Pestmegyei Hirlap, 1898 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1898-01-01 / 1. szám
4 osztálynak nem teljesítette óhajait a végzet, a kereskedő elégedetlen az üzleti év mérlegével s a hivatalnok-sereg, az értelmi előkelőség nem találta meg az utat kitűzött czélja felé. Van mindenkinek oka panaszra. Az egyiknek sok az adója, a másiknak kevés a jövedelme... Ilyenforma a panaszkodás minden téren s ezt a panaszt el kell fogadni. Még az is zsörtölődik, akit boldogulása felé vitt az esztendő ... Ez már emberi természet ! Csakhogy ott, ahol az igazságnak határozottan ellent mond a panasz szava, meg kell jelenni a bírói szónak is és ítélni szigorúan, önzetlenül. A nemzeti állam életében nemcsak az egyes ember panasza s az összesség saját külön keserve dönt és nem szabad a történelemnek ezeket a panaszhangokat vésni a maradandó érczlapokra. Van magasabb szemhatár is, mely fölött eltekintve, egészen más képet nyerünk az ország állapota felől, mint a milyennek látszik egész közelről. Mindenfelé a friss erő dagadó forrása buzog s az alkotás munkája folyik roppant szorgalommal, önérzettel és becsvágygyal. Nincs tere az állami életnek, mely ne mutatna fel hatalmas konszolidácziót s minden egyes lépés, amit előre teszünk, fölér egy évtizeddel. . Amit századok harczai letaroltak e hazában, azt felépítette egy-két emberöltő s a mai kor fia, ha végigpillant csak a saját férfikora alkotásain, büszkeséggel, becsülettel eltelve érzi, hogy ebben a nemzeti újjászületésben neki is megvan a maga szerény része. Ez a renaissance pedig éppen egy félszázada kezdődött. A ránk köszöntő új esztendő jubiláris év, mert a nemzet újjászületési esztendeje, 1848 óta éppen ötvenedszer fordult meg nagy pályáján a világegyetem csillagrendszere, mikor az új évbe léptünk. Jól esik látnunk, hogy a nagy idők embereiben mennyi politikai bölcsesség volt s mennyi hazafiús szeretet. Jól esik tudnunk, hogy azok, akik ötven év előtt áldozatot hoztak a haza javának, a nemzeti életnek, ezt az áldozatot meg nem bánták, s még nagyobb örömmel kell konstatálnunk, hogy az a nagy nemzeti erő, melyet a polgárjogok kiterjesztésével minden magyar szívbe beoltottak, meghozta hatalmas kamatait. A nemzet nem volt, de van és lesz sokáig. Az az időszak, melyen át Széchenyi, Kossuth és Deák nagy munkája egymásban folytatását nyerte, történetünk legfényesebb korszaka, melyet mi még nem méltányolhatunk eléggé, mert a közelség még elfogulttá tesz bennünket. A fény nagyon is vakít, a szomorúság nagyon is elkomorít. E jubiláris esztendő fordulóján föl kell jegyeznünk azt is, hogy mi — akik láttuk e félszázad munkájának eredményeit, — nem hiába éltünk, különösen ha van benne valami részünk. Pedig van !... A polgár bármilyen cseppje is a nemzettengernek, azért a hullám nem jön létre nélküle. Mi e hazának, e nemzetnek fiai vagyunk s részesei a nemzeti munkának, — de részesei a nemzeti dicsőségnek is. Isten áldása minden magyarra az uj esztendőben lágyat, pedig mindjárt lefeküdtem. Azután elsántikálhat még vagy fél esztendeig, míg teljesen meggyógyul a lábacskája, addig pedig mindig fog fájni. Ez megint szép biztatás. Mondhatom! A mindig aranyos kedélyű Királyfi Józsi meg, mikor a szomszédból átjött hozzám (egykori násznagyához), rettentő komolysággal, hogy szinte megijedtem arczától, azt beszélte, hogy vele is történt hasonló szerencsétlenség, midőn önkéntes korában a kaszárnya lépcsőin lejövet nagyot ugrott, neki is megrándult egy ér a lábában, osztán föl is dagadt a bokája akkorára, mint egy hétliteres kulacs. Csak egy hónap múlva mehetett ki a gyakorlatra s még akkor is fájt a lába. No ez meg még szebb biztatás. Hogy a menydörgős menykő csapjon bele százszor valamennyi lábficzamodásba! (csak az enyémbe ne!) Hát már az egész világnak kificzamodott a lába? Nem elég, hogy hány embernek kificzamodik az esze? — Fakadtam ki, türelmemből végkép kifogyva. Végre hát csakugyan le kellett mégis feküdnöm nekem is. Gondoltam, pár nap nem a világ. Hátha én szerencsésebb leszek, mint halandó kolbáim ?! Volt is dolga a szósborszesznek. Mindig hallottam, hogy csoda gyógyszer. Kossuth Lajos is azt használta: hát én miért ne kezelhetném magam ezzel, ha nem vagyok is világhírű férfiú ?! Pár nap múlva benéz hozzám egyik, épen erre járt derék fiatal orvos s műértőleg megvizsgálja a lábamat. — Nincs semmi komoly baj! — szólt biztatólag. — A sósborszesz is jó, de én még (II.) Ünnep volt az elmúlt héten Kecskeméten, lélekemelő szép ünnep. A város közönsége által épített, monumentális új székház művésziesen berendezett közgyűlési termét avatták fel. Csak mi, a kik a város falai között élünk, — a kik látjuk ezen kunyhókból öszszerakott nagy városnak a folytonos fejlődését, — a kik tanúi voltunk és vagyunk, hogy mint nőtt itt a nádfedeles, szerény paraszt is inkább ajánlanám a hideg borogatást (prizmnitzkötést) óránként alkalmazni, s meglátja bó úr, hogy rövid időn elhagyja az ágyat. Ehet-ihat amit csak tetszik, de ne sokat, nehogy megártson a gyomrának. Bravó! — kezdtem megvigasztalódni... Elmúlik azonban ismét pár nap. Szorgalmasan rakom a borogatást; se nem ettem, se nem ittam többet, mint a mennyi dukált, de az ágyból csak nem kelhetek föl. Üm! — gondolom , hát ilyen az orvosi beszéd ? Elkezdtem nyugtalankodni. Magamhoz kérettem hát kedves házi orvosomat, ő is feküdt nagyon betegen, de azért mégis csak eljött hozzám — habár zárt hintón is. Annak is elpanaszoltam bajomat töviről hegyire. — Oh kedves bó úr! nem halálos a baj! Csak tessék a priznitz-kötés folytatni, de nem minden, hanem csak három órában! Sőt este még egy kis sziksás lábvíz is jótékony hatással lesz. Remélem, hogy rövid időn fölépül. No hála istennek ! Ha máskét orvos is egybehangzóan ígéri, úgy bizonyosan hamarjában fölkelhetek. Ez a remény csillant át lelkemen s kezdtem alaposan megvigasztalódni. Beszélhet már nekem a Herkó Páter is, rá se hederítek. Hisz 2 doktor, mégpedig kitűnő szakértő doktor mondta, igen, komolyan mondta, hogy rövid időn felgyógyulok. Igaz, hogy nem egy időbe mondta. De mindegy. Ami 2 doktor, az a doktor, ha különböző időben is. PEST MEGYEI HÍRLAP Kecskemét ünnepe, házak helyein sok díszes, kényelmesen berendezett palota, akiknek czipője még ismeri a mostan már kikövezett s asphalt járdával ellátott tiszta utczáknak nehány év előtti piszkos, mindent ellepő porát, és boszszantó nagy sarát, — a kik látják ennek a józan, igazi magyar népnek azt a csodálatos tevékenységét, azt a mesékbe illő nagy szorgalmát, — melylyel a pusztákból paradicsomot, dús kamatot hozó gazdaságokat teremtett, s mi tudjuk igazán méltányolni s érdeme szerint megítélni Kecskemét nagy haladását, mely a maga formájú egyszerű vidéki városok között valóban első helyen áll s népének magas intelligentiájáról, munkaszeretetéről tesz tanúbizonyságot. Nagyon jól mondja a város élő krónikása, az aranytollú főjegyző, ifj. Bagi László, az ezen díszközgyűlésen felolvasott tanácsi jelentésben, hogy ennek a városnak missiója volt, mert a környék védelme, rendezése az ő vállaira nehezedett. De meg is felelt ennek a nagy feladatnak Kecskemét olyan emberül, hogy példát vehet róla az ország bármely vidéke. Nem is maradt siker nélkül Kecskemét vasszorgalma, mert most, amidőn mindenfelé századunk modern betegsége, a socializmus keríti hatalmába az ingadozó, gyönge embert. Kecskemétnek környéke tiszta attól, áll szilárdan és hódíthatatlanul. Nem fél itt az irányadó elem, hogy a népben jó talajra talál ez a szörnyű irány, mert van ellene olyan hathatós orvosságuk, mely minden kecskeméti emberéletszüksége, létföltétele : a szorgalmasság, a becsületes munka. Nagy örömünk van tehát, amidőn Kecskemét ezen szép haladásáról szólhatunk, úgy is, mint igazi kecskemétieknek, de úgy is, mint magyaroknak. Mert Kecskemét népének fejlődésében a magyarság józan munkásságának, becsületes törekvésének tiszta sikerét, biztos jövőjét látjuk. Ez a szorgalmas nép nehéz munkájával összekeresett filléreit nem rakja garmadába, nem teszi el megnenészedni a láda fiába Ne várj csak Tóvárossy Jenő! Majd megmutatom én, hogy különb ember leszek, mint te voltál ? Én nem fogok egy hétig feküdni az ágyban, se félévig sántikálni, az már szent igaz! Jaj, de e meggondolatlan hetvenkedésért keservesen meglakoltam. Hiába volt minden gyógykezelés, ha gondozás, priznitzkötés kvantum százis, lábvízvétel nagy dézsákkal, csak nem bírtam lábra állani. Mit csináljak ? szerelmes Jézuskám ! Már csakugyan csúffá akar tenni ez a lábficzamodás? tépelődtem és emésztődtem a fájdalom és aggodalom miatt. Nagynehezen fölvánszorogtam az ágyból, botra, székre s mit tudom én, még miféle bútorra támaszkodva; s a mint kitekintettem az udvarra, remek tavaszi idő pompázott s én táján gyönyörködve szemléltem a zöld pázsitot, mely a virágágyak széleit körtté, a zöldellő bokrokat, melyek a lengedező szél érintésétől hajtogatták felém gyönge lombocskáikat, — és a tavasz legelső, legkedvesebb színüket, az illatos ibolyát! Oh mily jó lenne már künn lenni a madárdalos szabadban s tele tüdővel szívni be az éltető levegőt és elindulni a pacsirták édes dalán ?! Mikor teljesedik már be ez a hű vágyam ? mely most, hogy három hét óta a szoba rabja vagyok, annál vehemensebb erővel tölti be keblemet! Lehangolt kedélylyel támolyogtam vissza ágyamba. Alighogy magamra húzom a paplant, belép régi jó építőmesterünk, kit mi közönségesen csak maiszternek hívunk. 1. szám.