mesternek a györgy diákot fogadták meg és fizetése 33 forint készpénz, 3 fertály búza, 1 verő ártány volt és maga viselte asztalának és ételének gondját. Tehát már akkor jobb fizetésük volt a papoknak, mint az oskolamestereknek. A nótáriusok (a jegyzők) szintén fizetéses alkalmazottak voltak. Halasi János deák volt a főjegyző, Máthé deák uram pedig az aljegyző. A főjegyzőnek 25 forint készpénz, 1 rend ruha, 6 fertály búza, saru és cipellő volt a fizetése. Az aljegyző 16 forintot, sarut és cipellőt kapott évi fizetésül. A szakácsasszony, Erzsébet asszony fizetése 8 forint készpénz, 2 ingváll, 2 kötő, 1 fejrevaló gyolcs, 2 saru, leányainak is egy saru. Ebben az időben volt a városnak mészárszék bírája is, amely időből a következő piaci árjegyzék maradt fönt. Egy ökör ára 6, 10, 12 forint volt. A tehéné szintén. Egy üsző 5, 9 forint. Egy sertés 50, 60, 70 pénz. Egy malac 30,35 pénz. Egy font szalonna 5 pénz. Egy pár csizma 2 forint. Egy deli csizma 4 arany. Egy kaszás napszám 20 pénz. Egy szőlőmives napibére 10 pénz. Egy boglya széna 50, 75 pénz volt. Hát bizony „boldog idők“ voltak ezek, talán még annak ellenére is, hogy a lakosságot mindvégig sarcolták. Az élet, ha állatias volt is, de semmi sem volt ahhoz képest, ahogy ma kell az embereknek a megélhetésért küzdeni. Volt még az elsoroltakon kívül egy érdekes adó is, a nősnő pénz. A házasságra kelőket adóztatták meg ezzel és azonkívül még mennyegzőpénz alá is vonták a házasulandókat. Például Izsák uram (az adószedő) 9 forint nőszőpénzt fizetett. A nősző és a mennyegzőpénz között az volt a különbség, hogy egyikkel a férfi, a másikkal a nő adózott. Mennyegzőpénzt fizetett Disziósné 40-et. Tehát a „régi jó világban“ is volt adózás, éppen úgy mint ma, azzal a különbséggel, hogy a nőszőpénzt ma párbérnek hívják. Horváth Ambrus: MAGYAR ALFÖLD 1. szán. Sárika, Sárika, Kis szentem. A Kecskeméti Napló örvendezve adja tudtul azoknak a keveseknek és kiválasztottaknak, akik a kis sajttakarót olvassák, hogy egy nagyszabású szociális estélyt (hogy mi a csuda ez, nem tudjuk) fog rendezni a missziótársulat. Az estélyt a városháza dísztermében fogják rendezni és még ilyen nagy előadás még nem volt Kecskeméten, mióta a világ fönáll. A nagy szociális előadásra lejön Geőcze Sarolta is, a Sári néni, akit mi már ré