Pestmegyei Hirlap, 1898 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1898-03-05 / 10. szám
9 szám. A föld népe. A jó magyar föld népe meg van háborodva. Lelketlen izgatok, pokoli számítással élve, nem a józan gazdasági szoczializmust oltották a vérébe, hanem édes, szívbe kapó dajkamesék alakjában a kommunizmusnak, a közös tulajdon eszméjének egy veszedelmes tanát, mely ime most a földosztás alakjában tör ki a lelkükből. Mesélték soká, hogy a király hónapok óta szurdolmányban jár a nép között s készíti őket elő a nagy osztozkodásra, mert a király a magyar népnek hű barátja, igazi atyja. Mesélték, hogy a trónörökös nem halt meg, hanem bujdosik s a föld népével akarja visszaszerezni a koronáját s minden magyar embernek 100 láncz földet fog kimérni a papok meg az urak földjéből. És igy tovább. Az izgatók bemutattak néhány szegény földmivesnek alakokat, akikre rámondták, hogy ez itt a miniszterelnök, ez a belügyminiszter, ez Kossuth Ferencz úr, s hogy mindezek a legnagyobb titokban azon dolgoznak, hogy biztos határidőre meg legyen a várva-várt nagy földosztás, melyre már annyi idők óta készíti őket elő a sötétben ólálkodó izgatók hada. Csak így tudja megmagyarázni magának a józan fölfogású polgár ember azt a jelenetet, mikor az erőszakoskodó tömegből kiválik egy jóképű magyar alak, s a mellét kidüllesztvén, odakiáltja az alispánnak: — Úgy merje ránk küldeni a csendőreit, hogy baj ne legyen! Mert én czoczilista vagyok ám! Ezzel a nagy mondással aztán meg van elégedve a szegény, mert azt hiszi, hogy most nem mer egy lépést se tenni se az alispán, se a csendőr, mert ő szoczialista. Mikor aztán a csendőr rohammal kergeti szét, sőt sortüzet is ad közéjök, nem tudja megérteni a dolgot s mindenáron panaszra akar menni a királyhoz. Mert ő megmondta, hogy czoczilista, a csendőrök mégis lőttek. Az ilyenekből látszik, hogy a szegény nép nincsen tisztában azzal, hogy mozgalma micsoda irányú. Az a magyar paraszt, ki az »enyém, tied, övé a szentségét olyan hűségesen meg tudta tartani és soha még csak nem is vágyakozott a máséra, — most hirtelen ki van cserélve. Persze hiányzanak a népet fölvilágosító elemek. Nem tudjuk, hogy ki éri legközelebb a népet, de úgy sejtjük, hogy a magyar tanítói és lelkészi karnak megint egy fontos miszsziója nyílik az országban a nép fölvilágosítására. Hogy mikép lehetne fölvilágosítani a népet, — annak persze kevesen ismerik a módját. Pedig volna ám annak módja, csak kutatni kellene utána az arra való okos embereknek. A földosztásról, teszem fel, — el kellene mondani, hogy bezzeg nemcsak Szabolcsból meg Hevesből áll az ország. Ha már osztozkodásról beszélünk, akkor minden magyarnak egyforma jussa van a szülőhazájához. Hát számítsuk ki, mi lenne földosztás esetén. Vagyunk ugyanis magyarok tizen- nyolcz millióan, hála az Istennek! Van pedig ebben a birodalomban 13 millió hektár. Egy-egy szegény magyarra jutna tehát nem egészen kétharmad hektár. Tessék hát osztozkodni, de igazságosan ! Mert, hogy mivel van több jussa Bálincz Gergely uramnak ott Szabolcsban, mint nekem, aki vagyok olyan jó magyar, mint ő, nem tudná megmagyarázni Bálincz Gerő. Vagy tán, mert ő czoczilista? No, hát én is felcsapok czoczilistának! De tovább is mehetnénk ám az igazságban. Szomorú papirosokon van kimutatva, hogy a magyar földet átlag 60% jelzálogteher nyomja. Hát tessék megmagyarázni annak a szegény földművelő népnek, hogy mi az! Tegyék meg azt, amit egy kitűnő polgártársunk megtett, mikor meghallotta, hogy a falujabeli emberek fel akarják osztani a földet. Elhivatta magához a három legöregebbet s azt mondta nekik! — Hát jól van! Mondják meg még mielőtt ő maga — a felesége birtokát képezte. Mert tetszik tudni, — történnek csodák még! — Sanyi nős ember. A legényélet egy viharos évtizede után mindene elúszott, ő maga pedig adósságban, így tehát beevezett valami gazdag házasság nyugtalan révébe. Azt hitte, nőül vesz két óriás bérházat s ráadásul egy szerelmes özvegyet. A házak háromemeletesek, a félemeletet nem számitva; az asszony nálánál tiz évvel idősebb, de legalább csúf. Hanem szerelmesnek szerelmes és féltékeny. Kérdyné a férjét elhalmozta gyöngédségével. Különben pedig őrizte és szemmel tartotta minden oldalról, amit könnyen tehetett, kissé kancsal lévén . . . Különben hízelegve ápolta férjét, olyannyira, hogy ez nemcsak betelt a sok czirogatással, de alaposan meg is unta. Ha ez az asszony »szép férjecskének« nevezte, Sanyi szinte átkozta azt a szépséget, mivel ezt a, bár gazdag csúfságot megszerezte. Bármilyen nagyra is volt keskeny lába kicsiny voltával, néhanapján az esztendőnek a mahmuth körmeire kivánkozott. Sanyi felesége tudniillik nem mulasztott el egyetlen alkalmat se, hogy kedveskedjék neki egypár sajátkezüleg hímzett papucscsal. Minden születésnap, minden névnap hozott számára papucsot. Papucscsal emlékeztette egybekelésük napjára, papucsot talált férjecskéje a húsvéti tojásban, és a karácsonyfa alatt is ott ékeskedett az elmaradhatatlan papucs. Annyi a papucs, mikor különben is papucs alatt nyögött! Nem is viselte aztán boszúságában, csak éjjel, reggel alig hogy felkelt, lábát már beszorította a czipellőbe, pedig hát bővelkedett a papucsban, volt neki s minden szin és árnyalatban, számtalan mintázatban. Volt papucsa gyapjúból, selyemből, sémliából gyöngygyel kirakva, aranyhímzéssel, varottas kivitelben — annyi, hogy boltot is nyithatott volna. És a különböző papucsok e tömegét öt ruhaszekrény aljában szépen sorba állítva, felesége nyilvántartotta és minden áldott nap megszemlélte és megolvasta. Hazudnánk, ha azt állítanók, hogy Sanyi ezeket a papucsszemléket szívesen látta. Nem szerette, ha a felesége kiszámította a párokon, hány év óta tartja őt magát papucs alatt. Szegény ember olyan volt, mint a rab madár, bár kalitkája elég szépen meg volt aranyozva. Sőt sétára is mehetett, csakhogy nem egyedül. A felesége rajta ragadt, mint a bojtorján. A klubba nem engedte, hiszen nem kísérhette volna e zárt körbe. Inkább a házhoz hívta tarokk partnereit, vagy a kávéházba vitte. Sőt ilyenkor nem is fukarkodott a pénzzel, s nem szidta, ha veszített, hiszen másra úgy sem költhet. Néhanapján az asszony elvezette férjét az operába vagy a nemzetibe, s hetenkint egyszer a népszínházba, mivel a könnyebb fajtájú darabokat leginkább kedvelte. Sőt ha Sanyi jól viselte magát , ha nem kapta rajta, amint valami szépség felé pislogott, még azt is megengedte, hogy felvonás közben rágyújtson egy czigarettára. Ezt persze csak az utczán szívhatta el. És mivel Kérdyné nem követhette Sanyit az ajtó elé, egyedül ezek voltak szabadságának röpke pillanatai. Röpke pillanatok olyannyira, hogy a nő, daczára féltékenységének, mitől sem tartott. Hiszen egy felvonáskoz alig 10 perc. Pedig 10 percz hosszú idő annak, aki fel tudja használni. És Sanyi tudta ! Alig, hogy elül kilépett az utczára, már a hátsó ajtón benn termett hajdani tanyáján, a kulisszák mögött. A karhölgyecskével is, ki magára vonta volt figyelmét, hamar tisztába jött, hogynem egy dupla háromemeletes háziúr! Hiszen a kicsike nem tudta, hogy az asszony neve áll a telekkönyvben. Sanyit tekintette háziúrnak, mivel neki fizette a házbért. (Azért az udvari lakó ért a második emeleten, a cselédlépcső mellett.) Aztán milyen szeretetreméltó háziúr, aki lakójának adja a pénzt a házbérre és egyébre is ... . Hálás is volt a kicsike háziura iránt és vigasztalta szenvedéseiben. És Sanyi is könnyebben tűne el nappal a papucskormányt, mióta éjjel papucsban felszökhetett a második emeletre egy édesebb rabságba .... Egyszer reggel, mikor Sanyi felesége el akarta tenni férje papucsait, észrevette, hogy nem egy párból valók. Nosza, keresni kezdte mindegyiknek a párját. De nem bírt ráakadni. Jobban szemügyre vette a hímzett lábbeliéit, az egyik olyan idegennek tetszett. Nem emlékezek rá. Megvizsgálta. Hiszen ez nem is az ő hímzése, ez nyomorult gyári munka. Hogyan jött ide ez a papucs? Szive mélyében sötét gyanú fogamzott. Mialatt Sanyi, mit sem sejtve, az újságait böngészte, a felesége hosszabb ideig konferált a házmesterrel. A derék tót asszonyt azután felkísérte a második emeletre, hol az udvari lakásnál (a cselédlépcső mellett) becsengetett. Jó ideig tartott, míg a kisasszony jelentkezett. Az ilyen színházi népség későn szokott kelni. Végre megjelent a kardalosnő az ajtóban, ámulva látván a háziasszonyt, ki PEST MEGYEI HÍRLAP . A villamos és gőzvasutak átalános megítéléséhez azt hisszük az itt elmondottak teljesen elegendők. A tervezet különös részeiről jövőre.