Országos Ellenőr, 1910 (9. évfolyam, 1-47. szám)

1910-01-01 / 1. szám

IX. évfolyam.________ Kecskemét, 1910. Január 1.______ 1-ső szám.­­ ORSZÁGOS EliErfü­l­mi Társadalmi és közművelődési lap. Megjelenik a POLITIKAI ELLENŐR-rel havonként 4-szer,1-én, 7-én, 14-én és 21-én Képviselt főkép (Szeged s Budapest között) Czegléd, Nagykőrös, Kecskemét és Félegyháza városok érdekeit. Hirdetéseket Szerkesztő és kiadó Somogyi János. A „Politikai Ellenőr“ elfogad a kiadóhivatal és FitKOTK (Schwarcz) SÓIRA és „Országos Ellenőr“ előfizetési'ára együtt gyror' könyvkereskedő Kecskeméten. egész évre ió korona. \­ “ B.é.z óllal bír«.«, akkor«,...­­ Fél .Hal­lakoro,... Szerkesztősét; és kiadókl.atsl. I Külön . „Politikai Ber­áta ér,. . . Negyed oldal 8 korona.­­ Nyolczad oldal 5 korona. Kecskeméten,­­ Bermentetlen leveleket nem fogadunk el. ..... Tizenhatod oldal 3 kor. — Nyilttér soronként 60 fill. Könyves­ utca (a törvényszéki palota mellett.) Kéziratokat nem adunk vissza. Boldog új évet kivonunk lapunk elfizetőinek és olvasóinak! Új esztendő. Kicsiny hatása van az emberéletnek és a pusztulásnak biztos tudata új év napján bizonyos szellemi mérleg készítésre, a lehangolásnak erre a szomorú gondolat­körére kényszerít. Hiszen oly kevés em­ber váltotta, tudta beváltani az új évhez fűzött reményeket és tudta elkészíteni azt a munkát, amit magának kitűzött. Még a kötelesség­teljesítésnek olyan klassikus férfia, mint Arany János, epi­lógusában bánatos merengéssel énekli mily keveset tudott, abból végezni, amit maga elé kitűzött. És minél nagyobb kö­telességérzet lakik az emberekben, annál nagyobb örvény tátong a teljesített munka és füstbe ment szándékok között. Új év táji melankóliánk ebből a körülményből fakad, de még másból is. Minden eszten­dővel fogy erőnk lanyhul energiánk s s aki élte delelőjén túl van, az, ha a gondviseléstől hozzá rendelt környezetben nem talál örömet, magából a csendes resignációt érleli meg — új év napján. Ám még­se ezek az érzelmek köszöntse­nek reánk új év reggelén. Boldog ember, aki e napon reménykedve tekint a nagy bizonytalanság felé s nekünk, akik a köz­javat szolgálják e helyen, mindenesetre a reménykedésnek, a hitnek és bizalomnak érzelmeit kell hirdetnünk. Mert nemzet, mely a maga rendeltetésében nem bízik s aspirációihoz minden esetleges nehézségek közepette nem ragaszkodik,­­ már el van veszve. Azért a közélet borús jelenségei se rombolják össze nemzeti aspirációinkat. Soha máskor, mint a kifürkészhetetlen jövő merengés napján, új évkor nem érezzük jobban s ne hirdessük lelkeseb­ben, hogy „megvirrad még valaha". Tu­­kidides mondja egy helyt, hogy nem erősített várfalak és épületek, de a benne élő férfiak teszik az államot. Azért, ha nemzeti intézményeinket megrombolja is a sújtó végzet, ápoljuk a nemzet fiaiban a csüggedhetlen és szilárd hazaszeretet érzelmét s a mainál ranyogóbb, boldogabb új esztendő ránk köszönt. Nemcsak a mi szeretett kis hazánkban, hanem egész Európában új társadalomalakító jelszavak és irányok söpörnek végig. Minden kor­szaknak megvoltak a maga eszmeáramla­tai s a társadalom még akkor is előre jutott, mikor véres forradalmak árán arattak diadalt az emberiséget megváltani hivatott új jelszavak Mit féltünk ma az osztályharctól, mikor ezeket a kultúra fegyverével vívják? Hiszen a napjainkban mutatkozó osztályharcnak jelszavai volta­­képen a kultúra hajtása. És bizonyos, hogy ha a kultúra a legszélesebbb terü­leten megcselekszi a maga embernevelő, emberjavító hivatását, ledőlnek az osztály­harc Jerichó falai és széthullnak az osztály­harc kiáltó és megvalósíthatatlan szélső­ségei. Kinek ne lenne ez leghőbb kíván­sága, akinek lelkében a család és tulaj­don, e két nagy eszmény egész tisztásá­ban él? Mit hozol új esztendő ? Hozod-e a békesség olajágát, a nemzetnek hitet és kitartást ?­­ Az egyénnek boldogulást s hozod e várjon a nemzet egészének a legfőbb jót, a békét ? Azt az áhított hely­zetet, melyben köz és magántevékenység eggyel cselekedhet, a haza javát és bol­dogulását. Bízva­ bízunk, hogy az emberi­ség javára, fejlődésére az elkövetkező új esztendő a legfőbb jót hozza, jó napokat, sikereket és mindezeknek alapját, a jó egészséget, melyet ekként a boldog új esztendővel olvasóinknak tiszta szívből kívánunk! Szerkesztőnk könyvének története. Irta: Kasza Dezső. I. „Káprázatok és Porszemek“. (Részlet a kibocsájtott műből.) Mélyen tisztelt olvasó­k közönség! Midőn fezett rendkívüli sok szorga­lommal és igyekezettel megalkotott munka a nyilvánosság elé kerül, szükségesnek tartom megemlékezni arról a roppant nagy fáradtságról és küzdelemről, amely e mű elkészítését és teljes befejezését megelőzte. Huszonöt évnek kellett elmúlnia, míg Szerző összegyűjtötte, lel­kében, szivében feldolgozta és végül papírra vetette e nagy munka anyagát Ennek a roppant anyag­nak rendezése két hosszú esztendőt vett igénybe. Szerző már 1906. és 1907. évben, 6 — 6 hónapon keresztül dolgozott az anyag rendezésén néhány munkatársa közremű­ködésével, akik a 25 év alatt összehordott részinti kéziratban levő, részint már megje­lent anyagokból segítették neki kiásni és összegyűjteni a most leközlötteket. A vég­leges rendezés azonban szerény segítségem­mel 1908 október 2- án kezdett és 1909. október utolsó napjaiban ért véget. A legnagyob csendben, szinte észre­vétlenül dolgoztam Szerzővel együtt e nagy mű rendezésén s még mai munkatársaink sem igen tudtak az egész dologról sem­mit. Ennélfogva e munka készülését nem jelezte piaci reklám, hangos hű­hó. És ennek az volt az oka, hogy teljesen kifor­rott, kész munkával akartunk lépni a kö­zönség elé. Ennek következtében a munkát csak egyetlen ember ismerte minden legkissebb részletében — Szerzőn kívül — s ez az ember én voltam. Én rendeztem, másolgat­tam hosszú hónapokon keresztül a nagy anyaghalmazt. S ebben a munkámban biz­tató­ul szolgált az a tudat, hogy egy, a népies irodalom terén majdnem páratlanul álló, tudományos értékű, jeles mű rende­zésére áldozom időmet és tehetségemet. Nem anyagi érdek vezetett e fárasztó, nagy munkában, hanem az, hogy egy töb­bek által méltatlanul félre­ismert, törekvő, derék író embernek nyújtok segítséget, aki ezen művével akar halálos csapást mérni ellenségeinek aknamunkájára s e művében igyekszik — hosszú, fáradtságos és örökös munkában eltöltött életének ju­talma fejében — méltó emléket állítani nevének. Törhetetlen akaraterő, tántoríthatat­lan jellemszilárdság kellett ahhoz, hogy egy olyan mostoha viszonyok között élő ember, mint Somogyi János, megküzdjön egy olyan idegemésztő, lelketelő munkával, mint amilyent e mű megteremtése és sajtó alá rendezése okozott. Száz és száz ellen­séggel való szakadatlan harc közt terem­tette meg Somogyi János e munkáját. És ime, fáradtságát siker koronázta. Néhány nap alatt ezer és ezer példányban kézbe­­került országszerte a „KÁPRÁZATOK ÉS PORSZEMEK ALBUMA“-mik nagy, sú­lyos könyve. Bizonyára lesznek Somogyinak ellen­ségei, akik most is igyekeznek megtépázni érdemeit. De az is bizonyos, hogy a tisz­tességes, becsületes embereknél teljes mér­tékben ki fogja vívni Szerző a megérde­melt, méltó elismerést. Bizonyára előáll­nak újra azok az emberek, akik Somogyi Jánosnak ,Agglegény Tündérei­ czímű színdarabját igyekeztek megbuktatni. Egy teljes szétzü­llésben levő, lelkiismeretlen színtársulat kezébe került a darab s a Szerző ellenségei által fölbujtogatott szí­nészek kezében a sok évi fáradtsággal, szorgalommal és művészi ihlettel megírt vígjáték — sikert nem ért el. Az irigy­ségtől fuldokló ellenségek ezt az alkalmat felhasználva, a fővárosi lapokban örömuj­jongás közt tárgyalták Somogyi látszóla­gos kudarcát. Én, aki két esztendő óta vagyok az „Országos Ellenőr“ főmunka­társa, e színdarab alkotásának is szemta­núja voltam és annak rendezéséhez segéd­kezet nyújtottam, nyugodt lelkiismeretettel mondhatom és vallom is, hogy azt a lát­szólagos kudarcot csak a legnagyobb rossz­akarat idézhette elő. A­­Káprázatok és Porszemek Albumáé­nak e rosszakarat semmi esetre sem fog ártani, mert ezt a közönség közvetlen tapasztalatból fogja megismerni és meg­ítélni.* * * Most tehát, amikor negyedszáza­dos irodalmi ünnepsége van Szerzőnek, felhasználva az alkalmat — közlök azon levelekből és­ bírálatokból néhányat, me­lyek őt, mint hírlapírót, mint színműírót, mint poétát, mint szociális írót, mint nap­táráét, mint regényírót és mint humoris­tát mutatják be. De, hogy Somogyi rendíthetetlen igazságíró is és a rosszakarattal szemben: élet- halálharcos is, mutatják az idecsatolt vitás­ le­vek és más iratok. Kezdjük egyébiránt a dolgot az elején. (Itt több, mint ötven adatot, kedvező bírálatot és rendkívüli sok levelet közölt a mű ismertetője, melyek mind-mind So­mogyi munkásságáról, tevékenységéről és rendíthetetlen hirlapirói harczos voltáról tanúskodnak. Majd igy folytatja az ismer­tetést :) Megjegyezendő a fentebb ismertetett műre nézve, hogy a most harmadik kö­tetnek vett , Rónák Titka , abban az idő­ben, olyan „kóstoló-kötet“ félének volt szánva. Próbára, hogy , Ízlik e majd a nagyközönségnek? . .­.És bevált szépen, becsülettel, mert elég sokan aláírták, meg­rendelték. Akkor ,az egész tízkötetes Al­

Next