Testvériség, 1889. január - 1890. március (6. évfolyam, 1-52. szám)

1889-01-06 / 1. szám

VI. ©"Vfol^SirJCl­±. szá: J&JO ”,13C3krsr^ét, 1S£9. *э.п­ в.. TESTVÉRISÉG keresztény társadalmi és vegyestartalmú hetilap. MEG­JELENT IMI 11ST ED E 2ST 32 IS Gr­a- 33 L. Minden pénzbeli kü­lde­­m­ény ide czim­ezendo. Kiadóhivatal: IV. tized, Vik­ju­ uteZi­ 235. re. Előfizetési ár: Egész évre ... 3 írt Félévre............2 írt Negyedévre ... 1 írt Egyes szám ára 10 kr. Előfizethetni bármely postahivatalnál. Felelős szerkesztő és kiadó - tulajdonos : NAGY IMRE. Hirdetések és nyílt­téri közlemények jutá­nyos árakon számít­tatnak. F é 1 - e g d­í­j 30 kr. minden beiktatás után. Szerkesztőség: IV. tized, varjú-utcza 235. szám. Ide küldendő minden írásbeli közlemény. Kéziratok nem adat­nak vissza. A hatodik év. Beléptünk a hatodik évbe, tapasztalatokkal meg­­rakottan. És az elmúlt öt év tanúságait egybe vetve, még bizonytalanabbnak tűnik fel a jövő, még remény­telenebb a jólét után savargó honfi szív, mint volt a kezdet kezdeténél. A tapasztalás az élet mestere, s ez az élet a csalódások lavinája alatt annyira kiállotta a tűzpró­­bát, hogy atyamesternek is bátran beállhat az embe­rek életiskolájába. Azt mondja egy helyen Tompa Mihály, a láng­érzelmű költő: „az ifjú, ki előtt egy hosszú s gazdag élet áll, kinek a remény hízelgő ígéretekkel, félig sej­tett boldogsággal mutogatja a jövőt, a harcz viharába;' rohan, nem látva mást 'a szene jíd.-ií" ,r,’g­ vi Lász­­lónál, nem érezve egyebet az eszme lelkesítő füzénél, küzd. . . elesik. . . meghal, . . . ajkán mosoly, szivé­ben remény s nyugalom, fején áldás, melylyel az édes­anya keblének szerelmét, az édes gyermeket elbocsátá!“ A pillanatnyi fölhevülés varázs hatalma alatt álló embertömeg őrülten tombol a lelkes ifjú láttára, üdv­rivalgással kiséri fenkölt lelkének magas szárnyalását s követi bátorítva, föl, föl a magasba, hogy szinte a csillagok övezik homlokát! Az ifjú nyugodtan engedi kezére kovácsoltatni a rabság nehéz lánczát, nem panaszkodik, tűr és szen­ved. Pedig ha csak egy szóval vissza­vonná, csak egy fej­pik­e­n­t­ésse­l tagadná meg elveit, visszanyerné sza­badságát, mindenét". De nem, ő állhatatos marad és rendíthetetlen, ha kell a vérpadig! Múlik az idő, hegeszti az égi kegyelem jóskeze a sors és emberek ütötte mély sebet, szabaddá lesz a fogoly, az eszmék rabja, s nem panaszkodik a holt időkre, mikor a börtön fenekén nem volt képes meg­különböztetni a nap és éj, a tavasz és ősz változásait: felemelt homlokkal lép a piedestálra, melyet kü­zdel­­­mével önmagának emelt, s szétnézve az ismerős tája­kon, nem­ látja, a régi alakokat maga körül! Le­esik a hályog szeméről, s a mit nemesnek hitt, látja, hogy hitvány gaz, a­mit valónak képzelt, tudja, hogy ábránd! Az emberi remények és alkotások törékenysége fölött érző szive sajgó­ fájdalomba merül, s a képzelő­dés álomlátásai közül kibontakoznak a mord emberi alakok vigyorgó arczai, s a mindent harczba vivő, mindent feláldozó ifjú elképedve, megdöbbenve látja, rettentő,csalódását, csodálkozással igy km­t fel Moherrel: „a földön, vagyok-e az embered főzött! vagy­ a pokol s­zörnyűvel a sátán birodalmában! ?“ Igen, a földön! E bűnnel és csalódással lakott földön, a­hol a költő hiába kereste az „elveszett Istent!“ Igen, az emberek között, a magyar emberek kö­zött, a­kikről az egyik poéma azt mondja: „rút Szi­­berita váz“, a másik így kesereg: „Jég kebelben fásult szivet zár!“ És ezek a rút vázak, ezek az elfásult szi­vek és kihűlt keble­k ijesztő módon szaturálják a pok­lot, mintha csak a sátán a föld felett ütött volna állandó tanyát egész udvarával, hogy­ megrabolja a földet ékességétől. A tudás fájának éretlen gyümölcsét habzó szájjal harápolja a rohanó századnak élni siető romlott népe, de ezt a czéltakmut zűrlő rakonczátlanságot találóan csak a talmudi bölcseség fejezi ki, midőn e kép szól­altatja meg az ördögök fejét Plútót, a faj­talanság istenéhez Leviátánhoz: „mig én dorbézolva rontom meg a földet, te addig a lelkek országán uralkodj !“ Szót fogadtak egymásnak és a rombolás munkája ma­holnap teljes lesz! „Haladás“ és „Tudás“! Ez a kor jelszava, a­mely elfedi romlását, kicsiny-­­­ségét, hitványságát az embereknek.

Next