Reformátusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-01-01 / 1. szám
2 REFORMÁTUSOK LAPJA 1. szám. — Minden magyar táltos, kik utánam jártok, Megyek a sor élén . . . Nézek a jövőbe . . . Minden táltos vére igy hull ki a kőre. Mindig az oltáron lesz, akit áldoznak; Vére szivekbe hull magyar táltosoknak, Ti, kiket csillag hív, az megváltó Eszme, így győztök véresen, oltárra leesve, Megtagadva, dühhel halálba tiporva . Minden magyar táltos hosszú, fényes sorba . . . . . . Hamar a szivét még sok kard alaljárta . . . Hadúrt engesztelni felizzott a máglya Lett nagy magyar ünnep ... 5 lángból a vezérnek Hamvát odaadták játékai a szélnek . . . Sir a regős ajka . . régi rege szálldos . . Hej, keserű ének . . . így halt meg a táltos. Muraközy Gyula: ÖRÖK IGE. Luk 15 18 Még néhány óra és ránk borul az esztendő utolsó alkonya: ránk nehezednek ennek árnyaival együtt a mögöttünk levő év roskasztó súlyú emlékei És csodálatos, hogy azok jönnek elő nyüzsgő tömegekben, melyek égő fájdalommal, keserves csalódással, bántó tévedésekkel és szomorú ballépésekkel kapcsolatosak. S mintha minden ember emléke egy hatalmas folyammá folyna össze! Egyek vagyunk ekkor ezekben az emlékekben! S nem is illik senkihez jobban más vágy és elhatározás e terhes órákban, mint a tékozló fiúé: »felkelvén, elmegyek az én atyámhoz!« Távol éltél tőle, gondtalanul, saját utaidon járva. Jusson eszedbe, hogy atyai szemek tekintenek rád szelíd, megbocsátó tekintettel s atyai szivet érted örökkévaló szeretettel! Jusson eszedbe, hogy nagy kiváltságnak vagy részese: atyádnak nevezni a mindenség urát és hozzá bizalommal és félelem nélkül visszamenni. Hűtlenséged meg nem ingatta hűségét; tékozlásod meg nem apasztotta neked szánt áldásait; tévelygő uraid el nem választották az ő utait hozzád; lelkiismereted terhe el nem fordította irgalmas szándékát. Háza ajtaja és szive rejteke nyitva előtted. Házának s szivének kincse készen állnak a te számodra: fiúk örökségére hiv! Feladatod meglátni életed legégetőbb szükségét, helyreállítani Vele a fiúi viszonyt és lebontani minden válaszfalat, mely utadban áll. Neki tulajdonítani minden áldást, amit adott és megköszönni minden veszteséget, amit elvett. Siralmaidat elsírni atyai kebelén és nedves szemedet atyai kezével letöröltetni. Bűneidnek ólomterhét lerakni házának küszöbére, de tudni azt, hogy egyedül ellene, csak ő ellene vétkeztél. Elfogadni kezéből jöttnek a keserűség poharát s elvenni tőle a vigasztalás és hálaadás serlegét. Rábízni magadat, akinek kebele menedék számodra és oltalom minden gonosz ellen. Kötelességed fölkelni és elmenni atyádhoz! Oh Atyám, fogadj el engem. Amen, teszi, hogy anyagi javait, melyekkel Isten megáldotta, örömmel rakja le oltárára. Ez a méltóság a református presbiter tiszte. Nem az életkor képesít senkit sem arra, hogy presbiterré legyen; bár bizonyos, hogy az életkorral együttjáró tapasztalatok és életbölcseség értékes javai az anyaszentegyháznak. Születés és világi rang számításba döntően nem jöhetnek. Vannak emberek, akiknek világ szerinti előkelősége még utolsó helyet sem biztosíthat Isten országában és a látható anyaszentegyházban s aki talán ott a legnagyobb, itt a legkisebb. Aki nagyon gazdag e világ soraiban, lehet, hogy szegény azokban a kincsekben, melyek megmaradnak mindörökre. Amit Egyházi Törvényeink a választhatóság feltételéül megállapítanak, hogy ti. »aki választó és tisztességes, egyházias életet élt, tulajdonképpen röviden mindent kifejez. Kifejezi azt, hogy a presbiteri méltóságra a gyülekezet legkiválóbb tagjai választandók. Kiválóságuk ismertetőjelei a kegyességben való előmenetelük, életüknek a gyakorlati keresztyénségben példás volta, Isten házának szeretete, családi életük példás szépsége, a sakramentumokkal való élés, egyházunk önfeláldozó szolgálata, ahhoz ragaszkodás stb. »Hogy látván az ő jócselekedeteiket, mások is dicsőítsék a mennyei Atyát.« A presbitérium lelki minőségétől függ jórészben a gyülekezet lelki képe is. Amennyiben a presbiterek kötelességeik teljesítésében előljárnak s a református kegyességet megvalósítják, döntő befolyást gyakorolnak az egész gyülekezetre s világi papjaivá válnak Isten igéjének, mely ezúton sokak szivéhez talán könnyebben hozzáfér". A magyar református egyház presbitereiben halmozódott össze évszázadok óta mindaz az érték és kiválóság, amely a magyarság legjobbjaiban akár általános emberi és faji, akár református keresztyén szempontból kifejezésre jutott. Költők és államférfiak, művészek és tudósok, becsületes földművesek és iparosok ezrei viselték már a református presbiter nevet. És mindegyikük akkor, amikor értékük és jellemük fejlődésük magaslatára emelkedett. Ma is a legnagyobb kitüntetés, amit az anyagiakban szegény egyház hű fiainak adhat. Lelki érdemkereszt ez: a hithűség és kegyesség, az erkölcsi kiválóság és egyházszeretet érdemkeresztje. A presbiter. Évszázadok óta van Magyarországon egy méltóság, mellyel egyszerű földműves ember vagy napszámos csak úgy felékesíthető, mint az ország első embere s amely a napszámosnak sem lehet nagyobb kitüntetés, mint a miniszterelnöknek. Fizetés nem jár vele, de jár a felelősségnek megkülönböztetett mértéke, mely a méltóság viselőjének kiváltságáva A visszatért harangok. A kecskeméti egyház új harangjai immár a toronyban zengik Isten dicsőségét. F. hó 21-én érkeztek meg s a vasúti állomásról ünnepélyes menetben, feldíszített kocsikon kisértük be templomunk elébe . . . Elől ment a főgimnázium cserkészcsapata, utánuk a harangokat vivő kocsik, melyeket a presbyterium és nagyszámú gyülekezet kisért. A menet az öreg Rákóczi-harang zúgása közben 2 órára ért a torony elébe, hol a gyülekezet éneke után Muraközy Gyula lelkész köszöntötte Isten iránti hálával az új harangokat. A Hymnusz eléneklése után véget ért a harangok fogadási ünnepe, a hatalmas közönség örvendetes szívvel szemlélte a harangokat. Közben fent a toronyban készülődtek a harangok felhúzásához, mely 23-án délután 1 órakor vette kezdetét. A harangok szerencsésen helyükre kerültek s Karácsony estéjén 8 órakor az ünnepi csendben zendültek meg először. Könnyes megindulással hallgattuk bennük a karácsonyi angyalok örömhirdózását. A felszentelő ünnep Karácsony első napján d. e. az ünnepi istentisztelet keretében történt. A