Testvériség, 1883 (1. évfolyam, 1-37. szám)

1883-04-15 / 1. szám

X. sztvt*охлг^ы.. 1. szám. ^Zecs^onnét, 1883. április II. Előfizetési ár: Egész évre ... 4 írt Félévre............2 írt Negyedévre ... 1 írt Egyes szám ára 10 kr. Előfizethetni bármely postahivatalnál. Szerkesztőség: III. tized, homoki-ntca 92. szám. A lap szellemi részét illető közlemények ide czimezendők, nemkülönben a hirdetések, nyílttéri közlemények és reklamácziók is. Kéziratok nem adatnak vissza. A A KERESZTÉNYSÉG KÖZGAZDASÁGI és TÁRSADALMI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. HELJESEN MINDEN VASÁRNAP RESSEL. Hirdetések és nyílttéri közlemény* :A jutányos árakon nyitítatnak. Többszöri hirdetéseknél lényeges engedmény adatik. Hivatalos hirdetményekért 3 írt számittatik. Bélyegdij 30 kr. minden beigtatás után. Kiadóhivatal: III. tized, homoki utca 100. sz. Minden pénzbeli küldemény ide címezendő, Héjas József nevére. Az én hitvallásom. Kedves olvasó! Itt állok előtted, apálya kezdetén, tiszteletem és szeretetem forró érzelmével, hogy midőn a „Testvériség“ hasábjai, — hozzád beköszöntve, — megviszik a lelkesités szavát, — hogy visszhangot keltsenek, ellenállhatatlant, mint a holtakat támasztó tárogató: — hitvallást tegyek magasan szárnyaló iszméimet és alapelveimet erős meggyőződéssé érlelő dogmáimról, meyeknek alapján vállalkoztam — polgártársaim kitüntető bizalma folytán, — a nehéz munkára, s a melyekről soha, egy pillanatra sem térve el, — fogom szolgálni ügyünket, hazám is a keresztény társadalom szent igyét! Ide stova egy ezer éve lessz annak, hogy a honfoglaló párduczos Árpád, a mi drága és dicső emlékű isapánk birtokba véve ezt a szép haát, melyet örökségül reánk hagyott, a melyet legféltettebb kincseként es’sz békében, részben, viharban mintén becsületes magyar. Sok véres küzdelemnek, sok mumis napnak és álmatlan éjnek eredménye az, hogy ezer év után is „Élemzet e hazán“! Letűnt fényes korszakoknak nagyága, dicsősége beszél a történelem etüivel, a mythoszok legendái, a öltők dalaiban! Amint a magyar nemzet meginult a dicsőség pályáján, haladt azon a magasra, hogy szinte a csillagok vették homlokát, s úgy ragyogott,gy tündökölt a magyar név a dicsőág fénykörében, mint hófehér gaimba kelő nap aranysugáriban! Más nemzetek rettegve kérdezők egymástól: ki ez? honnét jött? talán Isten küldötte a földre, bevégzendő megváltás nagy művét ! ... És rettegték hatalmát és dicsérték bátorsáát, vitézségét. — — — — — — De a csillag is akkor hull alá, miér legszebben ragyog! Nézzétek csak a históriát, lapozzák át figyelmesen az avult leveleket, meg fogjátok találni, hogy a magyar emzet fénykorát mindig viszályos, széjjel vonás, sülyedés és bukás irtotta fel. Nézzétek régibb történetét a Morcsi vészig, s újabb történetét róta! Háromszáz esztendeig járt rajta kresztül-kasul kelet és nyugat népe, valahányszor fölkelt, hogy fölemelídjék: mindannyiszor letiportatott! Fetrengett a nép gazdátlanul, eligyatott árván, nyomorult betegen, szelebb a halálhoz, mint az élethez. Már azt hitte a vén Európa, hogy a hajdan virágzó ága végkép lejött a vén fának, hogy egy hajdan tündöklő csillaga végkép kialudott egének! A Mindenható Isten úgy akará, hogy a vén Európa — és még valaki — kellemesen csalódjék. Adott az Isten az elhagyottnak hitt nemzetnek eszmét, az eszme kiviteléhez önzetlen férfiakat, bátor hazafiakat. Felrázta mély lethargiájából a szunynyadó nemzetet és megmutatá nékie az Ígéret földéhez vezető helyes utat, és kijelölé neki cselekedetei határát! Leszedé karjairól az időtől és vértől megrozsdásodott lánczokat, s karddal cserélé föl. A magyar szabadabban kezdett ismét lélekzeni. Felölte újból szép nemzeti ruháját, fényes köntösét, felkötő ősi kardját, suhintott vele a világ négy tája felé, s megint nagy vala „Méltó régi nagy híréhez“ ! Zászlaján a 19-ik századnak diadalra jutott eszméi voltak felírva: „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség“ ! Oly tartós elv ez, mint a világ, örök mint az igazság, és általános minden éghajlat alatt minden időben, miként a gondviselés! E magasztos eszmékkel megkoszorúzott zászló diadalmasan lengett mindaddig, míg az egyenlőség és testvériség ellen nem vétkezett az ember, a nyomorult, ingadozó, gyenge ember! De vétkezett! Iszonyúan vétkezett! Átlépte azon határt, melyet a hatalmas Hadúr kijelölt. Saját honának szabadságát, önnemzete fiainak testvériségét megosztani akará az idegennel, az ellenséggel, s a magasztos eszmék varázshatalma alatt egyenlővé, egy szív és lélekké olvadt nemzet szívébe döfte az árulás és széjjel vonás mérgezett gyilokját! Sokan azt mondják, hogy nem árulás, nem rossz akarat csavará ki kezünkből Isten kegyelme és nemzetünk dicső magavisele folytán nyert jogainkat, hanem a túlságos hiszékenység, nagylelkűség és bizalom! Mi ebből hát a tanulság ? Az, hogy idegenek iránt ne legyünk túlságos hiszékenyek, nagylelkűek és bizalmasak, mert előbb-utóbb mi fogjuk keserűen megbánni. Felejtsük hát el a múltakat és vessünk fátyolt azon sajnálatos eseményekre, melyekre már gyöngéd kezek amúgy is rég fátyolt borítanak. Bizony-bizony annyi a megbocsájtani és elfeledni valója már a szegény magyarnak, hogy egy emberöltő kevés a keserű emlékezés megemésztésére. De megbocsájtjuk a múlt tévedéseit a jövő reménye fejében és azon hitben, hogy a közelgő millenium, első napja leend a második ezer év dicsőséges pályafutásának, mit egy szabad, boldog és megelégedett magyar nemzet fog megünnepelni a második ezer év fordulóján! t Ámde, hogy ezen remény teljesedésbe mehessen, s hogy mi, akik néhány év múlva sírba szállunk, s azért újabb erőknek adjuk át, hogy jelen küzdelmünknek folytatását a sikerre való kilátásnak némi reménységével bízhassuk utódainkra: iparkodjunk a jelent felhasználni tapintatosan és a veszélyt elhárítani eszélyesen. A magyar nemzetnek nemcsak a régmúltban, de az alig múltban is egyik legfőbb hibája az volt, hogy túlságos nagylelkűséget, lovagiasságot és bizalmasságot helyezett másokban. Ez okozta a magyarnak vesztét már több ízben. Példák bizonyítják, hogy a mely jogát tőle elvették, azt, csak akarnia kellett, könnyen visszaszerezte, de a melyekről lemondott, vagy a melyeket másokkal megosztott, azt nagy ügygyel-bajjal vagy épen semmiképpen sem bírta visszaszerezni. Ilyen nagylelkű volt a magyar egy önfeledt perczében, midőn a Jetova által széjjel szórt és megátkottaknak nemcsak hazát adott, hanem még ahhoz jogot is. Ezen önfejedt percében elkövetett indokolatlan nagylelkűség előbb-utóbb vesztét fogja okozni a magyar nemzetnek ! Társadalmi és közgazdasági hanyatlásunk és az erkölcstelenségnek rohamos terjedése egyedül e faj túlságos elszaporodásának köszönhető! Amely nemzet közgazdasági alapja nem szilárd és nem nemzeti irányú, amely országnak társadalma erkölcstelen, ahol az ipar, kereskedelem idegen érdekek istápolására hajlammal bíró, vagy pláne idegenek által űzetik, ahol a föld, mint egyedül biztos alapot képező föntartási tényező csak hypotékának tekintetik, a hol az igazság fonttal és rőffel méretik, a hol kedvesebb az idegen, mint a honi, a hol az anyag ül diadalt a szellem fölött, a hol a rut önzés előtt buknia kell a közérdeknek, a hol a szovverin nép csőcseléknek tartatik, a hol a gazság magas fővel jár, a hol nem tartanak szentnek semmit a mennyben és itt a földön, annak az országnak, annak a nemzetnek buknia kell! Ez az én hitvallásom! Legyünk tehát körültekintők, vizsgáljuk a bajok kutforrását alaposan és igyekezzünk azt orvosolni. Én a bajok kutforrását nem csupán a fönálló rendszerben, hanem legkivált a zsidóság hazafiatlan, sőt nemzetellenes és keresztényellenes működésében látom úgy közgazdasági, mint társadalmi és minden egyéb tekintetben. És mert abban látom, azért örömmel fogadtam el e lap szerkesztését, mely hivatva lesz részleteiben és alapjában föltüntetni a zsidóság káros befolyását az összes kereszténység érdekeire. Az én ideálom, az én eszményképem : látni egy dicső, szabad hazát, egy megelégedett, igazán boldog magyar nemzetet! Ez pedig mindaddig csak ábránd lesz, még a zsidók lesznek hatalmi túlsúlyban hazánkban! Azért hát keresztény véreim, tömörüljetek és velünk egy uton haladva, egymást megértve, támogatva és tisztelve munkáljatok közre a nagy és fontos feladat megoldásában, akkor meglássátok a boldogság beköltözik még a mi hajlékunkba és a szabadság csillaga megint fönnragyog majd édes hazánknak ma nagyon is, borongós egén! Az én szivem minden fsa, lelkem, eszem minden gerita, agyam minden érlüktetése érte miattad vagyon imádott szép hazám, drága nemzetem! és utolsó csepp véremig, végső lehelletemig a te jogaidnak és a te érdekeidnek védelme leen a legszentebb feladatom, legkedvesebb munkám! Mert. ' .? ,az én hitvallásom, Nagy Iiítve, szerkesztő. 3szrá,sod.il2. lia,d.á,s„ X Testvériség. A véges emberi lény által soha fel nem fogható fenséges titokkal, a Szent Háromság titkával mintegy megkoronázta az Istenember az ő világboldogító tanát. Ezen mélységes titoknak fénykörében izmosodott meg a keresztény egély, s ennek jótékony anyai kebelén fejlődött erények alkották meg a hitélet fenséges szent háromságának dicsőségére a földi élet a keresztény társadalom második szent háromságát, a „s.abadság, egyenlőség s testvériséget.“ Kínpadok, máglyák, kifáradt bakók és szabadon eresztett vérengző állatok, czirkusz-porondjai beszélnek a történelem betűivel, hogy mennyi vér patakzott addig, míg e szent háromság diadalra juthatott a rút önzés fölött. És legyen hála az Istennek, a kihullott vér egy cseppje se veszett kárba, egy paránya se hullott terméketlen sziklára, mert óriássá nőtt az általa megtermékenyített terebélyes fa: a kereszténység s megmérkőzik, megküzd vészszel, viharral. Az emberiség boldogságáént való küzdelmében, — a szent ,reszt vegise alatt, — a „Szabadság“ zászlójának lobogtatása mellett hirdeti az „Egyenlőséget“ és gyakorolja a „Testvériséget,“, hogy idővel megépítse azt az óriási pantheont, mely a föld összes emberiségét magában foglalja, s a melynek csúcsán a keresztjei fényeskedik. E harczban, a mily szép és magasz-