Testvériség, 1883 (1. évfolyam, 1-37. szám)

1883-06-24 / 11. szám

1883. junius 24. Tiltakozás. Elnök: Arra nézve, hogy az elő­terjesztett vádnál inkább mentő okok használtatnak, melyek főkép a véde­lemhez tartoznak, semmi megjegyzé­sem nincs. (Helyeslés a közönség kö­réből.) Elnök: Csendet kérek! Azonban vissza kell utasítanom azt, mintha a törvényszéknek kiküldött vizsgáló bírája lázas tevékenységgel a föld felett és föld alatt kutatva és a halot­tak nyugalmát felzavarva működött volna. Nem ezt tette, hanem tette kötelességét. Vissza kell továbbá utasítanom azt is, mintha a kir. törvényszék az egész vizsgálat folyama alatt vagy annak fejlődése folyamán a vádban a val­lásszertartási gyilkosságot tekintette volna és ezen ügyet mint ilyet, kí­vánta volna ellátni. * A tisza­eszlári bűnügy végtárgya­lásának részletes tudósítását tisztelt olvasóink lapunk legközelebbi szá­mában venni fogják, most csak álta­lánosságban jelezzük, hogy a terhelő tanú — az alig 14 éves Scharf Ha­ber — vallomása valóban meglepő. Hiába igyekszenek úgy a közvádló — ti a tárgyalásnál a védő szerepét átsza — valamint a védőügyvédek úrfangos keresztkérdéseik által őt zavarba hozni, meg tud felelni min­­denkinek ügyesen s az igazságnak azzal a meggyőző erejével, a mely nála nem eshetik kétség alá, mert igennek. Bátran megmondja szemé­­re atyjának az igazat, nem retten ússza annak haragos fenyegetésétől, őt kijelenti, hogy ha nem elégszik meg a czimmel, akkor kész „Méltó­­ágos“ úrnak is czimezni és kinyilvá­­nitja, hogy ő már nem zsidó, mely nyilatkozatára atyja kést kér a kir. oryszéktől, hogy ruháit megmetsz­­tesse. Látjuk a bűnösöket, mint jön­­nek zavarba a védekezés közben, lát­ok mint bonyolódnak ellenmondá­­okba, sőt hamis vallomásokat tesz­ek alibijüket illetőleg. Egyszerű isza­eszlári asszonyok és leányok esznek tanúvallomásokat, kereset­t­­­en előadásuk még egyrészt a­egjobb benyomást tette, másrészt étségbe vonhatatlan határozottság­ai igazolja a terhelő vádat. A köz­­álló és védők minden perezben ősz­ies erejükkel és leleményekkel álln­ak sorompóki, kezet fogva iparkod­­ók a vallomástevőket megzavarni, sforgatni. Mindhiába. A tanúk nem igedik magukat zavar kihozni, a­édők egymást váltogatják a kikér­­ezésnél, egy és ugyanazon kérdést­öbbször ismétlik, de a feleletek min­­ig­agyazok, határozottak, sohasem fenmondók és meggyőződésből ere­ik, így természetesen a vádlón és időkön van a sor zavarba esni; a jutkorta ismételt kérdések kínos izgődés benyomását gyakorolják. A­rgyalás folyamán kiderült esemé­­rek a zsidókra nézve országszerte így izgatottságot keltett a zsidók ízéből. Nyíregyháza város falain ürös festékkel itt másd a zsidót fel­irők olvashatók. A tárgyalás lesújtó edménye folytán zsidóknak tulaj­­m­ítják a felírásokat. Mindenfelől a perről beszélnek. Eddigi eredmé­­ek szerint a zsidók nagyon le van­k­ hangolva. Izgatottság uralkodik lönben mindenütt. A hires theolo­­s Rohling levelet irt Onody Géza 37. képviselőhöz, melyben előadja,­gy egy 1868. héber nyelven irt „TESTVÉRISÉG.“ Szabad sajtó és erkölcsi sülyedés. Mikor ezt a két szót: „szabadsajtó és erkölcsi sülyedés* egymás mellé tettük, akkor nagy eszméknek, s világot renditő igazságoknak fejtegetésére kellett vállal­koznunk. De ha már csakugyan odajutot­tunk, hogy a vallási s népnevelési tehe­tetlen s erkölcsi tekintetben sikertelen in­tézmények mellett a hírlapoknak kell er­kölcsi prédikácziókat tartaniuk, tehát vizs­gáljuk meg behatóan, hogy a népek er­kölcsi süélyedésének csakugyan a szabad sajtó-e az oka, mert első tekintetre úgy látszik — vagy valami más? Mert annyi tagadhatatlanul igaz, hogy legalább ná­lunk Magyarországban a szabadságharcz óta, tehát a szabad sajtó működésétől kezdve a közerkölcsök rohamosan sülyed­­tek. Igenis rohamosan, mert azelőtt ná­lunk azoknak a vakmerő s szemtelensé­gig menő, a törvényt s bíróságot gúnyo­san kijátszó hamis bukásoknak, azoknak a tekintélyes rablók által elkövetett s szinte felsőbb pártfogás alatt véghez vitt sikkasztásoknak; azoknak a becsületre s erkölcsiségre mit sem adó s másokat meg­rontó szédelgéseknek, hazafiatlan köpeny­forgatásoknak, zsebeléseknek, jellemtelen elvtagadásoknak; azoknak a haza szent nevében történő hazudozásoknak, csalá­soknak, népámításoknak, önhaszonlesések­nek ; azoknak a vérlázító istenkáromlá­soknak, miket a mai napság a bölcs és a bolond, a tudós és a tudatlan, az úr és a szolga, a gazdag és szegény, az öreg és az ifjú, a nő és a férfi, a biró és a vád­lott, a pap és hallgatója, a tanító és ta­nítványa, szóval az egész egyetemes nem­zet haragjában vagy jó kedvében, kevély­ségből és szokásból véghez visz, hite sem volt. S ha volt a nép erkölcsében akkor is fogyatkozás, a­mint hogy volt is, azt okozta akkor a tudatlanság, mi­­veletlenség, a bigotismus, a vallásos in­tézményeknek önérdek vezette, egyoldalú kezelése, a népek hitével s vallásávali ra­vasz csempészkedés, ma pedig okozza az a hires álműveltség, az a felvilágosodott hangzatos korszellem. Hogyan ? Hát a szabad sajtó, a vallás, a tudomány, a fel­világosodás : ezek azok a veszedelmes té­nyezők, melyek a néperkölcsöket annyira sülyesztették ?!! Igenis ezek rémítő állí­tások uraim, és mégis úgy áll a dolog. Fejtsük ki az igazságokat egymásután, hogy azután tisztán láthassuk hol, mik­ben rejlenek a valódi okok. Nem-e úgy áll a dolog, hogy a szabad sajtó előtt a népek hite, vallása a dug­­árusok kezében ne nyúlj hozzá virág volt ? akkor a Krisztus istenségével, halálával, feltámadásával, szentekkel s minden egyéb észellenes dogmákkal szabadon csempész­­kedtek, s azzal teremtették a bigott, de a mai erkölcsöknél sokkal kevésbé veszé­lyes néperkölcsöket. Miután pedig a sza­badsajtó, szabad szólás életbe lépett, na­gyon természetes, hogy amaz észellenes dogmák a józan ész bírálata alá esvén, a Krisztus istenségét detronizálná s mint embert állította az elé a nép elé, mely­nek lelkébe, eszébe szivébe az előtt mint isten volt bele plántálva, diktálva, bele énekelve s akkor az a nép úgy okosko­dott, hogy ha ember, hogy ha csakugyan nem isten, azt a Krisztust miért ne le­hetne épen úgy összekáromolni, mint akár Kis Pétert ? tehát káromolta ha­ragjában jó kedvében egyaránt s káro­molja most is, mert most már szokássá vált. De most már nemcsak a Krisztust, nemcsak annak anyját, szentjeit káro­molja, hanem divatos analógiája folytán most már káromolja a legszentebb valót, magát az Istenséget is, ennél pedig em­ber erkölcsileg alább már nem sülyedhet, mert ha én valakivel annyira jutottam, hogy én azt összevissza is káromlom, becstelenítem, világos, hogy ott a tiszte­letnek már még csak árnyéka sincs. Az emberiség erkölcsiségének pedig legfőbb és végső oka kell, hogy az Istenség esz­méje legyen. És mikor az erkölcsiségnek ezen legfőbb mottója, így lenézetik, így szidalmaztatik, csuda-e ha a többi erkölcs­telenségek mint a gomba szaporodnak az emberi társadalmakban ? És ezt a hely­zetet tagadhatatlanul a szabad sajtó, vagyis a sajtóban nyilvánult szabad gondolkodás szülte, de azért az eláradott erkölcstelen­ségnek korántsem a szabadsajtó az oka, hanem egyfelől az, hogy a vallás vezetői a sebes léptekkel haladó tudománynyal lépést nem tartottak, hanem a nekik na­gyon kényelmes régi kerékvágásban mo­zogtak, másfelől az, hogy az anyagiságba merült kormányok, törvények minden leg­kisebb vétségekre ki tudnak terjeszkedni, figyelmet tudnak fordítani, csak annak érdekében hallgatnak, de nemcsak hall­gatnak, hanem maguk is vétkeznek, ki­nek érdekében fellépni a legelső és leg­főbb kötelesség volna. Így válik a legna­gyobb áldás a szabad sajtó is az emberi hitvány kezek között átokká. Minden tudomány és szabadság nem egyéb, mint az igazságoknak keresése, kutatása, s minél tudományosabb tehát valaki annál tisztában látja az igazságo­kat, s tettek annál kifogástalanabbak le­hetnek, hanem a társadalmi életnek a fényűzés, a divat, a miveltség parancsai szerint történő ezer és ezerféle módosu­lásai, a tudományos s tisztán látó és gondolkodó egyéneket is, mint áradat, ma­gokkal ragadják s az élet scyllái s cha­­ribdisei között addig hányják-vetik, mig el nem sülyednek; ámde ennek, mint e beszédekből látszik, ismét sem az iskolák sem a tudományosság nem okai, hanem oka az álmiveltség. A műveltséget segé­­lyezés, a természetes, becsületes arany kö­­zépszerűséggeli meg nem elégedés, hírnév, rangkórság, anyagiságbani telhetetlenség. A tudomány, a műveltség, míg az igaz­ság egyenes úton halad, addig az embe­riségnek mind erkölcsi, mind anyagi éle­tére csak áldásos lehet. Kecskeméten folyó hó 16-án az úri banda a város műkertjében zártkörű ju­­niálist rendezett, mely igen fényesen si­került. A vendégkoszorú oly szép volt, hogy kénytelen vagyok kijelenteni, misze­rint, mióta élek, én még soha, de soha annyi szépséget egy helyen mulatni nem láttam. A „hebronidák” és nyúlbőr sze­­ladonok képviseletében minden mellőzte­­tése daczára a kecskeméti zug irka-firka gyáva és pimasz zsidó szerkesztője is, mint hívatlan vendég beszökött s mulatni akart. Ámde a t­­úri kör, a midőn meglátta a revolver irka-firka zsidó kölyköt, mélyen felháborodott s megkérte városunk egyik szellemdus végzett jogászát, Füvessy Imre urat, hogy kérdezze a Kóbitól, van-e meghívó jegye, Füvessy ur a mulató tár­saság jó kedvének megzavaróját — a szerk­eszthő odvashágot­ — nyomban fel is szólította a meghívó jegy előmutatá­­sára nézve, de feleletül azt nyerte, hogy Füvessy úrnak nincs joga tőle a jegyet kérni, ő is ur, hát mulatni joga van. Erre, miután az eszközlött vizsgálatból kide­rült, hogy a zsidó ipse sem meghiva nem volt, sem jegyet nem váltott, mint a jó kedélyhangulatnak megrontóját négy szu­­ronyos város rendőr a műkért helyiségé­ből kikisérte s útra valóul pedig meg­ajándékozták ama kifejezéssel, hogy: „zsidó, ha szégyenpirt megtűrne az ar­­czod, akkor a föld alá bújnál.* A jakhecz ur hazafelé menve s mélyen gondolkozva, szamár agyából kisütötte, hogy mivel őt, mint nagy kapaczitást nemcsak kilökték, de bensőleg is megsér­tették, azonnal összehivatta az orthodox nyulbőr vitézeket s nagy „diőlést* tar­tott. A deliberatum est ez lett: „Miután a zsidó zug irka-firka nemes szerkesztője Viczcz Lajos úr a goj úri banda képvise­letében Füvessy ur által mélyen megsér­tetett, s a műkertből, mint egy csaló ki­­kisértetett, a zsidó tekintély helyreállítása czéljából Füvessy úr párbajra haladékta­lanul kihívandó.“ Viczcz Lajos tehát két segédet el is küldött Füvessy Imre úr lakására, kik is tisztelettevésüknek czélját — a párbajra való kihivatását — vele közölték. Füvessy úr, a midőn a segéd urak megbízó leve­lüket felmutatták, kijelentette, hogy egy szemtelen, tolakodó, hitvány és buta zsidó kölyökkel párbajt nem viv, hanem botot szívesen mér a görbe hátára.* Ezen lovagias nyilatkozatot a két meg­bukott segéd a sértett nagy fülű lakta­­bubossal közölte, ki jajveszékelve, mint egy őrült, kérte segédeit, hogy menjenek el dr. Szeless József úrhoz, mint az úri banda derék elnökéhez s kérjék meg egy becsületbeli bíróság rögtöni felállítására. Azonban a t. elnök úr kijelentette, hogy az egész ügy hű története tudomására jött s egyátalán nem látja szükségessé­gét a becsületbiróság összehívásának. Ezen nyilatkozat után a segéd urak arctpirulva, hogy őket egy szemtelen zug irka-firka reverrel ily gyalázatba ejtette, kijelentet­ték, hogy ha ők Viczez Lajosnak tola­kodó szemtelenségét tudták volna, készeb­bek lettek volna inkább a szép élettől megválni, mintsem egy szemét zsidónak segédjeivé lettek. Ezekből is tudomást szerezhet minden keresztény, ki még eddig a zsidót párt­fogolta, hogy a zsidó, még ha mindjárt újságíró is, alábbvaló az oktalan állatnál, s meggyőződhet Fekete úr is, hogy az általa védett s háta mögött álló „fekete sereg”-nek jelleme nincs, s a kecskeméti antisemitismusnak igen is nagy alapja van. Solymosi Károly­ -1 munkájában idézetekkel bizonyítja be, hogy a zsidók a keresztény vér használatát isteni cselekedetnek tart­ják. Dr. Rohling kész e pontra bár­mely törvényszék előtt esküt tenni. Ezt a levelet a magán­vádló be fogja mutatni a törvényszéknek. A tutajo­­sok kihallgatásakor szenzác­iós jele­netek várhatók. Bocsánatot kérünk lapunk előfi­zetőitől, hogy ígért csütörtöki szá­munk elmaradt. Oka a t­­ eszlári ügy­ről az ideig be nem szerezhetett ada­tok hiánya. Lapunk 40 tagú lapfentartó bizott­sága ma, vasárnap délelőtt 10 órakor a szerkesztőségi irodában rendkívüli ülést tart fontos tárgyak elintézése végett, melyre a bizottsági tag urakat tiszte­lettel meghívja­ a szerkesztőség. Kecskemét, 1883. jun. 17. Tekintetes szerkesztő ur! Örömmel értesültem becses lapjának a a „ Testvériség”-nek megjelenésén, mely Cicerói ékesszólással, Plátói bölcsességgel s vasszorgalommal szolgálja a keresztény társadalom jól felfogott érdekeit; nap­fénynél világosabban rámutat a zsidó pi­maszságra, melynek már oly sok keresz­tény család esett áldozatul. Én is, mint antisemita, t. szerkesztő úr, ha elfogadja tőlem, szerény munkásságom ezennel fel­ajánlom, s mint levelező, olykor-olykor meg fogom keresni (Szívesen veszszük. Szerk.) Most pedig elbeszélem s az olvasó közönség tudomására hozom, hogy mily szemtelen, piszkos és tolakodó a zsidó még ha újságíró is.­ ­ Kecskemét, 1883. jun. 18. Тек. szerkesztő ur! Tisztelettel kérem fel t. szerkesztő urat, szíveskedjék b. lapja hasábjain jelen le­velemnek tért nyitni, hogy egy szemtelen zsidó ocsmány tetteivel a t. olvasó kö­zönséget megismertethessem. A közelmúlt hét egyik napján bemen­tem Feuermann nevű zsidónak zálogüzle­tébe oly czélból, hogy tőle egy elveszett tárgyam visszaszerezzem. Én, mint a ke­resztény vallásnak hive, belépésemkor a zsidót teljes illemmel, művelt emberhez illő módon üdvözöltem s felkértem, hogy fontos kérelmein teljesíteni szíveskedjék, mire ő felbőszültén a legundokabb kife­jezésekkel illetett s keresztényt „foszto­gató” irodájából kiutasított. Mivel az ud­varon igen sok szerencsétlen nép, mint áldozat, várakozott a jót tevő (! ?) s nagy­ 11. szám.

Next