Pestmegyei Hirlap, 1896 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1896-01-01 / 1. szám
IX.. évfolyam. KECSKEMÉT, 1896. január 1. 1. szám. Pestmegyei Hírlap ■ . ^ .. 1 . , - - _________- r - — Nyilttér sora 30 kr. Hirdetések jutányosán. Egyleti és társulati hirdetés 2 frt nagybudai-utcza 165. sz. TELEFONSZÁM: 32. Birósági és városi » 1 frt. Nyilttér és hirdetés előre fizetendő. Megjelenik minden vasárnap Negyedévre ! írt 50. Egyes szám ára 12 kr. Szerkesszőség és kiadóhivatal, nagy m ésterség. Gyere piczim, drága kincsem, Simulj hozzám — mond a szüle — Fogd a czérnát kis kacsodba, S szülikédnek hozz a tűbe. Hadd varrom meg szoknyácskádat, Mert anyádnak sok a dolga: Gyuri, Pista . . . sok az öcséd, S most is egyet hoz a gólya! Ejnye futtom-terringettét, Hát még se megy, csípd hegyesre, Nyálazd is meg takarosan . . . Mert a Pistát hívom egybe! így kis baglyom, hogy felváltassz: Erre se kell mást keresni, Bizony isten csak ezért is . . . Érdemes megöregedni! Szegfű Gyuricsa. DAL A KIS HADNAGYFIÓL. Ha fess mondarban, lakkczipőben, Csörtetve kardját a kövön, Mikor van a nap lemenőben S sétálni csupa kéj, öröm, Végig-végig defilrozgat Az utczán s a hajadonok Arczán a vér, ha rózsát izgat: A kis hadnagy csak mosolyog . . . Ha aztán, később, alkonyattal, Mikor a hold sugára reszkel Utczán, a házon s ablakokban S búcsút mondanak az élvezetnek A sétálók, s »jó éj«-t kívánva Köszöntgetnek az asszonyok, Maga maradván egymagában: A kis hadnagy csak mosolyog . . . Időt elütni, hogy betér majd Egy kávéházba s ott talál Vig czimborákra, bár nem él-hal Lumpolásért, Orfiost lumpol ám! Az éjszakát, hogy átmulassa Ugratják a kis hadnagyot: A czimborák s a kasszir-frajla; S a kis hadnagy csak mosolyog . . . * Hazaérve a kis lakásba; Itt minden olyan hallgatag; Beá téved szempillantása Egy arczképre egy perez alatt . . . Ha az a lány övé lehetne! Milyen más lenne a dolog! S siroh dől le a kerevetre S a kis hadnagy nem mosolyog . . . Honthy István. A Fagyos pólya. Irta : Tigermann Margit. Karácsony szent estéjén volt; a hópelyhek csendesen szállingóztak a levegőben és a földre érve, vékony, puha takarót képeztek a fagyos földön; a kivilágított ablakok ünnepi fényben ragyogtak; az elkésett emberek sietve keresték fel otthonukat, hogy boldog családi körben ünnepeljenek e napon. Az öreg Kovácséknál szegényesen diszített karácsonyfa mellett töltötték a szent estét, de öröm nem uralkodott e házban; az öreg jó Kovács bácsi fejét tenyerébe hajtva maga elé bámult elmélázva ... Ép karácsony estén volt két év előtt az az eset is, amidőn Mari, a legidősebb leánya, szive kedvence, avval a vándor-komédiással megszökött, mivel hiába könyörgött szülei beleegyezésért e frigyhez. Azóta mit sem halottak róla. Tán nagyon is keményen bánt vele, — kiátkozta! Fenyegette, hogy kutyával kergetteti ki, ha lábát be meri tenni valaha ismét házába ! Pedig hej! de szerette volna a dolgot meg nemtörténte megváltoztatni. Mit csinálhat ma az ő kedvencze ? . . . Tán éhezik, tán elhagyta az a léhűtő ? . . . E gondolat olyan fájdalmas sóhajt csalt ki melléből. — Édes öregem, hallod-e ? szólalt meg jóságos hitvese, és gyöngéden simitá végig tenyerét férje barna homlokán, ma estén nem, nem szabad búsulnod, lám szegény Teri lányunk is egész szomorú miattad, pedig ő szegényke, ma oly boldog volt egész nap! Megjött a Zsigája, s tán eljegyzés is lesz nemsokára házunkban, na, vidulj fel öregem! Jó az Isten, majd tán reánk is gondol még. Az öreg sóhajtva felegyenesedett és szeretetteljesen tekintett feleségére és viruló szép leányára. — Igazatok van, nem helyes tőlem, hogy ez estén is busutok, és benneteket is elbusitlak! Jer ide Terikém és te is Zsiga, úgy, hadd lássalak beneteket, ni, hogy pirulnak, ejnye na, hát jövő hétre tűztük ki az eljegyzést? mondá az öreg, kissé erőltetett tréfás enyelgéssel. A két fiatal zavarodtan tekintett le a földre, csak lopva néztek néha fel egymásra. E perezben kopogás hallatszott az ajtón. A jelenvoltak mintegy önkénytelenül összerezzentek. Ki lehet az ily későn ? mikor épen senkit se várnak. A szabad szóra az ajtó lassan felnyillik és belép rajta egy szegényesen öltözött fiatal nő . . . Nagy kendő fedvén fejét, de nem annyira, hogy ki ne látszanék alóla viselőjének szép, gyermekded arcza. Mellette egy rendőr áll, gyermeket tartva karján, nagy kendőbe burkolva: a nő egy pillanatig habozva megáll a küszöbön, azután hangzó sikolylyal zokogva borul, Kovács bácsi remegő lábai elé . . . Néhány kínos, néma perez . . . A rendőr távozik . . . Hosszú, hallgatag összetekintések . . . Kegyetlen zokogással betöltött néma órák Most behatolt az éjjeli misére hívó harang lágy hangja ... A hó csendesen szállingózott lefelé a templomba siető ajtatós hívőkre ... Teri és Zsiga oda vezették Marit az öreg Kovács elébe ... A piczit a fagyos külsejű pólyából kibonta az öreg Kovácsné ... Olyan édes, olyan eleven volt az az ártatlanság! Az öreg Kovácsné az öreg Kovács elé tartó ... Az öreg Kovács, ahelyett, hogy összetörte volna munka edzett, vaskarjával a kicsikét, elvette az öreg Kovácsnétól szép, lágyan és . . . megcsókolta szikra arczát . . . Hanem a csók alatt két fájó könny esett ki pirosra dörgölt, öreg szeméből!