Reformátusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1930-01-05 / 1. szám

L Városháza.­ecskemét, 1930. január 6. 1. szám. Előfizetési ára: T. Levéltár. EGYHÁZTÁRSADALMI, BELMISSZIÓ­ HETILAP # # * SZERKESZTIK: DR. HETESSY KÁLMÁN, ILLYÉS KÁLMÁN, MURAKÖZY GYULA, SZABÓ ZSIGMOND. Szerkesztőség: református lelkészi hivatalban Kiadóhivatal: a Részvény-nyomdában, Kéttemplom-köz­­ül előfizetések és mindennemű rekla­mációk felvétetnek REFORMÁTUSOK LAPJA Negyed évre . . . 2’— pengő Egyes szám ára . 020 pengő Megjelenik minden vasárnap 1930 A Reformátusok Lapja szerkesztői áldott uj eszten­­dőt kívánnak olvasótáboruknak. Lap- és olvasók esz­tendők óta egymásra találva szolgálják Isten országá­nak ügyét, református anyaszentegyházunk jövendőjét. Ebben az esztendőben azonban lapunk érdekében je­­lentős változtatásokat óhajtunk bejelenteni. Azt akar­juk, hogy a Reformátusok Lapja gyülekezetünk egyet­len családjának az asztaláról sem hiányozzék. Érezze meg mindenki, micsoda hatalom és erő van aban, ha betűk is a szentlélek tüzében égnek. Ha nemcsak élő­szóval, hanem írott szónak a hatalmával és erejével tudjuk elvinni Istennek örök igazságait és erejét a csa­ládokhoz. A Reformátusok Lapja évek óta szolgálja ezt a célt. Nemcsak az örök élet hegycsúcsairól aláhulló harmatot Isten igéjének a tiszta forrásvizét akarja köz­vetíteni az arra szomjas telkekhez, hanem a keresztyén művészet, irodalom és a keresztyén újságírás eszközei­vel jó barát, szórakoztató társ, vigasztaló testvér akar tenni. Hogy ezt a célját minél inkább elérje, súlyos anyagi áldozatokat hoz. Az előfizetési díjat negyedévi 2 pengőről 1 pengő 60 fillérre szállítja le. Ezáltal az ország legolcsóbb ilynemű heti újságja lesz. Azt akar­juk ezáltal elérni, hogy szegények és gazdagok egyfor­mán kinyújthassák a kezüket érte. Ez árban csak ak­kor tartható meg, ha a Reformátusok kapja előfizetni tábora megkétszereződik. A lap minden olvasója tegyen apostola és munkája a református keresztyén sajtó ügyének. Ne tegyen egyetlen olyan református család sem, amelyikhez vasárnaponként el nem érkezik az anyaszentegyház üzenete az újság által. Ne legyen egyetlen olyan hajlék sem, vagy betegszoba, ahová a vigasztalásnak az igéi el ne érkezének az egymás mellé sorakozó betűk által. Szeretettel kérjük olvasóinkat, ebben az esztendőben, hogy mindenki álljon oda a Re­­formátusok Lapja ügye mellé. Minden egyes olvasónk­tól azt várjuk, hogy legalább még egy előfizetőt szerez a lap számára. Református családoknál, ismerősöknél kérdezzék meg, jár-e az újság. Kérdezzék meg, ér-e neki az ő egyházuknak a nagy ügye havonta 53 fillért. Érzik-e azt, hogy mit jelent a sajtó hatalma és ereje mindnyájunk számára? Abban a reményben hozzuk mi a magunk részéről az anyagi áldozatokat, hogy ebből százak és ezrek szá­mára fog áldás fakadni, közös hitben és közös munká­ban. Erre egyik legnagyob alkalom az újság. Ezzel a reménységgel, ezzel a szent jelszóval bocsátjuk útjára a Reformátusok Lapjának XVII. évfolyamát. Adjon Is­ten boldog, munkás új esztendőt mindnyájunknak, anyaszentegyházunknak, szorongó, várakozó és re­ménykedő magyar népünknek. Az új év nagy feladatai keressétek először Istennek orszá­gát és az ő igazságát, és ezek mind megadatnak néktek. Máté 6:33. Minden új év hasonló egy új városhoz vagy idegen világrészhez, amelyet még nem ismerünk. Amikor a kapujukban, vagy partjukon megállunk, az a vágyunk, hogy megismerjük szépségeit és neve­zetességét. Elhatározzuk, hogy elindulunk kutató és kereső utunkra, hogy megtaláljunk mindent, amit meg ak­arunk ismerni. Ennek az új esztendőnek a küszöbén sok ember elhatározza, hogy valamit meg­keres. Az egyik vágyai teljesítésének módját, a másik talán valami tudományos kérdés megoldását, a harmadik valaki boldogságának az útját. De van­nak, akik rossz dolgot keresnek. Talán a bosszúál­lás alkalmait, a másik talán a bántás lehetőségeit. De vannak, akik nem keresnek semmit sem. Min­denki csodálkozva néz reájuk, mintha kérdeznék tőle, hogy mit keresel közöttünk? A sok cél közöl a legfontosabb az, amit a lap­

Next