Reformátusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-41. szám)

1931-01-11 / 1-2. szám

A REFORMÁTUSOK LAPJA gos diktálása, mint amely szokás abból az időből való, amikor még a zsoltár nem volt kézben. Tilos a tem­plomban magánosan hegedű, vagy bármiféle más zene. A templom a gyülekezet istentiszteletének a helye, egy nagy lelki áldozat szertartása folyik az istentisztelet­ben, amikor a gyülekezet a maga életét boldogan mu­tatja be Isten előtt és szánja oda Istennek tetsző áldo­zatul. Változtatások vannak a keresztelés szertartásában, az esküvőben, a temetési szertartásban, ezeket mind sorra ismertetni fogjuk. A leszakítós naptárból. Egy vármegyei tiszti főügyész leveléből: ,,A Magyar Keresztyének Naptára leszakíthatós lapjai úgy nekem, mint ismerőseimnek naponta megújuló örömet és áldást jelente­nek. Nekem annyira nélkülözhetetlen baráttá vált, hogy midőn több napra elutazom, olyankor előre leszakítom a naptárlapokat, hogy utazásom ideje alatt is naponta olvas­sam. Nagyon gyakorlati és megkapó módon van mindkét szöveg megírva, mert elméleti fejtegetések helyett a való élet egy-egy képét vetíti az olvasó lelke elé.“ Sok ehhez ha­sonló, művelt és egyszerű ember nyilatkozatát idézhetném, melyek mindazt mutatják, hogy mily áldott jóbarátot fo­gad az házába, aki megszerzi a Magyar Keresztyének Nap­tárát, mily más ott az élettel való küzdelem, ahol naponta Isten igéje bátorító, megvilágosító szava hallatszik. Ajándéknak is a legmegkapóbb és a leghasznosabb a bibliai tömbnaptár. Ara szép művészi hátlappal 1­ 60 pengő, 10 példányon felül 25 százalék engedmény. Megrendelhető a Bethánia-Egylet könyvkereskedésében, Budapest, VIII., Gyulai Pál­ utca 9. alkalommal a nagy befolyású Roboámnál dolgozott p árkoltak a kert mellett, a nehéz sziklás talajban — s mikor az első pénteken eljött a hetibér fizetésének ide­je, pénz helyett az álnok farizeus ilyenformán fizetett Ásernek: — Ahá, most látom, te az a gézengúz vagy, akit a poroszlók már régóta szemmel tartana­k, gazságaid­­ért! Pénzt vársz tőlem, a becsületes embertől? Persze! Ostort a hátadra!... És képmutató módon forgatván szemlét, feladta Ásert a poroszlóknak, akik börtönbe is vetették a sze­rencsétlent. Hónapokig ült Áser egy nyirkos börtönodúban, mialatt szegény Lea csak úgy tudta magát rongyaiban valahogy fenntartani, hogy nehéz munkára járt — ha ugyan­azt is kapott. Mikor Aser kiszabadulván, sötét arccal, bozontos szakállal, sz­urtosan, szakadozott ru­hában beállított kis kunyhójukba, Lea, elfeledve min­den gyötrelmet, boldogan borult ura keblére. Áser meglátva lesoványodott, sápadt, s köhögős feleségét, lo­bogó keserűséggel fakadt ki: — Hát ez a becsületes igyekezet jutalma, hogy ide jutottunk? Bolond, aki kíméli ezt a hitvány, gőgös hadat, amelyik rajtunk zsarnokoskodik. Vesszenek! Lea, aki istenfélő, jámbor asszony volt, őszinte híve a galileai Mesternek, kinek tanítását többször, szinte rajongva hallgatta, míg Áser a dohos börtön fe­nekén sorvadozott — csitítani, vigasztalni próbálta Kérdés és felelet Egy ifjú a Jézushoz futva mén: „Mondd, hol találok rá az utadra én, Lelkem mélyen örök életre lelhet?“ — Az út, igazság, élet én vagyok, Ha min szived csüng, értem elhagyod — S engem követsz, a vágyad úgy betelhet!“ Két tanítványnak nagy kérése van: „Jobb s balkezedről mink üljünk, Uram, Ha majd beülsz fényes királyi székbe!“ — „Az én királyi székem a kereszt, Hogy mellettem trónolj, méltó lehetsz, Ha kész irígy értem minden szenvedésre!“ S egy másik szól: „Én is jövök eléd, Ha egy kérésem megteszed, elég: Mutasd meg nékem Isten fényes arcát!“ Felel Jézus: — „Nyisd ki csak szemed, Nézz én reám, aki lát engemet, Az látta már a Mindenek Atyját!“ Ahány kérdés, annyi felelet. . . De aki kapta, mást várt, nem ilyet (A földi égtől messze van az égi) Az egyik Jézust búsan ott hagyó, A másik csak nézett — nem értve — rá S a régi szív maradt a régi. Lelkünknek hogyha vágya, álma van, Ó hadd vigyük eléd mi is, Uram, És válaszodra hadd várunk figyelve. De hogyha mást felelsz is, mint mi várjuk, Szavad előtt lelkünket el ne zárjuk. S fogadjuk el, mit rólunk végezel Te! Vargha Tamás, férjét, de nem bírt vele. Egy hét múlva Áser — nem tudván már tűrni a megint reájuk szakadt nyomorú­ságot, — újból együtt volt régi lator-cimboráival s nem sokkal rá részt vett egy jeruzsálemi gazdag kal­már kirablásában és meggyilkolásában. A többiek el­menekültek, de a banda feje, egy megátalkodott gaz­dator és Áser hurokra kerültek s harmadnap már ki is volt mondva reáju­k az ítélet: kereszthalál... Leát földre sújtotta ez a szerencsétlenség, — a férjére s így az ő nevére is váró gyalázat. A kalmár megöletése előtt való napon, a hét első napján, még ő is ott állt a Jeruzsálembe vivő országút mentén, mi­kor a Mester nagy örömrivalgások között bevonult a városba s egy nyíló bokorral hirtelenében egy nyaláb virágzó gallyal szakítván, elébe szórta a nagy Prófétá­nak s maga térdre esvén, látszellemülve susogta: — Áldott legyen, ki jött az Urnák nevében!.... .... És ennek alig öt napja s micsoda retteneteset fordult azóta a világ! íme, kereszten függ, vért verej­tékezve az ő boldogtalan ura, akit talán nem is any­­nyira a maga rossz szenvedélye, mint inkább az em­berek gonoszsága vitt bűnbe — és ott függ a középső, legmagasabb kereszten az életnek fejedelme, a Mester, aki maga volt a tisztaság és ártatlanság, maga a jóság és a szeretet — valóban nem is földi ember, hanem az egy igaz Istennek fia... . (Folyt.­­­öv.) 1—2. szám

Next