Pestmegyei Hirlap, 1894 (7. évfolyam, 1-67. szám)

1894-01-01 / 1. szám

VII. évfolyam, írsz: ____________Kecskemét, 1894. január 1. Pestmegyei Hírlap MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER. Szerkesztőség és kiadóhivatal, HL tized, Nagy-Budai-VASÁRNAP és CSÜTÖRTÖKÖN. utca, 165. szám. felhívás előfizetésre. Uj előfizetésre hívjuk fel lapunk t. pártolóit az újév beköszöntésével. Lapunk hetenkint kétszer, vasár­nap és csütörtökön jelenik meg s elő­fizetési ára Minden negyedév elején értékes re­gényekkel, újévkor pedig ajándék­ nap­tárral lepjük meg előfizetőinket. Lapunk úgy Kecskeméten, mint a megyében egyetlen hétközben is megje­lenő lap lévén, olvasóink belőle min­den aktuális eseményről és újdonságról a leggyorsabban értesülnek. Jelszavunk: az újság csak úgy új­ság, ha mindenről gyorsan és pontosan értesül, s ezért hírrovatunk minden­kor bő terjedelmű és a legújabb híre­ket tartalmazza. Cikkeink a megyei és kecskeméti társadalmi és közélet dolgait tárgyalják. Tárcarovatunkban mindenkor jeles íróktól hozunk érdekes közleményeket. Végül regénycsarnokunkban állan­dóan egy-egy érdekfeszítő regényt köz­lünk. Ilyen a »Pestmegyei Hírlap­ belső tartalma s hogy e mellett még külső kiállítása s megjelenése is megfelelő le­gyen, arra gondot fordít a szerkesztőség és kiadóhivatal. Az újév a megújulás napja. Az ember 365 napi küzdelme mintegy véget ér az újévvel, hogy­­ ismét újra kezdődjék 365 napra. A na­pok ugyanolyanok lesznek, nem válto­zik a munka és a pihenés ideje, de változik maga a munka, változik a küz­delem. S az emberen függ, hogy milyen legyen ez a munka, milyen ez a küz­delem. Először is megújulva kell hozzá­fognunk e munkához, e küzdelemhez; megújulva testben és lélekben, de kü­lönösen lélekben. S aztán számolnunk kell a múlt­tal ; le kell vonnunk a múlt eseményei­ből a tanulságot; el kell hagynunk a rossznak bizonyult módot és eszközt; új és célirányos úttal-móddal kell hoz­záfognunk újabb küzdelmeinkhez, szó­val alkalmaznunk kell a közmondást, hogy a kárán tanul . . .! Mert kár, az­ért bennünket a múlt­ban elég: az ember élte járványok egész seregének volt áldozatul dobva; szer­zett vagyona, kevés java tűz és viz ve­szedelmébe dobva; a földre szánt mun­kája a rossz termés és még rosszabb szüret folytán megcsonkítva, kisebbítve és végre még erkölcsi élete is megtá­madva az általánosan elharapódzott romlottságtól. És a­mely tényezőknek ily körül­mények közt az emberek segedelmére kellett volna sietniök: a társadalom, a közélet és államférfi a bölcseség tespe­­désben fetrengett, rút közöny rabja volt, semmittevés dicső példájával járt elől. Hogy többet ne mondjunk, rendez­tek ugyan például a tűzkárosultak ja­vára­­ táncmulatságokat, de hogy eset­leges újabb tűzveszedelem idején, hogy lenne az ez évihez hasonló óriási csa­pásoknak eleje véve, arról ki sem gon­doskodott. A kolera idejében óriási napidíjak mellett fogdosták el az utasokat — a vasúti állomásokon a kolerabiztosok, de a közegészségügy rendezésére egy fabat­kát sem áldozott senki. És így tovább. Az újév a megújulás ideje. Hoz­zon megújulást az emberiségre, a társa­dalomra és közéletre; hozzon megúju­lást a küzdelmekre és alkotásokra, hogy igazán, szívből jövő kivonatunk be is tel­jesedjék : Boldog újévet! — ún. egész évre — — 6 frt, felévre — — — 3 frt, negyedévre — — 1 frt 50 kr. I? U | B V P B. || pestmegyei pirlap tárcája. A féltékenység. (Dialóg.) Irta: Szabolcsi Antal. Személye Jc: Barna Tibor — férj. Margit — felesége. (Szintér: táncterem egy pamlaggal.) 1. Jelenet. Tibor: Boldog boldogabb legboldogabb ! Igenis én vagyok Európa legbo­­­logabb embere! M., édes Margitkám — szeretlek — imádlak ! Oh ! Hölgyeim! Önök bizonynyal nem értik meg lelkesültségemet, nem értik szívem hangjait. De megértik azonnal, ha bemutatom magamat. Barna Tibor — 27 éves — egy éve férj , mi­niszteri titkár — szép carrier! — Margit fele­ségem — gyönyörű szép—• nagyon szeretem! Ugyan hallgassák meg biographiámat is. Rö­vid és megható! Megengedik, hogy leüljek? (leül), így: Ifjúságom csendesen folyt le, nagyon minden­napi, érzékeny zajos jeleneteket abban legfel­jebb apám rögtönzött. Oh tátikám! — mily helyesen gondol­kodni, midőn engem mumusod alul­­el­mentve, Negyedévre t írt 50 kr. szabadnak jelentettél ki s államtudományi ké­pesítéssel pálya elhatározásomat reám bíztad. Szabadságom érzetében azonnal anyámhoz fordultam tanácsért. Oh! kedves mumikám! — milyen okos diplomatikus asszonyság vagy te. Azt ajánlotta, lépjek valamelyik miniszté­riumba. Nem sokáig gondolkodtam, minthogy mindennemű belügyek iránt mindenkor kiváló érdeklődéssel viseltettem, beléptem a belügy­minisztériumira. DlV. ügyosztályba osztották be. Oh­­­lo DlV. ügyosztály, boldogságom kezdő­pontja! Bocsássanak meg tisztelt hölgyeim, de én életem minden mozzanatáért oly nagyon tudok lelkesedni. Tehát II. emelet 30. ajtó sz. alatt osztottak be és pedig Pénteli Penyiek Domokos miniszteri tanácsos ur ő méltósága mellé. Oh! Domokos! Domokos! méltóságos Domokos! Ez, tetszik tudni, olyan nagyon szigorú, szemeit keresztbe illesztő, homlokát, ráncokba szedé s rettenettes szigorú úri­ember volt, de csak egy hónapig, mert azután nem tudtam rajta ráncokat fellelni, szemei szép simmetriá­­val feküdtek egymás mellett, letűnt onnan minden, mi rettenetes s csak egy kellemet­es papa vonásaiban tudtam én gyönyörködni. Margit! igen. Oh! Margit! egy csókod, nyelvet redős arcára nyomtál, mint a nap eloszlata onnan a borús felír­á­s­t. Hogy aztán mi történt ? Én Margitra néztem, ő meg én reám és egyik aktába ezt találtam írni: Íratok, a nagykőrösi kraj­cár-egyletről. A nemes lélek, midőn szive sugallata szerint jót cselekszik, nem szorul dicséreteinkre, sem magasztaló szavainkra, mert nemes tettei­ben, melyeket nem a világ fiainak múlandó »Előterjesztés.* Ezennel hivatalos tiszte­lettel kijelentem, hogy én Pen­geli Pernyei Do­mokos Margit kisasszonyt, a világ legtündéribb leányának tartom, s ugyancsak hivatalos lel­kesedéssel jelentem ki, hogy én Margit kisasz­­szonyt az őrülésig imádom s kérdem Margit kisasszonyt, viseltetik-e ő irántam szinte egy kis vonzódással, —­s ha igen! Perjeli Perjel Domokost, mint ezen kisasszony méltóságos apuskáját esedezve keresem meg, adja nekem őt aranyos kis feleségül. Alázattal: Barna Ti­bor. Azután odacsusztattam egy kicsit félve ugyan ezen ügyiratot a papájára várakozó Margitka elé, egy esdő pillantást vetettem reá és­­ előterjesztésem következőkép folytatá. Méltóságos aranyos papuskám, hát bizony én nem tagadom, hogy nem csak a fogalmazó úr által kért parányi vonzódással viseltetem iránta, hanem én sze . . . azaz, hogy kedves papus­kám­­ teljesítse Tibor kérelmét, mert én na­gyon örülnék, ha szegénynek kérése teljesülne. Alázattal: leánya Margit. Azután Margitka haza sietett, de előbb reám egy olyan édes pillantást vetett, hogy minden akaratom dacára egy nagyon száraz ügyiratot úgy intéztem el, hogy Horatius leg­szebb ódája közé is beillett volna. Délután in­dulása előtt a tanácsos úr kiadta az általam, elébe terjesztett, s Margit által pártfogolt ügy­iratot. Reszketve vettem át és olvastam: Ha­tározat. — Előterjesztésnek hely adatik, s Egyes szám­ára 6 kr.

Next