Reformátusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1930-01-05 / 1. szám
A REFORMÁTUSOK LAPJA det ez újév kezdetén. Megadjuk a programmed. Fogadd el és értékesítsd a magad, családod, városod s hazád javára azt, amit néked Isten a református egyház által nyújt. Éld az ő életét, légy hűséges gyermeke, örvendezve áldozója, szent feladatainak hordozója. Légyigazi református. Légy kálvinista őseink méltó örököse, drága örök javak boldog birtokosa. Most újév kezdetén hadd fogjam meg kezeiteket, hogy végigvezesselek benneteket egyházunk életén. "Talán nem is ismeritek még egészen, talán éppen ezért nem is vagytok még hozzá olyan szeretettel, mint a a gyermek az édesanyjához. Ez alkalommal most a kecskeméti egyház életén ingyen figyelő útunk utal. Mi az egyház? Jézus teste. Jézus azt mondta: Ő az Út, az Igazság, az Élet. Az ő egyháza sem lehet más, mint Út, Igazság, Élet. Út Isten felé ... Ez az út a templomon visz keresztül, hol érzéseink megszentelődnek, lelkünk megbékél, hol Isten szól hozzánk s áldott közelségben szent tanítása hull lelkünkre. A templomon át visz az út családi hajlékod békessége s boldogsága felé. Itt van az ősi templom, atyáink hitének, áldozatos életének kőbe épített bizonysága, melynek szent tanítása nevelt századokon keresztül munkás, vallásos nemzedékeket. Szent hely, vallásos életünknek fő- és középpontja, áldott, éltető forrása. S ott künn a pusztákon áll már három templom, kettő felszentelve, a harmadik készül a felszenelésre s ez évben Isten segítségével a negyedik is épülni fog. Az Istenhez, tehát az Élethez vezető utak megálló helyei ezek. Ti, fáradt utasai az életnek, jöjjetek a szent falak közé, honnan békesség, üdvent felétek. S vannak a gyülekezetben Biblia-órák is, a hét majdnem minden napjára esik egy, az ifjaké, a leányoké, a felnőtteké, az asszonyoké, mind-mind azért vannak, hogy előkészítsék s alkalmassá tegyék a lelkeket a templom áldásainak elfogadására. Jézus az Igazság, tehát az egyház is Igazság. Abban van nagy ereje, hogy minden emberi és világi nézettől menten, az igazság fényével világít. Ezt keresi. Egyik reggelen azt mondták az árvának, hogy másik városba viszik. Árvaházi növendék lesz belőle. Elbúcsúzott hát az öreganyjától, a szomszédoktól, meg a mezítlábas kis rongyosoktól, akikkel annyit játszadozott az utca porában, meg a mező virágai közt. Fényes palotába került. Ki gondolta volna, hogy még ilyen is van a világon? Hogy az árvát ennyire szeressék! Fény és napsütés volt az élete, de az otthoni földes szobát csak nem felejtette el. Az öreganyja minden esztendőben meglátogatta. Ilyenkor mind aketten jól kisírták magukat. És megnyugodtak utána. Hanem egyszer levelet írt a szomszédasszony. Meglátszott a betűkön, hogy mennyire reszketett a keze. Mintha néhány könnycsepp nyoma ott volna a papíron. Azt írja, hogy ha látni akarja még egyszer az öreganyját, akkor siessen haza. Mert már nem sokáig viszi szegény. Még aznap este otthon volt. — Oh, csakhogy még egyszer láthatlak. — örvendezett a nagybeteg. Itt a zsoltáros könyv. Az édesanyádé volt. Itt a daliás huszár képe. Itt a másik: a ravatalos kép. Ez mind a tied. Azonkívül itt van ez a vékony ezüst lánc, meg ez a tízkoronás arany. Édesanyád bízta reám. Megőriztem, mint drága kincset Ez ezt szolgálja, ezt juttatja diadalra. Az igazságra nevel, ezért állít iskolákat, hogy minden tudományt az Evangélium igazságán át mérjen meg és világítson meg Nézzétek meg, éppen ezen nevelési módszere által lettek a református népek önállókká, virágzókká, elsőkké a világ népei között s ezért foglalt el illő helyet a magyar honban is a református nép az ország lakossága között. Ezért emelték őseink főgimnáziumunkat, hogy a közélet szolgálatára hívő, buzgó, az igazságtól el nem térő férfiakat neveljen. Ezért állította fel a tanítónőképezdét, hogy kicsiny magyar gyermekeket, a magyar jövendőt református szellemben nevelt tanítónők gondjaira bízhassuk. Ezért tesz meg minden erőfeszítést, hogy leánylíceumát életképessé tegye, mert döntő fontosságú az, hogy a magyar református nő milyen szellemben tölti be akár a családi hajlékban, akár a társadalmi vagy nemzeti életben női hivatását. És vannak iskoláink, amelyek nincsenek benne semmiféle iskolai szervezetben, nincsenek fizetett tanítói, nem kötelező az odavaló járás, mégis 800 gyermek 10-40 csoportra oszolva ugyanannyi önfeláldozó, buzgó, önkéntesen válallkozó lélek által vezetve nevekedik vasárnaponként boldog örömmel, mosolygó arccal, vidám szívvel abban, aki fő: a Jézus Krisztusban. A vasárnapi iskolák ezek. Jövendő, nagyrahívott nemzedék áldott nevelő színhelye. A Krisztus az Élet. Az egyház is Élet. Mi az Élet? Állandó mozgás, tevékenység". A halál veszi ott át a hatalmat, ahol tétlenség, mozdulatlanság van. Mi nem a halál, az élet egyháza akarunk lenni. Az egyházi életnek örök mozgásban kell lennie. Munkakörében foglalnia az egész gyülekezetét. Ezért alakultak a különböző körök, egyesületek. Az ifjúsági egyesület, hol szent virtusra nevelődnek ifjaink. Nem a fokos, vagy bot virtusára, hanem az Evangélium fénylő fegyverével való hadakozásra, hol az ifjú szemekben már meg kell csillannia a jövendő igazi presbiter, példaadó élete fényének. A Leánykor, melyben nem a divatos ruha, vagy a csillogó ékszer a fontos s nem ezek teszik széppé a jussod, kisleányom. Most már boldogan halok meg, mert láttalak és kiadtam az örökségedet. És boldogan halt meg. Az árva hazautazott. Az állomástól még elég meszsze út az árvaház. Elgondolkozva haladt az utcán. Egyik házfalon hirtelen óriási plakát ötlött a szemébe. A városi tanács felhívása az. A jobbmódúakat hívják fel arra hogy adakozzanak az ínségeseknek. A nyomor rettenetes. Segíteni kell. Zsuzska arra gondolt, hogy ha valaki, hát ő jobbmódú. Az árvaházban mindene megvan, amit szemeszájakíván kezében az édesanyja zsoltárja. A két fénykép. Az ezüstlánc. Az arany. Igen! ő jobbmódú! A felhívás neki is szól. A városháza elé ért. Befordult a kapun. Felment a lépcsőn, mely az emeletre vitt és belépett az ínségesek ügyét intéző tanácsnok szobájába. — Kérem szépen,— kezdette a mondókáját, — olvastuk a felhívást. Ezt az aranyat az édesanyám küldi. Tessék szívesen fogadni. — Hogy hívják édesanyádat? —- kérdezte a tanácsnok. . Nagy Jánosnénak hívják. 1. szám