Magyar Alföld, 1914. július-augusztus (4. évfolyam, 27-31. szám)
1914-07-05 / 27. szám
2 oldal. A prelátusnak a világ dolgairól más volt a felfogása mint sokaknak, a beleavakozott világi dolgokba és az egyház céljait másban találta. Ennek következménye volt a közéleti veszekedésekbe való kerülés, a sajtókampányba való beakadás, gúnyok, támadások. Jöttek azután a helyreigazítási ügyek. A Napló keményen, mint a Magyar Alföld paskolta a Kecskeméti Lapokat. Megindultak ahelyreigazítások. A prelátus elment a járásbírósághoz és úgy tárgyalt ott, mintha mindennap ott lett volna és az lett volna az élethivatása, így azután nem is lehet csodálkozni, ha tovább piszkálják és cikkeznek róla. Kész örömmel konstatálom, hogy Petter tisztelndőről a lapok sohasem írtak és ha írtak is, mindig a legnagyobb tisztelettel. Szerkesztő úr bizonyára már türelmetlenkedik is, mert eddig körülbelül azt írtam, amit önök is írtak. Mit akarok hát, ugye erre kíváncsi ? Szívesen kielégítem a kíváncsiságát. Én a Magyar Alföldnek egy nagy igazságtalanságával akarok foglalkozni. Én ugyanis részemről nem tartom azt sem szerencsétlenségnek, hogy papjaim politizálnak, a vallást, az egyházat beleviszik a hétköznapi élet civódásaiba, mert én a vallást nem tartom a pappal egyenlőnek és én akkor is vallásos katholikus lennék, ha papi állások rendszeresítve nem lennének. A pap viszont mindazt tehet, amit a többi ember, de ugyanúgy viselje is a felelősséget mint a többi ember. A prelátust a következmények pláne igazolták is. Ma ő a legelső vezető embere a jómódú polgárságnak, akinek kegyeiért a reformátusok és zsidók is csengnek. A sikerek igazolják legjobban az embereket. A prelátus kihasznált minden erőforrást, ami rendelkezésére állt, de el is ért vele eredményeket maga és hívei számára. Ő hatalmat szerzett a katholikusoknak és legyőzte a reformátusok vezető uralmát. Nem vallásosabbá tette a katholikusokat, de hatalmasokká. Az életben pedig nem az a fő, hogy a Miatyánknak milyen a hatása, hanem hogy hány szavazat szükséges egy segédpótdijnoki álláshoz. Aki jó katholikus, az állást is kap. Ez pedig az igazi erő. A Magyar Alföld ezt talán természetesnek is találja. És ebben talán nem is nagyon tér el az állásfoglalásunk. Nem értem azonban, hogy a Magyar Alföld miért támadja Révészt és az úgynevezett katholikus klerikalizmust és dicsérte meg ezzel szemben néhányszor a reformátusokat, akik pedig, nyíltan állítom, konzervatívabbak, antiszemitábbak, sőt retrográdabbak Révész prelatusnál és a katholikus intelligenciánál. Hiszen Révész, Iványosi Szabó László, Bagi László sokkal fölvilágosodottabb emberek, mint a legtöbb református úriember. Tessék csak velük összehasonlítás okából fél órát beszélgetni. Akár politikáról, akár kulturális kérdésekről. Meg tetszik akkor győződni, hogy nevezettek legalább tudnak a világ dolgairól és nem félnek a haladástól. De a legtöbb református úriember irtózik itten mindentől, ami haladás. Sándor Istvánon, Horváth Mihályon és Kovács Pálon kívül nincsen itten református ember, aki már egyáltalán foglalkozott volna a politika, az irodalom, a városi élet modern eszméivel. A katholikusok között alig van antiszemita, legföljebb bravúrosságból, egy-kettő pedig sötét butaságból, de merem állítani, hogy a reformátusok háromnegyed része antiszemita. Révész és hívei legalább közelednek a néphez, mert bennük látják a jövőt és érintkeznek is vele. A református urak azonban ki nem állhatják a népet. Ha Révész prelátus úr egy beszédet intézne híveihez, hogy a városházán foglaljanak állást a választójog általánossága és a művésztelep mellett, akkor ezek rá is szavaznának, de a reformátusok leszavaznák a papjukat. Lehetségesnek tetszik-e tartani azt, hogy a zsidó pap fia elbukott volna a piaristáknál, mint ahogy elbukott a kollégiumban, noha nem is volt épen tudatlan gyerek, ha piaristáknál jól érett lett volna, mert azoknak a liberalizmusa tapintatott is parancsolt volna. A reformátusok irtóznak a haladástól, a néptől, a fölvilágosodás gondolataitól és jó szerencse, hogy kiesett kezükből a város vezetésének gyeplője. Tessék elhinni, hogy a munkásságra nem olyan veszedelmes a Révész-féle klerikalizmus, mint a zsíros konzervatizmus és a foszlásnak indulni nem akaró maradiság. TÁRCA. Gyász. Az anarchisták, akik pisztollyal, bombával és tőrrel igyekeznek vérfolyókat nyitni, hogy így lecsapolhassák a dagadó gyűlölet óceánját, amely az elnyomók lázító önkényétől születik, a szociáldemokratákat vörösbe öltözött papoknak hívják, mert ellenségei, nyílt harcosai akár törvénytelen vagy törvényes, akár egyes vagy tömeges gyilkosságnak. A Sarajevóban eldördült bombák és browning golyók szégyenletes munkáját elítéli minden józan elme, mert elsősorban nincs senkinek joga arra, hogy az emberi életet elvegye, kioltsa. A történelem folyamán nem az első eset, hogy a végletekig nyomorgatott tömeg kezétől szent és sérthetetlen, koronával ékes testek zuhantak a porba, azonban a népek helyzete alig változott valamit, úgy hogy a hatalmasok ma is szabadon rendelkeznek egyesek és tömegek vagyona és élete felett. Az oktalan és gyalázatos háborúk nincsenek megokolva, mert mi értelme van annak, amikor teljesen vagyontalan koldusnépeket mint ellenséget egymásra hajtanak és leöletnek. És a háborúk borzalmasságai nemcsak a halottakat ijesztővé változott csataterein, hanem a 8, meg 9 tagú családok, apátián árvák jajveszékeléseiben is visszatükröződik. És a csatatéreken, az emberek eme legförtelmesebb vágóhídjain elesettek miatt nem ejtenek könnyet azok akik odaerőszakolták a levágott embereket, csak az özvegyek és árvák virasztanak vörösre égett aszkéta szemekkel, hogy hátha még visszatér az egyetlen támaszuk, kenyér keresőjük, édesapjuk. A nép, a tömeg nem sír, annak csak fájdalmai vannak. A szenvedések pyramissá magasulnak a lelkében, s ezzel a kínzó teherrel olyan a nép, mint az egyiptomi sphynx, rejtély, akinek titkos feszítő, alkotó, vagy romboló erejét soha se lehet megismerni, csak mikor kibuggyan belőle a sok-sok elfojtott szenvedés, mint öblös kráterből a gyilkos láva, s nagy erejével még a bíbor palástot is magával sodorja. A sarajevói esetnél az élet, az élni kívánás, az élni akarás mindent ledöntő ereje összecsapott a hatalommal. A porból ki se látszó senkik, akiknek sehol és soha sincs szavuk, fejedelmi személyeket örökös némaságra kárhoztattak. Honnan örökölte a mérhetetlen hatalmat az a két rongyos éhenkórász csavargó, amellyel főhercegek életét oltotta ki ?... Hanem itt álljunk meg egy percre levett kalappal. A hűlő holttestek melói látjuk, hogy a bombavető és a halált osztó pisztoly kezelője nem más, mint a főhercegi párért felnyúló szerb nép milliónyi kezének egyike, s hiába veszik vérét a végrehajtó kéznek, olyan az, mint a mesebeli Hydra, sőt olyanabb, mert minden levágott fej helyébe ezer tettrekész fej sorakozik. A sarajevói eset nagy iskola azoknak, akik eddig elérhetetetlen magasból szemlélték a tömeg mozgolódását, hullámzását, s a tömeg erejét elfojtva tartották, amely most fejedelmi hullákat vetett a trónig. Fel kell nyitni a jólétnek, szabadságnak és népjogoknak a zsilipjeit, hogy a nép roppant ereje ne romboló, hanem áldást hozó formában megtestesülhessen. Amíg ez nincs így, addig Princip Gavrillót és Gabrinovics Nedelkót hősként tiszteli, vagy szentként imádja minden élvehagyott szerb ember. Hajnal József: MAGYAR ALFÖLD Agitáljunk a „NÉPSZAVA“ érdekében. 27. szám. Kecskeméti betegség. Stagnáló szakcsoportok. Már régebb idő óta figyeljük, hogy a kecskeméti szociáldemokrata pártmozgalomban téves irányok tartják lekötve a munkásagyakat. Hogy a ferde helyzetet megértsük, tudnunk kell, miszerint az ipari és kereskedelmi alkalmazottak első társadalmi tömörülésének jelenségei az önképzőkörök, az ifjúsági és legényegyletek keretében mozogtak és a cél nem volt egyéb, mint egy-egy táncmulatság vagy műkedvelői előadás rendezése. Ha a kecskeméti szakszervezetek működését szemléljük, rögtön látni fogjuk, hogy a középkori tömörülésnek színtelen nyomai terpeszkednek a helyi csoportokon, amelyeknek pedig a munkásság forradalmi szervezeteinek kellene lenniök. A szakszervezetek (mint Munkás Otthon) labdarugóznak, táncoznak és műkedvelőznek. Ezekben merül ki igénytelenségük, míg alig találunk bennük komoly társadalmi lendületeket. Szinte csodálatos, hogy az ipari és kereskedelmi alkalmazottak, akik a saját bőrükön érzik a tőkések vérszopásait, mikép lehetnek olyan naivak, jó fiuk, szinte jámbor Jánosok, hogy erős kulturmozgalom helyett egyhetesdit játszanak és a szervezeten belül úgy élnek, mint az ökörképző- és papszamáregyesületek, összes energiájukat néhány rosszul sikerült táncmulatságba vagy gyönge műkedvelői előadásba ölik bele. Mire vezet ez? Szétzüllésre, mert csak nagy eszmék, közös politikai és gazdasági célok tarthatják össze becsületben az embereket. A közeljövőben oda kell tehát törekedniük a szakszervezetek vezetőinek, hogy a szórakozásokkal egy kicsit csínján bánjanak, hanem e helyett a kifelé való harcot vigyék bele a szocialista mozgalomba. Nagy baj az is, hogy a szakszervezetek tagjai, sőt még azok vezetői is csak szakszervezeti tagok akarnak lenni és a politikai mozgalom előtt szinte begubóznak. Nem akarnak ismerni sem országos, sem községi politikát talán azért, mert még oly kicsiny a proletárműveltségük, hogy az országos és községi politikai mozgalmak jelentőségét nem bírják átfogni. Pedig még nagyobbszerü gazdasági harcokat is csak akkor kezdhet a munkásság. H Értés közöl ka-u vili Vi Klaptalálatok és vi olcsó ben. égőki csóbl Fű v Kecskemét látványosága Csapó Lajos ujonan áthelyezett és berendezett fűszer és csemege-üzlete Kecskemét, Luther-palota. Vil ujdoi tékbaj van ciféle és mint bárha csakis gyárti Tis Ré üveg